6/10
The Cortez dec. 10. 00:32:11 6/10
(120/120)
A sci-fi thriller a biopunk jelleg, a valóság virtuális valósággal való összemosódása meg egy hasonló monológ + fegyver miatt, leginkább a Videodrome-ra hajaz a rendező életművén belül, azon kívül pedig sok más filmre, de legjobban talán a szintén 99-es Mátrixra.
Az élethű videójátékról szóló alapsztori zseniális, morbid és elborult ötletekkel van tele, ám a kész történet mégis lassan csordogáló, egyben unalmas, még ha a fináléban több csavar is befigyel. A lezárásban az egyik szereplő felteszi a legégetőbb kérdést, viszont a választ végül a néző képzeletére bízzák az alkotók. A kellékesek, valamint a trükkmesterek ismét nagyszerű melót végeztek, ugyanakkor a vizuális megvalósítás olcsó, erőtlen, jellegtelen hatást kelt.
Az alkotás a véres, gusztustalan, testtel kapcsolatos jelenetek ellenére sem igazán nevezhető body horrornak. A színészi játék gyenge, egyedül Willem Dafoe emelkedik ki a stábból. Érdekesség, hogy a mozinak magyar vonatkozásai vannak: 2 hazai producer ragaszkodott a címbe helyezett Isten szóhoz, feltűnik Koós Balázs, továbbá Ian Holm magyarul is megszólal benne.
10/10
Izlesekizlestelensegek máj. 18. 20:27:38 10/10
(119/120)
Ez igen! Zseniális! 👍
6/10
prosecutor febr. 20. 20:44:31 6/10
(118/120)
Az alapötlet jó, a film tényleg sok helyen gusztustalan (pl.a pisztoly vagy az állatok), de ettől függetlenül egyszer nézhető - néhol komikus film. Látszik, hogy a Meztelen ebéd rendezője, az alapsztori néha hajaz ugyanarra a filmre.
3/10
Dörflinger 2022 dec. 12. - 21:37:58 3/10
(117/120)
Az tuti, hogy elmeroggyant volt, aki ezt így kitalálta. Az ötlet jónak tűnik, lehetett volna ez sokkal jobb is, de ez a megvalósítás elég beteges. Végignéztem, de ahogy haladt a film a vége felé, egyre jobban fogytak lefelé a pontszámok. A vége is pocsék. 3/10
4/10
Révész István 2022 júl. 09. - 00:03:27 4/10
(116/120)
Az ötlet érdekes, de a film megvalósítása annyira undorító, hogy elront minden értéket.
KissGábor1981 2017 nov. 22. - 20:28:37
(115/120)
Kövezzetek meg,de én nem értem,mi ez a nagy felhajtás a film körül!Borzasztóan olcsó hatást kelt végig,Jennifer Jason Leigh és Jude Law ilyen gyengén még nem játszott soha,lassan építkezik a film,azt is Mekk Mester módjára teszi,pedig lett volna benne potencia,csak nem ilyen megvalósítással.És még vannak ilyen baromságok,hogy/figyelem Wikipédia!/:Az alkotók érdekes hatást értek el azzal, hogy amint az egyes valóságszintek déjá vu-szerûen emlékeztetnek egymásra, úgy emlékeztetik a nézõket a saját emlékeikre egyes jelenetek motívumai. A játéktervezõ oldalán sorban a hat-hat játékossal az utolsó vacsora képét idézi.Meg a legjobb: A gyorsétterem neve utalás Philip K. Dick Pisze Pat idejében címû novellájára, illetve Palmer Eldritch három stigmája címû regényére, amelyekben Pisze Pat egy baba.És akkor mi van?A virtuális valóság akkor is csak egy erdõ,meg istálló,meg egy olcsó hotel és hasonlók.És a téma sem annyira újszerû,fõleg 1999-ben.Nem Mátrixot vártam,vagy Michael Bay féle látványorgiát,na de kérem!Ez oltári gáz volt!
4/10
Xxy92 2016 nov. 06. - 18:02:51 4/10
(114/120)
Az unalomig ismételt Pókember helyett esetleg ezt kellett volna emberi idõben mûsorra tûzni. De ha nem, hát nem.
barna pólós 2014 jún. 09. - 19:38:22
(113/120)
Csalódás volt, mikor elõször láttam, mert nagyon szegényes a cselekmény, egy óra telik el, mire elkezdenek "játszani", és tulajdonképpen annyi történik benne, hogy dolgoznak a gyárban, elmennek enni és visszamennek a gyárba (lesarkítva). Mégis többszöri megnézésre nagyon érdekes film, sajátos atmoszférával, úgyhogy jó lehet azok számára, akik szeretik az ilyen filmeket (pl. Mátrix, 13. emelet). És szerepel benne Jude Law és Sarah Polley is (vörös hajjal, úgyhogy alig lehet felismerni).
7/10
Sadenal 2014 jún. 03. - 21:01:03 7/10
(112/120)
Király film volt, fõleg a csattanója miatt. Aki nem értette vagy/és beteg volt számára annak egy szó magyarázatként: Cronenberg. Amúgy meg pont ez volt a célja, hogy ne értsük, mert annyira összemosta a valóságot és szimulációt, hogy már a kínai sem értette, hogy mi van. Velünk együtt. :)



7/10
pie85 2014 márc. 16. - 15:16:10
(111/120)
érdektelen b-movie volt, pedig azt hittem jó lesz :/ csomószor nem igazán értettem mi miért történik, az elsõ félóra baromi vontatott volt, és az egész film cseppet sem volt érdekes és semmi újat nem mutatott, aztán egyszer csak vége lett. valami sokkal kidolgozottabb psychológiai thrillert vártam és kaptam helyette egy huszadrangú zagyvaságot. lehet nem kéne erõltetnem a Cronenberg filmeket, mert sorozatosan csalódom. legutóbb pl hatalmas reményekkel ültem neki a Meztelen ebédnek és az sem tetszett :(
szóval ez a film egy könnyen felejthetõ valami, nem igazán ajánlanám a megtekintését.
10/4
8/10
Újvállalkozó 2013 aug. 18. - 16:29:08 8/10
(110/120)
8/10, érdekes volt, csavaros, bár bizar ötlettel. :)
Csonger 2013 jún. 12. - 10:35:52
(109/120)
A Dark Cityvel és a 13. emelettel együtt emlegetve már annyit hallottam errõl a filmrõl. A másik kettõt láttam, tetszettek. Gondoltam, akkor ez is biztos jó.
Tegnap elkezdtem megnézni. Képtelen voltam végignézni. Számomra ez egy elborult gagyiság. Egy olyan világban játszóik, ahol a játékkonzolok és a mobiltelefonok organikus szerkezetnek néznek ki, de amúgy minden ugyanolyan, mint manapság. És akkor valaki elõvesz egy húsból és csontból álló pisztolyt, ami emberi fogakat lõ ki. És ezzel akarja megölni a szõke csajt, akit késõbb a benzinkutas is le akar lõni valamiért, akinek van egy kétfejû gyíkmutánsa.
Na itt nekem ez már túl sok volt. Lekapcsoltam. Nem bírtam tovább nézni ezt az elcseszett valamit, amiben a rém béna párbeszédeket a förtelmesen elõadott szinkron rontja tovább.
Sajnálom, ha valakinek ezzel az önérzetébe taposok, de szerintem ez a film rossz. A 13. emeletnek a nyomába sem ér.
forgacszs 2013 márc. 25. - 15:58:35 Előzmény sz-inuhe
(108/120)
A film címe a 13. emelet volt
Nekem is nagyon tetszett, de senki másnak. Valószínûleg Mi külön emberfaj vagyunk :)
10/10
SandroVM 2013 febr. 26. - 04:22:44 10/10
(107/120)
Még mindig az egyik kedvenc filmem, noha magyarul már többször is láttam, miután VHS-re rögzítettem. Ez volt az egyik elsõ nagy tanúbizonysága annak, hogy a magyar televízióban is mennek mély mondanivalójú filmek. Ez a film engem annyira le vett a lábamról, és annyira tetszik még most is, hogy nem bánom, hogy régen 10/10-et adtam rá. Az biztos, hogy nagyon lassan folynak az események, és azt se mondanám, hogy óriási tempó váltással jutunk el a befejezéshez, de ez engem egyáltalán nem zavar. Vannak ennél látványosabb, vagy jobb történettel bíró hasonló mûvek (Mátrix, Total Recall, Nyisd ki a szemed stb) de egyediségben és hatásban semmivel sem marad el ezektõl Cronenberg filmje, amely tényleg annyira bizarr, undorító és "félelmetes", hogy nálam a legjobb filmek között van a helye. Anyway, engem csak egy dolog zavart: Jennifer Jason Leigh-on 2 kilométernyi vakolat van a legtöbb jelenetben...

---SPOILER---
---SPOILER---
Az a finálé, amikor megnyeri a játékot, annyira kiváló jelenet - az ember beleborzong, hogy mire lehet képes egy játék: embereket ölhet, vagy tehet tönkre. Legalább is szerintem egyértelmûen ez a film mondanivalója, hiszen a játéktervezõk is elsõ számú célpontok a történetünkben.
---SPOILER VÉGE---
---SPOILER VÉGE---

Szeretem, ha egy témához merészen és kreatívan nyúlnak hozzá a készítõk. Ez most megtörtént. A hatalmas túlzások teszik oly zseniálissá ezt a csavaros filmet. Maradjunk a 10/10-nél.
sz-inuhe 2012 dec. 09. - 18:17:43 Előzmény petyó
(106/120)
kösszépen, ez az!
megyek és meg is nézem hirtelen
petyó 2012 dec. 08. - 22:19:30
(105/120)
Helló!
A 13. emelet c. filmre gondoltál:
http://www.imdb.com/title/tt0139809/
Jó szórakozást! :)
sz-inuhe 2012 dec. 08. - 20:40:25
(104/120)
Sziasztok, Ki tud róla?
Volt egy k jó film, virtuális valóság, szerepjáték, különbözõ szinteken való áthaladás...
A nyitó jelenet egy 30-as évekbeli mulatóban kezdõdik, ha jó emlékszem, gyilkosság történik, üldözik a fõhõst,
nagy hajú társa ekkor felébreszti/visszahozza gépével a valóságba, amirõl kiderül, hogy csak egy köztes valóság.
Egy jelenetben autóval próbálnak menekülni, de virtuális világ hálója megállítja õket. Végül csajával eljut egyfajta csúcséletbe a "való világba? :-)"

na? ismeri valaki? mi a címe?
kösszép
Custom House for ExCeL 2012 nov. 24. - 22:30:51
(103/120)
Talán a legundorítóbb film, amit valaha láttam. Viszont legalább jóformán nézhetetlen.
A végén szerencsére a sok értelmetlenségbõl kisül valami, de az is minek? Kérem vissza a 97 percemet.
tdk 2012 jún. 07. - 21:10:10 Előzmény adamnagysweetmovie
(102/120)
Ja, OK, mert nem volt egyértelmû, hogy pontosan mire gondolsz. Az elvtelen szerzõdésrõl tudsz valami részletesebbet?
adamnagysweetmovie 2012 jún. 01. - 23:49:05
(101/120)
a TE HSZ-EDRE :XD
Amúgy arra, hogy így lesz egy blockbuster tervbõl B-film, ha a szerzõ elég karakán ahhoz, hogy ne menjen bele elvtelen kompromisszumokba.