sanderson 2025 dec. 12. - 18:00:30
(2/2)
Ez a sorozat Robert Merle regényfolyamának első kötetéből készült. Olvastam a második kötetet is, aminek Csikóéveink a címe. Pierre de Soirac féltestvérével Samsonnal a montpellieri orvosiskolában megkezdi tanulmányait. Kár, hogy ezt a második kötetet még nem filmesítették meg, pedig ez is nagyon érdekes, izgalmas történet. Robert Merle, ahogy tőle megszokhattuk, természetesen ebbe a regényébe is rakott bőven erotikát.
1/10
OKalman 2025 dec. 10. - 13:14:23 1/10
(1/2)
Akkor kezdem: ezért kár volt pazarolni a filmtekercset. Kb.: 10 percet láttam belőle, az első évad végét és nagyon remélem, hogy nem lesz második. Már ebben a 10 percben feltűnő, hogy fontos szereplők maradtak ki és fontos tőrténések lettek megváltoztatva a könyvhöz képest. Miért jó az, hogy adnak a filmnek egy címet és utána csak a nevek lesznek ugyanolyanok mint ami a könyvben volt? Teljes jellemek változnak meg, történetszálak tűnnek el a semmiben és még sorolhatnám a hibákat, de minek? Ez a hozzászólás is inkább az általános filmadaptáció miatti morgássá vált nem annyira ennek a "műnek" szól bár ez is vacak, de legalább nem fog kismillió Oscart nyerni ki tudja miért.