Ne értsétek félre, nem akarok kötözködõ lenni és mindenkivel egyetértek, és én is tisztában vagyok vele, hogy 2004-ben indul. Engem csak az zavar, hogy eltelt kb. 3-4 év, és az utolsó részben jelzik, hogy 13 év múlva, tehát akkor mikor is fejezõdik be a történet? Mert egyébként én is az utolsó részben lepõdtem meg, hogy hoppá: 13 év múlva? Akkor hogy is van ez, a jelenben kezdõdik, vagy a múltban a történet.

Vagy akkor maradjunk abban, amit "napraforgó" ír, hogy a majdani jövõ? Ám legyen, maradjunk ennyiben.

Ez így is van, nagyon jól látod, vagyis sehogy sem stimmelnek a dátumok. Egyébként lehet, hogy majd késõbb még egyszer megnézem a sorozatot és rámegyek az ilyen bakikra.
Mert ha esetleg megnézed azt a linket, amit lejjebb ajánlottam, abból egyértelmûen látszik, hogy nem következetesek a forgatáskor, pedig az a jelzett sorozat ez évben készült.

Biztos, hogy a történet 2005 körül kezdõdik. Van egy jelenet, amikor Bahar megtudja, hogy õ nem igazi Sadoglu, és kimegy a temetõbe a szülei sírjához. A sírkõre Ali és Nur Sadoglu neve van rávésve a születési és halálozási évszámmal. A születési dátumokra már nem emlékszem, de meghaltak 1984 februárjában. A történet szerint akkor a gyerekek még kicsik voltak, sõt Gülszün, aki megtalálta õket, az is egészen fiatal nõ volt, hosszú hajjal.
Úgy néz ki, akkor a történet a majdani jövõbe ugrik és nem korábban kezdõdik.

Rendben, elfogadom. De ha Nihan sírkövén 2004. van, akkor +13 év = 2017 !!!

***SPOILER*** de nagyon...
Az utolsó rész 69. percében "13 yil sonra" felirat látható. És innentõl kezdve a szereplõknek is más kinézetük van, a gyerekek megnõttek, stb.
Azért alaposan belegondolva ezek az apróságok nagyon megzavarják a történetet, tehát vagy a sírkõre kellett volna más évszámot írni, vagy el kellett volna felejteni a mobiltelefont. De így egy kicsit nagyon kusza, mert a dátumok valahogy nem stimmelnek.
Az utolsó részhez sok-sok zsepire lesz szükség.
***SPOILER VÉGE***

Ettõl függetlenül imádom a sorozatot.

A mobiltelefonnal kapcsolatban igazad van, csak van egy kis bibi, hogy ezt a sorozatot 2003-2005 között forgatták.

***SPOILER***
Tehát mindenféleléppen az azt megelõzõ idõszakról szól. És az utolsó rész elején feliratként meg is jelenik, hogy: "13 évvel késõbb...". Tehát, ha visszaszámolunk, akkor kb. 1985 körül indulhat a történet.
És ebbe beletartozik az is, hogy a gyerekek össze-vissza nõnek, ami ugyanúgy zavaró, ahogy itt a fórumon is sokan írják.
Amikor végignéztem a sorozatot, nekem is néha eszembe ötlött, hogy most mi van?! 2004-ben sms-eztek, de 13 évvel késõbb van vége a sorozatnak, vagyis akkor 2017-et írunk???.
***SPOILER***

Viszont az is tény, hogy a törökök nem nagyon ügyelnek a részletekre. A Kurt Seyit ve Sura sorozattal kapcsolatban van egy pár perces jópofa kis videó a filmes bakikról. https://www.youtube.com/watch?v=xsFCwwVVTdA

Tavaly voltam Isztambulba azt hiszem írtam már, az idegenvezetõ külön felhívta a figyelmet, hogy a párok még a szájra puszitól is tartózkodjanak, ott ezt nem lehet, nagyon elítélik

igen ez a cikk nagyon jó példázza, hogy mit várhatunk a fõszereplõktõl, tehát ha ennek megfelelõen ítéljük meg Gyöngyöt azt hiszem akkor nagyon is érhetõ amit közvetíteni akar ez a sorozat, és szerintem ezért lett annyira sikeres az arab országokba, ott jobban megértik ezt a filmet

***SPOILER***
ezt cáfolnám, a mobiltelefon akkor még nem volt.....tehát az idõpont 2004-2006-ig
***SPOILER VÉGE***

Azért azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, illetõleg akik nem látták a teljes sorozatot, azok még nem is tudhatják, hogy ez a sorozat

***SPOILER***
úgymond nem napjainkban játszódik, hanem kb. az 1985-ös évektõl kezdõdik a történet, ami egyébként csak az utolsó részben fog meglepetésszerûen kiderülni.
Egyébként amíg én sem láttam végig a sorozatot, kicsit furcsállottam is az öltözködésüket, de a végén már megértettem, hogy miért hordtak térd alatt érõ szoknyát, vagy vastag sarkú cipõt. De ez csak egy apróság.
***SPOILER VÉGE***

És ebbõl a szempontból szerintem már érthetõ, hogy abban a korban még mindig nagyon erõsen befolyásolhatta az embereket a vallás, vagy hogy hogyan kezelték azt a lányt, aki házasságon kívül gyereket szült, vagy egyáltalán szexuális kapcsolatot létesített. Nem véletlen, hogy az arab országokban nagy visszhangot váltott ki a sorozat, hiszen gondolom a vallás ott még mindig nagyon, sõt talán jobban kihat az életükre, mint Törökországban, és talán a sorozat kapcsán akarnak kilépni ebbõl a kötöttségbõl.

A Tiltott szerelem viszont napjainkban játszódik, tehát azért itt már látszik a szabadabb életvitel.

Ettõl függetlenül én azt látom a török filmekben/sorozatokban, hogy a vallás még mindig nagy szerepet játszik az életükben, hiszen nincs meztelenkedés, nincs pl. nyelves csók(!). Sõt azt vettem észre a sorozatban, hogy amikor ágyban vannak (akár Mehmeték, akár Pinárék), még a paplan és be van tûrve közéjük, nehogy a testük összeérjen.

Már évekkel ezelõtt olvastam arról , hogy sajnos Törökország is egyre jobban tolósdik el a vallás irányában, ami önmaghában nem lenne baj, de sajnos, ha szésõséges irányzatot vesz, az nem vezet jóra.

Találtam egy 2011-es cikket a témáról:

Törökország és a vallás: a "kendõzetlen" valóság

Zgut Edit | 2011. január 20., csütörtök
Habár Törökország gazdasági szempontból ezer szállal kötõdik Európához, társadalmát vallási és kulturális értelemben teljesen átitatja az iszlám vallás. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármi köze lenne például az iráni teokráciához, hiszen demokratikus berendezkedésû, szekuláris országról van szó. A modern török állam megteremtésének egyik legalapvetõbb pillére Musztafa Kemal reformjainak köszönhetõ, aki egy szekuláris elveken alapuló, európai mintájú köztársaságban látta a hatalmát veszített Oszmán Birodalom továbbélésének lehetõségét. Az ország a maga nemében egyedülállónak tekinthetõ a térségben, hiszen alkotmányában rögzítették az állam és az egyház elválasztását. De vajon mekkora hatással van a társadalom mindennapjaira a vallás, ki nyeri a hidzsáb-vitát, és milyen a nõk helyzete az iszlám tradícióktól hemzsegõ modern Törökországban egyre több fiatal nõ visel hidzsábot.

Az iszlám tradíciók markáns társadalmi jelenléte egyben esélyegyenlõségi és emberi jogi problémákat vet fel Törökországban, kiváltképp a nõk esetében. Általános aggodalomnak számít ugyanis az iszlámmal kapcsolatban, hogy hagyományosan alárendelt szerepkörben fogadja el a nõket, amely nemcsak az emancipációs törekvéseket fojtja el, de sok esetben a nõk elleni erõszak felett is szemet huny. Elõbbi kevésbé tûnik súlyosnak, hiszen a muzulmán nõk egy része egyáltalán nem igényli a hagyományos szerepkör alóli felszabadítását, ráadásul az iszlám maga is civilizációs eltéréseket mutat a különbözõ muzulmán államok között. Törökországban például a nõk és férfiak egyenlõségét maga az alkotmány deklarálja (a nõk az atatürki reformok idején kaptak választójogot), a kitétel szerepel a svájci mintára felépülõ polgári törvénykönyvben, közös tulajdonuk lehet hitvesükkel, ráadásul férjük nevét sem kötelesek már felvenni. Tovább árnyalja a képet a nyugati közvélemény hozzáállása, amely hajlamos rá, hogy tévesen ítélje meg az iszlám kultúrájú nõk igényeit (ennek egyik legeklatánsabb példája a nyugat-európában zajló burka-vita), miközben egyre több muzulmán nõ dönt például önként a tradicionális öltözet mellet.

Hol a török nõ helye?

Sokkal égetõbb problémát jelent azonban a családon belüli erõszak kérdése, ami nem egyedülálló Törökországban, hiszen a nyugati demokráciákban sem szokatlan jelenség. Az iszlámon belül mindenesetre aggasztó tendenciának számít, hogy az Egyesült Arab Emirátusok legfelsõbb bírósága tavaly augusztusban olyan határozatot hozott, hogy a férj jogosan bántalmazhatja hitvesét, ameddig az nem hagy látható fizikai nyomokat a testén. Ugyancsak tavaly okozott hatalmas felháborodást egy újonnan elfogadott afgán szabályozás, melynek értelmében a családon belüli nemi erõszak gyakorlatilag elfogadott dolog. A tálibok hatalmának megdöntése óta persze sokat javult az afganisztáni nõk helyzete, ma már férfi kíséret nélkül is közlekedhetnek nyilvánosan, részt vehetnek az oktatásban, és munkát is vállalhatnak.

Törökországban persze nem ennyire súlyos a helyzet, hiszen a demokratikus jogrend elvben minden nõnek lehetõvé teszi a független, emancipált életstílus felvállalását, a hétköznapi élet dimenzióit pedig a svájci családjog szabályozza. Mindazonáltal hatalmas szakadék húzódhat elmélet és gyakorlat között: hiába tagja Törökország 1985 óta a nõkkel szembeni megkülönböztetés felszámolásáról szóló ENSZ egyezménynek (CEDAW)
ha az elszigeteltebb községeken belül gyakran az iszlám tradicionális hagyományai dominálnak. Az Erdogan-kormány muszlim szavazók felé tett gesztusát - miszerint a 2005-tõl hatályos Btk-ba helyet kapott volna a hûtlenséget büntethetõvé tevõ, és javarészt a nõk ellen irányuló passzust - éppen az Európai Unió nyomására vonták vissza. Törökországban a családon belüli nemi erõszakot 2006-ban tették büntethetõvé.
Burka, vagy nem burka?

Nyugat-Európában szûnni nem akaró vitát generált a hagyományos nõi muszlim viselet betiltása: Franciaország kezdte a sort 2004-ben, amikor korlátozta a hidzsáb, illetve minden vallási szimbólum viseletét az állami iskolákban, majd 2010-ben a burka és a nikáb középületekben való hordását is tiltólistára tette, Németországban az egyes tartományok eltérõen szabályozzák az iszlám viselet. Mindkét kormány az állam semlegességére hivatkozott az intézkedés szükségessége kapcsán. Kissé árnyaltabb a helyzet Olaszországban, ahol szintén a burka betiltását fontolgatja kormány, ám a kezdeményezõk más érvekkel operálnak. A kormánykoalíció részét képezõ Északi Liga tagjai által beterjesztett törvényjavaslat nem vallási, hanem nemzetbiztonsági okokra hivatkozva tiltaná az egész testet elfedõ öltözetet. Mindez módosítaná az 1975-ös jogszabályt, amely 2 éves szabadságvesztéssel sújtja azokat, akik arcuk eltakarásával nehezítik a hatóságok munkáját személyazonosítás során. Az iszlám viselet ellenzõi elõszeretettel érvelnek továbbá a lepel félelemkeltõ hatásával, mely híven tükrözi az európai társadalomban egyre növekvõ iszlámellenességet. Európa területén ma becslések szerint 42, 7 millió muszlim él, az EU-ban 20, 4 millió, amely az ötvenes évekhez képest tizenháromszoros növekedést jelent. Ezen kisebbségek integrációs nehézségei, és az európai közvélemény negatív hozzáállása vezetett többek között a szélsõséges aktorok megerõsödéséhez: több radikális jobboldali európai párt (mint például az osztrák Szabadságpárt és a dán Néppárt) kezdeményezte tavaly, hogy rendezzenek összeurópai népszavazást Törökország uniós csatlakozásáról. A jelenlegi európai közhangulatot tekintve egy ilyen referendum eredményeként minden bizonnyal a kitartóan kandidáló Törökország orrára vágnák az ajtót.

Egy 2004-es felmérés rámutatott, hogy az urbanizált területeken élõ török nõk egyharmada, a vidéken élõknek pedig a kétharmada egyetért azzal, ha a férje idõnként bántalmazza, felfogásuk szerint a családon belüli erõszak idõnként elfogadható. Öt évvel késõbb maga a kormányzat készített felmérést a kérdésben, melybõl kiderült: minden negyedik nõ szenved a családon belüli erõszaktól, akik közül mindössze négy százalék fordult segítségért a hatóságokhoz, és mindössze egy százalékuk keresett menedéket a problémára szakosodott szociális intézményekben.

A nõk társadalmi szerepével kapcsolatban tavaly novemberben nyilatkozott az AKP nõi tagozatának két prominens tagja. Fatma ªahin elnök optimista véleményének adott hangot, miszerint megfordulni látszik az a patriarchális szisztéma, amely férjeik és édesapjuk akaratának szolgáltatta ki a nõket, ennek oka pedig az egyetemrõl kiözönlõ, emancipált gondolkodású és öntudatos nõi generációban keresendõ. A kormánypárti politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a politikának is rengeteg feladata van még a nõk számára ideális, és eddig kevésbé ismert közösségek kialakításában, mint például a férfiaknál bevett sportegyletek és klubok.

Mindemellett jelzésértékû adatokat közölt tavaly szeptemberben a Török Statisztikai Hivatal: az ötmillió, 15 évnél idõsebb török lakosság körében írni-olvasni nem tudó emberek 84 százaléka nõ. Nem túl bíztató a nõk foglalkoztatottsági indexe sem, jelenleg a nõk EU-n belüli munkavállalási aránya 63, 9 százalék, míg a törökök esetében ez csak 26, 1 százalék. Kettõs tendencia látszik tehát érvényesülni a nõk törökországi megbecsülése és megítélése kapcsán: egyszerre van jelen a globalizáció – melynek értelmében szabadabban kiteljesedhetnek magánéletükben és szakmai téren - és a vallási tradíció, mely továbbra is erõteljesen áthatja a társadalom szövetét.

Ezek alapján nekem nem úgy néz ki, mintha civilizálódna a társadalom.