Téma: Gladiátor

8/10
resti 2007 nov. 16. - 22:30:14 8/10
(41/521)
Kedves Brambilla!

Természetesen nem azért utaltam az amerikai történészre, mert ez aztán a tuti, hanem csak azt szerettem volna, hogy akit érdekel, azoknak legyen egyfajta forrással több, amit átbogarászhat.

Én találtam benne érdekes részeket, mivel azonban nem vagyok történész, ezért óvatosan bánok vele.
Ez a fajta (amerikai történészi) hozzáállás az, amikor ügyesen forgatja azt a keveset, de a mi csavaros európai agyunk meg ráérez, hogy ez még nem elég ahhoz, hogy meggyõzzön. Csakhogy ebbõl a szempontból én az átlagosnál tájékozottabb vagyok (egy kicsit csak), s ezért én utánamegyek dolgoknak, mások meg nem annyira. De ez legyen az õ gondjuk.

Az a véleményem, hogy ez a sokféle utánaolvasás számunkra a lényeg.

Én szerettem ezt a filmet, s nem annyira a történelmi hitelességéért, nem is a Hollywood-i zamatért, hanem mert volt benne egy üzenet, ami hozzám szólt.

Amikor elolvastam a két korábbi -hivatkozott- forgatókönyvet is, akkor végképp világossá vált bennem, hogy most is csak és kizárólag üzletrõl van szó és punktum. Azt figyelték minössze, hogy melyiknek a segitségével tudnak nagyobb kasszát csinálni. Mindkét forgatókönyv érdekes volt. Igen visszás volt az, amikor Maximus alkudozik a császárral, majd sereggel jön vissza Rómába. Akkor már inkább ez a látott verzió az elfogadhatóbb.

Azt hiszem, hogy egy feszesebb vágással (kihagyásokkal) jobb lett volna. Ráadásul én ott fejeztem volna be, ahol belép a kapun, vagyis meghal és kész.

-resti-
4/10
zszoltan 2007 nov. 16. - 11:13:36 4/10
(40/521)
"Indiana Jonest tegyék kötelezõ tananyaggá az iskolákban történelem órán!"
Jajj! (Mást nem is tudok mondani rá hirtelen.) Bár minket annakidején az 1492-re vittek el. Azóta sem értem, miért. (Persze lehet, hogy azóta már az akkor szervezõ tanár sem érti.:) De azért egy évekre elõre megtervezett központi oktatási terv egészen más.)
Brambilla 2007 nov. 16. - 10:44:05 Előzmény resti
(39/521)
Érdekes volt olvasgatni a cikket, csak beleolvastam, nem néztem át az egészet.
Végül is elég sok variáció van, a "magyar áláspont" nem egészen ez, de azért érdekes volt.
Nem tudok konkrétan állást foglalni, de hát ezt is egy amerikai történész írta, akik közül nem sokat értékelek nagyra.
Például egy amerikában igen elismert történész profeszor könyet írt arról, hogy a magyar a világ elsõ antiszemita, rasszista népe, és ennek alapjául Kézai Simon Gesta Hungarorumát vette, mert abban a középkori szövegban különbséget tett a különbözõ emberi "fajták" közöt, persze minden negatív megjegyzés nélkül.
Szóval nem biztos, hogy az amerikai történészeknek hinni kell, nem biztos, hogy nekik van igazuk.
Brambilla 2007 nov. 16. - 10:34:31 Előzmény resti
(38/521)
Van rosszabb és nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek rajta, amikor meghallottam.
Amerikában most azt akarják elérni, hogy az Indiana Jonest tegyék kötelezõ tananyaggá az iskolákban történelem órán!
Hát hová hülyül ez a világ!
Történelmi forrásnak vagy hiteles adatokkal alátámasztott munkának terkinteni az Indiana Jonest?
Emese13 2007 nov. 15. - 18:52:59
(37/521)
Szerintem egy nagyon jó filmrõl van szó. Lehet, h a történelmi háttér nem nagyon hiteles, de kitûnõ a zene és a színészek sem utolsók. J. Phoenix nagyon jól játszott benne és R. Crowe is.
8/10
resti 2007 nov. 08. - 20:31:29 8/10
(36/521)
Kedves Mindenki!

Úgy látszik, néhány napig foglyul ejtett a téma.
Az alábbi helyen egy teljes elemzést találtam, amely a "Gladiátor"-t vizsgálja apró részletekbe menõen történelmi szempontok és hitelesség szempontjából.

Fontos, hogy a filmmel nem vitatkozik, hanem a látott részleteket elemzi, illetve elmondja, hogy az adott idõben ez, vagy amaz lehetett-e avagy sem.
Volt-e kengyel a lovakon akkoriban, lehetett-e németjuhász kutyája a parancsnoknak, milyen lehetett az erdõ, ahol a csata folyt, és (ezeket csak kiragadtam), magyarázatot ad arra is, hogy a forgatókönyvirók miért sûritették össze az idõt a film kedvéért. Nem mondja, hogy rossz, csak megjegyzi, hogy ez film, ami a valóságban pedig úgy volt, hogy... és kifejti.

A link:

http://ablemedia.com/ctcweb/showcase/wardgladiator1.html
A cim:
The Movie "Gladiator" in Historical Perspective
by Allen Ward, University of Connecticut

Kellemes kikapcsolódást!

Remélem, azok, akik morogva nézték a filmet, némileg megnyugszanak, mert igazuk is van, s a film sem egyenlõ a történelemleckével.

-resti-
8/10
resti 2007 nov. 07. - 22:25:21 8/10
(35/521)
Kedves Böngészni vágyók!

Biztosan megtaláltátok ti is, de ezért közreadom.

Ime a Gladiátor forgatókönyvének elsõ, illetve második verziója, azaz a linkek, ahol megtalálhatók.

http://www.angelfire.com/movies/ridleyscott/script/gladiator_seconddraft.txt

http://www.angelfire.com/movies/ridleyscott/script/Gladiator_FirstDraft.txt

Ezek kissé elgondolkodtathatnak bennünket, hogy vajon miért nem ezek valósultak meg.
Továbbá nyomokban felfedezhetjük azokat az alakokat, akikbõl gyúrták Maximus alakját. Olyannyira, hogy az elsõ változatban még a neve sem Maximus.

Azt is ki lehet olvasni belõle, hogy mennyire elnagyoltak voltak, de végig Hoolywood-i izû.

(Továbbra is tartom, hogy a látott verzió nem a legrosszabb film, s moziélménynek is elmegy. Alkalmas a továbbgondolásra igy, ahogyan van.)

Jó olvasást!

Üdvözlettel: -resti-
8/10
resti 2007 nov. 02. - 21:00:25 8/10
(34/521)
Kedves Emberek!

Megengedve, hogy léteznek bõvebb források is a történelmi hûség, vagy hûtlenség tanulmányozására, találtam egy linket, ahol irnak errõl is. Tanulságos.

(A filmtõl -szerencsére- nem veszik el a kedvünket, de õk is figyelmeztetnek, hogy az amik már csak ilyenek. Nem nagyon izgatja õket a tényszerûség.

http://www.an-no.hu/index.php?cikk=1533

Üdv.: -resti-
8/10
resti 2007 nov. 01. - 12:47:44 8/10
(33/521)
Kedves Brambilla!

Köszönöm a kiegészitést, ami a hitelesség-témát illeti.

Megerõsitesz az érzéseimben. S megerõsited azt is, hogy ugyan már, ha történelmi témához nyúlnak a tehetõs producerek amerikában, vagy bárhol, miért nem fektetnek annyit a témába, hogy legalább hiteles adatokat mutassanak fel a filmekben. Lehetne. (Már-már forrásértékûen is lehetne. Szerintem.) Ugyanakkor az az érzésem, hogy a filmet magát, mint mûfajt, eszközt, egyre többen tekintik, vagy akarják forrásnak is tekinteni. Itt gyökerezik a felelõsség-érzésem hangsúlyozása.

S végül, azt gondolom, ha ezek az általunk itt boncolgatott kérdések és alkérdések összeállnak egy hiteles filmkalauzzá, amit mellékelünk a késõbb moziba betérõknek a jegy mellé, magát a filmnézés játékát és élményét nem veszi el tõlünk.
Tudjuk, hogy X jó benne, tudjuk, hogy Z kevés, és igy tovább.

A történelmi hûségért pedig tessék megnézni a lexikonokat.

Üdvözlettel: -resti-
Brambilla 2007 okt. 29. - 21:13:42
(32/521)
Szóval történelmi hitelesség...
Valójában Maximus nem létezett.
Commodus hatalomra jutása zavaros, de késõbbi életébõl teljesen elképzelhetõ, hogy kimyírta a papát. Egyébként az õ karaktere elég hiteles, Rómában az új Nerót látták benne, de õ túltett az elõdön azzal, hogy többször személyesen harcolt a gladiátor viadalokon, tehát ez is passzol. Istennek, az újjászületett Herkulesnek képzelte magát. Viszont igazából egy puccs következtében távozott az élõk sorából, az újévi ünnepség elõtt a gladiátorok felett tartott szemlét, amikor a testõrsége megölte, a Senatus pedig még aznap megválasztotta császárnak Marcus Aurelius egykori hadvezérét, Helvius Pertinaxot.
Attól függetlenül a Gladiátor még egyértelmûen a jobb amcsi történelmi filmek közé tartozik, az egyetlen dolog ami nagyon nem tetszett az a köztársaság visszaállításának a gondolata, na ez biztos nem fordult meg egy császár fejében sem.
4/10
zszoltan 2007 okt. 29. - 19:27:34 4/10
(31/521)
Érdekes. Kösz az infót. Engem például a legjobban az zavart, hogy egy császár értékes feje mit keres az arénában. De ezek szerint egyes császárok ezt másként gondolják. :)
dark_angel 2007 okt. 29. - 14:38:34
(30/521)
azért azt megcáfolnám,hogy J.Phoenix végig ugyanazt a gõgös arckifejezést mutatja,pl remekül tud sírni:) mind1 sztem jól játszik,történelmileg lehet hogy nem hû a sztori,de sztem ennél a filmnél nem is volt cél,mert pl Maximus létezett e egyáltalán azt nem tudom,de Commodus császárnak utána olvastam és nem éppen így nézett ki az élete,de annyi legalább igaz,hogy sokszor harcolt az arénában.
8/10
resti 2007 okt. 29. - 14:25:26 8/10
(29/521)
Kedves Maddox!

Köszönöm, hogy szántál pár sort a szenvedélyes gondolataid leirására.

Értem, s remélem, jól értem, amit a film negativ oldaláról mondasz.

A filmhez néha nem is kell cselekmény. Másként is be tudja mutatni, el tudja mondani az üzenetet. Ha van cselkekmény, akkor persze könnyebb. Az a megállapitásod, miszerint ez a történet egy klipphez is kevés, éppen ezért nem elég erõs. Nem a történettõl lett, vagy nem lett jó ez a film. A film mindössze alkalom arra, hogy a rendezõ és a szinészei üzenjenek. Elsõsorban a rendezõ - gondolom. Van üzenete a filmnek? Van. Eljut? Ha van befogadó, akkor igen, ha nem, nem.
Megengedem azt is természetesen, hogy ez, ez esetben könnyedénn megfejthetõ, különösen azok számára, akik rengeteg hasonlót látnak, néznek, s számukra az elsõ 10 perc után ott van a megoldás. Lehet nekik más tv-csatornára váltani. Vagy már csak csemegéznek, hogy elõre bemondják, itt fog váltani, itt jön egy mellékszál, vagy na, ebbõl lesz a mellékszál, stb. Valljuk be, ez a fajta megfejtõsdi is intellektuális kikapcsolódás lehet. S mi más célja volna egy ilyen tipusú filmnek?

Mivel az emberek döntõ többsége nem elég képzett arra, hogy megértse a magasiskolát, egyszerûen nem kaptak elég alapmuniciót a megfejtéshez, a ráhangolódáshoz, ezért a számukra ezek a közepes szinten mozgó igényes kommerszek jelentik A! kikapcsolódást.
(A filmrendezõknek ezért kellene sokkal komolyabban venniük a történelmi filmek esetében a történeti hûséget.) Az amik képesek megváltoztatni a Bibliát is, ha a sztorijuk azt kivánja. (Nem részletezem az ezzel kapcsolatos véleményemet, sejtheted. Pl. Egyiptom hercege - animációs film. Már a tizenéves fiam is rájött a csalásra. Õt már nem féltem.)

Ami a szóban forgó film megoldásait illeti, és alakitásait, könnyen lehet, hogy semmi másról nincsen szó, mint egy amerikai közönségnek szóló, régi európai világot, kort bemutató, kasszára kacsintgató alkotásról. Hiszen az amerikai filmgyártás - mint tudjuk- ... csak errõl szól. (Egy-két mûvészi alkotás meg becsúszik.)

Hadd érzékeltessem ezt a furcsa értelmezési felosztást egy zenei példával: Nem mindenki kedveli, szereti a klasszikusokat (Beethoven, Mozart), annál is kevesebben kedvelik a diszharmónikusokat (Bartók, Pendereczky). A legtöbben a lakodalmas mulatóst hallgatják. Ha valaki idõben kezdi és nyitott, el lehet kalauzolni a kommersz zenétõl a magasabb szférákig, méghozzá azokon a lépcsõkön keresztül, amelyek egy picit mindig hozzáadnak az õ kommersz szintjéhez. Jó tanár, jó mester kell, nélkülük nem megy.

Ha valaki nem érti Jancsó Szegénylegények c. filmjét, egy megfelelõ klubvezetõ, és filmes szakember segitségével, egy éven belül eljuttathatók oda, hogy nagyonis megértik. (Megtörtént.)

A lépcsofokok azok a filmek lehetnek, mint pl. a Gladiátor, vagy a legalább hasonlók. Jó közvetitó tud lenni. (Kalauz segitségével, de errõl már irtam az elõzõ levelemben.)

Innentõl egy kritikus mondja el a Gladiátor-beli szinészek alakitásáról, meg a rendezõ szinészvezetésérõl, amit kell, mert én arról nem szivesen beszélek, csak az érzéseimet tudnám elmondani.
Talán majd egy másik "dolgozatban".

üdvözöllek: -resti-
9/10
abruzzi 2007 okt. 29. - 10:15:08 9/10
(28/521)
nem vagyok filmkritikus,de ezt a filmet többször is meg lehet n?zni....
dark_angel 2007 okt. 28. - 12:20:23
(27/521)
akkor nem képzelõdtem hogy más hangon szólalt meg egyik másik szereplõ:) így sokadik megnézésre már én sem ájultam el annyira a filmtõl,de amikor elõször láttam akkor húúúú:)
8/10
resti 2007 okt. 28. - 11:46:20 8/10
(26/521)
Abból csak tanulunk, ha megtudjuk a másik véleményét. Engem is érdekelne, mitõl tartod rossznak és van-e valami, amit elfogadhatónak tartasz benne.
Tényleg érdekel. Én amatõr vagyok, de filmkedvelõ. Már csak ezért is érdekel.
üdvözöllek: -resti-
8/10
resti 2007 okt. 28. - 11:37:36 8/10
(25/521)
Érdekes olvasni a hozzászólásokat.

Elüször leköt a történet, mi is van tulajdonképpen?
Már közben is lehet érezni azokat a bizonyos Hollywood-i effekteket, stb. Elõször azonban a történet az érdekes.
Más kicsi koromban lenyûgözött Spartacus története. Innentõl kezdve azonban az ember idákat gyárt és épit a fejében. Az agyunkban szüntelen pörög egy mozi, és igen kiváló a rendezõ, mi sajátmagunk. Ennek az a veszélye, hogy késõbb , aki megpróbálja a saját verzióját vászonra álmodni és azt meg is filmesiti, találkozik ezzel a sokféle elképzeléssel. Óhatatlan, hogy ne legyenek eltérések, csalódások.

Ha ezt tudjuk, akkor egy történelmi filmen már csak, "csak" a hûséget kérjük számon a szokásos és természetes szinészi alakitásokat leszámitva.

SAJNOS ebben soha nem jeleskedtek az amik.

Még itt is adhatunk egy felmentést azzal, hogy ez egy mozi, ahol a jegyvásárlásnál alapvetú feltétel, hogy gyermekként lépjünk be, hiszen különben csalódunk.

És csalódunk is. Amikor a történeti hûség után utánanézünk, akkor észrevehetjük, hogy az alaptörténet, Aureliusról, a fiáról nagyjából 85-90%-ig ül. A hadvezérrõl Aelius Decimus Maximus már nem találtam ennyi adatot.
Innen kezdõdik tehát a film, mint mese.

Ez itt igy rendben is van, hiszen ha meg tudjuk fejteni ezt a különbséget, akkor a helyére kerültek a dolgok. Ezért a mozibajáró gyermekeinknek nem árt néha kisérõ útmutatót adni, illetve erre felhivni rá a figyelmet. Ha õ is meg tudja tenni és õ maga jön rá a történelmi hûtlenségekre, akkor megtettük, amit ezügyben meg lehetett.

A feldolgozás módja, miszerint az amerikaiak akarnak európai filmet forgatni (ahogyan itt valaki megemlitette) az bizony katasztrófa.
Nem vagyok illúzióromboló, mert én kedvelem ezt a filmet, s nagyon is.
Valószinû, hogy egy európai, nagy méretekben, látványos jeleneteken gondolkodni tudó, de európai rendezõ fejében tuti, hogy mindez másként jelenik meg. Hogy miként, azt nem tudhatjuk.

A jelenetektõl azért nem várhatjuk el, hogy annyira legyenek reálisak, amennyire egy gladiátor-küzdelemben csak reális lehet.

Ha az elmosódott kamerás velvételeket jelképekké alakitjuk, (csatajelenet az elején) s ehhez a zene is hozzásegit, akkor azért egy jó vágóval elfogadható, s befogadható. Elég jó az illúzió. Végül is nem várhatjuk el, hogy lángoló lándzsák a szemünk elõtt ténylegesen döfjenek át egy-két-három-stb. statisztát, nem? Akkor is ezt valamiképpen meg kell oldani. Azért ebben az amik elég jók. A mai, igen véres hiradóhoz szokott szemünknek azonban lehet, hogy ez, mint mese nem eléggé meggyõzõ. Szerintem, ezért a rendezõt nem illik lehúzni.

Ami a drámázást, lelkizést illeti.
Nem hiszem, hogy az olyan vad jelenet, ahol a történet szerint karddal ölnek, és fejet levágnak, stb., ne lenne helye az ellenpontozásnak, s az ellenponton ne mutatná be a hõs jellemét, hogy követni tudjuk a jellembeli fejlõdését. Lehet, hogy ezen jelenetek rövidebbre fogásával feszesebb lehetett volna a film, ezt megengedem, s ez amúgy is csak az én véleményem.

A legzavaróbb persze a film végének szinpadias része, noha ennél rosszabb már csak lehetett volna, ha a hõs életben marad. (Mármint a filmrõl beszélve.)

A film egésze szempontjából beleillik ebbe a történetszövésbe, s mivel amerikai ezért nem is csodálkozhatunk rajta. Egyértelmû, hogy (ha már az eredeti forgatókönyv-történetet vesszük kiindulópontnak) más képpel és beállitással kellett volna befejezni.

Végsõ konkluzióm, hogy az emlitett utravalóval mindenki számára nyugodt szivvel ajánlható.

Itt nem beszélek arról, hogy mennyire ellentmondásos az amerikaiaktól látni a moralizáló hadvezért, ámbár, ha a mai hadvezéreiket tekintjük, lehet, hogy éppen ezt szeretné a rendezõ üzenni a gátlástalanoknak.
-resti-
anett007 2007 okt. 28. - 10:01:45
(24/521)
imádom ezt a filmet
anett007 2007 okt. 28. - 10:00:12
(23/521)
Sztem kurva jó ez a film,de Maddox érdekelne,hogy szted miért nem jó a film...mert csak annyit tudtunk meg hogy szerinted nem jó.légyszi írd meg.kösssz
Redfield 2007 okt. 28. - 08:22:14
(22/521)
Phoenix volt már emo-s, vagy csak szimplán rock énekes szerepében? Tegnap megnéztem ezt a filmet, és asszem illene rá. (ez persze nem negatív kritika) Lényegében kiszámítható a befejezés is, méghozzá teljes mértékben, de ennek ellenére nem lett rossz a film. Kicsit hosszú, de amit kell, azt szállít. A sok drámázás meg sem lep igazán, és egyáltalán nem volt zavaró, mert erre lehetett számítani is. De összességében azok alapján, amiket évek óta regél nekem róla mindenki: jobbra számítottam.