Téma: Fotográfia

offtopic
Heathcliff 2009 jan. 06. - 01:17:28
(35/75)
Megnéztem, mert nem tudtam, mi az. Te olvasod?
caliban 2009 jan. 06. - 01:13:10
(34/75)
ez a kedvenc port-os topikom. be lehetne köttetni és ki lehetne adni egy Metropolis számként.:)
offtopic
Heathcliff 2009 jan. 02. - 09:27:14 Előzmény Vinogradov
(33/75)
Húha. :) Hát – nagyon örülök, hogy válaszoltál, jócskán meglepõdtem. Írok hát én is, bár igyekszem rövidre fogni. Úgy látom, erõsen a hajdani népi-urbánus törésvonal köré rendezõdtünk, és számomra kissé meglepõ, hogy ez még ilyen elevenen létezik.
Hiszen a mai városlakóknak nagyon nagy százaléka menekül ki „falura”; amik ugyan már inkább csak lakóparkok: zöld, meg kert, meg McMenemy Márk a Deko tévén.
De hogy ezekben a kisebb lakóközösségekben valóban közösségek jöjjenek létre, azt olyan amcsi sorozatok is propagálják, mint a Született feleségek és a Gilmore girls. Fõképp az utóbbi olyan, mint egy tanmese arról, hogy a kis településeken élõ amerikaiaknak milyen jó, mert rendezhetnek lakógyûlést, és mindenki ismeri a másikat stb. Ez egy TREND, csak szólok, nehogy lemaradj :)

De ha nagyon belemászok ebbe, akkor azt kell mondjam, a másik sikersorozat, a Lost is valami hasonlóra épül: egy kis falura való ember reked összezárva egy szigeten – meg kell ismerniük egymást és muszáj összefogniuk, mert csak közösen boldogulhatnak, egyedül nem megy; és a veszélyt az ismeretlenek jelentik. Amit/akit megismernek, az már nem is olyan veszélyes, bele tud integrálódni a csapatba, és szövetségessé válik, a közös ismeretlen, a közös veszély ellen.

De komolyan: eszembe jutott, hogy van egy olyan elmélet, miszerint a történelemben (és a mûvészetben) egymást követik az avantgarde és a klasszikus (vagy ahogy hallottam: a reneszánsz és a manierista) korszakok. Tehát van egy idõszak, ami szellemi forradalmat hoz, és aztán van egy nyugalmasabb kor, ami ezt valahogy feldolgozza. Ha ez igaz (miért is ne), akkor a mostani korszak mindenképpen a klasszikus, konzervatív idõhöz sorolható. Amikor nincs nagy szellemi földindulás (volt éppen elég a 20. sz-ban) – hanem mindazt a változást, amit az okozott, fel kell valamiképp dolgozni, elrendezni, klasszicizálni. Utoljára talán a 19. sz. második fele volt ilyen nyugalmas idõszak, amikor nem sok új történt, csak az addigi eredményeket terjesztették (na jó, mondjuk a festészetben éppenséggel akkor kezdõdött egy földindulás). De ha Arany Lászlóra vagy Csehovra gondolok, akik azt érezték, megállt az idõ, nem történik semmi… azok voltak a „boldog békeévek”. Aztán az egész 20. sz., egészen a nyolcvanas évekig, egy iszonyatos lázadás volt, hihetetlenül gyorsan bomlott föl és alakult át az emberiség addigi szellemi horizontja. Erre akkor gondoltam, amikor mostanában megnéztem Xantustól a Rocktérítõt – Pajor kegyetlenül durva volt benne, ilyen lázadó rockzenész ma nem is létezik. És Bret Easton Ellis is a nyolcvanas években írta az Am. pszichót és a Vonzás szabályait. (Az utóbbi a kilencvenes években pite filmekké gárgyult.) Szóval, az jutott eszembe, hogy nyilván a nyolcvanas évek volt az utolsó lázadó évtized. Annak egyelõre vége. A Rocktérítõben még természetes volt, hogy Xantus szürreális filmbetéteket használ. Ma viszont már anakronisztikusak Jancsó Kapa-filmjei. Ez nem ugyanaz a kor. Nem lehet Jancsó filmnyelvével feldolgozni. Most össze kell rakni azt, amit a 20. sz. szétdúlt. „Kizökkent az idõ, óh kárhozat, hogy én születtem helyre tólni azt.” Ez itt most a Hamlet-szín, aki azért élt, szegény, hogy megpróbálja helyrehozni, amit az elõzõ nemzedék elbaszott. Ez van.
Nézd meg a mostani magyar filmeket, filmírókat. Ki akar most szürreális filmeket csinálni? És ha csinál, az mirõl szól, mit ad hozzá a jelenhez? (Az idén két „mûvészfilm” készült összvissz, a Delta és a Londoni férfi. Tarr filmje talán jó, de a Delta nem szól semmirõl). A fiatal filmesek a sztori és hõs központú, hagyományos filmnyelvet tanulmányozzák, azon akarnak valamit kifejezni és elmondani, be akarják tartani a szabályokat, és az az elvük, hogy nincs egyéni vélemény, csak közös diskurzus van; mindenki egy csoport véleményét teszi magáévá. Eszük ágában sincs lázadni, szembemenni, bomlasztani.
És ez nem csak a rohadt kapitalista pénzeszsákok és a piacorientált kultúrplacc miatt van (amiatt is, persze). Hanem azért, mert ez itt most a KONZERVATIVIZMUS ideje.

Gondolj bele: miért küzdenek most a liberálisok, milyen célokat akarnak elérni? A buziházasságot, a sorozatgyilkosok szabadlábra helyezhetõségét és a kábítószerek legalizálását. Kb. ennyi, ez a cél, azon túl, hogy romboljunk szét minden közösséget (azaz pl. a falvakat, vagy épp az államot). A liberalizmus jelen pillanatban teljesen üres szellemi irányzat. Nincsenek pozitívan elérendõ céljai. Szerintem, ha most egy régi liberális feltámadna – mint Mikszáth Zrínyije – és látná, miért harcolnak mai utódai, helyben összecsinálná magát. És azonnal konzervatívvá válna. Mert ugyanakkor érdekes – a konzervatívok sokkal impulzívabbak, sokkal radikálisabbak, ki se fogynak a célok felsorolásából, amiket el akarnak érni.
Emiatt a liberalizmus – amihez köthetõ a század eleji ún. urbánus szellemi mozgalom is – jelen pillanatban KORSZERÛTLEN. Egyszerûen nem trendi, és ezt szerintem egyszer te is megérted. Amiket írtál, nagyon régi érvek. Olyanok, amiket azóta bõségesen megcáfolt a tapasztalat. Ezeket még Ceaucescu hangoztathatta, amikor lerombolta Románia falvait. De ez a korszak elmúlt, most nem a panel, meg a Szomszédok, meg a Surda a divat, hanem mondjuk a Gilmore girls. Vagy a Farm, ahol élünk (nézd meg a topicját, rengeteg huszonéves írt bele, akik ezen nõttek fel és imádják). És azt te is tudod, hogy Bp. népessége az utóbbi években kb. félmillióval csökkent. Egyszerûen divat a kisebb közösség, most nem a tömeg a menõ. Pl. a kereszténységben nem a nagy történelmi egyházak, hanem a kisebb, intimebb közösségek. A hetvenes évek üres, magányos tömegszórakoztatása is a múlté. Hatalmas diszkók, koncertek helyett kisebb bulik, filmszínház helyett házimozi. Még az internet is a személyességet erõsíti, például ez a fórum, ahol a nézõ visszaszól és értékel. És ahol egy idõ után mindenkinek arca lesz. A televíziózás a közösségteremtés felé mozdult: interaktivitás minden módon, a nézõk bevonása…a személytelenség, arctalanság már unalmas.


És különben is – akárhol, akármilyen helyzetben, akármilyen céllal is jön létre egy közösség, az mindig hasonló problémákkal néz szembe: a megismerés, az irányítás, a hierarchia, a közös tevékenységek megszervezése stb. Mindegy, hogy ez egy iskolai osztály, egy munkahely, egy vallási közösség, egy baráti társaság vagy egy faluközösség – ezektõl a jelenségektõl egyik sem menekülhet, és senki sem kerülheti el, mert nem váltogathatja tetszése szerint a környezetét.
Egyébként az komoly szociológiai felmérés eredménye, hogy a nyolcvanas években Magyarországon követték el a százalékos arányban a legtöbb öngyilkosságot. Azon belül is nagyobb százalékban a városokban, azon belül is nagyobb százalékban a nagyvárosokban, azon belül is legnagyobb százalékban a lakótelepeken. Ezt felmérték, tutira nem ugyanakkora az arány a faluban és a városban.
Egyébként úgy általában is – a filmeknek, az irodalomnak egy jelentõs része szól arról, hogy egymás számára idegen emberekbõl hogyan kovácsolódik össze, hogyan jön létre egy közösség. Egymás megismerése óriási erõt szabadít fel. Ez nem úgy van, hogy akit már ismersz, az unalmas, ezért mindig ismeretlenekkel kell lenned, mert azok érdekesek. Hanem inkább úgy, hogy minél jobban ismered a sakkot, annál jobban tudsz játszani; és minél jobban tudsz játszani, annál inkább szeretsz játszani.
Egy faluban, ha ismered a többieket, az nem azt jelenti, hogy azok unalmasak vagy lehúzóak lennének. Lehetnek azok is, de legalább ugyanakkora vagy még nagyobb a valószínûsége annak, hogy erõforrássá válnak, olyan ismerõsökké, akikkel jó megosztani az idõt, az élet egy kis darabját.



Az Álombrigádban, többek között, nekem az is tetszik, hogy megjeleníti a munkát. Hiszen az élet több mint egyharmada a munkával telik, és a filmek mostanában ezt elfelejtik. Pedig a jó filmek a munkáról is szóltak: a Makra, az Egészséges erotika, a Mephisto stb.

Amit a Húsz óra és a leveshús kapcsán leírtál –nos figyelmedbe ajánlom Gelléri Andor Endre prolikról szóló novelláit. Bármelyiket, mert mindegyik a két vh. közti pesti prolik kiszolgáltatottságáról, nyomoráról szól. Gelléri z s i d ó volt, ezt most azért hangsúlyozom, mert ugye a korabeli felfogás szerint a zsidók uzsorások, mások vérét szívják stb… Gelléri viszont maga is lakatosinas volt, proliként élt, és a saját munkás élményei alapján írt. Aztán meghalt Auschwitzban. Imádom a novelláit, érdemes egyet-kettõt megismerni (ez itt a reklám helye volt).


Amit a megesett lány megbélyegzésérõl írtál – nos, ez évezredek óta törvény (gondolj a Kõszívû Plankenhorst Alphonsine-jára, õ aztán nem faluban élt).
Nem kezdem el ecsetelni ennek az elõnyeit. Mert úgyis a lányoknak kedvez, ha a férfiaknak vállalniuk kell a gyereket, ezt te nyilván nem tudod ilyen pozitívan értékelni. Az, hogy a lány jogosan várta el, hogy aki le akar vele feküdni, az elõbb vegye feleségül - persze, hogy számodra ez csak borzalmas gúzs :D :P Errõl írtad: „Ez nem diktatúra?
De igen, a legrosszabb...én még szívbõl örülök is a felbomlásának!”
Na persze :D
Ne haragudj a hahotázó jeleknek, de nyilván mosolygok, mert persze hogy nem gondolsz arra, a keményen betartatott szexuális korlátoknak mennyi védõ funkciója volt. Most, hogy ezeket a korlátokat kidobtuk az ablakon, a problémák egyszerre zúdultak az emberiségre: a fertõzések, a népességfogyás, a népességrobbanás, a nyomor (a Másik bolygó c. filmben, ahol gyerekmunkásokat mutatott a kamera, azok többször is azt mesélték, ha pénz nélkül mennek haza, megveri õket az a n y j u k. Apáról már nem is esik szó…Iszkának se volt apja, József Attilának se.) Ha a férfiak (és a nõk) csak a jogaikat hangoztatják, de nem vállalják fel a gyerekeik iránti felelõsséget, az testi-lelki elnyomorodással jár.
Luther Márton pl. 16 gyereket nevelt föl. Abból hat volt a sajátja, a többi pedig elhalt rokonoktól lett „begyûjtve”. De miatta aztán nem lett megesett egyetlen falusi leányzó se…Mert ugye a megesett lányok nem magukat ejtették teherbe. És ha azt mondod: miért ne lenne joga egy hajadonnak megesni – ezzel azt mondod: miért ne volna joga egy srácnak felelõsségvállalás nélkül teherbe ejteni egy lányt, mit se törõdve a következményekkel.


Kiterjesztett öngyilkosságot legutóbb éppen egy budai, multicégnél dolgozó topmenedzser követett el. Hol van õ már a falusi, patriarchális világtól?


Az egyházak negatív ideológiájával egyet kell értenem. Most éppen a zsidó-arab konfliktushoz asszisztálnak, annak ideológiai alapját megteremtve: a zsidóknak joguk van Kánaán földjérõl kiirtani az õslakókat, mert azt a földet Isten örökre nekik adta. Az nem zavar senkit, hogy a Biblia mást ír, és az egyházak pont azt csinálják, mint amikor a háborúkban megáldották a fegyvereket –most a zsidó rakéták vannak megáldva, amikkel bombázzák a gázai egyetemet stb. Pedig az Isten nem ilyen, ez nem az õ terve. Ez pont olyan sötét, gyilkos gonoszság, mint a keresztes háborúk.


Az igaz, hogy a kommunizmus hozta el az alkoholizmust a falvakba. Ezt Kopp Máriától olvastam, és hát õ az ország no.1. szociológusa. Csenger községben végeztek erre vonatkozó vizsgálatokat még a háború elõtt és után –és kiderült, hogy a téeszesítés után a falusiak depresszióssá és alkoholistává váltak.

Gyurcsány apjához nem kellett titkos spicli – eléggé nyíltan látszott rajta az életmódja. Meg hát a részeg gázolást nem a titkosügynökök jelentik…a kmk-t is minden rendõr azonnal láthatta a szig. alapján. Esetleg a nagymérvû eladósodás nem volt azonnal látható. De hogy az öreg Gyurcsányra titkosrendõröket, besúgókat állítottak volna…na, ezen vihog a vakbelem.
Vinogradov 2009 jan. 01. - 15:01:54
(32/75)
Mindenekelõtt elnézést kérek, hogy elõbb nem válaszoltam, de nem volt túl sok idõm, hogy rendezzem a gondolataimat, pláne egy hosszabb írásra nem tudtam elegendõ idõt szakítani.



"Komolyan nem értem, miért nem közismertebb film, amikor a fórumon is oly sokan panaszkodnak a lebutított médiára. Tehát igény volna rá. És nem nehezebb figyelni rá, mint egy klipre. Lynchnél eddig sokkal érthetõbb – az mégis ismertebb és elfogadottabb. :S"

Nem tudom, az Álombrigád elég nagyot üt és bizonyos jelenetei nem könnyen emészthetõek, szóval nem csodálom, hogy nem sokan ismerik és kedvelik.

Ez van...

Csak az idióták nézik meg többször...
Mint mondjuk én...
Hogy miért néztem meg harmincszor?
Nem tudom...
De valami - bármennyire beteg és perverz módon is hangzik ez - megfogott a hangulatában, amitõl képtelen vagyok megszabadulni, akár akarom, akár nem...



"forrás: a Színes RTV Magazin :)"

Nem biztos, hogy a legmegbízhatóbb - mindenesetre rendkívül dicséretes, hogy ezzel a filmmel is részletesebben foglalkoznak.



"Nos, látom, az egész posztot végig vigyorgom:)
De hát lásd be: neked könnyû. Az egyszerû földi halandó, aki nincs beavatva a filmkészítés rejtelmeibe, bármivel meg lehet etetni. Fõként, ha van benne egy adag tekintélytisztelet…
(Mindennel így van ez)."

Bocs, az ilyen kijelentések azt mutatják, hogy mennyi szakmai ártalommal kell megküzdenem nap mint nap...



"Nos igen: a Feldobott kõ c. filmben engem is megdöbbentett Madaras József egy mondata: egy tanyasi fiatalembert játszott, és azt mondta: „Ha maguk elmennek innen, én is elköltözöm. Mert nem élet ez nekem, elhihetik.”
Soós Imre is valami ilyesmit mondott a Körhinta végén. De azt még betudtam szocialista propagandabeszédnek. Madaras mondatát már nem.
Az biztos, hogy az egyik nagymamám, aki gyerekkorát tanyán töltötte, alig várta, hogy kiszabaduljon onnan. Azt mondta, akkor lásson tanyát, mikor a háta közepét. (ennek fõként családi okai voltak.)"

Akinek megvan az a szerencsés képessége, hogy tökéletesen bele tud simulni bármilyen közösségbe - és ilyenbõl sok van, annak a falu megfelelõ hely lehet.
Másnak nem...
Aki egy kicsit is individuum, az legkésõbb húszéves korára elviselhetetlennek érzi a falusi monotonitást...
Persze õk vannak kisebbségben, de mindig õk azok, akik végül meglátják, miféle körforgás is ez...



"Azzal viszont komolyan vitatkoznék, hogy: „A falusi lét örökös monotonitása amellett, hogy a társadalmi kizsákmányolás egyik leggyilkosabb formája, az egyik legkilátástalanabb életforma, amit el tudok képzelni...”
Hú, hát ez ilyen formában nem igaz. A falusi ember százszor összetettebb és változatosabb munkát végzett/végez, mint egy szalag mellett dolgozó gyári munkás."

Jó rendben, ez a kijelentés nyilvánvalóan finomításra szorul.
A mezei munka, a szabad levegõn való munkálkodás, mely alighanem a legáldottabb és legépületesebb emberi tevékenységek egyike, amelyet valaha feltaláltak.
Nem véletlenül dícséri Hésziodosz, Vergilius, az ókor egy pár nagy poétája és gondolkodója.
De a magántulajdonon, és nem a mellérendelt viszonyrendszereken (tehát a paraszt munkája a saját pozíciójában ugyanolyan értékes, mint a királyé) - mely az érett középkor Európájában volt valószínûleg utoljára permanensen fellelhetõ; hanem az alá-fölérendeltségi viszonyokon alapuló, a kizsákmányoló (elég baj, hogy ez manapság kerülendõ kifejezésnek minõsül, ugyanis soha nem volt még ennyire aktuális) rendszerek vidéken teremtett állapotai között folytatott élet, NEM ÉLET!

MÁRPEDIG EZT SZINTE ÁLTALÁNOSAN LÁTHATJUK EURÓPÁBAN ÚGY 1450 ÓTA MINDEN TERÜLETEN!



"Ráadásul a mezõgazdaságban soha nem olyan személytelen a munkaadó és a munkavállaló kapcsolata, mint egy nagyvállalatnál. Ellenkezõleg: jobban rászorulnak a közös munkavégzésre, emiatt jobban ismerik egymást, és emiatt személyesebbek a kötõdések.
Gondolj pl. a Húsz órára: a parasztok nem nagyon tojtak be sem a rendõri rekvirálástól, sem a téeszelnök tekintélyétõl, sem az ávós hõzöngésétõl. Ezzel ellentétben Az ötödik pecsét kisvárosi egzisztenciái sokkal sunyibb, megalkuvóbb életet éltek."

Na akkor lássuk:
természetesen ebben az esetben igaz, hogy nem személytelen a mukáltató és munkavállaló viszonya, ám ennek számtalan negatív következménye lehet.

Elég, ha itt az általad is említett "Húsz órára" hivatkozom, jelesül is arra a példára, mikor a "kulák" (a színészt sajnos nem ismerem, fiát Õze játssza) mindenkit kirúgatott, aki rajta kívül az ebédnél enni merészelt a leveshúsból...
Ez pedig a halálos ítélettel jelentett egyet...

És ez csak egy negatív példa a sok közül...



"A bûnözés és az öngyilkosságok is inkább a városokhoz kötõdnek: minél nagyobb, minél személytelenebb egy város, annál inkább."

Na jó, a városokban statisztikailag magasabb a gyilkosok és öngyilkosok száma, de az arányok valószínûleg nem sokkal kisebbek lehetnek az egész népességhez képest a faluban is, akárcsak ott.



"Minél kisebb egy hely, az emberek annál többet tudnak egymásról, annál inkább szem elõtt vannak, annál inkább ellenõrzik egymást. Ez elég idegesítõ, de valamiképpen védelmet ad a tragédiák ellen."

Hát ez nem igaz, ugyanis ez a legnagyobb tragédiák okozója...
A szerencsétlen "megesett" lánynak megbélyegzettként örökre vége van a falusi társadalom szemében.
Vagy akit teszem azt tolvajlással vagy akármivel hírbe hoztak és - tanúk mindig akadtak - bûnösnek talált a falu közvéleménye arra hasonló sors várt.

Ez nem diktatúra?
De igen, a legrosszabb...
Amikor a nép még a saját dolgát nehezíti meg végképp az amúgy is hamis hierarchikus viszonyok között...

Nem azt mondom, hogy a falusi társadalom struktúrái halálraítéltek (sõt nagyon is jól felhasználhatók), hanem azt, hogy, ha csak ebben a formában létezhet tovább, akkor én még szívbõl örülök is a felbomlásának!



"Ezt azért írom, mert egy hasonló kiterjesztett öngyilkosság talán 2-3 éve is megesett: a nõ megölte a gyerekeit, azután magát. Amikor kérdezték a pszichológust, mit lehet tenni ezeknek az eseteknek a megakadályozására, azt mondta: semmit. Kizárólag megelõzni lehet, úgy, ha az emberek figyelnek egymásra – mondta."

Erre az esetre nem emlékszem, de el tudom képzelni.

Na igen, az jó, ha az emberek odafigyelnek egymásra, de, mint mindent, ezt sem szabad túlzásba vinni...
Mert akkor a fentebb felsorolt események bekövetkezte prognosztizálható!



"lehet, hogy ezek az emberek hajlamosak arra, hogy a családtagjaikat annyira a saját tulajdonuknak tekintsék, annyira önmaguk kiterjesztésének, hogy természetesnek vegyék, hogy a családtagoknak is vele kell pusztulniuk…Mint valami pusztai fejedelem…:("

És ezzel elértünk a dolgok másik rákfenéjéhez, az eltúlzott patriarchális (volt az ám matriarchális is, de régen és nem épp ezen a vidéken) szemlélethez, amely többek között az ilyen problémákat is megelõzné.



"De visszatérve a közösségek általi ellenõrzéshez: nagyon erõs hatása lehetett pl. a katolikus egyháznak is: a gyónás miatt a lelkész nagyon sok mindent tudott a nyájról. Így, ha nem volt teljesen közönyös, elég jó lehetõségei voltak arra, hogy néhány problémában megpróbáljon segíteni."

Hát, sok pozitív példa van, de az egyház sok esetben éppen a negatív statisztikát erõsítette: nem, hogy asszisztált a fentebb leírt negatív eseményekhez, de egyenesen azok IDEOLÓGIAI ALAPJÁT teremtette meg.



"És hát: a szocialista diktatúra is, bármilyen gonosz is volt, erõs fékezõ hatással bírt a köztörvényes bûnözésre is. Pl. Gyurcsány Ferenc apja többször is börtönbe került – és Gy. F. szerint addig volt nyugi otthon. Ma egy iszákos munkakerülõre már senki sem figyel oda."

Azért vannak iszákos munkakerülõk, mert volt szocializmus (mindnyájan ismerjük a Kádár-korszak "munkamorálját")...
A vörös áradat a falusi életnek éppen azokat a hatékonyan mûködõ és pozitív következményekkel is mûködtethetõ szerveit és struktúráit söpörte el, amelyek a leghasznosabbak lettek volna...

Gy. F. apja meg azért nem úszta meg, mert akkor ugye még "mindenki figyelt mindenkire", vagyis, hát ugye, sok volt a spicli na!



"Ugyanakkor ez volt mégis az az idõszak a magyar társadalom életében, amikor a leggyorsabban erodálódtak, bomlottak föl a régi közösségek, és kb. 2 millió ember költözött panelba. És ez volt az akor, amikor a világon itt lett a legtöbb ember öngyilkos – ezen belül is alegtöbben a városokban – és ezen belül is a legtöbben a lakótelepeken…"

Mindamellett, hidd el nekem, nem sokkal rosszabb az a város, mint EZ A TÍPUSÚ falu...
SÕT!



"Egyébként, furcsa módon, a városokban is megteremtõdnek a „falvak” – ezek a munkahelyek, ahol az emberek az idejük legnagyobb részét eltöltik, és ahol a leginkább ismerik õket. Általában jobban, mint a szomszédaik…"

Na igen, és ennek is többnyire csak negatív következményei lettek...
offtopic
Heathcliff 2008 dec. 02. - 01:00:43 Előzmény Vinogradov
(31/75)
„Antonioni-hoz különleges antenna kell és azzal kevesen rendelkeznek...
Miért, másik két példám (Kant és Dante) talán olyan népszerûek manapság?”
:) ez tetszett :)

„... ahogy igaz ez az Álombrigádra is...
Nekem is az egyik kedvenc filmem: ha nem láttam harmincszor, hát egyszer sem...”
:) Atya Isten :) Én háromszor, de egyszer sem végig…

„Még sem nagyon ismert...
Pedig "meg kell, hogy hallgassanak bennünket, Gyula!"”
Komolyan nem értem, miért nem közismertebb film, amikor a fórumon is oly sokan panaszkodnak a lebutított médiára. Tehát igény volna rá. És nem nehezebb figyelni rá, mint egy klipre. Lynchnél pedig sokkal érthetõbb – az mégis ismertebb és elfogadottabb. :S

„Én nem értek egyet az Észak-északnyugatot illetõen - a Menderley-ház asszonya nem blõd, de kétségtelenül Hitchkock gyengébb dobásait reprezentálja.”
A gyengeségét nem tudom megítélni, de az biztos, hogy rendkívül népszerû romantikus film. Mármint a romantikus filmek rajongói körében toplistás. És akik a Cápától meg sem rezdülnek, azok Mrs. Danverstõl frászt kapnak…Ki érti ezt? :)

Utólag elolvastam, hogy egy filmnovellából indultak ki, A retusõrbõl; de jócskán eltértek tõle, a drámaiság irányában."
„Hol olvastad mindezt???”
forrás: a Színes RTV Magazin :)


„Szerintem Pálfi az egész életmûvét nem gondolta komolyan...
Itt van pl. a Taxidermia...
Tényleg Ezzel akart kiállni a világ elé???”
:) Lehet, hogy komolyan gondolta :)
A Taxidermiát nem láttam. Egyelõre nem volt gyomrom hozzá :)


„Bár már két éve a második szakom a Filmtörténet és -elmélet, de azt kell, hogy mondjam, a kritikusok között sok idióta van...
Csinál valaki valami szokatlant, és bármit képesek kihozni belõle az állatjai.

Zseniális vertikális montázsokat, progresszív vágástechnikát, Bressoni és Bunuel-i reminiszcenciákat, vagy keretes cselekményszerkesztést...

Nem kell ám mindig bedõlni nekik...”

Nos, látom, az egész posztot végig vigyorgom:)
De hát lásd be: neked könnyû. Az egyszerû földi halandó, aki nincs beavatva a filmkészítés rejtelmeibe, bármivel meg lehet etetni. Fõként, ha van benne egy adag tekintélytisztelet…
(Mindennel így van ez).


„Pedig ez van, ezt rejti a falu - nem csak a bájos népdalokat...
Vért, könnyeket, csöndes megaláztatást, keménységet és nem kevés horrort...

Apám sokat mesélt arról mik történtek az õ falujukban '45 után (öngyilkosság, testvérgyilkosság stb.)

A városi lét kilátástalansága?
Badarság!
A falusi lét örökös monotonitása amellett, hogy a társadalmi kizsákmányolás egyik leggyilkosabb formája, az egyik legkilátástalanabb életforma, amit el tudok képzelni...”

Nos igen: a Feldobott kõ c. filmben engem is megdöbbentett Madaras József egy mondata: egy tanyasi fiatalembert játszott, és azt mondta: „Ha maguk elmennek innen, én is elköltözöm. Mert nem élet ez nekem, elhihetik.”
Soós Imre is valami ilyesmit mondott a Körhinta végén. De azt még betudtam szocialista propagandabeszédnek. Madaras mondatát már nem.
Az biztos, hogy az egyik nagymamám, aki gyerekkorát tanyán töltötte, alig várta, hogy kiszabaduljon onnan. Azt mondta, akkor lásson tanyát, mikor a háta közepét. (ennek fõként családi okai voltak.)
Azzal viszont komolyan vitatkoznék, hogy: „A falusi lét örökös monotonitása amellett, hogy a társadalmi kizsákmányolás egyik leggyilkosabb formája, az egyik legkilátástalanabb életforma, amit el tudok képzelni...”
Hú, hát ez ilyen formában nem igaz. A falusi ember százszor összetettebb és változatosabb munkát végzett/végez, mint egy szalag mellett dolgozó gyári munkás.
Ráadásul a mezõgazdaságban soha nem olyan személytelen a munkaadó és a munkavállaló kapcsolata, mint egy nagyvállalatnál. Ellenkezõleg: jobban rászorulnak a közös munkavégzésre, emiatt jobban ismerik egymást, és emiatt személyesebbek a kötõdések.
Gondolj pl. a Húsz órára: a parasztok nem nagyon tojtak be sem a rendõri rekvirálástól, sem a téeszelnök tekintélyétõl, sem az ávós hõzöngésétõl. Ezzel ellentétben Az ötödik pecsét kisvárosi egzisztenciái sokkal sunyibb, megalkuvóbb életet éltek.

A bûnözés és az öngyilkosságok is inkább a városokhoz kötõdnek: minél nagyobb, minél személytelenebb egy város, annál inkább. A Gimiboszi bukott tanára azért költözött New Yorkba, mert ez a legalkalmasabb hely a földön arra, hogy eltûnjön mindenki elõl. Minél kisebb egy hely, az emberek annál többet tudnak egymásról, annál inkább szem elõtt vannak, annál inkább ellenõrzik egymást. Ez elég idegesítõ, de valamiképpen védelmet ad a tragédiák ellen. Ezt azért írom, mert egy hasonló kiterjesztett öngyilkosság talán 2-3 éve is megesett: a nõ megölte a gyerekeit, azután magát. Amikor kérdezték a pszichológust, mit lehet tenni ezeknek az eseteknek a megakadályozására, azt mondta: semmit. Kizárólag megelõzni lehet, úgy, ha az emberek figyelnek egymásra – mondta. Egyébként érdekes volt, hogy a gyilkos nõt abban az esetben is önteltnek, „puccosnak” írták le. Na és a budai topmenedzsernek sem kellett önbizalomért a szomszédba szaladnia… lehet, hogy ezek az emberek hajlamosak arra, hogy a családtagjaikat annyira a saját tulajdonuknak tekintsék, annyira önmaguk kiterjesztésének, hogy természetesnek vegyék, hogy a családtagoknak is vele kell pusztulniuk…Mint valami pusztai fejedelem…:(

De visszatérve a közösségek általi ellenõrzéshez: nagyon erõs hatása lehetett pl. a katolikus egyháznak is: a gyónás miatt a lelkész nagyon sok mindent tudott a nyájról. Így, ha nem volt teljesen közönyös, elég jó lehetõségei voltak arra, hogy néhány problémában megpróbáljon segíteni.
És hát: a szocialista diktatúra is, bármilyen gonosz is volt, erõs fékezõ hatással bírt a köztörvényes bûnözésre is. Pl. Gyurcsány Ferenc apja többször is börtönbe került – és Gy. F. szerint addig volt nyugi otthon. Ma egy iszákos munkakerülõre már senki sem figyel oda.
Ugyanakkor ez volt mégis az az idõszak a magyar társadalom életében, amikor a leggyorsabban erodálódtak, bomlottak föl a régi közösségek, és kb. 2 millió ember költözött panelba. És ez volt az akor, amikor a világon itt lett a legtöbb ember öngyilkos – ezen belül is alegtöbben a városokban – és ezen belül is a legtöbben a lakótelepeken…

Egyébként, furcsa módon, a városokban is megteremtõdnek a „falvak” – ezek a munkahelyek, ahol az emberek az idejük legnagyobb részét eltöltik, és ahol a leginkább ismerik õket. Általában jobban, mint a szomszédaik…
Vinogradov 2008 dec. 01. - 18:43:18 Előzmény Heathcliff
(30/75)
"Talán errõl annyit: valóban nem fogott meg, nem értettem, nem mondott semmit, és egyáltalán nem tudom, mitõl lett ennyire fontos, megkerülhetetlen alapmû."

Antonioni-hoz különleges antenna kell és azzal kevesen rendelkeznek...
Miért, másik két példám (Kant és Dante) talán olyan népszerûek manapság?
Talán mindenki kívülrõl tud idézni mûveikbõl?
Antonioni "Nagyítása" rút kiskacsaként áll a nagy tömegek elõtt, de azok, akiknek valóban az a küldetésük, ami a film fõhõséé, nem csak, hogy megérthetik az üzenetét, de egészen elképesztõ új világ tárulhat fel elõttük - és arra is rájöhetnek, hogy az bizony azért nem kacsa, mert valójában hattyú (nem tévedés: ahogy a XX. század elejének nagy kultúrtörténésze, Egon Friedell már megírta volt az Újkori kultúra történetében, Andersen ezen meséje a zseni kitaszítottságáról szól a germán kultúrközegben)...



"A Mulholland Drive :) – hát, azt senki sem érti, nincs lelkiismeretfurdalásom"

A Mulholland Drive-ot nem kell érteni...
Azt ámulva és csodálattal kell nézni és belefeledkezni varázslatos audovizuális világába...



"Az Álombrigád viszont – ó, ó,ó, az hatalmas. Lehet, hogy csak azért, mert magyar, és az olaszoknak éppúgy semmitmondó volna ez a film, mint nekem a Nagyítás… nem tudom.
De azt pontosan érzékelem, hogy olyan erõsen hatott rám, akár egy lórúgás. Tátott szájjal bámultam – még ilyet… :) Ennél értelmesebben nem tudok írni róla :) (A kis Valentinónál jobban megfogott.)"

... ahogy igaz ez az Álombrigádra is...
Nekem is az egyik kedvenc filmem: ha nem láttam harmincszor, hát egyszer sem...

Még sem nagyon ismert...
Pedig "meg kell, hogy hallgassanak bennünket, Gyula!"



„Hitchkock "Madarak"-ja. Na, az tényleg blõd!”
Biztosan. Nekem nem tetszett. De nekem az Észak-északnyugat (az utolsó jelenetek már kész paródiák…), és a Manderley-ház asszonya sem. Csak a Psycho. (Azok közül, amikhez szerencsém volt)"

Én nem értek egyet az Észak-északnyugatot illetõen - a Menderley-ház asszonya nem blõd, de kétségtelenül Hitchkock gyengébb dobásait reprezentálja.
A Psycho korszakos remekmû, amely újjáformálta a filmet.
Egyszerûen tökéletes, és azt kell, hogy mondjam: ez egyáltalán nem szorul magyarázatra...



„Érdekes kérdéseket érintettél, és ezzel kíváncsivá tettél a film részletesebb keletkezéstörténetét illetõen...”
Utólag elolvastam, hogy egy filmnovellából indultak ki, A retusõrbõl; de jócskán eltértek tõle, a drámaiság irányában."

Hol olvastad mindezt???



"Persze, e így igaz. Ebben a szituációban, tehát a kommunikáció terén természetes, nem is tûnik föl. Nekem csak a Hukkle miatt jutott eszembe; mert ott már egyáltalán nem természetesen, hanem tendenciózusan adta magát a két nem közti ilyen különbségtétel.
Nem a világ van eltorzulva ilyen szempontból – csak Pálfi kamerája válogatott speciálisan. Egyébként szerintem õ sem gondolta ezt komolyan, csak valahogy meg kellett alapozni a film poénját, a gyöngyvirágos gyilkosságokat."

Szerintem Pálfi az egész életmûvét nem gondolta komolyan...
Itt van pl. a Taxidermia...
Tényleg Ezzel akart kiállni a világ elé???



"Ami ugye, egyébként, egy huszas évekbeli pör emlékét újította fel, amikor is asszonyok gyufából kiáztatott arzénnal mérgezték a férjeiket. Viszont a valóságos indítékok akkor egészen mások voltak: a mérgezések kiváltó oka, ahogy tudom, az volt, hogy amíg a férjek az elsõ világháború frontjain szolgáltak, addig a feleségek rájöttek, hogy remekül boldogulnak egyedül is – a férj csak púp a hátukra. Ezért a háború után, amikor visszaállt az élet rendes menete, az asszonyok nem akarták elveszíteni viszonylagos szabad, nyugodt életüket, ezért folyamodtak az arzénhoz.
Vagyis: az eredeti sztoriban a passzivitás még egyáltalán nem lett volna gyilkossághoz vezetõ ok. Az igazi ok olyasmi volt, ami egy csöndes, beszédhangok nélküli, szinte növényi filmbe nem fért volna bele – így maradt drámai indoklásként a passzivitás. Nem szabad belõle komoly tanulságokat levonni:)"

Nagyon megrázó eset volt ez.
A kor viszonyai között is durva volt, de asszem, ma is eléggé sokkoló...
Bevallom, a "Fotográfia" végén nekem is eszembe jutott.



"Azt viszont, hogy a Hukkle blõd-e, szintén nem tudom. Arra emlékszem, hogy amikor elõször láttam moziban, nagyon nem tetszett: unalmasnak, semmitmondónak találtam. Egy vándorcigány csapatról szóló kisfilm volt az elõzetese – az messze jobban megfogott.
Késõbb csodálkoztam, a kritikusok milyen pozitívan értékelik – végül is hatott rám a tömegnyomás, mert amikor újraláttam, már élveztem az addig unalmas jeleneteket."

Bár már két éve a második szakom a Filmtörténet és -elmélet, de azt kell, hogy mondjam, a kritikusok között sok idióta van...
Csinál valaki valami szokatlant, és bármit képesek kihozni belõle az állatjai.

Zseniális vertikális montázsokat, progresszív vágástechnikát, Bressoni és Bunuel-i reminiszcenciákat, vagy keretes cselekményszerkesztést...

Nem kell ám mindig bedõlni nekik...




"Nos: az biztos, hogy a falu nem éppen a mennyország, ahol angyalok kórusa zeng…"

Mennyország alatt vagy a pásztori jelenetekbõl álló, bukolikus vidékképet értem, amely a magyar néprõl való gondolkodást egészen a huszadik századig jellemezte, vagy "ez az, ez a tiszta vidéki embör, a parasztság az mi megtartó erõnk!" - címû Gömbös Gyula Nemzeti Munkahetének programbeszédeit eszembe juttató nagy demagógiákat, amelyeknek kb. annyi köze van a parasztsághoz, mint Makónak Jeruzsálemhez...



"A népballadák is véresek; Móricz és Németh László két vh. közti, parasztságot ábrázoló regényei is sötétek és nyomasztók.
Viszont, egy ennyire horrorisztikus esettel befejezni egy addig tipikus, jellemzõ típusokat bemutató filmet – mindenképpen érdekes."

Értem a problémádat, de ugyanakkor meg kell, hogy mondjam, ez a sokkhatás nagyon kell még hozzá azért, hogy a film eljusson a csúcspontjáig...


"Hiszen addig a pontig igazából senkinek sem volt „arca”. A két városi fotósnak sem; szinte semmit, csak egy-két pici morzsát tudtunk meg róluk is. Valódi egyéniség leginkább Juliska néni lett, aki a legtöbbet mesélte magáról. És arról a másik két emberrõl, akik igazából a dráma fõhõsei, de akik már csak pár szóval, pár mondattal kommentálták a saját történetüket.
Az biztos, hogy ez rettenetesen „megnyomta” a filmet. És biztos, hogy a falvakban sok sötét dolog történhet. De ez….minden képzeletet felülmúlóan borzasztó volt."

Pedig ez van, ezt rejti a falu - nem csak a bájos népdalokat...
Vért, könnyeket, csöndes megaláztatást, keménységet és nem kevés horrort...

Apám sokat mesélt arról mik történtek az õ falujukban '45 után (öngyilkosság, testvérgyilkosság stb.)

A városi lét kilátástalansága?
Badarság!
A falusi lét örökös monotonitása amellett, hogy a társadalmi kizsákmányolás egyik leggyilkosabb formája, az egyik legkilátástalanabb életforma, amit el tudok képzelni...
Heathcliff 2008 dec. 01. - 01:11:34 Előzmény Vinogradov
(29/75)
Bocs, hogy nem válaszoltam elõbb.
Talán azért sem, mert annyira részletesen és precízen írtál, hogy alig tudok hozzátenni valamit.

„De a "Nagyítást" nem nagyon bántanám...

Elfogadom, hogy Neked nem mondott semmit, ahogy sokaknak mondjuk Lynch Mullholland Drive-ja vagy Jeles Álombrigád-ja sem (vagy akár Truffault Négyszáz csapása - mert ilyet is ismerek!), de ismerek olyat, akinek az életét alapjaiban változtatta meg ez a film... „
Talán errõl annyit: valóban nem fogott meg, nem értettem, nem mondott semmit, és egyáltalán nem tudom, mitõl lett ennyire fontos, megkerülhetetlen alapmû.
AMulholland Drive :) – hát, azt senki sem érti, nincs lelkiismeretfurdalásom.
Az Álombrigád viszont – ó, ó,ó, az hatalmas. Lehet, hogy csak azért, mert magyar, és az olaszoknak éppúgy semmitmondó volna ez a film, mint nekem a Nagyítás… nem tudom.
De azt pontosan érzékelem, hogy olyan erõsen hatott rám, akár egy lórúgás. Tátott szájjal bámultam – még ilyet… :) Ennél értelmesebben nem tudok írni róla :) (A kis Valentinónál jobban megfogott.)


„Hitchkock "Madarak"-ja. Na, az tényleg blõd!”
Biztosan. Nekem nem tetszett. De nekem az Észak-északnyugat (az utolsó jelenetek már kész paródiák…), és a Manderley-ház asszonya sem. Csak a Psycho. (Azok közül, amikhez szerencsém volt)

„Érdekes kérdéseket érintettél, és ezzel kíváncsivá tettél a film részletesebb keletkezéstörténetét illetõen...”
Utólag elolvastam, hogy egy filmnovellából indultak ki, A retusõrbõl; de jócskán eltértek tõle, a drámaiság irányában.



„Az bizonyos, hogy a nõk, mindig, minden helyzetben közlékenyebbek. Egy parasztembör meg pláne nem az a nyíltan kommunikáló fajta...
fordítva kéne lennie (inkább a férfiak aktívak és a nõk passzívak) és egy torzult vagy feminin társadalomban élnénk, vagy ez így természetes, csak a neveltetésünk eltakarta a szemünk elõl az igazságot?
Nem tudom, de valószínûleg a társadalomtörténet és -elmélet egyik fontos, és szerintem eleddig nem nagyon tárgyalt kérdésére tapintottál rá...
(Na, és ha már a Hukkle-t emlegetted, az tényleg elavult, primitív és blõd... -sztem)”

Persze, e így igaz. Ebben a szituációban, tehát a kommunikáció terén természetes, nem is tûnik föl. Nekem csak a Hukkle miatt jutott eszembe; mert ott már egyáltalán nem természetesen, hanem tendenciózusan adta magát a két nem közti ilyen különbségtétel.
Nem a világ van eltorzulva ilyen szempontból – csak Pálfi kamerája válogatott speciálisan. Egyébként szerintem õ sem gondolta ezt komolyan, csak valahogy meg kellett alapozni a film poénját, a gyöngyvirágos gyilkosságokat.
Ami ugye, egyébként, egy huszas évekbeli pör emlékét újította fel, amikor is asszonyok gyufából kiáztatott arzénnal mérgezték a férjeiket. Viszont a valóságos indítékok akkor egészen mások voltak: a mérgezések kiváltó oka, ahogy tudom, az volt, hogy amíg a férjek az elsõ világháború frontjain szolgáltak, addig a feleségek rájöttek, hogy remekül boldogulnak egyedül is – a férj csak púp a hátukra. Ezért a háború után, amikor visszaállt az élet rendes menete, az asszonyok nem akarták elveszíteni viszonylagos szabad, nyugodt életüket, ezért folyamodtak az arzénhoz.
Vagyis: az eredeti sztoriban a passzivitás még egyáltalán nem lett volna gyilkossághoz vezetõ ok. Az igazi ok olyasmi volt, ami egy csöndes, beszédhangok nélküli, szinte növényi filmbe nem fért volna bele – így maradt drámai indoklásként a passzivitás. Nem szabad belõle komoly tanulságokat levonni:)

Azt viszont, hogy a Hukkle blõd-e, szintén nem tudom. Arra emlékszem, hogy amikor elõször láttam moziban, nagyon nem tetszett: unalmasnak, semmitmondónak találtam. Egy vándorcigány csapatról szóló kisfilm volt az elõzetese – az messze jobban megfogott.
Késõbb csodálkoztam, a kritikusok milyen pozitívan értékelik – végül is hatott rám a tömegnyomás, mert amikor újraláttam, már élveztem az addig unalmas jeleneteket.


„A vidéki társadalom sok mûködési mechanizmusa, akciója és reakciója több mindenben egyezik a városiéval...
Ne higgyük már azt, kérem szépen, még mindig, újra és újra, hogy azért mégiscsak a "vidéki levegõ", meg a "tiszta falusi ember"...
Még mindig nem ismertük fel azt, hogy ez a világ ugyanúgy tele van "befele kunkorodó" lelkû emberekkel, mint a város...
Ne legyenek illúzióink: a film végén elõkerült történet teljesen életszerû, s ha persze messze nem is mindennapos, de kissé jellemzõbb, mint azt gondolnánk...”
Nos: az biztos, hogy a falu nem éppen a mennyország, ahol angyalok kórusa zeng…
A népballadák is véresek; Móricz és Németh László két vh. közti, parasztságot ábrázoló regényei is sötétek és nyomasztók.
Viszont, egy ennyire horrorisztikus esettel befejezni egy addig tipikus, jellemzõ típusokat bemutató filmet – mindenképpen érdekes.
Hiszen addig a pontig igazából senkinek sem volt „arca”. A két városi fotósnak sem; szinte semmit, csak egy-két pici morzsát tudtunk meg róluk is. Valódi egyéniség leginkább Juliska néni lett, aki a legtöbbet mesélte magáról. És arról a másik két emberrõl, akik igazából a dráma fõhõsei, de akik már csak pár szóval, pár mondattal kommentálták a saját történetüket.
Az biztos, hogy ez rettenetesen „megnyomta” a filmet. És biztos, hogy a falvakban sok sötét dolog történhet. De ez….minden képzeletet felülmúlóan borzasztó volt.
Vinogradov 2008 nov. 28. - 11:27:31 Előzmény Heathcliff
(28/75)
"Áh, Perry :) nekem nincsenek kétségeim. Veled értek egyet, szerintem is szuper film, mindannak ellenére, amit leírtam. Nagyon tetszett. Szinte érezni lehetett a szagokat: a öregemberek lakta öreg falusi vályogházak jellegzetes szagait."

Én is hasonlóképpen voltam vele...



"Méghogy elavult, primitív vagy blõd??? Hát, szerintem meg a Nagyítás primitív, elavult és blõd. Ehhez képest az csak egy ostoba, kiagyalt, sefüle sefarka történet, ráadásul unalmas is."

Szerintem senki sem mondta, hogy ez a film elavult, primitív vagy blõd...

De a "Nagyítást" nem nagyon bántanám...

Elfogadom, hogy Neked nem mondott semmit, ahogy sokaknak mondjuk Lynch Mullholland Drive-ja vagy Jeles Álombrigád-ja sem (vagy akár Truffault Négyszáz csapása - mert ilyet is ismerek!), de ismerek olyat, akinek az életét alapjaiban változtatta meg ez a film...

Valószínûleg ez nem a Te világod, így az elavult jelzõt még csak-csak elfogadnám reakcióként, nade:

PRIMITÍV???

Antonioni filmjei a leggyönyörûbb szellemi konstrukciók (Kant gigantikus filozófiai építményéhez vagy Dante Isteni színjátékához hasonlíthatnám), amelyeket valaha láttam...
A "primitív" jelzõd kb. úgy pereg le róluk, mint vízcsepp a vízhatlan kabátról (furcsa hasonlat, de hajnali fél 12-kor nem jut jobb eszembe)...

BLÕÕÕD???

A "Nagyítás" blõd???
Na, ezzel azért vitatkoznék. És talán vagyunk még így egy páran...

Hitchkock "Madarak"-ja. Na, az tényleg blõd!

Félreértés ne essék, nagyon szeretem Hitchkock filmjeit, különösen a háború elõtti kísérletezéseit - õ volt az egyik legnagyobb ember, aki valaha a kamera mögött állt - de a "Madarak" egy hatalmas félreértés és az én szememben - hiába készült három évig, hiába öltek bele hihetetlen mennyiségû pénzt és energiát - néhány jobb jelenetet kivéve gyakorlatilag BLÕDLI az egész film...

Bocs az OFF-ért...



"Ez viszont szerintem most éppen úgy élvezetes és friss, mint amikor készült. Csak azt sajnálom, hogy nem lehet megnézni az eredeti változatot. Kíváncsi lettem volna a rendezõ eredeti koncepciójára,az összes kivágott jelenetre. És arra, hogy vajon ez a Nyerges-történet mennyire volt része az eredeti filmnek, mennyire épült erre a forgatókönyv, vagy esetleg ez volt-e a kiinduló ihletõ, az ötletadó, ami után más emberek történetei is belekerültek."

Érdekes kérdéseket érintettél, és ezzel kíváncsivá tettél a film részletesebb keletkezéstörténetét illetõen...



"És ha jól emlékszem, messze több nõ szerepelt benne: õket lehetett kommunikációra bírni. A férfi elült a háttérben, meghalt, elvált, lelépett, megsüketült, disznót ölt... Nem mondom, hogy bármi köze lenne ennek a Hukkle falusi "idilljéhez" - de érdekes, hogy ott még erõsebb az a beállítás, hogy a nõk aktívak, a férfiak passzívak; és ebbõl következnek a gyilkosságok."

Ez egy nagyon érdekes felvetés, bevallom eleddig fel sem merült bennem ez a kérdés...

Az bizonyos, hogy a nõk, mindig, minden helyzetben közlékenyebbek. Egy parasztembör meg pláne nem az a nyíltan kommunikáló fajta...

Hogy fordítva kéne lennie (inkább a férfiak aktívak és a nõk passzívak) és egy torzult vagy feminin társadalomban élnénk, vagy ez így természetes, csak a neveltetésünk eltakarta a szemünk elõl az igazságot?

Nem tudom, de valószínûleg a társadalomtörténet és -elmélet egyik fontos, és szerintem eleddig nem nagyon tárgyalt kérdésére tapintottál rá...

(Na, és ha már a Hukkle-t emlegetted, az tényleg elavult, primitív és blõd... -sztem)
Vinogradov 2008 nov. 28. - 11:00:00 Előzmény Heathcliff
(27/75)
"Nekem még annyi jutott eszembe, hogy picikét megtévesztõnek érzem azt, hogy falusiakat mutattak be úgy, mint akik a giccset választják az igazi érték helyett. Az igaz, hogy az elsõ jelenetben a pesti aluljárói bóvlit mutatták, de hát ez mégis csak egyetlen jelenet volt, és szilveszter.
Pedig nyilvánvaló, hogy az ízléstelenség a városokban ugyanúgy tenyészik, mint falun."

Abszolút egyetértek...



"Az is furcsa volt, hogy fõként idõs emberekkel beszélgettek. A fiatalok nem nagyon szólaltak meg, még ha fel is tûntek idõnként. (Nyilván ezért nem beszélt Zala Márk sem :))"

Mert a falura levonuló értelmiségi generációt sokkal kevésbé érdekelték a fiatalok. Elég belelapozni egy korai Csák Gyula vagy Moldova György szociográfiába, hogy az ember felismerje a korszak ezen alapvonását.

Az is nyilvánvaló, hogy az érdeklõdés homlokterébe miért az idõsebbek kerültek: a fiatalabbak tapasztalatai ugyanis, még ha nagy mértékben el is ütöttek a városi értelmiségiekétõl, de nem különböztek - nem különbözhettek - nagyon sokban tõlük.

Ez a 45 után született generációk egyik alapvetõ ismérve Magyarországon...

Az öregek, az idõsebbek annál több információval szolgálhattak a háborúról, a véres huszadik század történelmi eseményeinek bennük, közösségükben való lecsapódásáról és - legyünk õszinték - sokkal érdekesebb az, ha olyasvalakit tudunk a fényképezõgép elé ültetni, aki még tiltakozik is ellene...



"Nem is tudom: a végén elmesélt történetnek az volt a funkciója, hogy felelevenítse a népballadák sötét világát; vagy hogy a sok kivágott jelenet helyett kitöltse valamivel a film idejét; vagy hogy a film ne legyen a végsõkig elaprózott, töredezett? Egyszerûen dramaturgiai követelmény, hogy legyen súlypont, legyen fókusz, legyen megfogható, elmesélhetõ sztori?
Mégis kicsit furcsa, hogy erre hegyezték ki a filmet. Vagy azt jelezték vele, hogy az epikus mûvészetek, az irodalom és a filmek alkotói és befogadói egyaránt a véres, gyilkosos történetekre vannak kattanva (már akkor is, azóta még inkább). Tehát egy társadalomrajzot fejezzünk be thrillerrel, mert ezzel egyrészt eleget teszünk a közönség elvárásainak (bûntényt!, vért!, halált!), másrészt nyilvánvalóvá tesszük, hogy ami egy fiktív történetben súlytalan, az a valóságban nagyon kemény és súlyos következményekkel jár? Vagy egy olyan rejtett kép volt benne, miszerint "a forradalom felfalja saját gyermekeit"?"

Azért bántak olyan mostohán a mûfaji filmmel olyan döbbenetesen sokáig kis hazánkban, mert az 50-es években, megtagadva a háború elõtti filmgyártásunk mûfaji örökségét, a párt kizárólag a termeléssi filmet volt hajlandó követendõ példaként állítani, '56 után többnyire csak ún. "romantikus realista" drámák és könnyed vígjátékok készülhettek a mozikba, a '60-as évek elejére pedig a felnövekvõ ifjabb generációk, akik végül elérték a magyar filmgyártás decentralizációját, már a modernizmus mûfajilag sokszor nem is egyértelmûen besorolható termékeit hozták létre ("és modernek lettek mindenestül..."), s az ilyen darabokhoz való vonzódás (részben a kitûnõ külföldi fogadtatás mián) a magyar kritikai irodalomban a '80-as esztendõkig nagyon markánsan éreztette, s bizonyos értelemben mind a mai napig érezteti is a hatását (csak mára a kritikai irodalom jelentõssége nagy mértékben lecsökkent).

Ezt a rövid magyar filmtörténeti kitérõt csak azért tettem meg, mert úgy gondolom, hogy mi sem állt volna távolabb a '70-es évek elejének magyar filmjétõl mint az olcsó hatáskeltés, vagy inkább hatásvadászat.

A film végére egyszerûen kellett ez a befejezés.

Elsõsorban talán azért, mert - bár eddig sem láthattuk a legkevésbé ilyen színekben a filmalkotás megtekintése során - véletlenül se idealizáljuk a magyar vidék világát.

A vidéki társadalom sok mûködési mechanizmusa, akciója és reakciója több mindenben egyezik a városiéval...

Ne higgyük már azt, kérem szépen, még mindig, újra és újra, hogy azért mégiscsak a "vidéki levegõ", meg a "tiszta falusi ember"...

Még mindig nem ismertük fel azt, hogy ez a világ ugyanúgy tele van "befele kunkorodó" lelkû emberekkel, mint a város...

Ne legyenek illúzióink: a film végén elõkerült történet teljesen életszerû, s ha persze messze nem is mindennapos, de kissé jellemzõbb, mint azt gondolnánk...

Az az igazság, bennem egyáltalán nem merültek fel ilyen kérdések ezzel kapcsolatban...
offtopic
perry 2008 nov. 27. - 16:04:27 Előzmény Heathcliff
(26/75)
Be kell lássam a nõk a történelem mozgatórugói, az lehet , hogy a férfiak hozzák a döntést, de minden döntés mögött ott áll egy nõ.
Rosszabb esetben egy férfi kegyenc. :)
Heathcliff 2008 nov. 26. - 23:08:29 Előzmény perry
(25/75)
Áh, Perry :) nekem nincsenek kétségeim. Veled értek egyet, szerintem is szuper film, mindannak ellenére, amit leírtam. Nagyon tetszett. Szinte érezni lehetett a szagokat: a öregemberek lakta öreg falusi vályogházak jellegzetes szagait.
Méghogy elavult, primitív vagy blõd??? Hát, szerintem meg a Nagyítás primitív, elavult és blõd. Ehhez képest az csak egy ostoba, kiagyalt, sefüle sefarka történet, ráadásul unalmas is. Ez viszont szerintem most éppen úgy élvezetes és friss, mint amikor készült. Csak azt sajnálom, hogy nem lehet megnézni az eredeti változatot. Kíváncsi lettem volna a rendezõ eredeti koncepciójára,az összes kivágott jelenetre. És arra, hogy vajon ez a Nyerges-történet mennyire volt része az eredeti filmnek, mennyire épült erre a forgatókönyv, vagy esetleg ez volt-e a kiinduló ihletõ, az ötletadó, ami után más emberek történetei is belekerültek.
És ha jól emlékszem, messze több nõ szerepelt benne: õket lehetett kommunikációra bírni. A férfi elült a háttérben, meghalt, elvált, lelépett, megsüketült, disznót ölt... Nem mondom, hogy bármi köze lenne ennek a Hukkle falusi "idilljéhez" - de érdekes, hogy ott még erõsebb az a beállítás, hogy a nõk aktívak, a férfiak passzívak; és ebbõl következnek a gyilkosságok.
Vinogradov 2008 nov. 26. - 18:26:59 Előzmény perry
(24/75)
"Kedves Vinogradov.

A mi idõnk nektek már történelem, és ez így is van jól.
A film nagy kérdése, hogy az aktualitás elvesztése után mit tud közvetíteni egy olyan generációnak mint a tiéd. Magyarul azokat a jelentés funkciókat amit a keletkezéskor hordozott egy másik "világ" emberi értelmezni, analizálni tudják-e?"

A mozinak - ha egyáltalán létezik ideális mozi - valójában ez volna az egyik alapfeladata. Én úgy gondolom, hogy a filmnek, ha az valóban FILM, mindig, minden esetben önmagára is reflektálni kell, s akár annak is megállapíthatónak kell lennie: mely ponton és mikor lép ki alkotásunk ilyetén módon, mintegy asztráltestként önmagából, hogy bebarangoljon teret is idõt, ezzel felmérve saját mélységeit és lehetõségeit is...
Csak ha képes végrehajtani ezt a gigászi tettet, akkor lehet minden vonatkozását tekintve idõtálló.

Ezt a Fotográfia, bármennyire kedvelem is, ki kell, hogy mondjam: egyáltalán nem mondhatja el magáról, ahogy mondjuk Bacsó Fejlövése (ahol szerintem - egyébként - szerepel egy eléggé primitív módon ábrázolt vidéki történetszál) vagy mondjuk a Petõfi '73 sem (utóbbiról még Dörner György, egyik szereplõje is elismerte, hogy meglehetõsen avítt.)



"A Fotográfia a mi történelmünknek egy parányi szelete, embercsoportok közti konfliktusa a múltból.
A Hogy szaladnak a fák (1966) egy fiatal értelmiségi találkozását mondja el tíz éve nem látott falusi nevelõanyjával. Nagyon friss mozi volt ez annak idején. Az idõs, halálához közeledõ parasztasszonyt játszó Kiss Manyi egyik legnagyobb alakításaként emlékezünk a lélektani elemzést dokumentarizmussal ötvözõ alkotásra. Akkor és ott nekünk ez valami olyat jelentett amirõl nem illett vagy nem volt szabad beszélni, érvényesülés az idõsek magára hagyása, generációs elszakadás. Ez nem illett bele a szocialista embertípusról alkotott képbe.
Mára ez már olyan lett mint a neorealizmus mint
mûfaj, láthatjátok de kötödésetek már csak esztétikai szinten van hozzájuk."

Engedd meg, hogy vitatkozzak ezt illetõen. Nem hiszem, hogy a Husz János kori vagy a VIII. századi értelmiség képviselõitõl elérhetetlen távolságban vagyunk (hogy az evolúciós pszichológia - egy viszonylag friss szaktudomány - alaptételét idézzem: még mindig kõkorszaki elmével gondolkodunk), hogy csak esztétikai szempontból ítélhetnénk meg tevékenységüket.

Változhatnak alapeszmék és gondolatok, generációk és újabb generációk, de, bármennyire is idegenek lehetnek nekünk korok alapvonásai, vagy éppen nagy harcai, ellentétei, nem csak esztétikai szempontból reflektálhatunk rájuk, mert a világ és az ember végsõ soron, legalapvetõbb akcióiban és reakcióiban ugyanaz marad.

Ha szabad ajánlanom egy konkrét példát ezzel kapcsolatban: Márkus István, kitûnõ történeti és szociografikus esszéistánk munkásságának egy jelentõs szelete tulajdonképpen arról szólt - különben történész lett volna - hogy hihetetlen mértékben belelovalta magát azokba a témákba, amelyekkel foglalkozott.

Az "Aki nem kellett senkinek" c. tanulmánya pl. Teleki László öngyilkosságának kérdéseit boncolgatja, s olyan égetõ és mai (pedig a kilencszázhatvanas években íródott!) módon boncolgatja dilemmáit és a korszak nagy ellentéteit, hogy amellett egyszerûen képtelenség szó nélkül elmenni - az olvasó szinte szûkségét érzi a reflektálásnak, sõt, a legtöbb kérdésben õ maga is odaáll Teleki mellé...

Aligha fogjuk megállapítani, hogy az így kialakult a lelkiállapot megfelel-e Telekiének, de valószínûsíthetjük a kortársak megnyilatkozásai és az õ önvallomásos életmûve tükrében, hogy nagy mértékben igen.

Márkus esszéi nem csak az esztétáknak adnak munkát: az érdeklõdõ laikus számára ugyanúgy kínálják a reális állásfoglalás lehetõségét, úgy, hogy szinte õk maguk is kortársnak érezhetik magukat...



"A filmet 1973-ban hosszú huzavona után, többszöri pótforgatás és kényszerû „alakítgatások” után alig fogadták, el, de aztán (a diktatúrák puha abszurdja) váratlanul díjat kapott a moszkvai fesztiválon."

A Tízezer nap is hasonlóképpen járt annak idején: erõs támadások érték minden oldalról, de Cannes-ban díjat nyert, s így, fesztiváldíjasként már lehetetlen volt nem bemutatni...
Hát igen, ez a puha diktatúrák puha abszurdja...



"A késõbb híressé vált „budapesti iskolának” nem elsõ, hanem iskolát megelõzõ darabja lett: a szigorúan hiteles dokumentum, az ellesett pillanatok, a fotó-igazság és a nagyobb távlatú fikció páratlanul érdekes ötvözete.
A film utolsó harmada: egy valaha kisgyermekeit meggyilkoló, s ezért évtizedekig börtönbe zárt asszony élethazugsága, „élet-titka” néhány megtalált régi fényképpel szembesítve – az egyetemes filmmûvészet ritka és társtalan remeklése, a filmportré mûfajának csúcsa számomra.
Bocsájtassék meg nekem kedves Vinogradov, hogy így bõ lére eresztve válaszolok soraidra, de nem ellened érted írtam ezeket a sorokat.:)"

Valójában rendkívül pontosak, élvezetesek az elemzéseid, képtelenség nem élvezettel olvasni õket - még akkor sem, ha meglehetõsen terjedelmesek - ami ez esetben véleményem szerint nem igaz.

Így aztán nem hogy bocsánatkéréssel nem, de egyenesen köszönettel tartozom: sikerült nagy mértékben árnyalnod a filmrõl alkotott képemet.
offtopic
perry 2008 nov. 26. - 18:20:37
(23/75)
Neked vannak kétségeid :)
offtopic
Heathcliff 2008 nov. 26. - 17:59:03
(22/75)
Ezt pont te mondod? :):)
perry 2008 nov. 26. - 16:10:21
(21/75)
Elméleteket lehet gyártani, ezzel viszont a rendezõ urat kell megkérdezned.
Heathcliff 2008 nov. 26. - 15:34:45
(20/75)
Nekem még annyi jutott eszembe, hogy picikét megtévesztõnek érzem azt, hogy falusiakat mutattak be úgy, mint akik a giccset választják az igazi érték helyett. Az igaz, hogy az elsõ jelenetben a pesti aluljárói bóvlit mutatták, de hát ez mégis csak egyetlen jelenet volt, és szilveszter.
Pedig nyilvánvaló, hogy az ízléstelenség a városokban ugyanúgy tenyészik, mint falun. Sõt. Képzelj el pl. egy Magdi anyus-féle szobabelsõt. Én egyetemet végzett nagyvárosi embereknél is láttam már, hogy nagyméretû esküvõi képpel díszítik a falat.
Az is furcsa volt, hogy fõként idõs emberekkel beszélgettek. A fiatalok nem nagyon szólaltak meg, még ha fel is tûntek idõnként. (Nyilván ezért nem beszélt Zala Márk sem :))
Nem is tudom: a végén elmesélt történetnek az volt a funkciója, hogy felelevenítse a népballadák sötét világát; vagy hogy a sok kivágott jelenet helyett kitöltse valamivel a film idejét; vagy hogy a film ne legyen a végsõkig elaprózott, töredezett? Egyszerûen dramaturgiai követelmény, hogy legyen súlypont, legyen fókusz, legyen megfogható, elmesélhetõ sztori?
Mégis kicsit furcsa, hogy erre hegyezték ki a filmet. Vagy azt jelezték vele, hogy az epikus mûvészetek, az irodalom és a filmek alkotói és befogadói egyaránt a véres, gyilkosos történetekre vannak kattanva (már akkor is, azóta még inkább). Tehát egy társadalomrajzot fejezzünk be thrillerrel, mert ezzel egyrészt eleget teszünk a közönség elvárásainak (bûntényt!, vért!, halált!), másrészt nyilvánvalóvá tesszük, hogy ami egy fiktív történetben súlytalan, az a valóságban nagyon kemény és súlyos következményekkel jár? Vagy egy olyan rejtett kép volt benne, miszerint "a forradalom felfalja saját gyermekeit"?
perry 2008 nov. 26. - 08:52:02 Előzmény Heathcliff
(19/75)
Írhatnám azt is , hogy Zala Márk a kamera "emberi meghosszabbítása", számomra az õ szerepe
a történetben nem más mint a szemlélõdõ ember. Nincsenek érzelmi kitörései nem azonosul, csupán szemlélõdik, persze lehet bármilyen olvasata is. :)
Mint Sebõ szerepe aki az a narrátor aki mint Tinódi zenében közvetíti foglalja össze a pillanatnyi érzelmeket.
Az ön vagy maga nyelvi etimológiai kérdéshez pedig nem igazán tudok hozzá szólni, tény a magát jobban használják vidéken mint az önt.
Heathcliff 2008 nov. 26. - 02:34:37
(18/75)
Most végre láttam az egész filmet, és hát igen: döbbenetes. Ez a falusi világ, ez a gondolkodásmód mára eltûnt. Pl. furcsa és érdekes volt az a kép, amikor Sebõ a templomtól lefelé vezetõ utcán gitározott: mennyire hatalmasnak és tekintélyesnek tûnt a templom a házakhoz képest. Sebõ dalai egyébként rendkívül jók voltak, nagyon-nagyon tetszettek (na jó, fõként a szövegük miatt).
Kár, hogy a készítõknek újra kellett vágniuk, kíváncsi lettem volna az eredeti verzióra, mit kellett "kiretusálni". Talán a téeszesítés miatti panaszkodást, a szegénység fájdalmas nyomait, a vallásosságra való utalásokat, a disznó megölését, egyebeket. De még így, retusált változatában is megkapó volt. Egyet nem értettem: mi volt Zala Márk szerepe azon kívül, hogy nézett kifelé a fejébõl? Õ szimbolizálta a nézõket,akik a városból úgy csodálkoznak a falura, mint egy panoptikumra?
A film fõszereplõje nekem Juliska volt, a vigonya öregasszony, a beszólásaival:
- Tán feleségül akarja venni az unokámat? (Nincs is.)
- Azt írta nekem, a református vallás lopott. Én meg visszaírtam: ha lopni megy egy almafához, ön is csak a szép, érett almát szedi össze, a rohadtakat meg ott hagyja. (használta az 'ön' kifejezést, ami igen különösen hatott ebben a környezetben).

"A titkos gyilkos mama" pedig elképesztõ. Micsoda szörnyeteg. Tizenéves lányokat megölni...és még harminc év után is a férjét vádolta...ezzel oly mértékû jellemtelenséget árult el, ami ékesebben ítélte el minden ellene szóló vádiratnál. :(
perry 2008 nov. 25. - 18:37:06 Előzmény Vinogradov
(17/75)
Kedves Vinogradov.

A mi idõnk nektek már történelem, és ez így is van jól.
A film nagy kérdése, hogy az aktualitás elvesztése után mit tud közvetíteni egy olyan generációnak mint a tiéd. Magyarul azokat a jelentés funkciókat amit a keletkezéskor hordozott egy másik "világ" emberi értelmezni, analizálni tudják-e?
Az én olvasatomban ezt azok a mozik tudják, melyekben általános értékekrõl van szó, Bergman,
Tarkovszkíj és tényleg még hosszasan sorolhatnám itt a rendezõket akik alap igazságokat közölnek velünk.
A Fotográfia a mi történelmünknek egy parányi szelete, embercsoportok közti konfliktusa a múltból.
A Hogy szaladnak a fák (1966) egy fiatal értelmiségi találkozását mondja el tíz éve nem látott falusi nevelõanyjával. Nagyon friss mozi volt ez annak idején. Az idõs, halálához közeledõ parasztasszonyt játszó Kiss Manyi egyik legnagyobb alakításaként emlékezünk a lélektani elemzést dokumentarizmussal ötvözõ alkotásra. Akkor és ott nekünk ez valami olyat jelentett amirõl nem illett vagy nem volt szabad beszélni, érvényesülés az idõsek magára hagyása, generációs elszakadás. Ez nem illett bele a szocialista embertípusról alkotott képbe.
Mára ez már olyan lett mint a neorealizmus mint
mûfaj, láthatjátok de kötödésetek már csak esztétikai szinten van hozzájuk.
A filmet 1973-ban hosszú huzavona után, többszöri pótforgatás és kényszerû „alakítgatások” után alig fogadták, el, de aztán (a diktatúrák puha abszurdja) váratlanul díjat kapott a moszkvai fesztiválon. A késõbb híressé vált „budapesti iskolának” nem elsõ, hanem iskolát megelõzõ darabja lett: a szigorúan hiteles dokumentum, az ellesett pillanatok, a fotó-igazság és a nagyobb távlatú fikció páratlanul érdekes ötvözete.
A film utolsó harmada: egy valaha kisgyermekeit meggyilkoló, s ezért évtizedekig börtönbe zárt asszony élethazugsága, „élet-titka” néhány megtalált régi fényképpel szembesítve – az egyetemes filmmûvészet ritka és társtalan remeklése, a filmportré mûfajának csúcsa számomra.
Bocsájtassék meg nekem kedves Vinogradov, hogy így bõ lére eresztve válaszolok soraidra, de nem ellened érted írtam ezeket a sorokat.:)
Tümella 2008 nov. 25. - 10:19:14
(16/75)
Az egyik legjobb film, amit valaha láttam. Az igazság és a hazugság harca. Ki fogadja el magát olyannak, amilyen valójában? Sebõ Ferenc zenéje, az énekelt versek magaslatokba emelik a filmet, a két fõszereplõ sem rossz, csak a valódi emberek felülmúlják õket saját lényükkel. A spontán kibontakozó rémtörténet a film végén: hab a tortán - , de azért örök a film mondanivalója, mert az emberi természet sem változik, ki meri vállalni, megörökíteni magát kócosan?