Pontosítok: Ha nem hiszek õbenne, akkor azt csinálom, ami szerintem etikus. Ítéletet pedig nem mondok róla, hiszen csak akkor tudok valamirõl nyilatkozni, ha elfogadom a létét.
Egyébként biztos, hogy õ fog szembesíteni? Van még a világon pár vallás, legalább ugyanannyi, az ügyben illetékes istennel, miért pont a keresztény (fõ)isten lenne a valódi? És mi alapján állítja ezt bárki is?
Nem mellékesen: Ha nem hiszek benne, de úgy élek, hogy azt egy keresztény el tudja fogadni, akkor hogyan fogok megmérettetni? "Fel" vagy "le"?

Megdicsérlek, hogy végigolvastad. Ügyes vagy.

Azt hiszem, eleve fordítva tetted fel a kérdéseket. Tehát én arra válaszoltam, ami engem illet, azaz, hogy "Vajon miért fáj az a keresztényeknek..." A másik kérdésre nem is voltál elégedett a válaszommal; mert arra neked kellett volna válaszolni, hiszen arra van válaszod, vagyis arra te tudod a választ, te vagy azon az oldalon.
Másrészt "vajon miért ugranak folyton egymás torkának a hívõk és a nem hívõk", ehhez érdemes megjegyezni, hogy a hívõket nem a hitetlenek idegesítik leginkább, és nem is velük foglalkoznak legtöbbet. Többbnyire elvannak saját magukkal, vagy egymással foglalkoznak, a hitetlenek ehhez képest mindig a "futottak még" kategóriába kerülnek. A legnagyobb dühöt és ingerültséget sem a hitetlenek váltják ki belõlük; azokkal gyûlik meg a bajuk, akik szerintük hamisan hisznek, eltorzítják és meghamisítják az igazságot. Egyszóval azokkal, akiknek már van hite valamiben, azt aktívan megélik, látszik a cselekedeteiken, hogy azt csinálják, amiben hisznek - csak éppen hamisan, rosszul. Pláne az vált ki dühöt, amikor a hívõk úgy gondolják, hogy a hamisan hívõknek hatalma van mások lelke felett, esetleg tömegek, sõt esetleg hitetlenek tömege felett is, tehát terjesztik a hamis tanaikat, és követõik akadnak, esetleg nagyon sok követõjük, teht sok embert vonzanak a hamisságba. Mindig ez az, ami leginkább feldühít egy hívõt, és ami támadásra ingerli. A vallásháborúk sosem hitetlenek ellen zajottak/zajlanak, hanem egy másfajta hitet gyakorlók ellen (gondolj csak Bushra, aki keresztes háborút hirdetett az iszlám ellen). A legvéresebb összetûzések különbözõ hitûek között zajlanak, hadd ne kelljen a térkép megfelelõ pontjára böknöm, hol; hol van akár egy esetleges világháború kirobbanására is elegendõ gyûlölködés. Vagy: Jézus tanításai a rómaiakat teljesen hidegen hagyták - Jézus a farizeusokat bosszantotta fel annyira, hogy meg akarták ölni, a rómaiak ebbe a sztoriba csak "úgy kerültek, mint Pilátus a krédóba". És Jézus is leginkább a farizeusok ellen prédikált, õket szidta kõkeményen, nem a rómaiakat. A rómaiak számára csak a "futottak még" kategóriába tartoztak, hûvösen közönyösen viselkedett velük, még a tárgyalásán is. Bezzeg azokat, akik a templomban nyerészkedtek, ostorral zavarta el, a farizeusokat a sátán fiainak nevezte stb. Személy szerint engem is az dühít és borít ki a leginkább, és amiatt vagyok hajlandó bárkivel összeveszni, azaz "más torkának ugrani", ha azt érzékelem, hogy a bibliai tanításokat meghamisítják. Egészen konkrétan az dühít, hogy a kereszténység egy része lefeküdt az aktuális pol. divatnak, összefonódott a világi hatalommal, és a farizeusok tanítását adják el úgy, mintha az Jézus akarata volna, mintha a farizeusok Jézus legjobb barátai és tanítványai lennének. Ezt érzem tûrhetetlennek. Ha azt tapasztalod, hogy hívõk hitetlenek ellen folytatnak vallásháborút, annak vagy az az oka, hogy a hitetlenek pártolják a hamis hitet (mondjuk anyagi érdekbõl, politikai megfontolásból); vagy pedig a hitet eleve hitetlenek használják ki nyerészkedésre.

A lényeg nem a mennyben és pokolban való hit, hanem: ha hiszel Istenben, akkor azt csinálod, amit Õ mond (mert jónak tartod, amit mond); ha nem hszel Õbenne, akkor pedig nem csinálod azt, mert rossznak tartod, amit mond. Vagyis: elõször is te mondasz ítéletet Istenrõl, Õ tulajdonképpen csak ezzel fog szembesíteni.

"Való igaz, azt akartam írni, hogy azt nem kérdeztem, ki kit küldhet pokolra és miért. Fáradtság.."
Ezt kár lett volna megkérdezned, mivel már válaszoltam rá. Isten küldhet, és azt küldi, aki a halál utáni ítéletkor "könnyûnek találtatik".

"De te ahelyett, hogy konkrétan válaszoltál volna"
Az a hsz, amire utólag rákérdeztél, konkrét volt.


"fõleg úgy, h nem is hozzádintéztem azt a kérdést"
Ez legalább egy olan kérdés volt, amire még nem válaszoltam. A másikra már igen.


"inkább sértegetni kezdtél"
Ugyan mivel? Az sértés, hogy "nem kell szó szerint értened. Gondold azt, hogy ez csak afféle szóvirág, költõi kép stb. Ha esetleg odajutsz, akkor is nyugodtan gondolhatod úgy, hogy csupán átvitt értelemben vagy ott." És ugyan miért sért? Hiszen igyekeztem egyetérteni veled: persze, nyugodtan gondolhatod úgy, hogy a pokol csak szóvirág.


"De mondom, így is jó, a keresztényi felsõbbrendûség érzés tökéletesen átjött. Kösz még egyszer."
Hát nagyon szívesen máskor is. Állok rendelkezésedre, csak kérdezz nyugodtan.

Az odakerülésnek nem feltétele a benne való hit.

Mivel nem kérdezted, hogy néz ki a pokol, így aztán nem is írtam le. Talán gyorsan utánaolvastál valahol?
Amit kérdeztél, arra pedig már azelõtt volt a válasz, mielõtt feltetted volna a kérdést.

Látom, te az égvilágon egy betût sem ismersz a Bibliából, mert ha ismernéd, tudnád, hogy Jézus le is írta, vagyis elmondta a pokol néhány jellemzõjét. Hogy az milyen hely, hogy néz ki, mi vár arra, aki oda kerül. És mivel a keresztények szerint Jézus egyben a Teremtõ Isten és Ítélõ Bíró, ezért nyilván mindenki elhiszi, hogy a pokol pont olyan, mint amilyennek Jézus leírta.
De nem kell szó szerint értened. Gondold azt, hogy ez csak afféle szóvirág, költõi kép stb. Ha esetleg odajutsz, akkor is nyugodtan gondolhatod úgy, hogy csupán átvitt értelemben vagy ott.

Egy keresztény nem küldhet senkit a pokolra, mivel nem az Isten. Az Isten viszont megteheti, sõt meg is teszi. Jézus azt mondta: Lukács 12:4-5. Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. De megmondom néktek, kitõl féljetek: Féljetek attól, a ki minekutána megöl, van arra is hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek, ettõl féljetek. Mert aki a testet öli meg, az az ember vagy a betegség. De a lelket a kárhozatra vetni - ahhoz csak az Istennek van joga. Ha egy hívõ a pokolról beszél, az csupán elõzetes figyelmeztetés: jó, ha ismered a különbözõ opciókat, amik közül választhatsz. Ez az egyik opcionális lehetõség.
Ha ismernéd a Bibliát, tudnád, hogy meglehetõsen gyakran emlegeti ezt a lehetõséget, hogy senki se feledkezzen el róla. Ez nem egy véletlenül, egyetlen egyszer említett, esetleges félrefordításon alapuló téves értelmezés, hanem meglehetõsen izmos tanítás, a Biblia szövegében sokszor felbukkanó elem. És mit mondjak: nem fest túl rózsás képet róla.

Hmmm..........hát téged sem fognak lángésznek bélyegezni, ha aztán kérdezel, miután leírtam a választ.

A kiindulásom az, hogy ha valaki az élet egy bizonyos területét nagyon sötétnek és visszataszítónak találja (jelen esetben itt jó néhányan vagytok megrögzött és konok materialisták, akik hevesen és kitartóan próbáljátok üldözni, kiirtani a szellemivilágba vetett hitet) - ezt azért teszitek, mert valamikor beleégett a tudatotokba, hogy ez valami rettenetesen gonosz és/vagy szalonképtelen, elfogadhatatlan dolog. Tehát önmagatokból is kiirtottatok minden ezirányú késztetést. És azt, hogy saját magatok fojtottátok el ezt, az mutatja, hogy azonnal ugrotok minden alkalommal, amikor ezt csépelni lehet, és ha kell, ha nem, lehülyéztek és lesajnáltok bárkit, aki hisz. A hívõk kihoznak benneteket sodrotokból, muszáj minden egyes alkalommal valami ütõset beszólni nekik. Ez pedig az elfojtás nyilvánvaló jele.
Nekem is át kell gondolnom, mi az, ami a leginkább felpaprikáz, amit nem bírok elviselni, ami kiborít, ami miatt állandóan ugrok, ami ellen megrögzötten harcolok, és amit elviselhetetlenül mocskos és undorító dolognak látok - vajon miért? Annak mi az alapja?
És valamiképp muszáj megértenem, hogy annak a bizonyos dolognak vannak elõnyei is, amiket, ha efogadnék és magamba építenék, gazdagabbá és erõsebbé válhatnék tõle. Autonómabb életet élhetnék, azaz sokkal inkább önmagam lehetnék, mint úgy, ha undorodom tõle és kizárom magamból. Mert jelen pillanatban néhány dolgot egyértelmûen és hevesen elutasítok, és csak annyit látok, hogy ezek pokolian gonoszok. Pedig ugyanezeknek a "civilizált" megélésétõl erõsebb lehetnék.
A Bibblia Istene valóban a teljesség: egyszerre szelíd és kegyetlen, finom és durva, befogadó és kirekesztõ stb. Szóval mindezek a dolgok olyan minõségek, amiket lehetséges úgy megélni, hogy attól ne gonosszá váljak, ne legyek megkötözött, hanem szabadabb és erõsebb. Nem kell félni semmitõl, sem elutasítani, kizárni. Nem azt mondom, hogy akkor tulajdonképpen nincs is bûn stb; hanem hogy bármilyen minõséget meg lehet élni bûn nélkül.
Például Luther: õt a végletekig kiborította a katolikus egyház pénzéhsége, és ez ellen elképesztõ energiával és indulattal küzdött. Ez persze szép és jó, tulajdonképpen. Csakhogy Luther abszolút módon elutasította a pénzt, és általában az élet materiális részét. Szélsõségesen gondolkozott, és ezzel sokat ártott önmagának. Pl. még végrendelkezni sem volt hajlandó. Erre mondják, hogy valaki a fürdõvízzel együtt a gyereket is kiönti. Vagyis ha valamit elfojtok, akkor annak a területnek a jó gyümölcseitõl is elzárom magam.
Ezért, ahol te valami gyõztes-vesztes vitát látsz, ott én nem látok semmit. Mert itt nem akartam legyõzni senkit. Máshol annál inkább, mert én mást fojtok el magamban és mást projektálok.
Amúgy, ha jobban tetszik: ez valami olyan kiegyensúlyozottság, amirõl Buddha is beszélt. Pál pedi ezt írta: Róma 14:14: Tudom és meg vagyok gyõzõdve az Úr Jézusban, hogy semmi sem tisztátalan önmagában: hanem bármi annak tisztátalan, a ki tisztátalannak tartja.
Etõl még létezik bûn és gonoszság; csak az a baj, hogy éppen az elfojtás miatt keveredek bûnbe, és élem meg azt gonoszul, amit eredeti, ártatlan formájában kiirtani és számûzni akartam önmagamból. Lehet, hogy Brad Pitt épp ezt ismerte fel (esetleg a pszichológusa tanácsolta neki), ezért az eddigi imázskirály, az állandó címlapsztár most úgy néz ki, mint egy szakadt csöves. Még a cipõjét is kidekorálja, nehogy véletlenül trendi maradjon. Persze lehet, hogy ez is csak feltûnési viszketegség nála, de szerintem sokkal inkább a szorongással, a féelelmmel való szembenézés. Mert amitõl félek, azt, amennyire lehetséges, át kell élni, hogy megszabaduljak a szorongástól. Jób könyve óta ("Amitõl féltem, az esett én rajtam") - még soha senki nem talált ki hatékonyabb módszert a szorongás leküzdésére. Az elfojtás nem segít. Állítólag az agyban ugyanazok a területek aktiválódnak akkor, amikor valaki csak tart egy dolog bekövetkezésétõl, mint amikor az tényleg megtörténik. Az agy tehát a szorongás alatt folyamatosan átéli azt, ami még be sem következett.

Mostanában olvastam, hogyha valaki hevesen felháborodik bizonyos dolgokon és kitartóan, erõsen küzd ellene, az azt jelenti, hogy az élet teljességének azt a bizonyos aspektusát elfojtotta magában. Mert ahol felnõtt, ott ezeket a dolgokat valamiért elfogadhatatlannak, bûnösnek ítélték. Noha eredetileg nem lett volna gonoszság; de az elfojtás, a tudattalanba való számûzés miatt tényleg elvadul ez a terület és destruktívvá, pusztítóvá, romboló erõvé válik benne. Vagyis: csak meg kell néznem, mi az, amin hevesen felháborodok, amit erõs érzelmekkel utasítok el - ez az a terület, amit elfojtok, amit leválasztok magamról, és ami a tudattalanom börtönében romboló erõvé válik. A tudattalan ugyanis a teljességre törekszik, ezért mindenképpen megnyilvánul, csak már gonoszul. Szóval csak meg kell néznem, kik azok az emberek, akiket különösen utálatosnak, ellenszenvesnek, kibírhatatlannak találok: biztos lehetek benne, hogy õk testesítik meg számomra az elfojtásaimat. Ha ezzel szembenézek, akkor lehetõséget kapok arra, hogy valamiképp elfogadjam és civilizáltan megéljem ezt a területet is, tehát hogy ez számomra ne romboló, hanem építõ erõvé váljon.

Muszáj megegyeznie, mert különben semmit nem tudnánk az adott fogalomról mondani, nemhogy következtetéseket levonni. Már eleve az adatkiértékelés is komoly matematikai apparátust (statisztika) igényel. És a törvények adódnak a mért adatokból, akármilyen egységekkel is mérjük õket.
Egyébként valóban, a kísérleti adatokat leszámítva, a fizika mindent a matematikából is vesz. Nem választhatod a kettõt külön. Azonban a fizika mindig csak erõsen leszûkítve használja matematikát, azonban feladattól függ, hogy éppen melyik részét. Példának okáért a Galilei-Newton-féle dinamika a valós számok feletti R^3 vektortérben az Euklideszi metrikával dolgozik, valamint az integrál- és differenciálelméletek vonatkozó részei segítségével állapít meg összefüggéseket és tesz jóslatokat. Egyedül a kiindulási és ellenõrzési adatok azok, amik kísérletek eredményeképpen ismertek.
Nem a dimenziók vannak feltekeredve, hanem a tér, és a tér szerkezete válik egyre bonyolultabbá. Sajnos úgy veszem észre, te is hibásan használod a dimenzió fogalmat. Javaslom, nézz utána, mit takar, mert így kissé nehéz lesz folytatni a társalgást.
Az idõ valóban nem értelmezhetõ fizikai térként, csak a relativitáselméleten belül, ami nem különbözteti meg a többi dimenziótól.
A fizika pedig annyiban alapszik a kísérleteken, hogy azok alapján lehet hipotéziseket felállítani és azokat elmélet szintjére emelni vagy elvetni. De pusztán azokra hagyatkozva ugyanolyan értelmetlen valóságképünk lenne, mint a teljes elvetésükkel.