Téma: Gyilkosság

10/10
nikkcsi 2017 okt. 11. - 03:14:54 10/10
(84/84)
SPOILER lehet

Most fejeztem be a második évadot. A sorozat hangulata, a karakterek, a történet nagyon tetszett. Láttam rögtön a legelején, hogy ez nem egy gyors folyású akciódús krimi, aminek külön örültem is, mert többre értékelem a szépen felépített, "gondolkodós", valódi tartalommal rendelkezõ filmeket, mint a látványt vagy az akciót. DE! Ezt szerintem rettenetesen elhúzták. Az elsõ évad kb háromnegyede nagyon izgalmas volt, csak kapkodtam a fejem, 1-1 részben többször is leesett az állam. Aztán egy idõ után már kicsit kezdett unalmas lenni, hogy minden részben le kell esnie az államnak, már mindenki volt gyanúsított, valaki többször is, nekem ez sok volt. A második évadra bele is fáradtam már ebbe, semmi se lepett meg szinte ami történt vagy kiderült, és a gyilkost illetõen azon se csodálkoztam volna már különösebben, ha kiderül, hogy maga Linden ölte meg a lányt. Ha rövidebb lett volna a sorozat, számomra sokkal de sokkal ütõsebb lett volna a vége (ugyanezzel a végkifejlettel), így viszont tényleg annyira elnyújtották, annyi csavart és kavart és gyanús elemet tettek bele, hogy igazából nem lepett már meg semmi. A kevesebb több lett volna, de ez csak az én véleményem. Egyébként nem a hosszával volt igazából baj, hanem azzal, hogy minden egyes részben olyan újabb fordulatot vett az ügy és minden egyes részben más lett a gyanúsított huszon x részen keresztül, ez fárasztott le egy idõ után. Ettõl függetlenül tetszett, és a héten nekifutok a 3.évadnak is. És mivel úgy tudom, ott egy évad alatt felgöngyölítik az ügyet, így talán ütõsebb lesz számomra.
10/10
Meridiana 2017 jan. 31. - 10:03:44 10/10
(83/84)
Kategóriájában nagyon nehéz lesz überelni, tökéletes.
Zsanciszeder 2016 jan. 29. - 22:18:10
(82/84)
10/10 pont!!!!!
Nagyon-nagyon jól összerakott sorozat! Hiányozni fog!
10/10
Zilizi Ingrid 2015 jún. 04. - 21:35:03 Előzmény pamparam
(80/84)
Szia, eljutottam a 3. évad 10. részéig. Én is a sorozat_barát.com-ról néztem, de sajnos a 11. és a 12. részt, valamint a 4. évadot egyáltalán nem tudom elinditani. Nem vagyok egy nagy számitógépes szaki, ezért nem tudom, mit kéne letöltenem, hogy valamelyik - bármelyik verzióban el tudjam inditani az egyes epizódokat. Nekem egyedül a Faststream-es megosztó oldal mûködik, és ha bármelyik másikon keresztül próbálom elinditani, mindenféle fura programok letöltését kinálja - attól meg én eléggé ódzkodok. Tudnál esetleg tanácsot adni? Köszönöm.
10/10
arcansas 2015 máj. 25. - 22:50:07 10/10
(79/84)
bakker hányszor fogják még ismételni!nyomorék tv
10/10
pamparam 2015 máj. 09. - 00:44:36 10/10
(78/84)
10/10
pamparam 2015 máj. 09. - 00:42:30 10/10
(77/84)
bakker, a magyar tv-k sose bírnak túljutni az 1. évadon, már megint azt adják??
10/10
arcansas 2015 ápr. 23. - 00:07:13 10/10 Előzmény Zizu82
(76/84)
Akkor gyorsan pótold be a 4. évadot! :) Nem fogsz csalódni, még jobb mint az eddigiek.
10/10
arcansas 2015 ápr. 23. - 00:05:19 10/10 Előzmény Edmond Dantes
(75/84)
Nem csûrik 44 részen át. Minden évadban más-más történeti szál lesz. Bizonyos szempontból kötõdnek a dolgok egymáshoz, de inkább nézd meg magad :) Elmondva már nem ugyanaz!

10/10-es sorozat.
Edmond Dantes 2015 ápr. 08. - 11:21:19 Előzmény toscana54
(74/84)
Lemaradtam róla ill nem tudtam h az még uaz a történet-e. Volt ugye I/1 A ketrec, aztán nem volt I/2, jött I/3 El diablo, azt még megnéztem, de a történetnek asszem El diabloban sincs vége. I/4-ben befejezõdött végre a Rosie Larsenes/polgármesteres sztori? Vagy ezt csûrik-csavarják 44 részen át? Megköszönném, ha megírnád spoileresen vagy privátban, mi volt hétfõn és befejezték-e a történetet?
10/10
toscana54 2015 ápr. 06. - 10:34:18 10/10 Előzmény tamast2
(73/84)
Teljesen mindegy, hogy hogy néz ki. Remekül játszik, ez a lényeg.
10/10
toscana54 2015 ápr. 06. - 10:32:50 10/10 Előzmény Edmond Dantes
(72/84)
Húsvét hétfõn 22.40-kor adját a 4. részt az M2-en.
10/10
toscana54 2015 ápr. 06. - 10:28:59 10/10 Előzmény Edmond Dantes
(71/84)
Az egymást követõ napoknál a második mindig az elõzõ napi rész ismétlése. Hetente egyszer, hétfõn lehet újabb részt megnézni. Április 7-én, kedden a negyedik részt ismétlik, 13-án, hétfõn lesz az 5. rész.
Edmond Dantes 2015 márc. 24. - 21:19:41
(70/84)
Tegnap volt I/1, jövõ hétfõn I/3...vagy I/2? Nagyon nem mindegy, mert I/1 = A ketrec félbemaradt. Két rész = egy sztori? Vagy hogy van ez? Összesen 44 rész, látom. Az akkor összesen hány sztori? Jó lenne tudni...van úgyis az 1. részben egy matekkönyv, meg kéne nézni, hátha abban benne van a megoldó kulcs :)
rina10 2014 dec. 22. - 20:32:16
(69/84)
A híd kivételével még nem láttam ezeket, köszönöm a segítséget. :)
blowup 2014 dec. 22. - 11:03:08
(68/84)
A híd – Bron/Broen
Hajsza – The fall
Broadchurch
Top of the lake

Szívesen.
rina10 2014 dec. 22. - 09:20:48
(67/84)
Tudnátok ajánlani valami hasonló, több részen át ívelõ nyomozós sorozatot? Az eredeti változatot láttam már és A törvény nevébent is. Köszönet elõre is.
9/10
pp13 2014 aug. 22. - 15:19:40 9/10
(66/84)
Végre nem belõtt sérós kisminkelt címlap arcokat látni méregdrága ruhákban egy filmben-sorozatban. Idõjárás ott fent észak nyugaton adja magát tíz napból vagy nyolcszor esik..
Az eredeti sori szerintem nagyon bejövõs zenéjét is okosan meghagyták a tengerentúliak.
Az utóbbi idõk egyik legjobb krimisorozata. 9/10
10/10
tamast2 2014 aug. 14. - 14:56:24 10/10
(65/84)
Jó film, de a fõszereplõnõ bûnronda. Mintha 60 éves lenne egy egy jelenetben. Utánanéztem, a valóságban nem annyira csúnya. Fordítva szokott lenni. Na, mindegy kibírom valahogy.
Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás