6/10
nick név 2020 szept. 05. - 22:16:12 6/10
(77/117)
-- helyenként spojleres lehet --

Érdekes ötlet a népies, hagyományőrző, matriarchális (vonásaiban rovarszerű, pontosabban bolyszerű) szekta felütése.
Persze szereplőink nyitottsága, kulturális relativizmusa oly mértékig határtalan, hogy szinte kivétel nélkül készek magukat kitenni a sajátságos események, szokások folyományainak, amelyeknek nyilvánvalóan meg is lesznek a következményeik (ugye az aztékok is csak az ötödik, végső világ pusztulását szerették volna elkerülni, hát ki ne értené meg őket...). Van itt vérfertőzés, tudatmódosító szerek mázsaszám, kollektív szexuális rítus, emberáldozat, lottó (mind közül a legmeglepőbb...). Azt mondjuk kicsit nehéz volt hitelesként elfogadnom, hogy az onnan való, de már távol élő, nyugatias, urbánus srác milyen alázattal viseltetett a szertartások alatt és hogy még ő is "szervezte be" a többi vendégként érkező fiatalt, mert ő annyira elvakult, a végéig pedig mindezt nagyszerűen álcázta.
Alapvetően egy jó film volt, a maga műfaján belül biztos különleges is, viszont inkább mondanám érdekesnek (a kétségtelenül nyomasztó mivolta mellett), mint maradandónak. Szokatlan téma, érdekes megvalósítás, viszont semmi kiemelkedő, bár az is igaz, hogy nem vagyok a horrorok elkötelezett rajongója.
7/10
Bartosz 2020 aug. 17. - 23:03:20 7/10
(76/117)
DeathAdder bácsival, ez nem a biszem-b*szom annabelle meg apáca fanoknak készült, hozzáteszem azoknak is tetszhet.
Manapság a horror el lett csépelve, jumpscarekre és klisékre épül. Ez a film és társai igazi gyöngyszemek emiatt. Egyre több ez a fajta pszichés horror (mint a midsommar) vagy hogy nevezzem, amikor korántsem élvezed a filmet, nem szórakoztat de olyan érzést ad amit a tömegfilmek soha sem fognak tudni. Ilyen elé nem kikapcsolódni ül le az ember. Nem olyan rég leltem rá ezekre és már láttam egy kettőt, szóval nem is készített ez ki annyira mint mondjuk az örökség. 10/7 az imdbs pontszámot reálisnak tartom.
1/10
NikiG 2020 júl. 14. - 23:06:51 1/10
(75/117)
Egy nagy kalap híg fos.
Kérem vissza az életemből ezt a 147 percet!
Kőszi.
1/10
Clementi 2020 júl. 06. - 01:59:45 1/10
(74/117)
Amikor adták nem néztem meg moziban, de most már tudom, hogy életem egyik legjobb döntése volt. Imádom a horrorokat, és nem is vagyok egy nagy kritikus, de ez a film vállalhatatlan. Unalmas, logikátlan, 140perces tömény f@szság. Aki még nem látta, annak semmiképpen nem ajánlom a megnézését!
DeathAdder 2020 jún. 30. - 20:23:56
(73/117)
"A film beteg", mondja ezt a valaha élt legképmutatóbb nyugati nép, akik mai napig koncentrációs táborokat tartanak, megfosztva tartanak mozgásukra képtelen területen haszonállatokat életük első percétől az utolsóig, embertelen körülmények között éhbérért dolgoztatnak napi 16 óra gyerekmunkával a harmadik világban, hogy működjön a kapitalizmus, sportból elmennek afrikába négereket ölni...

Mindenki beteg aki nem úgy gondolkodik ahogyan ők, a maják is betegek voltak mert önszántukból feláldozták magukat kukulkán istennek, de az a nép nem beteg, aki a másik beleegyezése nélkül kényszeríti a másikra az akaratát, erőszakkal, erőszakolással, libát töm, hogy levágja és felzabálja Szent Márton napján, vagy újévkor az állatot a saját belébe tömi hogy jót lakmározzon, vagy atommal gyilkol le tömegesen ártatlanok százezreit.
És akkor itt ez a szekta, ahol egy sokkal természetközelibb életet élő nép másképpen éli ki a homo sapiens genetikájába kódolt beteg vágyait.

Nagyon érett film, kellemesen csalódtam. Nyilván azoknak nem jön be, akinek a horror a bagatell jumpscaret jelenti.
2/10
ZsyfKo 2020 jún. 30. - 12:41:04 2/10
(72/117)
Unalmas szar, 1 órában le lehetett volna zavarni a filmet, nagyon sajnálom hogy végig szenvedtem.
Constantinus 2020 jún. 23. - 12:41:45
(71/117)
Megnéztem a filmet, hát baszki... de nagyon leamortizáló... megnézése után kb 3-4 napig csak magamba néztem, hogy most ez wtf volt... nagyon kemény.
szarnak nem mondanám, mivel ezt "véres" művészi szemmel kell nézni, pszichológia, meg ilyenek... Jól fejbe baxott a film.
2/10
Jenny0921 2020 jún. 02. - 20:35:41 2/10
(70/117)
Az elképzelés nem lett volna rossz, de a kivitelezés botrányosan gyengére sikeredett. Az eleje vontatott, a vége túl hirtelen, vannak befejezetlen jelenetek.
A zenei aláfestés az egyetlen pozitívum azért jár a 2⭐.
c p 2020 máj. 22. - 11:36:04
(69/117)
Gyomorforgató egy film - de nem a képi brutalitása miatt, hanem mert egész egyszerűen mindenki seggfej benne. Minden egyes szereplő. Nagyon kiábrándító képet fest az emberekről, az emberi ridegségről és önzésről.
Érzéketlen, sunyi és felfuvalkodott a főszereplő/antihős galleri összes tagja. Érzéketlen, sunyi és kirekesztő a szekta teljes egészében. Borzalmas!

És egész egyszerűen lelkileg semmi kapaszkodót nem ad a film.
Jól esne azonosulni a fő/antihősökkel, sajnálni őket, mert olyan sorsot szánnak nekik, mint amikor disznóvágás előtt még jól tartják, hízlalják a disznót, aminek(akinek?) lövése sincs róla, hogy másnap a saját belébe töltik és feltálalják vacsorának. Ugyanígy itt vannak ezek a turisták, akik(amik?) viszont elvileg autonóm személyiségek, de végignézik, ahogy haszonállatot csinálnak belőlük, hogy aztán levágják őket. Annyira önhittek, annyira elnyomják magukban a félelem természetes, elemi ösztönét, hogy nem hajlandóak észrevenni a fenyegető életveszélyt.
Jól esne azonosulni a szekta lelkületével, egyetérteni velük, mert kiegyensúlyozott természetközeli életet élnek. De ennek szemmel láthatóan az az ára, hogy elkövetik a legnagyobb emberi aljasságot: gyilkolnak és más embereket módszeresen dehumanizálnak. Szektatársaikat öngyilkosságba hajszolják, alkalomadtán agyonverik. Nem mellékesen pedig módszeresen kivégzik a vendégeiket, majd áldozati kegytárgyakat fabrikálnak a testükből.

Mégis a nagyobb ellenérzést az okozza, hogy a film is ugyanolyan sunyi, érzéketlen, mint a szereplői. Az öngyilkosság, mint tragédia egyszerű hatásvadász elemmé silányul. Úgy tesz, mintha foglalkozna a drámával, de közben olyan ostoba elemekkel operál, amik egész egyszerűen elhiteltelenítik, nevetségessé teszik, olcsósítják a tragédiákat. Mindezt egyszerű, olcsó, unalomig rágott közhelyekkel.

A szent könyvet fotózó srác agyonveréséhez semmi szükség nem volt a meggyilkolt Mark testével való bábozásra. A veteményben a földből kiáll ugyanennek a srácnak a lába, de amikor a testét kirakják a pajtába megvan neki mindkettő. A megtermékenyítési rituálé lehetne megdöbbentő, de röhejbe fordul. A szellemi fogyatékos orákulum bántóan közhelyes.


Ezek egyszerűen nem illenek bele az addigiakban kialakított képbe és a film elvárja, hogy ezeket is befogadjuk, csak mert a nyitottságunkra apellál. Igen, befogadhatóak azok a dolgok, amiket a szekta ködös titokzatossága leng körül.

Megtermékenyítési rituálé? Ha kedvük tartja... Kicsontozott ember fellógatása a tyúkolban? Hát ha ezt mondja a vallásuk... Emberek felgyújtása, kibelezése, agyonverése? Nyílván akkor jobb lesz a termés...


De ezek következnek valamiből, ezeknek van kapcsolata a történettel. Ezek illeszkednek bele, még ha az ember szarul is érzi magát ezek láttán.

És ha a film a 2 és fél órája alatt mindent elvett, amit csak lehetett, a végén még az utolsó, valamennyire - bár pofátlanul olcsón az áldozatisága miatt - azonosulható karaktert is megfosztja az emberi mivoltától és a végső emberi vonást is lehántja a filmről.

És a szemet szemért, fogat fogért elv alapján az addig áldozatként tetszelgő lányból is egy, a halálos ítéletet boldogan kimondó szörnyeteget csinál.



Borzalmasan megerőltető, energiavámpír egy film. Szigorúan csak mazochistáknak ajánlott. :)
1/10
Totó2325 2020 máj. 18. - 09:21:12 1/10 Előzmény ResidentEvil
(68/117)
mondok jobbat Kör 1-2
1/10
Totó2325 2020 máj. 18. - 09:18:39 1/10 Előzmény ResidentEvil
(67/117)
akkor szerinted mi a jó? ez a beteg fos?
5/10
ResidentEvil 2020 máj. 17. - 23:19:26 5/10 Előzmény Totó2325
(66/117)
:))) jobb horror/thriller get out,apáca, mi(gyenge erőtlen fos mind3), vicces gyerek vagy te, vagy csak tényleg nem láttál még elég jó filmet. Démonok között az mondjuk tényleg jó.
1/10
Totó2325 2020 máj. 13. - 12:02:06 1/10
(65/117)
Ilyen beteg filmet még nem láttam.
Szeretem a jobb horrorokat/thrillereket( Get out!,Apáca, Démonok között, Mi )
De ez borzalmas volt! Nem értem milyen agya van annak aki ilyet kitalál...
Ráadásul rohadt hosszú.
szenvedés volt megnézni
El nem tudom mondani mennyire beteg!!! Nagyon! De komolyan mi a f@sz????
Aki jót akar magának nem nézi meg.
5/10
K.Patrik19 2020 máj. 12. - 10:33:14 5/10
(64/117)
Megnéztem és nagyon nem tetszett.
Sokat vártam tőle a jó kritikák és az általános közlehúzás miatt, de sajnos nagyon szenvedtem vele, mindezt úgy, hogy értettem a mindanivalóját is és viszonyításképp 2018-ban az A ház, amit Jack épített, 2019-ben az Élősködők volt az év filmje számomra, tehát nem a durva jelenetekkel volt a bajom.
A szereplőket nagyon gyengén mutatták be, nem tudtam senkivel sem azonosulni (bár, ha pont ez volt a rendező akarata, akkor az amiatt probléma, mert 2,5 órás a film), és ezt a cselekményvezetés sem javította ki.
A környezet pozitív, tényleg hangulatos helyen játszódott, illetve a zenék, hangok is többnyire illettek a jelenetekhez.
A mondanivaló, a fanatizmusról (akár csoportokon belüli, akár vallási legyen az) abszolút egyet lehet érteni és magára is ismerhet az ember (persze ma már a keresztény világban felnagyított módon, de az elmúlt századokban, ezredekben ez ott is valódi volt).

Összességében nem sok mindent váltott ki a film bennem, nem is tudom megmondani, hogy ajnálanám-e, vagy sem. Ha nem láttam volna Ari Astertől az Örökséget, akkor több filmjét lehet nem nézném meg (az viszont kimondottan megmaradt, horror műfajban az első mostanság).
A gyenge szereplő, szereplők be nem mutatása, a túlművészieskedő cselekményvezetés és 2 óra üres tér miatt 10/5-nél nem tudok jobb pontszámot adni rá.
Javaslom helyette a Világítótorony c. filmet, ami ezerszer jobban sikerült és a hangulat miatt is élvezhetőbb.
6/10
kettyo 2020 ápr. 24. - 23:10:40 6/10
(63/117)
Így első ránézésre ez hasonló lehet mint a régi brit klasszikus, A vesszőből font ember (The wicker man). Mennyire igaz ez, aki látta mindkettőt?
5/10
offtopic
K.Patrik19 2020 ápr. 21. - 20:15:55 5/10 Előzmény Ra
(62/117)
A rendezőnek az Örökség volt az első filmje, amit láttam és valóban a kategóriájában az egyik legérdekesebb film volt, amit láttam.
Na de Trierrel egy lapon emlegetni azért finoman szólva is vicces. Trier teljesen más kategória, más személyiség és más stílus, mint Ari Aster. A pszichológiát kevesen képesek olyan mélységgel ábrázolni, mint ő.
Ettől függetlenül ma nézem meg a Fehér éjszakákat is, mivel sokan lehúzzák, néhányan meg a magasba emelik, csak jó lehet. :D
10/10
zsofiyaya 2020 ápr. 02. - 12:55:12 10/10
(61/117)
Kihagyhatatlan. Nagyon alulértékelt
2/10
Frikando 2020 márc. 29. - 16:12:14 2/10
(60/117)
Nem vagyok nagy horror szakértő, de nem egy nagy durranás a film. Ami miatt megjegyzem magamnak, hogy nekem is volt ilyen barátnőm, minden baja volt, minden pillanatban, még úgy is, hogy nem halt ki a családja. Csak vergődni tud mellette az ember, ahogy a film bemutatja. Rohadt nehéz elhagyni, de el kell, különben kikészít, ahogy a filmben is...
10/10
zimike 2020 febr. 29. - 11:31:59 10/10
(59/117)
Újra hozzá kell szólnom és megismételnem , kiegészítenem korábbi itteni kommentemet :
A Fehér éjszakák lett a 2019-es év LEGNÉZETTEBB filmje a létező LEGNAGYOBB filmes portál
az IMDb szerint ( amit a rákövetkező év 2020 januárjában adnak ki) : https://www.imdb.com/list/ls093146133/?ref_=tt_rls_2
A horror egy új műfaja teremtetett meg ezzel az alkotással .
Hihetetlen de számomra VALÓSÁGOS történet.
KIHAGYHATATLAN ...!
Lassan indul ... aztán ELKÉPESZTŐ fordulatot vesz a film .
Biztos vagyok benne hogy számtalan hasonló szekta létezik és műveli kegyetlen szokásait .
Ezért a filmet a szekták elleni küzdelemre biztatás egyik alaptörténeteként értékelem .
A filmben bemutatott KEGYETLEN SZADIZMUS minden emberileg kigondolható határon túlnő!
Csak és KIZÁRÓLAG 28 éven felülieknek ajánlott a film megtekintése... efelett is csak
azoknak akiket NEM KEZELTEK vagy KEZELNEK depresszióval vagy egyéb neurotikus
tünetekkel ....annak ellenére hogy horror mégis többször nézhetős kategória!
Ami ebben a műfajban RITKASÁG !
9/10
Rotovics Kázmér 2020 febr. 08. - 18:36:47 9/10
(58/117)
Az biztos, hogy nem Láncfűrészes 8. vagy a Transformers 6. rajongói voltak a célközönség. Jó pár komment befigyelt ide ettől a rétegtől...