Téma: Imposztorok

10/10
LajtaJ 2020 okt. 14. - 01:24:10 10/10
(78/78)
Ürük dicsőség a nyugat-magyarországi szabadságharc hőseinek!
Lyanos1 2018 máj. 28. - 17:56:12
(77/78)
Azt már a film elején a narrátor is kifejti, hogy valóságon alapuló, de kitalált történetet látunk.
Prónayt Doborjánnak nevezik a történetben és más alakok sem a saját nevükön szerepelnek. Horthyra pld. "admirális"-ként hivatkoznak, bár a kontextus meg az öltözéke alapján nem nehéz kitalálni, hogy kiről van szó. A Lajtabánság nevét és a kapcsolódó dátumokat viszont nem változtatták meg.

A főszereplő Béla láthatólag fiatalabb és maflább, mint a katonák. Ő az átlagos kisembert testesíti meg, aki felemelkedésként éli meg, hogy a katonákkal lehet. Azon igencsak meglepődik, hogy vészhelyzetben feláldozzák. Azt sajnos nincs módja megtapasztalni, hogy később a katonákkal, sőt magával Doborjánnal ugyanaz történik: pillanatnyi előnyök mentén feláldozzák őket. Ez egy ilyen rendszer, ahol mindenki csak sakkfigura, olyannyira, hogy nemcsak a paraszt változhat vezérré, de - szemben az igazi sakkal - az ellenkezője is megtörténhet. Bármikor.

A Professzor egy jellem, mivel kijelenti (és ennek megfelelően cselekszik), hogy a gyilkosokat és gyilkosok haverjait nem vizsgáztatja.
Doborján is egy jellem. Akármi történik és akárhogy lefokozzák, ő csakazértis bélszínt etet a kutyáival.

A képsorokat elnézve azok olykor végletesek. Nemegyszer látunk fáról kötélen lógó embereket, jelezve hogy milyen kegyetlen módszerekkel dolgoztak Doborján emberei. Ennek ellentéte, amikor a király próbálja visszafoglalni egykori országát, akkor ezt egy (író?)asztalnál ülve teszi, a csatát kedélyesen poharazgatva figyeli. Az emberek burleszk-szerű hirtelen vágással tűnnek el mellőle, amikor eldördül egy ágyú. A történelemben olyan képtelenségek történtek, hogy azokat csak ilyen abszurd képsorokkal lehet kifejezni.
kgst12 2013 máj. 29. - 22:32:23
(76/78)
Lám-lám, itt mindenki milyen emelkedett hangvételben osztja egymást. Mintha a film nyelvezete átragadt volna a nézõkre is. A vitához nem kívánok hozzászólni, csak jeleztem. De azért vicces. zárójel: megdöbbentõen jól néztek ki a katonák.
Vinogradov 2008 nov. 21. - 19:48:49
(75/78)
Értem, és jómagam elnézést is kérek az esetleges tévedésekért.

További jó fórumozást, várom a majdani véleményeket!
Vinogradov 2008 nov. 19. - 12:56:07
(74/78)
"Ezen fájdalmadat megértem, de arról nem tehetek, hogy más emberek milyen szemmel nézték meg. Én fél szemmel (sem:), de úgy látszik hiába szögeztem le, Te mégis indulatosan estél nekem, hogy mire merészelek itt kitérni, noha Te magad is beszéltél ugyanarról (de ne kezdjed megint, hogy de Te nem foglaltál állást."

Úgy érzem, lehet, hogy kissé elbeszéltünk egymás mellett.
Továbbra is állítom, hogy napi politikai szinten a filmmel kapcsolatban nem foglaltam állást, mivel tudatában vagyok annak, hogy ez egy ilyen alkotás esetében rendkívül veszélyes.



"Ki akartam ám térni az átütõ propagandaszagra, de nem tartottam volna ildomosnak amíg nem látom teljesen, de akkor most jól lebüdöskomcsizom a rendezõt, aztán így egyenlítek, jó lesz így?:P;):)"

És lõn: valóban elbeszéltünk egymás mellett...

Én ugyanis a korszak (éspedig micsoda korszak!) egyik legtehetségesebb közép-európai filmes alkotójának tartom Máriássy-t - Máriássy Félix rendezõként legalább olyan jelentõs, mint pedagógusként, több nagy magyar filmes generáció kinevelõjeként (Szabó István pl.)

(Ebbéli vélekedésemet egyébként az elõzõ hozzászólásomban is kifejtettem.)

Így - ha jól értelmeztem, amit leírtál - az egyenlítés ezúttal még várat magára...


"No de, egyszer majd meg fogom ám nézni rendesen és akkor majd magáról a filmrõl is "nyilatkozom"."

OK, alig várom...
Vinogradov 2008 nov. 18. - 15:30:35
(73/78)
"Tessen már megérteni. Ment ez a film tegnap, részeket láttam belõle és "megfogott" a kutyás ember. Te azt mondod, erõltetett a párhuzam, én azt mondom fikarcnyit sem, nyisd már ki a szemedet, vagy legalább ne csukd be."

Az az én legnagyobb fájdalmam, hogy - és engedtessék meg ennyi szerénytelenség részemrõl - valószínûleg kevesen nézték annyira nyitott, politikai elõítéletektõl mentes, nem vérbenforgó, de még csak nem is véreres szemekkel a magyar filmtörténet egyik legnagyobb alkotójának - minden hibája, avíttsága és túlideologizáltsága ellenére - kitûnõ filmjét, mint én.




"Hiába forog a gyomrod, ez van, bemutat egy embertípust, ugyanilyenek vannak ma is szerte a világon és mivel ez a film topicja, melyben a figura volt, én bizony ideírtam."

Ennek az embertípusnak a mûködését magam is megpróbáltam legalább nyomaiban érzékeltetni a filmrõl írott terjedelmes topicnyitó hsz-ben. De egy pillanatig sem kezdtem el politizálni, amíg fel nem bukkantak azok az alakok, akiknek ez a fajta bunkokrata fellépés a kenyerük...
Nem tudom miért csinálták, talán õket kellene megkérdezni...



"(Ne hasonlítgassuk már a sárdobálózós topicokkal, egyébként ha jól látom te vitatkoztál itt oldalakon keresztül offban, úgyhogy tényleg akadjál le rólam).)"

Bocsánat, de, mint már írtam, egyesekkel kénytelen voltam leállni vitatkozni - oldalakon keresztül, sajnos teljesen nem ideillõ témákról. Most már tudom, egyszerûbb lett volna nem is reagálni ezekre a hsz-ekre.



"És nem állásfoglalásról stb volt itt szó, csak kizárólag errõl a figuráról beszéltem, a többirõl nem fogok, mivel nem tudok, úgyhogy ezennel be is fejeztem."

:)
Vinogradov 2008 nov. 16. - 13:47:09
(72/78)
"OFF
Mondom, nem tudtam a filmet rendesen megnézni (nem áll meg az élet ha épp adnak vmit a tv-ben), ezért csak arról az egyetlen figuráról ejtettem pár szót, akinek a karaktere azt a célt szolgálja, hogy görbe tükröt mutasson azoknak, akik már beteges módon skandálnak bizonyos szóösszetételeket, és a film ilyen jellegû aktualitását (illetve úgy tûnik örökérvényûségét) jeleztem."

A filmmel kapcsolatban már mindent leírtam - már csak az ellenkezõjük volna hátra.

Az állandó párhuzamok vonása (akkor és most címen...), amely lényegében annak a személynek a sarokból való elõráncigálása, amelyhez a politikát hasonlítottam - az ilyesmitõl finoman szólva felfordul a gyomrom...

(Múltkor egy erõsen mélymagyar kollegát voltam kénytelen leosztani egy háború elõtti film topicjában, mikor elkezdett párhuzamokat vonni teljesen képtelen dolgok között, amelyek úgy viszonyultak egymáshoz, mint Makó Jeruzsálemhez...)



"Ha egyszer ez a témája, akkor engedtessék már meg, hogy kitérjek rá, rendben? Ha neked lehetett olyat írnod, hogy "Mélymagyaroknak és überkomcsiknak különösen ajánlom!", akkor miért gond, ha én is erre utalok?2

Én nem foglaltam politikailag állást, mindössze egy megjegyzést tettem, amibõl kiviláglik, hogy mit gondolok arról a cirkuszról, amelyben az ilyen agresszív tömegeket utcára vivõk ugyanolyan bûnösek, mint a csöndben, suttyomban, simulékonyan szikkasztó és a népet nap mint nap, válogatott formákban kizsákmányoló új és régi elit képviselõi, legyenek azok bal- vagy jobb-, vagy akármilyen oldaliak.



"az überbalosok se keressenek benne semmilyen önigazolást..." azt akarod ezzel mondani, hogy aki észrevételez egy negatív tulajdonságot, ami annak és ennek a kornak is bizonyos tagjainál megvan és elítéli, az überbalos? Mert akkor csak gratulálni tudok."

Észrevenni ezeket, de nem észrevenni a másik oldal hibáit és bûneit, amelyre ez a kicsit azért ideologikus film minden nagyszerû pozitívuma ellenére remek alkalmat ad, az, kérném tisztelettel, képmutatás és hamis érvekkel való önigazolás...

Nagyon nem hiszek benne, hogy bármilyen nemû politikai állásfoglalás hozzátartozna egy filmes fórum profiljához - sajnos Mo-n elég kevesen gondoljuk így.

Elég nagy baj, ami azt illeti...

(És ez az oka annak, hogy 1989 után 20 évvel is ugyanazon az alacsony szinten stagnál a politikai kultúránk)

OFF VÉGE
Vinogradov 2008 nov. 16. - 12:25:01
(71/78)
1. A kutyás figurát a filmben Doborján alezredesnek hívják és Prónay Pálról, egy valóságos történeti személyiségrõl mintázták.

2. A filmrõl vallott véleményemet ld. az elsõ topicnyitó hozzászólásokban.

Ott többek között azt is kifejtettem, hogy ahogy a mélymagyaroknak nincs joguk rajta felkapni a vizet, úgy az überbalosok se keressenek benne semmilyen önigazolást...

És különben is: már kértem, hogy itt ne politizáljunk...

Ez a film éppen elég alkalmat adna rá, ezért adjunk annyit magunkra, hogy nem ráncigáljuk elõ folyton a hajánál fogva megint a mai napi politikát, ezt a rossz hímringyót, a sarokból.
offtopic
Vinogradov 2008 okt. 21. - 16:05:39
(70/78)
Hát ez az, hogy eddig terjed a politikai kultúránk...

Ahelyett, hogy komolyan nekiülnénk ennek, és számtalan más filmnek, mindig, mindenbõl, még Karinthy-ból (!!!) is ki tudjuk hozni az igazán és abszolút offtopic politikai sárdobálást...

Ez szerintem nagyon nagy baj!
Vinogradov 2008 okt. 21. - 16:02:42
(69/78)
"Láttam a filmet, elavult szemléletû, poros filmnek tartom, bár az adott korban nyilván adhatott okot elmékkedésre. Továbbá éppen mûfajából adódóan nem tartom alkalmasnak arra, hogy történelmi kérdésekben vitaalap legyen, lévén játékfilm. S nem dokumentum."



Na végre, az elsõ "igazi" hozzászólás!

Szerintem az "Imposztorok" talán még sosem volt olyan aktuális mint most - és ez, az elsõ és a második hsz-emben leírtak elolvasása után már semmiféle magyarázatra nem szorul'

Abban egyetértek veled, hogy nem szabad és nem is lehet történetileg hitelesként kezelni, mert nem történeti film, hanem sokkal inkább szatíra, még hozzá a nagyon találó fajtából.

Viszont egy Máriássy Félix filmet én nem tudnék ilyen röviden elintézni, még akkor sem, hogy ha (ami gyakorlatilag lehetetlen) életem egyik legrosszabb mozgóképes produkcióját láttam volna tõle (bár akkor éppen azért lenne mit kommentálnom), ugyanis az ötvenes-hatvanas évek egyik legkitûnõbb magyar mesterérõl van szó, akinek filmes életmûve már önmagában rendkívül jelentõs, ha pedig még hozzávesszük oktatói ténykedését is...
offtopic
efes 2008 okt. 21. - 15:55:26
(68/78)
Ha valaki kinézete és állítólagos (!) viselkedése alapján ítél meg embereket, fõleg, majd' 90 év távlatából, azt hadd tehessem már helyre. Te ezt tetted->lásd Lombroso. Ezért hadd ne én legyek már a feketeseggû... Ennyi amúgy.
offtopic
Vinogradov 2008 okt. 21. - 15:51:20
(67/78)
"1: Offtopicról nem hallottál még? Külön gombja van, ha nem vagy rá kíváncsi, használod."

Erre már én is rájöttem hosszú pályafutásom során...

De egy film topicját ilyenekkel szétverni, szétrohasztani továbbra is állítom, nem túl szép dolog.



"2: Ha hülyeséget beszélsz, oktalanságot állítasz, azért hadd tehessenek már helyre, mégha az nem is tartozik szorosan véve az adott topichoz."

Hagyjuk már ezt...
Ugyanazt szajkózod megint és továbbra sem derül ki, hogy milyen jogalapon és szempontrendszer alapján döntöd el, hogy ez hülyeség, oktalanság, amaz meg nem...
offtopic
efes 2008 okt. 21. - 15:34:58
(66/78)
A film kapcsán persze lehet fehérterrorozni, meg büdöskomcsizni, de ez már offtopic lenne. Catch 22.
efes 2008 okt. 21. - 15:32:06
(65/78)
Láttam a filmet, elavult szemléletû, poros filmnek tartom, bár az adott korban nyilván adhatott okot elmékkedésre. Továbbá éppen mûfajából adódóan nem tartom alkalmasnak arra, hogy történelmi kérdésekben vitaalap legyen, lévén játékfilm. S nem dokumentum.
offtopic
efes 2008 okt. 21. - 15:29:35
(64/78)
1: Offtopicról nem hallottál még? Külön gombja van, ha nem vagy rá kíváncsi, használod.
2: Ha hülyeséget beszélsz, oktalanságot állítasz, azért hadd tehessenek már helyre, mégha az nem is tartozik szorosan véve az adott topichoz.
offtopic
Vinogradov 2008 okt. 21. - 15:13:27
(63/78)
Figyeljetek, gyerekek: tényleg bocs, de tényleg...

Nem lehetne ezt az Index valamelyik "Polidili" topicjában folytatni?

A minap is látom, hogy milyen szép számú hozzászólás van a '70-es "Utazás a koponyám körül" c. film topicjában. Na mondom, marha jó ez, akár a Karinthy, akár a Latinovits rajongók duzzasztották fel hozzászólásokkal így ezt a topicot, pláne meg, ha Révész György lett hirtelen ennyire népszerû.

Egyik sem...

Belépek nagy örömmel, erre mit látok?
A szokásos keverést, kavarást, sárdobálást, személyeskedést, politizálást...

És ráadásul pont egy ilyen kitûnõ film topicjában!

Nem vagyok - már csak a koromnál fogva sem - az a "Jajj, hogy elmúlt a világ dicsõsége!" jellegû jeremiádokat zengõ emberke, de ezen bizony, hadd legyek egész õszinte, na: "K**vára felb***tam az agyamat!"
offtopic
Vinogradov 2008 okt. 21. - 14:56:38
(62/78)
Nem, talán inkább azért nem, mert nem láttad a filmet.

Ez önmagában nem baj, ahogy az sem, hogy nem értünk egyet.

De ez a meddõ, értelmetlen és a személyeskedésbe mindinkább átcsapó vita, amely már nagyon messze van a film témájától, Máriássy Félixtõl, meg az egésztõl, hihetetlen mértékben fölösleges, sõt, rendkívül bosszantó.
offtopic
efes 2008 okt. 21. - 14:31:19
(61/78)
De én leszálltam már rólad, én csak a Lombroso-dolgot kifogásoltam. Ez a rebi vagy ki provokál, meg ez a pacsuli.
offtopic
efes 2008 okt. 21. - 14:28:05
(60/78)
Nem folyhat, öreg, mert közben a szokásos félrevezetõ dolgaidat, elõítéleteidet és tévedéseidet sorjázod.
offtopic
Vinogradov 2008 okt. 21. - 01:43:56 Előzmény efes
(59/78)
Arról nem is beszélve, hogy megint nem a LÉNYEGRÕL, azaz a FILMRÕL folyik a vita...

Ez elkeserítõ...