Téma: Igazgyöngy

malvinkicska 2014 szept. 18. - 18:36:07
(2334/2414)
Már elnézést , de erre reagálnom kell végig néztem, alig tudok megszólalni, az a pár perc amennyit láttam teljesen a hatása alatt vagyok ezek színészek és játszanak, érzelmet teljesen átadják ami ritka számba megy. Egyszóval nem tudom úgy megfogalmazni ahogy illene, tehát ez a csúcs. Tudtam mind két színészrõl, hogy jók de ennyire azért nem gondoltam, kár hogy nem veszik meg a párbeszéd az fontos. A szemét domb helyet ezt kellett volna, nem azt asok átírt vackokat adják, szinte ugyan azzal a színészekkel.
10/10
syuzi 2014 szept. 18. - 14:23:20 10/10
(2333/2414)
Nagyon szép lett a vége végre mindenki boldog :)
Behrk és Didemnek is lett 2 kisgyereke
Pinar és Ohnurnak is lett még Doruk és Depfnén kivül 2 kisfia
Depne nagyon szép lány lett:)
kis Mehmet és kis Gyöngy is össze jöttek így olyan mintha a törtnénet folytatodna
Bahar végre kibékült az ihazi apjával
Angyal is felnõtt és lesz újra gyereke Gyöngynek és Mehmetnek
Seref anyó is jóságos lett és párra is lelt
Dilruba örökké szeretni fogja Mehmet fikrit
Bilur és Kenan sajna nem békültek ki de Bilur is sikerees üzlet aszony lett
Ennél joban nem is fejezõdhetet be csak Mehmet Fikri a nagyapó meghalt az kicsit szomorúvá tette az egészet
Örök kedvenc fog maradni:)
9/10
napraforgó 2014 szept. 18. - 06:45:15 9/10 Előzmény ildimix
(2332/2414)
Ez a sorozat már így is majdnem 10 éves. 2005-ben kezdték el sugározni. Újabb 5 év múlva már nem ugyanazok a társadalmi viszonyok, meglehet már nem lesz az probléma, hogy taníttassák-e a lányokat. Lehet, hogy a nõk akkor már nem fognak abortuszra rohangálni és magától értetõdõ lesz a szûrõvizsgálatokra járás. Ki tudja? De lehet, hogy épp visszafordulnak az iszlám vallás felé és a nõk újra kendõt hordanak és nem fognak egyetemre járni tömegesen...
A Seherezádéban pl. mélyen elitélték az idõsebbek, hogy a fõszereplõ özvegyasszonyt akar elveni. Özvegy nem jó, elvált = erkölcstelen. Színésznõ, táncosnõ, modell = eleve erkölcstelen nõ a közvélekedés szerint. Közben meg volt olyan férfi, aki mástól terhes nõt, vagy épp leányanyát vett el feleségül. Azt nem tudom, mit szólt ehhez a családja...)

Egy kosztümös sorozatban nincs ilyen probláma. Persze ott is lehet a történelmet különbözõképp értelmezni.
9/10
gabus53 2014 szept. 17. - 22:21:58 9/10
(2331/2414)
Csak a lényeget felejtettem el: http://www.hoxa.hu/?p1=forum_tema&p2=92235
9/10
gabus53 2014 szept. 17. - 22:19:06 9/10
(2330/2414)
Szia Érsekvári!

A Hoxa portálon van egy fórum, ami a Seherezádé sorozattal indult, de gyakorlatilag ma már leginkább a Karadayi sorozattal és a sztár színészekkel foglalkozik, tehát teljesen vegyes fórummá alakult.
Néha bele szoktam olvasgatni, és úgy látom, hogy itt is van egy jótevõ, aki a Karadayi részek tartalmát leírja.

... Úgy látom kergetjük egymást! Mielõtt elküldtem volna, már látom, hogy írtál Nekem. OK! Holnap majd folytatjuk...

Szép estét :-)
9/10
Érsekvári 2014 szept. 17. - 22:10:22 9/10
(2329/2414)
Kedves Gabus !
Ez a telepátia egyszerre írtunk a Seherezádéról és arról , hogy itt szerelmesedtek egymásba igaziból .
Ma muszály egyszerüen témázni itt a fórumon , hátha más is kedvet kap a sorozat nézéséhez .
Holnap írok Neked levelet !
9/10
Érsekvári 2014 szept. 17. - 22:01:49 9/10
(2328/2414)
Tudtam , hogy nem hagyom ma ki a választ ,de muszáj írnom a Seherezádéról .
Ebben a sorozatban szerettek egymásba igazából 2006-2009 ig forgatták és 2009 ben esküdtek meg . Berg nagyon fiatal és szép ( nem mintha most nem az lenne), Halit is szimpi nagyon , bár a szerepe eleinte kicsit ellenszenves , de szerethetõ lesz.
Ezzel a sorozattal tört be magyaro-ra a török sor iránti rajongás . 2011 áprilisában vetítette a tv2 .
Nemrég az utolsó 15 részt újra néztem , mert nem emlékeztem a végére és ez is szinkronos szerencsére .
A Karadayinál megõrülök , hogy nem értem a Kenan - Berg dialógust fõleg , de jó lenne szinkronnal .
Hát valamit valamiért , ez van . Akkor is nagyon jó.
Nem hiszem , hogy ezt megvenné magyaro , bár ne legyen igazam .
Az Ezel ehez képest mese volt , abban Kenanon kívül sok jó színész játszott, nagyon sikeres a mai napig .
Az Aci ask -ról csak hallottam , érdekes lesz Songült látni más szerepben . Felkerül a listámra .
9/10
gabus53 2014 szept. 17. - 21:44:24 9/10
(2327/2414)
Kedves mankos és Érsekvári!

Nem tudom, hogy olvastatok-e arról, hogy Berguzar és Halit a Seherezádé (magyar)39. részében talált egymásra, amikor is volt az a csók jelenet a tengerparton a leánykérés után.
Akkor mindketten még házasok voltak.
Egyébként a Halit ebben a sorozatban nagyon jól nézett ki, ezért nem is szabad összehasonlítani a mostani Szulejmán szerepével, hiszen azért itt eléggé meg kellett öregednie, és hát valahol évekig vállalta a saját szakállát. De most már ismét a régi, levágatta a szakállát, úgyhogy jól néz ki.

Mint ahogy Érsekvári javasolta, meg kell nézned ezt a sorozatot is. Annak idején, amikor elkezdtem nézni, már lement pár rész a TV-ben, tehát utólag bepótoltam az elejétõl kezdve, és igazából ezzel a sorozattal figyeltem fel a török "filmmûvészetre". Azóta már én is megnéztem 1-2-öt, igaz, hogy törökül, ami nem nyújtja a teljes élményt, de a történetet nagyon meg lehet érteni. Mint ahogy az Igazgyöngyöt is elõször törökül láttam.

És továbbra is úgy gondolom, hogy ezek a török sorozatok sokkal értékesebbek, mint az a rengeteg mexikói, brazil, stb. szappanoperák, amelyeket nem nézek. Illetve csak egy sorozatot néztem az utóbbi években, ez pedig a Dél királynõje volt, de kivételesen izgalmas sorozat volt.

Remélem találkozunk valamelyik másik fórumon is (gondolom elõbb-utóbb lesz fórum a Kurt Seyit... sorozattal kapcsolatban is).

Szép estét mindenkinek. :-)
9/10
Érsekvári 2014 szept. 17. - 20:36:30 9/10
(2326/2414)
Biztos leszünk többen akik még sokáig témázunk itt a fórumon ,vagy esetleg új török sorozatokról adnak hírt .
Te is a Kenan / Uzun Hikaye , Ejder Kapani-val / újdonságot írtál , mert ezeket nem láttam . Megfogom nézni , már egy listát kell vezetni a megnézendõkrõl .
Így ilyen formában csak így tudunk egymásnak ajánlani , mert a török sorozatoknak nincs külön fóruma .
Ha lenne tudomásod még valami új vagy régebbi , jó nézhetõ film , sorozatról örülnék és mások is , ha megírnád .
Nem sürgõs , ahogy majd idõd engedi . Elõre is köszi szépen !!
A Seherezádé is emlékezetes Berg-Halit egyszerüen imádnivaló benne , a zenéje is szeretni való azzal együtt, hogy nem Toygar szerezte. Kine hagyd ezt a sorozatot , mert még nem láttad azt írtad , ha jól emlékszem .
Neked is lesznek néznivalók nem fogsz unatkozni , az már bizonyos.
Nem is köszöngetek nagyon el , szerintem még írogatunk úgyis .
khajni87 2014 szept. 17. - 19:47:26
(2325/2414)
Megint az lesz hogy kilógok a sorból és különcködök de ma elölrõl kezdtem nézni a sorozat magyar változatát egészen az elsõ résztõl megnézem az utolsóig, nekem véggi nagyon tetszett, voltak hibák tucatjával, de még igy is jobb mint bármi az elmúlt évekbõl....