2/10
szimbol aug. 18. 02:59:36 2/10
(33/53)
A főszereplő piros sipkás hölgy nem igazán volt szerethető. Így nem nagyon tudtam vele menni a történet folyamán. Nagyon szerettem volna, ha idő közben lemarad, mondjuk leül egy padra a macskájával, és soha az életben nem látom többet. Helyette pedig nyomonkövethetjük valaki másoknak a kálváriáját. Olyanokét, akiknek van életösztöne, helyenként úgy viselkednek, mintha egyek lennének közülünk. Nagyon jó lett volna együtt menekülni, bujkálni, rettegni velük. Lassanként kideríteni, hogy mik ezek a szörnyek, honnan és miért jöttek ide. Ehelyett egy tökfejet kellett nézni, aki megy szembe a tömeggel a pizzériába. Minden adott volt ahhoz, hogy jó filmet csináljanak, volt egy saját magától működő alaptörténet, egy érdekes lény, akiről megtudhattunk volna sokkal többet. De fontosabb volt a semlegesnemű karakter vászonra erőltetése. Köszönjük szépen a nagy semmit.
1/10
Andras11111 aug. 03. 23:05:08 1/10
(32/53)
Pedig milyen jó előzmény filmet lehetett volna ebből csinálni... Lett belőle egy dráma... Vicc, hagyjuk is az egészet.
2/10
Katalin93 júl. 31. 19:21:56 2/10
(31/53)
Hú de örülök, hogy nem néztem meg a moziban. Baromi unalmas, főleg a második fele. Az első két résznek a nyomába se ér, de különálló filmként sem egy figyelemreméltó alkotás. Arról nem is beszélve, hogy már az első részből kiderült, hogy jöttek a földönkívüliek, amihez ez abszolút nem tesz hozzá semmit. Csupán egy kreált indok, amivel lehúzhattak a sztoriról még egy bőrt. Gondolom lesz 0. nap is...
9/10
gerigeri173 júl. 31. 01:44:30 9/10 Előzmény Gulácsi Péter
(30/53)
Amúgy Oscar díjas színésznőről beszélgetünk, csak halkan jegyezném meg.
9/10
gerigeri173 júl. 31. 01:38:26 9/10
(29/53)
Arról nem is beszélve Gulácsi, hogy a woke jelenségről fogalmad nincs, neked ezek szerint minden woke, ami nem a maradi elképzeléseid, téveszméid szerint működik a világban! Utazz, nézz szét, járj világot, ébresztő!
9/10
gerigeri173 júl. 31. 01:32:21 9/10
(28/53)
Jesszus ez komoly, hogy 21. században még valaki olyan szinten van, hogy fennakad a főszereplő származásán? Mennyire kell egysíkúnak lenni ehhez? Gulácsi, ember(?), te nem jártál még külföldön? Nem csak Magyarországból áll a világ, a filmeket nem neked készítik kimondottan, hogy kint Bivalybasznádon ingyen te jól érezd magad. A főszereplő szimpi volt és remek választás. Klisésnek sem mondanám, tetszett hogy érzelmeken is volt hangsúly.. A báros jelenet kimondottan tetszett.
5/10
offtopic
Ahoj poplacsek júl. 29. 10:39:49 5/10 Előzmény Gulácsi Péter
(27/53)
nézz mást, ha fáj
4/10
Gulácsi Péter júl. 29. 09:05:44 4/10 Előzmény Ahoj poplacsek
(26/53)
Tudtad, hogy 2024-ben majdnem minden film, játék stb woke?... Ezt viszont nem kell elviselnie senkinek. Meg ilyen szinten sem kell ezt tolni az emberek arcába.
5/10
offtopic
Ahoj poplacsek júl. 28. 21:17:41 5/10 Előzmény Gulácsi Péter
(25/53)
tudtad, hogy a világban több színesbőrű van, mint fehér?

viseld el
4/10
Gulácsi Péter júl. 28. 21:01:43 4/10
(24/53)
Az elöző két rész nagyon tetszett, de ezt az előzményt nem kellett volna erőltetni. Halálra untam magam. Pár nagyon rövid, de látványosabb akció miatt max 10/4, de így is ultragyenge film. A vége kimondottan szar volt. Azért a néger főszereplő csajt megint erőltetni kellett, de legalább nem voltak benne buz*k.
6/10
Ildikó Nóra júl. 18. 09:25:29 6/10
(23/53)
Egyszer nézhető, jobb, izgalmasabb filmre számítottam, azt gondoltam, hogy ezen előzményfilmből több minden kiderül. A színészi alakítások, a történet gyenge. A másik két film sokkal jobban tetszett. A helyszín, a filmzene, a vizuális effektek, szinkron tetszett.
4/10
kacso2 júl. 12. 23:38:13 4/10
(22/53)
A színészi teljesítmény messze a legjobb a trilógiában, viszont a sztori, a látvány, élvezhetőség nagyon elmarad az előző részek élménye után. Nem azt kaptam, amit vártam, végső soron csalódás volt számomra!
5/10
offtopic
Ahoj poplacsek júl. 08. 21:11:31 5/10
(21/53)
OK, szerintem ez rendben van, értem. Azért tippeltem hogy a legjobbak közé soroltad, mert 10-et adtál rá, mit adsz a még jobbakra, 11-et meg 12-t? :) És persze, nem művészfilmekhez meg egyéb emelkedett alkotásokhoz kell mérni, én se úgy csinálom, hanem besorolom, hogy ha ez pl. egy ijesztgetős sci-fi, akkor az ijesztgetős sci-fikhez hasonlítom, megnézem, hogy a műfaj többi filmjéhez képest milyen.

Igazából nem csalódtam, mert úgy mentem a moziba, hogy láttam a felemás véleményeket és nem vártam csodát, viszont mindenképp hozzá akartam nézni a korábbi két részhez, hogy teljes legyen a trilógia. Sőt, az extrém leminősítésekhez képest sokkal jobban tetszett, így lett nálam közepes.

Tipp: elküldés előtt teljes ház kijelölés. ctrl-c, aztán ha gond volt a közzétételnél, csak be kell illeszteni egy megismételt válaszba, én is jártam így párszor, azóta így csinálom. Tudod mikor vettem utoljára hasznát? Épp most, eskü, nekem is elszállt.
10/10
film_ez júl. 08. 21:00:43 10/10 Előzmény Ahoj poplacsek
(20/53)
Irtam egy valaszt, ami ennek a platformnak a fapados hatterrendszere miatt kitorlodott.
Nincs turelmem meg egyszer bezongorazni, ne haragudj.

A lenyeg, hogy nekem azt adta, amit vartam tole, nem soroltam a ,,legjobb filmek ligajaba” :) …es nyilvan mas elmenyt varok egy Almodovar vagy Lars von Trier alkotastol. Ettol ezt vartam…pont amit adott (vagy kicsit meg kevesebbet is)

Klises volt, tele kozhelyekkel es “eletszerutlen” jelenetekkel - es bar ezek mind negativ jelzok, megis pozitiv elmennyel szolgalt.

Sajnalom, hogy neked csalodas volt.
5/10
offtopic
Ahoj poplacsek júl. 08. 20:04:09 5/10 Előzmény film_ez
(19/53)
Én elmondom hogy szerintem miért középszerű, te cserébe mondd el, hogy szerintem mitől 10/10.

Hogy ki mit nézett, az egy szubjektív megélés, nem szabad elítélni, ha másoknak eltérő mértékben nyeri el a tetszését valami.

Tehát szerintem miért középszerű:

1. Az első két rész innovatív volt. Ez sablonos. A támadnak a gonosz földönkívüliek típusú filmekből hosszú-hosszú listát lehetne készíteni. Készült már ennél rosszabb és ennél jobb egyaránt. És ebben itt most nem volt olyan plusz dimenzió vagy réteg, ami miatt ezt érdemes volt ezt is megcsinálni, hacsak az nem, hogy elvileg a korábbi két rész előzményrésze. OK, ez végülis indokolja a létezését, de enélkül teljesen felesleges lenne.

2. Klisés a végtelenségig. A földönkívüliek ezúttal is az amerikai civilizáció ékkövét, Manhattant cseszik szét, mint minden második ilyen filmben. Ezúttal is megtörténik a szimbolikus épületek pusztulásával fokozott világvége, igaz, hogy csak lebombázott ismert híd formájában. A lények is olyanok, mint minden ilyen filmben. Nem emlékszem, az előző két részben is ciripeltek-brekegtek-e a szokásos jó öreg űrlényhang.wav hangfájl segítségével, amit más űrlényes filmekben is régóta használnak, mert ott az innovatív cselekmény elvonta a figyelmemet erről a körülményről. Természetesen ugyanúgy hüllőszerűek és sokfogúak, mint már az Alien-ben, meg azóta is minden űrlényes ijesztgetős filmben, nem bírnak elszakadni ettől a klisétől se. Sorolhatnám ezeket a dolgokat holnapig.

3. Volt 4-5 egész jól működő jumpscare, de összességében nem volt jól felépített a feszültség, néha inkább kínosnak érződtek egyes jelenetek.

4. A macska jól színesítette ezt a középszert, viszont totál életszerűtlenül működött a cukker háziállat. Sose nyávogott, nem sokkolták a sokkoló események, tutajoztatni lehetett, táskába gyűrni és víz alá süllyeszteni, meg stégről toronyugrással vízbe ugrani vele, két méteres bemerüléssel. A valóságban ha megfogsz egy random házimacskát, de olyat, amelyik veled él és bízik benned, és elindulsz vele egy 5x3 méteres kerti medence felé, két méternél elkezdenek kijönni a körmei, egy méternél belédvájja az összeset tövig, fél méternél meg őrjöngve elszabadul, te meg ott állsz húsz sebből vérezve, rettenet fájdalmak között. Tudom, mert egyszer meg akartam mutatni az amúgy szuperszelíd macskánkat a medencében pancsoló nyugis rokon kisgyereknek, és ez történt.

Na és akkor lássuk, hogy mitől került a lehető legjobb filmek ligájába szerinted.
10/10
film_ez júl. 08. 16:26:58 10/10 Előzmény Zoza82
(18/53)
En sem ertem a gyenge pontszamot :/ Olyan, mintha nem is ezt a filmet neztek volna egyesek.
10/10
film_ez júl. 08. 16:25:25 10/10
(17/53)
De jo lett!!
Viszont a pontozas alapjan eleg megosztora sikerult. Nekunk sokkal tobbet adott mint vartunk. Egy percig sem unalmas. Az erzelmi szal is jo benne. Orulok, hogy elmentunk megnezni.
2/10
Tigas júl. 08. 15:25:32 2/10
(16/53)
Ha lehet dögunalom filmet rendezni ez az! Semmi értelme nem volt, történet nincs és egy macska miatt magadra uszítani a fél idegen sereget az inkább a vicc fogalma. Remélem nem csinálnak ebből több részt, katasztrofálisan rossz film. Alig történik benne valami értékelhető.
10/10
Zoza82 júl. 08. 13:30:43 10/10
(15/53)
Nem tudom mi ez a sok negativitás. Szerintem teljesen jó volt. Szép volt a kép nagyon és a színészi játék is rendben volt. Szerintem kerek volt minden
2/10
gyenesjani@gmail.com júl. 07. 22:02:06 2/10
(14/53)
Értékelhetetlen szinészi játék, történet egyelenlő a nullával.
Erre ráépíteni egy filmet tök feleslges volt, illetve ezt a storyt....végtelen unalmas film egy végtelen nyugodt macskával🤣