Köszönjük a javítást, hát persze, hogy Tamás...

Kár, hogy egy ilyen színvonalas értékelés írója nem ügyelt a részletekre! Nem Olt Attila, hanem Olt Tamás, arról pedig végképp elfeledkezik, hogy Mici és Pali nem ismerték egymást, csak egyetlenegyszer látták egymást a buszmegállóban (amit természetesen rég elfelejtettek)

Ez persze nem von le az elõadás kiválóságából, mindenki remek volt - és milyen jó, hogy nem húztak belõle egy percet sem!

Egy idézet ebbõl a csodálatos darabból:

Kezdetben nem volt senki más, csak õ. De õ magányos volt. És szólt a semminek. És a semmi hallgatott rá. És a semmi összegyûlt és ebbõl lett a víz. De a víz magányos volt és sírt öt könnycseppet. És ebbõl lett a föld. De a föld magányos volt és sírt négy könnycseppet. Egy fehéret, egy feketét, egy sárgát és egy vöröset. És ebbõl lett az ember. De az ember magányos volt. És egyre többen és többen lett. És a semmi egy része megharagudott az emberre és elhagyta a földet. És ebbõl lettek a csillagok. De õ megharagudott a csillagokra és azzal büntette õket, hogy soha többet ne találkozhassanak. És a csillagok magányosak.

FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál ------- www.toptipp.hu------------------- HÁT AKKOR ITT FOGUNK ÉLNI--Forgács Péter-- Nyíregyházi M.Zs.Színház------ A paravánfalon ajtók, ablakok, a keretekben esetlegesen felbukkanó szereplõket kíváncsi reflektorfény emeli ki. Barta Éva elszántan gimnasztikázó bakfis, aki sehogy sincs megelégedve visszafogottan nõiesedõ vonalaival, a középkorú Antal Olga hasonlóan bizonytalankodik össze nem illõ ruhadarabjaival. Míg Vicei Zsolt az éjjeli mûszakból készülõdik hazafelé, a postás reggeli körútjára indul. Horváth Sebestyén Sándor-é az elsõ adat-monológ: utcáról utcára, házról-házra sorolja a címeket, mellékelve a kézbesítendõ tárgyak teljes választékát. A sofõr-apuka, Avass Attila szuicid borotválkozás közben memorizálja aznapi útvonalát, közben röpdolgozatos délelõttre sminkelõ gimnazista lányát eteti-itatja. Igaz, hogy Forgács Péter és Faragó Zsuzsa Thornton Wilder drámájából indult ki, de egy gyökeresen más, autentikusan mai darabot alkotott. Gondosan rajzolt, jól kiválasztott figurák, ismert helyzetek intim megvilágításban, filmszerû jelenetezés, az epikus sodrás mélyén rejtõzõ dráma és poézis. Minden bizonnyal a társulat sokat tett hozzá saját élményeibõl, általános és helyi tapasztalataiból. Nagyidai Gergõ híres verseket skandálva, nagy költõk sorai mögé rejtõzik, Illyés Ákos ital-rendelése se vége, se hossza monológgá duzzad. A loboncos haját aprólékosan fésülgetõ nagykamasz, Pásztor Pál tükör elõtt grimaszolva erõsíti önbizalmát, a szerelmi közeledés SMS-taktikáját azonban inkább osztálytársára, a félkataton Balogh Gábor-ra bízza. Jó ritmusú, frappáns szituációk, melyekben a komikumtól nem gyengül az életközeli hitelesség. A produkció gyújtópontjában a narrátor Szalma Noémi áll. Néhány szóval eleven kapcsolatot létesít a közönséggel, majd briliáns hangváltással, kikiáltóként konferálja be Nyíregyháza Emberi Panorámáját. Eligazít, bemutat,kommentál, észrevétlenül visszahúzódik a sötétbe, hogy aztán egy nagyívû prózai regiszter-áriával kerüljön ismét a középpontba. Vagy tíz percig sororlja a város statisztikai adatait, járdahossztól a születések számáig, hírességek, a munkanélküliségi ráta, a költségvetés, a bûnözés arányai egyaránt helyet kapnak memotechnikai bravúrjában. Talán Õ az a színésznõ, aki nemsokára majd a telefonkönyvbõl is képes lesz káprázatos monodrámát formálni... Azt is megtudjuk, hány ügyfelet kínlódott végig Széles Zita és Olt Attila kecsegtetõ üzleti ajánlatokat tevõ buzgalma, hány ezerszer tamponálta a borotva-sebet a gondos feleség Horváth Réka, egyáltalán: 2021-re ugorván, mekkora számoszlopok tornyosodnak életutunk mentén. De "szívünk nem kartoték-adat!": a hajdani gimis szerelmespár már az esküvõ tetemes problémáival küszködik, össze is adja õket kedves narrátor-papunk, (csak az érthetetlen, miért kell kétszer elmondania az ismeretlen felekezet maratoni hosszúságú esketõ-szövegét...) A házasfelek hamar halnak: Molnár Marianna 49 évesen a sírba kerül, bár a túlvilágon, az ámuló nézõkkel együtt, õt is furcsa meglepetések várják. A soraink között elvegyülõ hazajáró lelkek megengedik neki, hogy egy napra visszatérjen kamaszkorába, mi is átlépjük a Holtak Kapuját és a paraván másik oldalán beülünk a 90-es évek kispolgári otthonába. A szokásos reggeli hajcihõ, ahogy a nyitóképben, ablakon bekukkantva láttuk, alul-fölül a ház, a város többi lakója ébredezik. Gépies, mindennapos rutin: - Senki se néz a másikra: Soha!!! A keserû felismerés után csak a temetõbe lehet visszamenekülni, ... a mi esetünkben pedig talán megkísérelni a szembenézést másokkal, magunkkal. Forgács Péter rendezése, az együttes és a mûszak /világítás!/ fantasztikus összmunkája az újszerû formák mellett, váratlan szemszögekbõl mutatott meg tanulságos, átélhetõ emberi tartalmakat, igazi kortárs-színházi élményt teremtve.

Pásztor Pál ebben a darabban legalább olyan jó volt, mint a Móricz 2009-ben Juhász Gyulaként! A Kabaré Cliff-je nem sikerült a legjobban (vagy inkább a partnerek homályosították el?!)
Ahogy visszagondolok erre a darabra, még mindig összeszorul a szívem. De jó lenne újra látni...

Óriási volt benne Pásztor Pál, engem nagyon megfogott a játéka, nagyon hiteles alakítás volt.
Persze Nagyidai Gergõ és Olt Tamás ismét remekelt.

Csak ajánlani tudom, kiváló elõadás! Szórakoztat, elgondolkodtat - és nagyon mélyen megérint! Szombaton láttuk, és valami olyan csoda történt a nézõtéren, ami nagyon ritka egy-egy színház történetében: lélegzetvisszafojtva, könnyek között figyeltük a végkifejletet. És mindegy volt, hogy ki mennyi idõs, vagy hogy férfi-e vagy nõ, az elõadás egységbe forrasztotta a nézõket. Kiemelkedõ része volt benne Molnár Mariann-nak, Horváth Rékának, Antal Olgának, Szalma Noéminak és Avass Attilának.

Kíváncsian várom az új bemutatót, a színház honlapján már képek is vannak!

http://www.moriczszinhaz.hu/oldal.php?o=archivum&kod_darab=326