Téma: Fakutya Zenekar

Johann 2013 szept. 09. - 13:07:05 Előzmény Johann
(2/2)
Ahogyan a Csürrentõ együttes fórumában már megírtam, a tavalyi után idén nyáron is volt egy olyan táncház a Kobuci kertben, ahol a Fakutya helyettesítette a Csürrentõt. És nem is akárhogyan! Igaz, hogy pl. a vert kezesben nekem már kicsit sok volt az elektronika (amikor együtt zúzott a villanykoboz az elektromos gitárral), de továbbra is úgy vélem, hogy pl. a virágtáncuk egészen kivételesen jól eltalált muzsika. :)
Azt is megírtam már a Csürrentõnél, hogy idén éppen Havay Viki (a Csürrentõ korábbi énekesnõje) énekelt a Fakutyával ezen a bizonyos csütörtök estén - július 18-án - a Kobuciban. Jól szóltak így együtt, de nyilvánvaló volt, hogy ez csak egy alkalmi felállás (korrektek voltak, úgy is mutatták be magukat, hogy színpadon a "Fakutya együttes és barátaik"). A Fakutya énekesnõje eredetileg Halmos Kata. Ha jól tudom, hogy õ Halmos Béla leánya, akkor egyértelmû is, hogy miért kellett õt helyettesíteni ezen az estén. Éppen aznap hunyt el az édesapja, a Széchenyi-díjas népzenész, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója és elsõ prímása. Nyugodjék békében!
S ha már szóba került Halmos Béla, megemlítem, hogy az idei Tusványoson fellépett az elõzõ itteni hozzászólásomban már emlegetett Ghymes együttes is. Frontemberük, Szarka Tamás (szintén hegedûs) az egyik legszebb mostanában játszott daluk (címe: Még) elõtt megemlékezett Halmos Béláról "akinek nagyon sok magyar nagyon sokat köszönhet" és neki ajánlotta ezt a soron következõ számukat. És éppen ebben a dalban volt - nyilván nem véletlen - a legkomolyabb szólójátéka a hegedûnek. És az a hegedûjáték úgy szólt, hogy mosolyoghatott az Égben Halmos Béla, akinek nagyon sok magyar nagyon sokat köszön. A fesztivál egész nagyszínpadi mûsorának talán legmeghatóbb pillanatai voltak ezek.
Johann 2013 ápr. 22. - 17:31:30
(1/2)
Ideje elindítanom a Fakutya fórumát is! Hiszen õket talán még régebb óta ismerem és szeretem, mint a Csürrentõt. Emlékszem, sok évvel ezelõtt volt egy jó kis Ghymes Klub koncert a XII. kerületi mûvelõdési központban (a "MOM"-ban), ahol õk voltak a vendégzenekar. Ott hallottam õket elõször élõben. (Milyen jók voltak ezek a Ghymes Klubok! Nagy kár, hogy véget értek. Hány és hány tehetséges fiatal formációt segítettek elindulni! Többszörös misszió a Ghymes eddigi munkássága, egyre inkább így látom.)
Akkoriban két énekesnõje volt a Fakutyának, Halmos Katán kívül Szentkereszty Judit is velük énekelt még. Tele voltak fiatalsággal, lendülettel, energiával, egészen elképesztõen jók voltak! Nem akarok túlozni, de vetekedtek a Ghymessel azon az estén! :) Nagy jövõt jósoltam nekik magamban. Aztán voltak átalakulások a zenekarban, és végül a fõ profiljuk a gyermektáncházak tartása lett (ha jól látom a helyzetet), talán nem függetlenül attól a ténytõl, hogy azóta Halmos Kata is anyuka már.
Mindenesetre szerintem igazán szerencsések azok a kicsik, akiket manapság az õ táncházaikra visznek el a szüleik!
Szokták néha a Csürrentõt helyettesíteni (pl. amikor azok Észtországban turnéznak), egyszer-egyszer az FMH-ban és a Kobuciban is volt szerencsém nekem is részt venni (felnõtt) táncházaikon az elmúlt években. Sokáig emlékezetes marad tõlük egy tavaly nyári Kobucis este virágtánca, azzal a bizonyos saját fejlesztésû elektromos kobozzal. Úgy éreztem, ûrvirágok között járunk csillagközi táncot. :)
Apropó, május 9-én szezonnyitó táncház a Kobuciban a Csürrentõvel! - "legrosszabb" esetben pedig a Fakutyával. :)