Téma: Fogságban

8/10
Marleyna 2014 szept. 01. - 07:41:00 8/10
(174/294)
Nem ez az elsõ ilyen témájú film, amit láttam, így a túlságosan elnyújtott elsõ felét eléggé untam, de a második felére már jobban felkaptam a fejem, sikerült úgy össze-vissza csavargatniuk a sztorit és a fejleményeket, hogy sikerült teljesen elragadni a figyelmem, hogy akkor mi is történt a gyerekekkel.
A színészek kitûnõen játszottak, a történet jó, bár tényleg kár volt ilyen hosszúra nyújtani.
10/10
Voltaire007 2014 aug. 22. - 10:32:26 10/10
(173/294)
Hát, Jake Gyllenhaal fantasztikusat játszik. Kicsit más szemmel nézi az ember, hatalmas alakítás. A film is zseniális.
5/10
ShaeLynn 2014 aug. 01. - 13:22:23 5/10
(172/294)
Egyszer meg lehet nézni, de én egyáltalán nem találtam annyira zseniálisnak, mint itt sokan.
Túl hosszú és vontatott. Az 1 óra után a figyelmesebb nézõ tudja ki a hunyó. Ezért érthetetlen még 1,5 órát nyújtani a filmet.
Paul Dano csak azért tûnik szuggesztívnek, mert alapból érdekes feje van, erre jól rájátszik a forgatókönyv is, a jó kamerabeállítások. Ja igen, Roger Deakins szerintem azért kapta (megérdemelten) sokadik Oscar jelölését, mert valami fantasztikusan fényképezte a száguldást a kórházba.
A zsaru figuráját próbálták színesíteni a tikkeléssel, a tetkóival, de nem értettem miért nekem kell kitalálnom, hogy mi történhetett vele a múltban. Furcsa egy film, nem igazán tudom magasra értékelni.
10/10
5i 2014 júl. 27. - 02:24:19 10/10
(171/294)
Remek ez a krimi-dráma keverék. Nagyon jó alakítások, jól van vezetve a cselekmény, végig megy a feszültség és tényleg a végén derül ki minden!
10/10
10/10
Szissssz 2014 júl. 04. - 16:22:16 10/10
(170/294)
Hú, majd' elfelejtettem megemlíteni az Alex figuráját megformáló színészt! Hátborzongatóan jó választás volt, már a kinézete alapján, de amikor megszólalt...
10/10
Szissssz 2014 júl. 04. - 16:09:36 10/10
(169/294)
Szeretem az ilyen sötét, borzongató, baljós és nyomasztó hangulatú filmeket! Ennek pedig nagyon is meg volt a maga erõteljes atmoszférája, ami elsõ perctõl lebilincselt s magával ragadott a teljes adásidõ 153 percére! Számomra teljes kikapcsolódást és belefeledkezést nyújtott! (Logikai hibák ide- vagy oda.)
Azt is imádom, ha egy film még napok múlva is foglalkoztat, gondolkodásra késztet, úgy érzem még egyszer látnom kell!
Na, ez egy pontosan ilyen film volt!
Nagyon tetszettek a színészi alakítások is (fõleg Loki titokzatos karaktere jött be, rendkívül jól hozta a figurát!), a filmzene, képi megoldások. Minden klappolt szerintem, ami egy jó filmhez kell, szóval 10/10 pontot tudok csak adni! Még több ilyet!
kybuck 2014 jún. 26. - 22:18:02 Előzmény kybuck
(168/294)
Spoilerek!
Ez olyan film, ahol a megnézés utáni ülepedés során, esetleg egy késõbbi újranézés után kerülnek helyre a mozaikdarabkák és válik egésszé a cselekmény.
A filmben igazából mindenki valaminek a fogságában van, r-go áldozat:
1. a lányok az elrablójuk fogságában vannak
2. az apa, aki keresi õket a saját önfejûségének és forrófejûségének fogságában van
3. a nyomozó a saját maximalizmusának fogságában van
4. a lakókocsis srác fõleg a lány apjának fogságában van, de nem csak abban
5. végül a valódi tettes a saját egykori gyerekének régi elveszítése által kiváltott õrület fogságában van hosszú idõ óta
De a mellékszereplõk is a maguk traumáinak, titkainak a foglyai. Ezért ilyen nyomasztó és drámai minden és mindenki ebben a filmben, ami azért nem akkora baj, mert a valódi élet is sokszor ilyen, és ezzel nem árt néha egy filmben szembesülni. És a végén a nyomozó bizonyára megtalálja az apát a Pontiac alatt, hisz pont erre való a síp, ahogy a végére mindenki kiszabadul a maga fogságából - ki így, ki úgy.
kybuck 2014 jún. 26. - 00:49:08
(167/294)
Spoilerek!
Ez olyan film, ahol a megnézés utáni ülepedés során, esetleg egy késõbbi újranézés után kerülnek helyre a mozaikdarabkák és válik egésszé a cselekmény.
A filmben igazából mindenki valaminek a fogságában van, r-go áldozat:
1. a lányok az elrablójuk fogságában vannak
2. az apa, aki keresi õket a saját önfejûségének és forrófejûségének fogságában van
3. a nyomozó a saját maximalizmusának fogságában van
4. a lakókocsis srác fõleg a lány apjának fogságában van, de nem csak abban
5. végül a valódi tettes a saját egykori gyerekének régi elveszítése által kiváltott õrület fogságában van hosszú idõ óta
De a mellékszereplõk is a maguk traumáinak, titkainak a foglyai. Ezért ilyen nyomasztó és drámai minden és mindenki ebben a filmben, ami azért nem akkora baj, mert a valódi élet is sokszor ilyen, és ezzel nem árt néha egy filmben szembesülni. És a végén a nyomozó bizonyára megtalálja az apát a Pontiac alatt, hisz pont erre való a síp.
kybuck 2014 jún. 25. - 04:46:45
(166/294)
Spoilerek!
Valóban nagyon depresszív alkotás, mert életszerû, ilyen a valóságban is megesett sokszor és megesik most is: pont ma vagy tegnap adtak hírt arról, hogy felszámoltak egy hálózatot Amerikában, ami országszerte szexrabszolgaként dolgoztatott fiatalkorúakat. A tanulság egyértelmûen az, hogy vigyázz a szeretteidre és magadra, a gyerekeidnek például tanítsd meg, hogy legyenek óvatosak, ne álljanak szóba idegenekkel (pláne ne másszanak a kocsijukra), mert hiába van tele a pince mindennel a túléléshez, futóbolondok, szociopaták, erkölcstelen emberek ellen nem védenek, mert azokról legtöbbször nem tudni, hogy kicsodák is valójában, és tele van velük a világ. Az igazi veszély sokszor láthatatlan, erre kell figyelemmel lenni.
nyikimó 2014 jún. 20. - 21:01:13
(165/294)
Ajánlom mindenkinek hogy felirattal nézze meg eredeti nyelven sokkal hatásosabb,jobban átjön.A szinkronban kiherélték az eredeti szöveget szokás szerint pld.
-Don't move and show me
your fucking hands right now.
-Ne mozduljon és mutassa a kezét!
A csúnya szót kihagyták pedig az is hozzátartozik a filmhez és ad egy pluszt a jelenet feszültségéhez.
Amikor az apát játszó Hugh Jackman ordít a nyomozóval a kocsiban az is sokkal drámaibb eredetiben.
10/10
Gina424 2014 jún. 19. - 22:05:07 10/10 Előzmény Anti12
(164/294)
Úgy értettem, hogy nem egy kellemes délutáni szórakozás a film, engem depissé tett, szóval nem ajánlom megnézésre, nem egy kis délutáni kikapcsolódás a film. Viszont egyszer mindenképpen érdemes megnézni, mert nem egy egyszerû semmitmondó kis thriller...
10/10
kis.farkas 2014 jún. 17. - 12:31:46 10/10
(163/294)
Zseniális!!! régen láttam ilyen jó filmet! Aki szereti az izgi lekötõs filmeket, annak nagyon ajánlom. Kisgyerekes szülöknek viszont lelkileg kicsit nehezebben feldolgozható lehet! Nekem 10/10
SPOILER:
számomra is egyértelmû volt a vége.. ott volt a síp, a nyomozó meghallotta és a többi.. stb...
ReignMan 2014 jún. 08. - 19:04:27 Előzmény Gina424
(162/294)
Kislányos apukáknak sem való a film, ahogy arra rájöttem...:)

SPOILER

Nekem nagyon tetszett, az egész film olyan, mint egy mese, a jó és rossz harcáról, hogyan válnak hõssé javítóban nevelkedett huligánok és hogyan gonosszá Isten hû követõi. Ebbe beleillik a pap, aki megöl egy gyilkost, vagy a gyermekük halála miatt megõrült házaspár. Talán ahogy a zseni is csak hajszál választja el a bolondtól, úgy az Istenhívõt is ugyanennyi a tömeggyilkostól, hiszen a vallási fanatizmus a történések negatív alakulásának következtében ugyanolyan erõvel változott gyûlöletté...

A film brutálisan jó, pikk-pakk elmúlik az a másfél óra, igazi európai film, Jackman eszméletlen jó, amikor szétveri a mosdót, az Oscar-esélyes jelenet...:)

Én megértem azokat, akik a mai amerikai popcorn-mozikhoz hasonlítják és nem tetszik nekik, mert ez valóban újszerû, gondolatokat ébreszt, érzelmeket gerjeszt. Nekik a Zodiákust sem ajánlom... :)

A vége szokásos lett, kétségben hagyja a nézõt, hogy a szemet-szemért, illetve az Aki kardot ragad, kard által vész teória szerint megbûnhõdik e az apa a tettéért, vagy megmenekül, és bíróság elõtt felel tettéért, ami sajnos nagyon jellemzõ a mai világra (önbíráskodás). Szerintem kihúzzák a gödörbõl, de végülis mind1. 10/10
7/10
mecsoka 2014 máj. 26. - 22:00:57 7/10
(161/294)
Eleg langyos volt. Hianyzott belöle valami... Vagy csak nagyon lassu volt, nem tudom, de nem lett a szivem csücske.
Anti12 2014 ápr. 21. - 20:48:40 Előzmény Gina424
(160/294)
"Senkinek nem ajánlom, hogy megnézze. Viszont kötelezõ legalább egyszer megnézni." Na most akkor döntsd már el! :D Senki ne nézze meg, de azért egyszer mindenki? Egy újabb aranyköpés a mai napon. :D
10/10
Gina424 2014 ápr. 04. - 18:20:15 10/10 Előzmény SniderMac
(159/294)
SPOILER
Fura, de teljesen egyezik a véleményünk. Azt hiszem a filmhez hiányzik egy második rész. A nyomozó meghallja az apa sípját, és utána jön a bírósági tárgyalás. Na és mindenki elmondhatja a saját erkölcsi véleményét a dologról. Alex anyja, aki egy egészséges gyerek helyett visszakap egy retardált, többszörösen megkínzott felnõttet. Anna apja, aki elmondja, hogy igaza volt, mert Alex tényleg tudta, hogy hol vannak a lányok, és a rendõrség ahelyett, hogy mindent megtett volna, még csak meg se figyeltette Alexet. (Azért akármennyire is áldozat Alex, a lányok elrablásában igenis bûnrészes - lenne, ha egy ratardált ember vonatkozásában ez a kategória értelmezhetõ lenne.) A nyomozót is meg lehetne kérdezni arról, hogy a másik áldozatnak miért kellett az õ bénasága miatt meghalnia. És ha már önbíráskodásról van szó, és itt olyan sokan szidják az apát, akkor ki mit szól ahhoz, hogy a katolikus pap megölte a tizenhatszoros gyerekgyilkost. És érdemes azt is figyelembe venni, hogy a valóságszagú befejezése az lett volna a filmnek, hogy apuka fegyvert nyom a nyanya homlokának, megkötözi, és mire a nyomozó odaér a házhoz õ már rég a kórházban van a kislányával.
10/10
Gina424 2014 ápr. 04. - 18:08:12 10/10
(158/294)
Ez egy szörnyû film volt. Két napig nem aludtam miatta. Senkinek nem ajánlom, hogy megnézze. Viszont kötelezõ legalább egyszer megnézni. Nekem nagyon, nagyon tetszett. De tény, hogy nem kisgyerekes anyukáknak való.

Jake Gyllenhaal alakítása egész egyszerûen fenomenális volt. Teljesen ledöbbentett, hogy hogyan képes valaki ennyire életszerûen eljátszani egy karaktert. Paul Dano egyszerûen csak pszichopata bolond volt, de Gyllenhaal komplex, több rétegû személyiséget játszik el.

SPOILER

Egyébként mi is nagyon hamar rájöttünk a végére, amikor Alex kijött a rendõrörsrõl a férjem azonnal mondta, hogy nyanya a gyerekrabló. Nekem meg azonnal összeállt, amikor megtalálták a hullát és a nyanya mondta, hogy a férje eltûnt, hogy a hulla a nyanya férje. De ez nem zavart, mert azért végig fenn tudták tartani a bizonytalanságot és a feszültséget.

Egyébként az a kérdés számomra teljesen érdektelen, hogy meddig menne el egy apa a gyermekéért. Azért mert a válasz evidens és triviális: bármeddig. Ahogy már elõttem többen is leírták, emiatt Joy apja volt az, aki idegesített.

Ami idegesített a filmmel kapcsolatban

A pap szerintem nem volt szerencsés a filmben. Mert ugyebár, ha egy környékbeli lakos, akkor arcról fel kellett volna ismernie a gyilkost. Ha viszont a nyomozó azért ment hozzá, mert egy pedofil gyerekmolesztáló, akkor teljesen érthetetlen, hogy miért ölte meg a gyerekrabló gyerekgyilkost. De ha már mondjuk a gyerekgyilkosságot nem bírta a gyomra, akkor is baromira életszerûtlen, hogy a nyomozó pont akkor és pont ott az üggyel kapcsolatos hullát találjon - egész véletlenül.

Lehet a rendõrség pénztelen, de kutyák nélkül menni a nyanya házához... Ez most komoly? Ennyire dilettáns még a magyar rendõrség sincsen.

Ugyancsak életszerûtlen, hogy a két áldozat baromira gyanús volt végig a filmben, és mindkettõ annyira retardált, hogy még véletlenül sem tudtak segíteni a rendõröknek.

Na és azzal én is egyetértek, hogy 80-as IQ felett nem csinál az ember olyat, hogy odamegy a gyilkos házába totál kiszolgáltatva… Pont egy vadász, akinek van fegyvere…

Alexnek honnan volt születési anyakönyvi kivonata, személyije, stb? Mert ugyebár ezek nélkül azonnal gyanús lett volna a rendõrségen, és kibukott volna, hogy õ egy korábbi áldozat. A szomszéd néninek be lehet adni, hogy örökbefogadott gyerek, de a rendõrségnek nem.

Szóval fura, hogy a film hemzsegett a hibáktól, ennek ellenére mégis nagyon mély benyomást tett rám. Teljesen felkavart.
9/10
Deniss 2014 ápr. 04. - 11:35:01 9/10
(157/294)
Nagyon jó film egy percet nem unatkoztam ,operatori munka az nagyon tetszett szép kamera állasok, mozgások 10.
A filmre nem adtam csak 9/10 ettõl eltekintve tetszett !
10/10
Gina424 2014 ápr. 03. - 21:46:59 10/10
(156/294)
Fogalmad sincs a vadászatról az látszik. Tudod a helyes kis õzikék - ha nem vadásznák õket - letarolnák az összes erdõt, mezõt, búzaföldet. A városban meg vaddisznócsordák garázdálkodnának. Meg gondolom veszett kutyák falkájával sem volna kedved összefutni estefelé.
10/10
Gina424 2014 ápr. 03. - 20:54:34 10/10 Előzmény Viktor6665
(155/294)
SPOILER

Én a végét pont nem így látom. Szerintem a nyomozónak csak egy fura sejtése van, mintha hallana valamit, de aztán megrázza a fejét, hogy á ez csak a szél. Szóval félek, hogy a pasi szépen meghal a veremben...