9/10
offtopic
Roberto DiCapribogyó febr. 20. 10:21:35 9/10 Előzmény InteriorLulu
(100/100)
„Ettől még persze örök igazság, hogy nem kell feltétlenül élni adott jogainkkal. Attól hogy valamit (jogszerűen, legitim módon, büntetlenül stb) megtehetünk, nem kell feltétlen meg is tennünk.”

Örülök, hogy a mondanom velejével nem csak hogy 99%-osan, hanem ezek szerint 100%-osan egyetértesz. Ez megnyugtató, ez a lényeg. Igen, bár joga van minden nőnek növelnie a valószínűségét, hogy megerőszakolják (pl. azzal, hogy félrészeg, hogy kihívóan öltözködik-viselkedik, hogy veszélyes környéken sétál át egyedül, hogy ezt éjjel teszi, hogy bulikából vadidegen pasi lakására felmegy 1-2 órányi "ismeretség" után), de nem kell feltétlen élnie ezzel a jogával. Természetesen ez az ő döntése kell, hogy legyen (hogy él-e vele vagy sem), ebben a kérdésben más nem dönthet helyette.

„És az már tök más kérdés, hogy igen, a golddigerkedésnek ez az utólag másként emlékezős, zsarolgatós és/vagy feljelentgetős fajtája valós és komoly probléma.”

Örülök, hogy a másik mondanom velejével nem csak hogy 99%-osan, hanem ezek szerint szintén 100%-osan egyetértesz. Igen, a nőként UTÓLAG meggondolom magam és azt HAZUDOM, hogy nem egyeztem bele a szexbe, hogy ezzel INGYEN pénzhez jussak a gazdad exszeretőmtől valós, létező probléma. Bízom benne, hogy a törvényhozásban világszerte egyre több olyan felvilágosult nő lesz, mint te és akkor az ilyen semmirekellő ócska "nők" (bocsánat a többi, tisztességes nőtől, de valahogy csak kell neveznem ezeket) kivétel nélkül börtönben fognak rohadni pár évig a rágalmazásukért cserébe.
9/10
offtopic
InteriorLulu febr. 19. 18:54:59 9/10 Előzmény Roberto DiCapribogyó
(99/100)
Szép és jó, hogy elfogadod, az agresszoré az egyedüli jogi felelősség, de attól még a "mit várt, miért csodálkozik, gondolhatta volna, hisz nemcsak hogy olyan környéken volt, hanem még úgy is öltözködött" is áldozathibáztatás.
Ezzel a mentalitással, gondolkodásmóddal sajnos csak konzerváljuk a tényszerűen erős megengedő, mentegető és relativizáló kulturális beidegződést, amivel (szintén) nem közeledünk Nyugat-Európa felé... Szemtanúként merni kell felszólalni a szexuális agresszió bármely formája ellen, megítélés és ítélkezés helyett megérteni és támogatni kell stb. A bűnüldözői, felderítési hatékonyság növelésén túl ezzel lehet minimalizálni az esélyét, hogy ilyenek akár előfordulhassanak.
(És bocs hogy okoskodom, de én itt ugye pusztán csak reagálok egy olyan, az egyén jogát illető nekem címzett gondolatodra, mely kapcsán előtte nem állítottam semmit.)

Bár nem akarok átmenni pszichologizálásba sem, még annyit, hogy amiről szó van, az persze valahol természetes önvédelmi reakció, mindannyiunkban bennünk van: ha nem tett volna semmit (nem megy oda, nem úgy öltözködik stb), az azt jelentené, hogy rossz dolgok bizony bárkivel történhetnek, veled, velem, bárkivel. Nőként mondjuk az említettek, férfiként meg pl. azért rabolnak ki, mert egyszerűen védtelennek látszol, hisz vézna vagy, hisz dülöngélsz kicsit a piától, vagy mert ötükkel szemben épp egyedül bandukolsz az éjszakai aluljáróban...

Ami egyébként a gyalogos-zebrás dolgot illeti, a kreszben (eleve a 68-as bécsi egyezményben) benne van a gyalogos felelőssége: mielőtt lelép a zebrára, még a zöld lámpája esetében is kötelessége meggyőződnie, hogy nem közeledik-e valami rá nézve veszélyesen gyorsan. Ami viszont azt jelenti, hogy miután ezt megtéve gyalogol át a zebrán, gyakorlatilag kizárt, hogy elüti egy 150-nel érkező bömös. Szóval azt hiszem, ezzel igazából nyitott kaput döngetsz.
Ettől még persze örök igazság, hogy nem kell feltétlenül élni adott jogainkkal. Attól hogy valamit (jogszerűen, legitim módon, büntetlenül stb) megtehetünk, nem kell feltétlen meg is tennünk.

Ami Capt.nemo hozzászólását illeti, most hogy ezt írod, igen, lehetséges hogy ő így értette, bár én továbbra is inkább úgy tudom értelmezni ahogy eddig, azaz valamiféle szarkasztikus reakcióként arra, amit a beleegyezést illetően írtam. Részben mert nem reagálta le azt, hogy félreértem.
Részben mert lássuk be, pont Trump kapcsán hogy is mondjam, messze-messze nem zárható ki, hogy a múltbeli szexuális afférjai között vannak, melyek - kényszerítés nélkül - egyszerűen nem alapulhattak efféle tanúkkal is aláírt beleegyező nyilatkozatokon. (Nyilván vannak amelyek alapulhattak volna, akár szép számmal, ezt nem vitatom.)
Részben és főképp pedig mert - szintén lássuk be - nem kifejezetten életszerű minden egyes alkalmi szexuális együttlétet megelőzően hiteles beleegyezési nyilatkozatot kitöltögetni (és pláne tanúkkal aláíratni) még kifejezetten tehetős, azaz eredményesen zsarolható férfiak esetében sem.
Azaz a felvetése afféle poén akart lenni, amely mint ilyen egyébként szerintem ült is, pont ezért tartottam és tartom most is inkább sima gúnynak, megengedőbben szarkazmusnak.

És az már tök más kérdés, hogy igen, a golddigerkedésnek ez az utólag másként emlékezős, zsarolgatós és/vagy feljelentgetős fajtája valós és komoly probléma. Viszont azt gondolom, ennek előfordulását minimalizálni elsősorban hatósági és intézményi feladat, ügyvéd, pszichológus, igazságügyi és egyéb szakértők bevonásával folytatott minél hatékonyabb, tehát elrettentő hatású nyomozói munka.
De persze a férfin is sok múlik, hogy akár kifejezetten figyeljen dolgokra. Az együttlétet megelőző írásos digitális nyomok (üzenetváltások ugye), szintén előtte nyílt térben való közös jelenlét a két fél láthatóan pozitív interakcióival, vagy afféle vörös zászlók, mint hogy a nő eléggé ittas, kiszámíthatatlan viselkedésű, túlzottan érdeklődik az anyagi helyzete iránt stb.
Amit ezzel mondani akarok, hogy egy potenciálisan hangulatgyilkos aláírt beleegyezés mindezek mellett jószerivel csak vicc-kategória. Arról nem is beszélve, hogy pl. a magyar jogban az bizony visszavonható. Ellentétben mondjuk az egyértelmű tartalmú digitális nyomokkal, vagy azzal, amiket szemtanúk, kamerafelvételek állítanak a két fél interaciói kapcsán.
9/10
offtopic
Roberto DiCapribogyó febr. 18. 14:33:46 9/10 Előzmény InteriorLulu
(98/100)
Írod capt.nemo-nak, hogy:
"A beleegyezés nyilvánvalóan az egyértelmű(-en azonosítható) ráutaló magatartást is jelenti.
És csak hogy újabb szó is legyen, amibe rendkvül szemfüles és szellemes fórumtársak szintén remekül bele tudnak kötni: az előző mondatban a kulcsszó a nyilvánvalóan. :)"

Capt.nemo azonban egy másik létező problémára hívta fel a figyelmet kommentjével (és nem arra, amire te reagáltál), egyértelműen fogalmazva:
"mert van, hogy évek távlatából kicsit másként emlékeznek a felek. (Trumpnak is milyen jól jött volna, ha van.)"

Bizony, legkésőbb az Amber Heard per óta tudjuk, hogy ha apad a pénztárcájuk, a nők is képesek hazudni, mint a vízfolyás... Capt.nemo arról a valós, létező helyzetről ír, amikor az aktus előtt beleegyezését adja a nő, majd akár évek(!) múlva "golddiggerkedni" támad kedve és önfeledten azt hazudja, hogy nem volt beleegyezés, hátha így meg tudja fejni a pénzes fickót.
Ezekre az esetekre jönne jól az írásos forma, így biztosan a VALÓDI bűnös-hitvány-ócska semmirekellő lenne meghurcolva és nem az ártatlan.
9/10
offtopic
Roberto DiCapribogyó febr. 18. 13:00:30 9/10 Előzmény comedia
(97/100)
Pont így látom én is, a film maga szuper.
10/10
comedia febr. 18. 12:47:15 10/10 Előzmény Roberto DiCapribogyó
(96/100)
A csaj mindig józan volt, csak mímelte a részegséget. Álnokság, de jópofa.
9/10
offtopic
Roberto DiCapribogyó febr. 18. 10:37:34 9/10 Előzmény InteriorLulu
(95/100)
Hozzászólásaid alapján egy büszke, öntudatos, erős nő képe rajzolódik ki előttem.

Természetesen "Saját magával mindenki csinál, amit akar.", így van. Továbbá természetesen, bár nem tanácsos valakinek annyira berúgnia, hogy ne tudja mi történik vele, ettől függetlenül szabad ilyet csinálnia. Sőt, továbbmegyek: joga van hozzá.

Kérdés, hogy érdemes-e mindíg minden esetben élni az adott jogunkkal. Mondok egy példát:
Ha zöld a gyalogosnak a lámpa, akkor joga van átmenni a zebrán és ha elütik, akkor nem ő a hibás, az autós a hibás, akinek felelnie kell a tettéért. A menyországban joggal verheti a mellét a gyalogos, hogy márpedig nekem volt igazam. Kérdés, hogy megéri-e élni a jogunkkal pl. akkor, amikor 150km/h-val közeledik egy BMW-s a zebra felé. Hiszen épp eszű emberként pontos tudjuk, hogy ha lelépünk a zebrára, bár jogunk van hozzá, mégis életveszélybe kerülünk (én pl. ilyenkor egyszerűen maradok a járdán és várok).

Az üzenet, amit át akarok adni:
Igen, egy dögös nő megteheti, hogy félrészegen, kirakott csöcsökkel, feszülős ruciban, egyedül, éjjel a sötétben hazafelé tartva átsétál a komplett VIII. kerületen; joga van hozzá. Ha közben megerőszakolják, az rettenetes bűn, nem az ő felelőssége.
Épp elméjűként egy dolgot viszont nem tehet: hogy utólag csodálkozik a történteken (hiszen lehetett ELŐRE tudni, hogy bár nem biztos, de azért van rá esély, hogy meg fogják támadni).
9/10
InteriorLulu 2025 nov. 29. - 19:32:33 9/10 Előzmény Filmekmindig
(94/100)
Ennek természetesen (!) pont az ellenkezőjéről beszélek, mivel amit írsz, az az áldozathibáztatás tankönyvi példája.
Egyébként pedig nyilván senki embernek nem tanácsos annyira berúgnia, hogy ne tudja, mi történik vele. Nem "nem szabadna", hanem nem tanácsos. Saját magával mindenki csinál, amit akar.
De mindegy is, tőlem gondolsz amit akarsz.
8/10
Filmekmindig 2025 nov. 29. - 18:19:13 8/10
(93/100)
Gusztusos film...Eredeti fk. Hát valóban nagyon eredeti volt, elhiszem. Eszelősen bosszúra vágyó nő aki hosszú évekig szivatja a magukat elbízó férfiakat, színleli a szerelmet a végső és legnagyobb bosszú érdekében, tönkre akar tenni embereket akik fiatalon aljasat tettek-nem rendőröket értesít-, végül az életével fizet (nem kár érte), a halálon túlról nevet. Na ez különösen furcsa egy , a transzzcendenstől elforduló világban...
8/10
Filmekmindig 2025 nov. 29. - 18:04:18 8/10 Előzmény InteriorLulu
(92/100)
Egy biztos: nem szabad úgy berúgni, hogy ne tudjuk mi történik velünk. Akkor nem kerülhet egy másik ember olyan helyzetbe, hogy elszaladjon vele a ló!( Amúgy a csaj is kiütötte a házban a vőlegény barárait, marha jó, hogy hozzájutott olyan szerhez ami ezt eredményezi.)
8/10
Filmekmindig 2025 nov. 29. - 17:50:57 8/10 Előzmény Pantagruel59
(91/100)
Ezt tökéletesen látod! 2020 -ban már ment a floyd miatti blm őrület, meetoo meg amit (nem) akartunk sosem. Biden elnöksége, stb... Még hozzatenném, hogy a fsz. a kis noteszében sokasodó rovátka alapján elcseszi a fiatalságát egy olyan bosszút alapozgatva amihez kevés köze van. Ez kimondottan logikátlan a storyban. Meg belenyomtak egy férfihangú transz négert, hogy még jobb legyen. S a költői kérdés: ki "örülhet" a halála utáni bosszúnak?
3/10
Pantagruel59 2025 nov. 24. - 14:29:19 3/10
(90/100)
Ez tipikusan az a mozi, ahol a mondanivalót és a filmkészítés eszköztárát külön kell választani. Sajnos. Mert míg az előbbi csapnivaló, - noha éppen azért kapott oszkárt vagy jelölést -, addig a másik egész jól működne. Magyarán: egy bődületes ostobaság az egész, de legalább nagyjából tűrhetően megcsinálva. A mai mosléktengerben már ezt is értékelni kell. Tartalmát tekitve semmi több, mint nettó gyűlöletkeltés a férfiak ellen. Kicsit merész húzás volt, hogy egy fekete hím is negatív karakter volt benne, illetve, hogy a régivágású (majdnem azt a csúnya szót írtam, hogy konzervatív) apa talán az egyetlen pozitív. Még ezen csiszolni kell, ha kellően vókok meg píszík akarunk lenni! Azok a fránya berögzültségek! Mindegy, szerintem szégyentelenül egyoldalúan kezelik ezt a fölöttébb komplex témát és a férfiakat csak és kizárólag valami szexmániás ragadozóként mutatják be. És itt a lényeg: minden rétegét. Odafigyeltek rá, hogy a primitív melóstól kezdve az orvosdoktorig mind egy szemétláda legyen. Az mindegy, hogy ők tervezik és építik az utakat, dolgoznak a fennmaradásért, stb, míg a cicababa miniszoknyában riszál csak és a testével van elfoglalva 24/7. És ezt hívják eredeti forgatókönyvnek. Az igen. Mondjuk az agyhalottaknak tényleg pont jó meg az éppen aktuális feminista projekteknek, de egy gondolkozó embernek ez mérhetetlenül kevés.
1/10
The Cortez 2025 nov. 19. - 20:11:33 1/10 Előzmény Szíriusz
(89/100)
Itt talán senki nem gondolja azt, hogy bármit megtehet az ilyen nőkkel, viszont az ártatlanság vélelme tényleg fontos dolog lenne.
Szíriusz 2025 nov. 19. - 16:26:53
(88/100)
Tanulságos, vitaindító film. 8/10
Egyes, felháborodó kommentelőt olvasva még jobban látszik, mennyire fontos film ez. Mert bizony vannak férfiak, akik gátlástalanul gondolják azt, hogy mindent megtehetnek egy magatehetetlen, döntésre-választásra képtelen nővel! (Gólyatáborokban, fesztiválokon, bárokban poharakba csempészett drogok segítségével, stb.) És az ilyen erkölcsű férfiakat minimum meg kell leckéztetni, hogy végre elgondolkodjanak, magukba szálljanak. A film másik fontos mondanivalója, hogy mennyire fontos lenne a mindenkori ártatlanság vélelme, az esetek rendes kivizsgálása és nem eltussolása, a valódi tettesek megbüntetése. Ennek a hiányába betegedett bele lelkileg a főszereplő és halt bele a legjobb barátnő. Izgalmas, fordulatos, szomorú film ez, jó színészi játékkal.
2/10
Timetta 2025 okt. 30. - 21:53:18 2/10
(87/100)
A pasi 90-es születésű, a nő 85-ös, vagyis 25 éves, de 35-nek néz ki, a srác meg mint egy kisöccs :D
2/10
Timetta 2025 okt. 30. - 21:48:10 2/10
(86/100)
A női terminátor. Csak szarabb verzióban. Hogy kaphat ez a baromság háromnál több pontot????
6/10
Ahoj poplacsek 2025 okt. 22. - 21:46:45 6/10
(85/100)
kicsit koncepciósnak éreztem, de nem volt rossz egyáltalán
1/10
The Cortez 2024 nov. 09. - 14:25:06 1/10 Előzmény Benedith
(84/100)
Számodra ezt jelenti, de nincs ilyen jelenség, max, ha nagyobb hatalmú emberekről van szó.
Az igazgatőnős jelenet pont azt sugallta, hogy az áldozatnak minden esetben hinni kell.
A megoldási javaslataiddal egyetértek.
Mielőtt elkezded okoskodva játszani a matekzsenit, a hamis nemi erőszak-vádat ne 2-4%-al számold. Ezt hogy matekolták ki? A legtöbb hamis nemi erőszak-vádra soha nem derül fény. De ott elképzelhelhetetlen a látencia, nem igaz?
A film a hozzád hasonló agyhalottaknak készült. Akinek nem tetszett, vagy felmeri hívni a figyelmet a hazugságaira, az csak elkövető lehet. Akinek nem tetszett a Schindler az antiszemita, akinek nem jött be a Django az rasszista, aki utálta A bálnát az meg testszégyenítő nem? Kihagytam valamit?
Benedith 2024 aug. 10. - 08:14:08
(83/100)
Hogy ne lenne ilyen jelenség? Sőt, nem csak a nők életével szemben védi a rendszer a szexuális bűnözőket, hanem a gyerekek életével szemben is. Épp nemrég volt itthon egy pedofilbotrányként elhíresült ügy, talán lemaradtál róla?

Az áldozatnak minden esetben hinni kell, hogy elkezdődhessen az ügy kivizsgálása, elindulhasson az eljárás. Ettől függetlenül kiderülhet, hogy hazudik, akkor nyilván őt kell szankcionálni, a vádlottat kármentesíteni.

Beírtam google-be, hogy "hamis nemi erőszak vád arány", itt már 2–8%-ot írtak. Ennek átlaga 5%, úgyhogy 3% helyett számolhatunk akár ennyivel is, így már nem 12 hamis nemierőszak vád jut 10000 valós nemierőszakra, hanem 20. Így már 99,8% áll szemben a 0,2%-kal. Még mindig nem érzem elég soknak ahhoz, hogy erre hivatkozva hitelteleníteni lehessen a 99.8%-ot.

Amit írtam, nem minősül rágalmazásnak, viszont téged most jelentelek a k. anyázás miatt.
Benedith 2024 aug. 09. - 19:11:39
(82/100)
Tegnap néztem meg, tetszett a film. Figyelmeztetek, hogy talán spoilereseket is írhatok alább.

Számomra ez a film arra a jelenségre hívja fel a figyelmet, hogy a rendszer számára fontosabb megvédeni egy férfi karrierjét, mint egy nő életét. A filmben az elkövető és az áldozat társadalmilag és tanulmányilag azonos szinten vannak (bár említik, hogy a lány volt az évfolyamelső, tehát ő talán még eredményesebb is volt a srácnál).

Mégis miután a férfi megerőszakolta a nőt a jogrendszer, az igazságügyi rendszer és még az egyetem is a bűnös férfi karrierjét védte az ártatlan nő karrierje+élete helyett.

Olvastam az eddigi hozzászólásokat is. Az itt kiabáló The Cortez nevű felhasználónak azért nincs igaza a 'hamis vád' dologgal, mert
1. Itt nem volt hamis a vád
2. Ami azért nem derült ki, mert eltussolták a dolgot, nem vizsgálták ki rendesen. Ezt pedig a dékánnál történő beszélgetésből lehet tudni, hiszen itt elhangzik, hogy a lány tele volt zúzódásokkal (konkrétan a szorító ujjak nyomaival), rengeteg szemtanú előtt történt a dolog ÉS! még egy videófelvétel is készült, amit rengeteg embernek körbeküldtek. Legalább ennyi dologról tudjuk, hogy adott volt a nyomozáshoz, ami során a videót biztosan meg kellett volna találniuk, ami szerintem önmagában döntő bizonyíték, de hozzácsapva a tanúvallomásokat és az orvosi látleleteket 100%-osan rábizonyítható lett volna a csávóra a nemierőszak.

Csakhát ugye ahogy a dékán is széttárta a kezét: ugyan mit lehet tenni? Tegye tönkre egy fiatalember karrierjét minden ilyen vádnál?

Neeeem, dehogyis, miért tenne ilyet, ha beáldozhatja egy ártatlan nő karrierjét ÉS életét egy nemierőszakot elkövető férfi CSAK karrierjéért!

+1 Arra, hogy a nemierőszak elkövetésének csupán a vádja tönkreteheti valakinek a karrierjét nem az a megoldás, hogy akkor hagyjuk az erőszaktevőket tovább erőszakolni, az áldozatokat pedig elkussoltatjuk és beáldozzuk a testi-lelki épségüket.
Hanem az, hogy komolyan vesznek minden vádat, kivizsgálják, bizonyítékokat gyűjtenek - minél hamarabbi orvosi vizsgálattal -, tanúvallomásokkal, stb... ÉS a bűnös - legyen az akár az erőszaktevő, akár a hamisan vádló fél - bizony szigorúan megkapja a büntetését. Továbbá törvényileg legyen biztosítva, hogy az ártatlanul megvádolt felet ne érhesse tanulmányi/munkahelyi hátrány a hamis vád miatt. Plusz ha anyagi kárt okozott neki a vád - nem tudott dolgozni, stb. - akkor emellett kártérítés is.

+2 Ez magyar adat: "A nemi erôszak miatti hamis bejelentések aránya körülbelül 2–4%– nem több, mint más bûncselekmények esetében. Minden harmadik nô él át valamilyen szexuális erőszakot. Az Országos Kriminológiai Intézet becslése szerint nemi erôszak esetén a látencia 24-szeres, ami azt jelenti, hogy 100 esetbôl mind össze 4 kerül hatóság elé. Ez nyilvánvalóan ellentmond a bosszú vágytól vezérelt vádaskodás mítoszának."

Forrás: beírod google-ba, hogy "szexuális erőszak látencia". Nálam az első találat: Magyar Elektronikus könyvtár, 'Szexuális erőszak - információk áldozatoknak, túlélôknek és segítôiknek' dokumentum.

Tehát számoljunk: 24-szeres a látencia, ami azt jelenti, hogy 10 000 valós, megtörtént szexuális erőszakból mindössze 400 kerül bejelentésre. Ennek a 400-nak a 2-4 (átlag: 3)%-a hamis vád. Számoljunk a hárommal, az annyi mint 12 darab.

Tehát kedves Cortez, a 10 000 _valós_, _megtörtént_ nemierőszakra jut 12 darab hamis vád. Valós eset + hamis vád = 10012, az annyi mint a teljes halmaznak a 0,1198%-át teszik ki a hamis vádak. Te erre a 0,1198%-ra hivatkozva próbálod hitelteleníteni, lesöpörni és elhazudni a 99,88%-ot és várod el, hogy senki más se foglalkozzon azzal a 99,88%-kal, hiszen ott van az a 0,12% (kerekítve). És aki beszélni mer arról a 99,88%-ról, vagy fel meri hívni a figyelmet a problémára, neadjisten egy filmen keresztül bemutatni, az számodra undorító, férfigyűlölő femináci, az egész pedig hitvány feminista propaganda.

Ez így egy eléggé patológiás látleletet ad rólad és egyáltalán nem megnyugtató az emberben akaratlanul is ott motoszkáló gondolat, hogy vajon miért harcolsz ekkora hévvel a megerőszakolt emberek (mert nem csak nők) mellett kiálló, értük felszólaló, őket bemutató, az igazukért harcoló filmek, kommentek, kommentelők ellen? Lobogtatva a 0,12%-odat? Óhatatlanul azt gondolja rólad ezek után az ember, hogy te is elkövető vagy.
9/10
InteriorLulu 2024 jún. 05. - 11:23:40 9/10 Előzmény capt.nemo
(81/100)
A beleegyezés nyilvánvalóan az egyértelmű(-en azonosítható) ráutaló magatartást is jelenti.
És csak hogy újabb szó is legyen, amibe rendkvül szemfüles és szellemes fórumtársak szintén remekül bele tudnak kötni: az előző mondatban a kulcsszó a nyilvánvalóan.
:)