Nem tudom, vasárnap kora délután kinek van elmélkedni ideje a nyolcvanas évek elejérõl; az biztos, hogy amennyire jó és azért picit a felszínen maradó lenyomata az ötvenes éveknek Bacsó (lassanként unásig vetített) Tanúja, annyira jó és felszínen tapogató lenyomata a nyolcvanas éveknek Fábri Gyertek el...je. Sõt, az utóbbi a nyolcvanas években öt centivel mélyebbre ás, de mindegyik elmarad a több száz méteres nélységtõl, a valódi lényeg közvetítésétõl. Bacsó tanújánál van jobb magyar film az ötvenes, mint ahogy e filmnél is jobb a nyolcvanas évekrõl.

Igen, elsõsorban a magyar színészekre gondoltam. Azért van egy-kettõ, akit zseniálisnak tartok. Mindenesetre nincs sok.( Most ad hoc az Eszter hagyatéka jutott eszembe...és az abban szereplõk.) Itt azonban most nem bombázom szét tovább ezt a topikot. :-)

Pedig a mai "színészi nagyságokról" alkotott véleményedre kifejezetten kiváncsi lennék. :-)

Kedves, hogy ilyen részletesen reagáltál bejegyzésemre.

Csak annyit tennék hozzá, hogy ebben a kissé embertelen, vagyis emberi értékekben igen szegény világunkban elég nehéz lenne - akár filmes szempontból - megkeresni a megfelelõ ábrázolásmódot. A tragédiát abban érzem, hogy bár Fábri ezen filmje valóban az eltussolás, megvesztegetés, korrupció fajsúlyos témáját feszegeti, mégis emberibbnek láttam azt a világot, mint a mai erõszakoskodó , rivalizáló, alázattalan nyomakodást. Megmondom õszintén, én magam nem is keresném e világ megmutatására az eszközöket, hisz már a szinész-válogatás is nagy gondot okozna... Mert ebben a filmben valóban hiteles, jó alakítások voltak, mint ahogyan te azt méltattad is. (De vajon ma miért nincsenek szinészi nagyságok? )

Összességében egyetértek Veled, de:

"Egészen nosztalgikus, kellemesen nézhetõ darab volt."

Számomra nagyon is elgondolkodtató és lélekbetépõ darab volt, volt még bõven mit filóznom rajta a film után vagy fél óráig - és utána napokkal, hetekkel is mindig beugrott valamilyen újabb érdekes adalék vagy gondolat a kapcsán.

"Kevesebb filmes bravúr, egyszerû vonalvezetés, a színészek letisztult, egyáltalán nem modoros játéka kifejezetten üdítõen hatott. Ráadásul az emberi oldal is nagyobb kifejezõerõvel bírt mindezen háttér mellett. Kár, hogy ma már nem tudunk hasonló filmeket készíteni, de valahol érthetõ is...hisz megváltozott a világ.."

Tökéletesen egyetértek.
Mint már írtam volt, Fábri filmjével kapcsolatban még azoknak is, akik esetleg nem kedvelik, mindenképpen el kell azt ismerni, hogy egy tisztességes, mondhatni tökéletesen és nagyon mívesen megalkotott mestermunkával van dolguk.

Ami az utolsó mondatodat illeti, a megváltozott világ újfajta hangot, eszköztárat és látásmódot követel.
Úgy érzem, még relatíve kevesen találták meg a megfelelõ filmnyelvi eszközöket e megváltozott világ egyszerre tárgyilagos, mégis emberközeli ábrázolásához.

Bár az igazán nagy baj az, hogy a legtöbben nem is keresik...

Fábri Zoltán utolsó filmjét meglehetõsen felemás módon fogadta a korabeli kritika.

A film alapjául szolgáló könyv szerzõje, Karinthy Ferenc a korszakban meglehetõsen népszerû írónak számított, így magasak voltak az elvárások a közönség, s mivel Fábrit méltán igen nagyra tartották, a szakma köreiben is megkülönböztetett figyelemben részesült.

A közönség, azt gondolom nem csalódhatott, hiszen egy nagyon érdekes és igen magas színvonalon megkonstruált, izgalmas mestermunkát láthatott.
A szakma reakciója egy kissé visszafogottabb volt.
Ennek oka elsõsorban az, hogy Fábri tud ennél sokkal többet és jobbat is.

A két méltatlanul elfeledett Balázs József adaptáció és a nemzetközileg is elismert Requiem után valóban úgy tûnhet, hogy Fábri filmjét legfeljebb egy tisztességesen megalkotott, a kor szóhasználatával élve "kommerszfilmnek" kellene tekintenünk. Valójában azonban a "Gyertek el a névnapomra!" az eredeti regényhez viszonyítva is egy olyan kitûnõ adaptáció, amely több figyelmet érdemelt volna a saját idejében, s mi több, reminiszcencia-jellegû áthallásai okán ma is jobban kellene ismernünk (mit jobban, hiszen jóformán egyáltalán nem ismeri senki).

A cselekmény felépítése: mûfajilag leginkább a krimikére emlékeztet. Bár Fábri filmje a legkevésbé sem krimi. Nem, hiszen itt nem kell sem gyilkost sem áldozatot keresni.
Ez a krimi inkább az ügyek eltussolásának természetrajzát adja.

Hogyan kell eltussolni egy ügyet, kirúgatni, aki túl sokat tud és megtéveszteni a sajtó kollégáit, akiknek még sem tetszik a dolgok folyása.

Mindez nem változott: ugyanolyan virágzóan mûködik demokráciában, mint szocializmusban (s nem egyszer a korrumpálók és eltussolók éppen az itt bemutatott negatív tipusú karakterekkel hasonszõrû, a valóságban élõ szereplõk vagy azok leszármazottjai).

A színészi játék is briliáns. Piros Ildikó nagyon jól játszik - nem láttam még magyar színésznõt aki ilyen elegánsan tud valakit felelõsségre vonni.

Figyelemreméltó Mády-Szabó Gábor alakítása is. Egyike õ méltatlanul elfelejtett színészóriásainknak: a tizenöt perc, amelyben láthatjuk a filmben, megdöbbentõ erejû.

És persze Kállay... Ravasz, sunyi, gonosz és zseniális. Nagyon kedvelem jóformán minden alakítását, de mégis csak ez a Brenner felügyelõs (Egy óra múlva itt vagyok) típus áll a legjobban neki.

És persze a többi is megannyi nagy név (elsõsorban Inke László emelhetõ még ki ("Megint ezekkel a magán, piszlicsáré mániáiddal jössz?")).

Jó cselekményvezetés, érdekfeszítõ alaptörténet (hiszen a regény maga is érdekes), kitûnõ színészi játék.
Fábri filmje, már ez alapján is láthatjuk: figyelemreméltó alkotás, sõt, jó film.


De több jó filmnél.

Üzenet, filmszalagba égetve.

A kortársaknak és a késõbbieknek egyaránt, mégpedig elsõsorban arról, hogy nem lehet büntetlenül lopni, sikkasztani és emberek életét szelíd mosoly kíséretében darabokra törni...

Mindennek, akár indukálunk, akár dedukálunk, akár fatalisták, akár materialisták vagyunk, akármit is csinálunk, bizony megvannak a maga következményei...


Hibái és elnagyolt megoldásai, néhol valóban kommersz sarkításai ellenére Fábrinak egyáltalán nem legrosszabb filmje a "Gyertek el a névnapomra!" (mert ilyen véleményt is hallottam!).

Sõt, utolsó, az "Ötödik pecsét" utáni korszakának egyik legkiemelkedõbb darabja.
Méltán említhetjük egy sorban a Fábián Bálinttal és a Requiemmel, s így Fábri, a nagy iskolateremtõ közép-európai mester nem legkisebb filmjei között.
Ezért hát, ha mást nem, a film biztosan megérdemel legalább egy említést az egyetemes film történetében.

Egészen nosztalgikus, kellemesen nézhetõ darab volt. Kevesebb filmes bravúr, egyszerû vonalvezetés, a színészek letisztult, egyáltalán nem modoros játéka kifejezetten üdítõen hatott. Ráadásul az emberi oldal is nagyobb kifejezõerõvel bírt mindezen háttér mellett. Kár, hogy ma már nem tudunk hasonló filmeket készíteni, de valahol érthetõ is...hisz megváltozott a világ..