Téma: Heti hetes

offtopic
Heathcliff 2009 júl. 27. - 21:41:08
(6467/14087)
Pedig válaszoltam. Nem tetszik ez a jelszó, mert akik kitalálták, azok nem sokat tesznek magáért az országért, tehát szó szerint a földért, vizekért, levegõért stb. Bár lehet, hogy csak nem ismerem a részleteket, de nem hallottam még, hogy a konzervatívok túl sokat foglalkoznának környezetvédelemmel. Vagyishát ezt csak az Élõláncról tudom.
Noha nekem errõl a jelszóról a környezetvédelem ugrik be.
MOndok egy példát, amit többször is elírtam már, mert annyira jellemzõnek találom. Az uniós csatlakozást az észtek egymillió facsemete elültetésével ünnepelték meg. Itt (Trilltrilla ötletére) becsomagolták a nemtommelyik hidat és szökõkutat csináltak a Dunán. Sírni tudnék mérgemben emiatt. És éppenséggel ugyanilyen fölöslegesnek tartottam a milleniumi zászlókat meg a rengeteg istvánkirály szobrot is.
Egyik sem ad levegõt, tiszta vizet, dús füvet stb: azt, amiért Árpádék hajdan letelepedtek itt. Ha most meglátnák, az utódaik tüntetnek a nevükben, miközben az ország bûzös betonsivataggá válik, szerinted mennyire örülnének? Persez ugyanoda nem lehet visszatérni, tudom.
De a jövõ mindannyiunkat egyformán fenyeget, és attól az istvánszobrok nem fognak megvédeni. Az erdõk és a tiszta víz hasznosabb befektetés.
1/10
offtopic
issti1 2009 júl. 27. - 21:26:48 1/10
(6466/14087)
..ezt most úgy értsem, hogy ti utaztatok a szerencsétlen Pongrácz szervezetében? ..volt egy ilyen film: asszem zéró faktor, vagy mi..

De viccet félre, ha igaz is a példád, attól még lehet rossz és teljességgel atipikus '56-ra nézve: vadbarmok mindig-mindenhol voltak-lesznek. Nagyon igazságtalan dolog ez alapján megitélni '56-ot, vagy akár csak ezt sugallni is..

Egyébként mellesleg szólva szegény Pongrácz sem tûnt teljesen százasnak igy öregkorára...de ettõl még lehetett a maga idejében komoly hõstettek elkövetõje is..
1/10
tiborz007 2009 júl. 27. - 21:21:02 1/10
(6465/14087)
Megint nagyon ügyesen kikerülted, hogy magyarország a magyaroké. Csak egy mondatban kell kommunikálni, akkor egy kérdés, felvetés egy válasz. Ha több mindenrõl írok, akkor ki lehet kerülni a fontos dolgokat, ahogy ezt teszed
1/10
tiborz007 2009 júl. 27. - 21:03:29 1/10
(6464/14087)
Nincs autó, nincs beton, csak gratulálni tudok. Nekem sincs autóm, de beton az van, te jobb vagy nálam
offtopic
Heathcliff 2009 júl. 27. - 20:53:26
(6463/14087)
Nincs autó, nincs beton, csak rengeteg üregi nyúl.
CsengoZoli 2009 júl. 27. - 20:23:35
(6462/14087)
Ó látom a tényszerûség mitsem változott nálad :)
Abszolute nem befolyásolnak :)
4/10
offtopic
meszag 2009 júl. 27. - 20:18:20 4/10
(6461/14087)
Szívecske! Már megint el akarod rontani? Most már egy fideszes segget kell betájolni, azt meglesz minden. :DDD
CsengoZoli 2009 júl. 27. - 19:45:55
(6460/14087)
Álláshírdetéseket böngészek, jól jönne egy állami megbízás,ahol 100 milliót kapok végkielégítésként,majd rá egy hétre visszavesznek havi 4 millióért :)
Eztkecsinánie! more.. :P
De még ez is bagatel a MÁV elnökéhez képest! Na azatuti! :P
És már szabadlábon ! :))
Ezademokráciaaaaa! :)
CsengoZoli 2009 júl. 27. - 19:35:22
(6459/14087)
Aha,lehalt ez a fórum :P
4/10
offtopic
meszag 2009 júl. 27. - 19:33:18 4/10
(6458/14087)
Ennyire unatkozol, hogy eszedbe jutottam? :))
1/10
tiborz007 2009 júl. 27. - 19:30:49 1/10
(6457/14087)
Úgy érzem nem a mondandóm lényegére válaszoltál. Hogy lebetonozzuk az ürgék lakóhelyét? Ajánlom figyelmedbe a vasárnap délelõtti RTL mûsorát A "szurikáták udvarháza", amiben az erõsebb szurikáta területet nyer, akár azon az áron is hogy legyilkolja a szomszédos kolónia újszülötteit is. Kérdezném, te mennyit tettél az ürgék helyzetéért? Ha családi házban laksz, vajon lebetonoztad-e a garázsotok elõtt levõ részt, hogy ne sárba kelljen kiállnotok az autóval. Ja bocsi, hisz az ürgéket már a garázs építése elzavarta
CsengoZoli 2009 júl. 27. - 18:20:24 Előzmény meszag
(6456/14087)
Látod anno hányszor kérdezted,hogy szerintem Magyarországon miért nincs demokrácia...
Nem tudom azóta megoldottad-e a rejtélyt,de ha nem,akkor itt egy kis adalék:
http://www.seresmaria.hu/blogpl.php?id=75
offtopic
Heathcliff 2009 júl. 27. - 18:18:21
(6455/14087)
Hát ha a mezei ürge magyarnak érzi magát, akkor nyilván magyar. De a magyar emberek akkor is lebetonozzák a rétjeit, tehát a legvalószínûbb, hogy leginkább semminek se érzi magát, és úgy dönt, hogy inkább kipusztul, minthogy a betonba fúrja magát.
offtopic
Heathcliff 2009 júl. 27. - 18:15:24
(6454/14087)
Issti, hidd el, hogy személyesen ismerem. Még Pongrácz Gergely szervezetében is voltam vele. Éppenséggel ott akart verekedni egy másik idõs bácsival, és P.Gergelynek kellett õket szétválasztania. Az arabos sztori is igaz, hidd el, az arabot is ismerem és mindketten egybehangzóan mesélték el a történetet, noha mindketten azt állították, a másik õrült. Nem az utcán történt, hanem a bácsika lakásán, ahová az arab feljárt udvarolni (nyilván nem a bácsinak, hanem a fogadott lányának). A bácsika kifogása az volt, hogy az arab leterítette az imaszõnyegét és imádkozott. Ezen borult ki, és egyszerûen kiverte a lakásból. És azt mesélte, amíg a felesége szült, õ egy másik szobában nõvért dugott. Belépett a fideszbe, de ott folyvást nevettek rajta, ezért megsértõdött és összebarátkozott az emeszpés városvezetéssel. Ja és '56 után Romániába disszidált, mert a felesége erdélyi volt. Hát ezt add össze. Tudom, hogy Pongrácz ismeri, hiszen ott voltam vele Pongráczéknál, tehát valódi Corvin-közi harcos.
Nyilván nem mindenki ilyen; de nekem csak ilyen jutott. Mármint személyes ismerõsül. (Egyébként már lehet, hogy nem él).
1/10
tiborz007 2009 júl. 27. - 14:42:24 1/10 Előzmény Heathcliff
(6453/14087)
A mezei ürgék nem magyarok? Magyar az aki magyarnak érzi magát. Az állatoknak nincs nemzetségük? A komodói sárkány, a kenguru, a kacsacsõrü emlõs, a tiszavirág, õk nemzettelenek? Magyarország igenis a magyaroké. Nem értem ezen mit nem lehet érteni.
1/10
offtopic
issti1 2009 júl. 27. - 14:08:28 1/10 Előzmény Gneta
(6452/14087)
Heti hetes egy nem túl szinvonalas, ám annál exponenciálisabban lefelé tendáló ideológiai csoportosulás nemkevésbé cizellált megnyilvánulási formácskája... ;o))
1/10
offtopic
issti1 2009 júl. 27. - 14:06:22 1/10 Előzmény Heathcliff
(6451/14087)
...vagy lehet hogy csak egy kitûnõnek szánt vicc poénját nem értettem meg?
..és valójában nem is lehetsz más, mint az andalúziai töltött-rakott, májkrémes kakukktojás?

..hát még hacsak ez nem..??..
1/10
offtopic
issti1 2009 júl. 27. - 13:56:12 1/10 Előzmény Heathcliff
(6450/14087)
"..ismerek olyan Corvin-közi „hõst”, aki ’56-ban a balhévágy miatt lövöldözött. Még vénen is kész bárkire rátámadni, pl. bikacsökkel mohamedánra, de másik öreget is összever, ha épp olyan a kedve.."

Fel nem foghatom, az ilyen és hasonló gondolatokkal miféle cél lebeghet valaki elõtt?(merthogy nem ismersz ilyen embert, az nyilvánvaló -80év körüli ex'56-os bácsika a pesti utcákon arabokat inzultál tettleg ??! , ez még viccnek is gyenge, könyörgöm!)Netán az a cél vezérel, hogy lejárasd a XX. sz-i Magyarország leghõsiesebb próbálkozását, mely fölött még napjainkban is tiszteletteljes fõhajtás jár külhonban?

Netán az általános magyarság-büszkeségtudat lejáratása-szétrombolása motivál?
És ha igen, akkor miért? Mire jó mindent lejáratni, ami felemelheti-összeránthatja ezt a meglehetõsen megnyomoritott kis nemzetet?

Vagy lehet, h. egyszerûen te is csak egy vagy azok(v.hozzátartozói) közül, akik '56-ban a másik oldalon álltak? ...ez mondjuk számomra az egyetlen ésszerû magyarázat - no de akkor meg nem kellene inkább meghúzni magad és szép csöndben szégyenkezni?

..ki érti ezt??
Gneta 2009 júl. 24. - 13:30:46
(6449/14087)
Szerintem a Heti Hetes egy nem túl színvonalas mûsor.
Finoman fogalmazva.
offtopic
Heathcliff 2009 júl. 24. - 13:18:44
(6448/14087)
Barlay éppenséggel a katolicizmus felé elfogult: „Kosztolányi érzelmi életében katolikus maradt…soha nem tagadta meg egyházát…És hogy ez nem üres frázis, bizonyítja Rómához fûzõdõ ragaszkodása…amikor Rómában járt, magánkihallgatást kért a pápától…abban a felejthetetlen korban még imádkozott, szentségekhez járult, és az évet azzal az erõs elhatározással kezdte, hogy mindent Istennel és Istenért tesz. …érzem, hogy Kosztolányi Dezsõ e nagy katarzis után hazatalált.”
Az a részlet viszont, amit bemásoltál, pont nem Kosztolányira vonatkozik, általános alanyról beszél, és azt jelenti: agymosott az a személy, akinek a lyukas zászló megdobogtatja a szívét. Persze eme szimbólumot többféleképp lehet értelmezni. Vonatkozhat JulinéniKatinéni etyepetyéjére. Esetleg a golfpályák lyukzászlóira.

Az idézet még így is hosszabb lett a kelleténél. A szakáll pedig…nos, tudod jól, a politikusok manapság a szakállviseletet a pedofília jelének tartják. Jézus egyértelmûen hirdette:
Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede és monda nékik: Engedjétek hozzám jõni a gyermekeket és ne tiltsátok el õket; mert ilyeneké az Istennek országa.
Ez pedig, akárhogy is nézzük, cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy feloldotta a pedofília tilalmát, sõt Õ maga is nagy élvezettel gyakorolta azt.
Csakis ezt akartam volna eltitkolni (mint prûd eretnek), azért hagytam ki a buja és szexfüggõ Jézus szakállára való utalást.

Az átköltésed rettentõen tetszett. Frappáns. (Rögtön továbbküldtem annak, aki Kosztolányit küldte nekem).
Igazad van: én sem értem, hogy akik arról szónokolnak, hogy Magyarország a magyaroké, miféle tulajdonlásra utalnak. Hisz Magyarország a mezei ürgéké is, akiknek rétjeit kibetonozzák. Az ürgékhez képest mindannyian megszállók vagyunk.
A kopasz-sörény vicces. A legviccesebb, hogy a tarfejû mozgalom filozófusai hosszú hajú, õsz rockerek. (Magyar vagyok, nem turista! Szakadt országnak szakadt elnököt! Rázd le helytartóid Kárpátország!)
Egy megjegyzés: a ’fekete özvegyek’ helyére szerintem a ’szalmaözvegyek’ kifejezés jobban illett volna. Ha már egész héten padlót fognak. És tévé helyett esetleg kígyókat bûvölhetnének.
Tényleg ismerek olyan nyugdíjast, aki naphosszat a Hírtelevíziót bámulja és alig várja, hogy vér folyjon az utcán. Unatkozik és utálkozik, kedvenc gúnyolódása: madeinhungari. (Ez kicsit meglepõ). És ismerek olyan Corvin-közi „hõst”, aki ’56-ban a balhévágy miatt lövöldözött. Még vénen is kész bárkire rátámadni, pl. bikacsökkel mohamedánra, de másik öreget is összever, ha épp olyan a kedve.
Kosztolányi egyébként, a forradalmár alakjában, úgylehet, egy Kovács Imre nevû szociológusra utalt, aki alig várta, hogy az ostoba parasztok a vallási idiotizmus helyett végre forradalmat csináljanak. Írt is egy könyvet, Néma forradalom címmel, amiért beperelték.

Nem akartam ócsárolni semmit, csak megtetszett az idézet. Te viszont adós vagy a kozmopolitizmus pozitív magyarázatával, persze igazán nem fontos.
Az Este topicért bocsánat. Nem gondoltam, hogy megsértõdsz miatta. Tipikus yuppie-nak tûnsz, ki gondolná, hogy a hagyományok többet számítanak neked, mint nekem, a „konzervatív klerikálisnak”. Mert én tényleg nevettem a hamvakkal való viccelõdésen, és nem bánnám, ha úgy végezném, hogy két szomszédasszony slaggal takarítja le a maradványaimat egymásról, vagy lepisil egy macska. Teljesen mindegy, különben is a kukacokat elképzelni rosszabb. Egyébként meg utálom az összes ünnepélyt. Az államit, az egyházit, a családit - egytõl egyig mindet.
A koldusok valóban fölöslegesen kerültek ide.
A bigott azt jelenti, hogy kétistenhívõ. Az nem vagyok.
Ady Michael Jackson temetése miatt került szóba, te idézted be, hogy Németh Sándor vele ellenpontozta a drogos-iszákos-szexmániás popsztárok gyalázatos példamutatását. A jobbikos idõjóst Ady felidézése teljesen hidegen hagyta, inkább Jackot idézte volna meg.
Mátyásról azt írtam: központosító törekvéseivel annyi pénzt gyûjtött, hogy emiatt képes volt északi és nyugati irányban is hódítani, az országot katonailag potenssé tenni a török birodalom ellen. Halála után a „kicsi állam, kevés adó!” jelszavát hirdetõ arisztokrácia kiürítette az államkincstárt. És ennek 500 évre szólóan lettek következményei.
Miért jó, ha egy nézet divatos? Szerintem jobb, ha megelõzi a trendet.
A múlt aranyködben való szemlélete többezer éve divat.