dws12x febr. 26. 17:40:57 Előzmény Kaposi András
(46/146)
Nem feltétlenül van igazad. Csak azért mert valakinek nem tetszett maga a film, az nem jelenti azt hogy pártoló vagy hülye. Aki egy kicsit is tanult pszichológiát annak nem biztos hogy tud újat mutatni. Ebben élünk 16 éve. Viszont maga a megvalósítás nekem nem jött be. Az első fél óra elnyújtott, de közben kidolgozatlan pszichodráma, ami bármelyik alap pszichopatás/stockholmos filmnek része, de közben darabos, nem hangsúlyosak az ok-okozati mentális viszonyok, unalmas, már sokszor látott. A többi viszont túlbonyolított. A valós célcsoport nem feltétlenül fogja megérteni a mögöttes értelmet, mert ahhoz túlontúl bújtatott. Aki meg igen, azok meg már amúgy is tudták ezt.
Szóval pszicho vonalnak nekem túlontúl kidolgozatlan, társadalomkritikának nekem túlbonyolított.
Akárhogy is, örülök annak hogy megnéztem, annak is hogy vannak akiknek 'Heuréka' érzése lesz tőle, és annak is hogy elkészült. Ha csak pár szemet is felnyit, már jó. Ha 'csak' reményt ad, akkor is.
Viszont szerintem kidolgozottabban is lehetett volna csinálni, kiválóvá is válhatott volna.
Ez csak egy vélemény.
10/10
Kaposi András febr. 25. 22:22:29 10/10
(45/146)
Jövök ki a moziból letaglózva azt hallom egyesek hogy "hát ezért kár volt beülni mi volt ez" na mondom magamban már értem a kétharmadot... Papa pármillió kicsi gyermeke olyan vakon van mint a szereplők.
Ha bárkiben felmerül hogyan lehetséges hogy egy országnyi ember éljen egy zsarnok es bandája / családja elnyomása alatt - pl (észak korea) és hogy nem lázadnak fel - akkor nézze meg ezt a filmet, itt a válasz. A tökéletes elnyomó gépezet nem agresszióval operál hanem agymosással és az tartja fenn a rendszert hogy minden egyes tagja arra van kondicionálva hogy meggátolja hogy bárki megpróbáljon kiszállni. Aki szervezkedne vagy önállósítaná magát azt a többi rántja vissza, vagy szolgáltatja ki a "Papának".
10/10
Hatpöttyös febr. 25. 19:56:17 10/10
(44/146)
Igen. Nagyon jól megcsinált film. Tökéletes mondanivalóval, és szinészi játékkal. Gratula az alkotóknak és a szereplőknek.
10/10
MaZsola_Megmondja febr. 25. 00:41:29 10/10
(43/146)
Nem is emlékszem már, hogy mikor láttam ilyen jó magyar filmet utoljára. Moziban kell megnézni, ne csinálj közben mást, hagyd, hogy beszippantson. Én is 2 óra után szinte felébredtem, annyira mélyen benne voltam.

Néhány hónap múlva kiváló házimoziélmény lehet, de ne egyedül nézd és ne mobilon.
10/10
INFJ febr. 24. 22:55:57 10/10
(42/146)
A társadalom azon feléhez szól akiknek nem csinál filmet a gépezet. Akiket nem tud demagogizálni egy másik gépezet. Jó látni hogy van az a másik ötven százalék 🤩
10/10
gumisember febr. 24. 20:05:01 10/10 Előzmény shoc
(41/146)
simán jó a film, ez a titka - na meg még nem találta meg a lepontozó kommandó, ami apró rendszerhiba, de majd jönnek biztosan
offtopic
Lizus-ka febr. 24. 18:58:40
(40/146)

A hosszú és ráadásul sokszor értelmetlen reklámokat én is nagyon utálom, de ezért soha nem az utána következő filmet kritizálnám. Ráadásul az egyik legnagyobb illetlenségnek tartom a film alkotóival és az ott ülő nézőkkel szemben, ha valaki a film vetítése közben kisétál vagy éppen mobilozik. Ugyanakkor arcátlanság, ha valaki ezek után még veszi a bátorságot és pontoz. Ez már a bunkóság legmagasabb foka.
Törlés Válasz
1/10
zizi120 febr. 24. 18:40:26 1/10
(39/146)
0/10 – Nézhetetlen

A legjobb meggyőződésem ellenére nem töltöttem le, hanem moziba mentünk. Óriási hiba volt. A húsz perc rettenetes reklám után végre elkezdődő a filmet tizenöt percig bírtam. Könyörögtem, hogy menjünk ki. Összeszorított foggal maradtam még tíz percet, de végül feladtam: nem voltam képes tovább nézni embertársam folyamatos kínzását. Átültem a szomszédos teremben vetített Nürnbergre, ami kiváló filmnek bizonyult.

A történet indokolatlanul hosszú ideig és naturalisztikusan mélyedt el a főhősnő kínzásában. Ez a részletesség teljesen öncélú, hiszen már az első másodpercekben nyilvánvalóvá vált, hogy mire megy ki a játék, a főhős "betörésére", hogy úgy viselkedjen, ahogy elvárják tőle. Semmi szükség nem volt arra, hogy a rendező közel fél óráig sanyargassa a karaktert – és vele együtt a közönséget. Ha nincs az elején a hosszadalmas kínzás, talán nekem is tetszett volna.
shoc febr. 23. 20:14:54
(38/146)
jó sok 10/10. :)))) nem túlzás ez? a haverok kommentelnek vagy mi a csuda? hahaha.
8/10
funfun febr. 23. 19:24:23 8/10
(37/146)
Sötét pszichodráma, időnként humorral. Elején nehezen bogozható ki, mikor és hol, főleg miért történnek a dolgok, mármint a külső tényezők. Aztán a szereplők családon belüli állapota is kérdőjeles, de egyre tisztábban látni. Ki így, ki úgy reagál "Szilvi" kérdésére. Aztán összeáll a kép, nekem egyedül Rudi bácsi maradt kicsit rejtélyes, ő hogyan, miért került be a családba. Meg nem volt egyértelmű, Szilvi informatikus vőlegényének sorsa sem, bár erősen sejthető volt, hogy ő is elcsatangolt (lehet, nem ez volt az a nagyon fontos szó, pedig többször is elhangzott). Van egy éles fordulat a filmben, az többet, mélyebb kidolgozást érdemelt volna, kicsit olyan "egyszer csak megtörtént" módon lett felskiccelve. Ja, és nagy rejtély marad a Papa, az ő motivációja, családfői képessége miből fakad, hogyan tudta felépíteni az egészet. Mindenesetre szerintem érdemes megnézni, minimum 8 pont.
10/10
GeriAgy febr. 23. 17:21:36 10/10
(36/146)
Lenyűgözően zseniális a film !
10/10
angyalka_888 febr. 23. 14:31:25 10/10
(35/146)
Mikor elmész egy filmre, amire nem lehet felkészülni! Nem tudod hogyan fog érinteni, pedig már sokat hallottál róla. De, hogy milyen csodálatos és zseniális a magyar lélek! Még életemben nem láttam olyan trillert, ahol időnként röhögőgörcsöt kapna az ember, márpedig itt többször is felröhögött egy mozinyi ember! 😅❤️ Napokat lehet beszélni arról is, micsoda brutális aktualitása van ennek az 5 éve indult alkotásnak! Emelem minden létező kalapom az alkotók előtt! DÍJNYERTES FILM!
10/10
balazsjuhaszz febr. 23. 11:36:32 10/10 Előzmény Mindenhova
(34/146)
Ne ostorozd magad, hogy nem értetted! Ez civilizált, gondolkodó embereknek készült. Te csak örülj, hogy a papa megvéd... biztonságban vagy. Nézzél valami rákay kálmán alkotást, az lesz a tuti!
Hatalmas köszönet mindenkinek, akinek bármi köze volt a film elkészítéséhez. A Lányok, fiúk óta tudjuk, hogy Rozi egy színészóriás, ezt ezzel a filmmel ismét bizonyította! Természetesen a többiek előtt is kalap le!
offtopic
Lizus-ka febr. 23. 09:49:40
(33/146)
Úgy látszik minden témához betévednek az Egypontos Brigád "jeles" tagjai. Persze a bejegyzésük itt se sokat ér, de legalább élvezkedhettek kicsit. Pedig lehetne hasznosabb szórakozásuk is.
9/10
napleon febr. 23. 09:06:26 9/10
(32/146)
Kíváncsi voltam erre a filmre, mert sokat hallottam róla. A színészeket ismerem már az RTL-en futó sorozatokból. Jól összerakott film, ami akár tényleg a mostani Budapesten is játszódhat. Nekem a filmben Gryllus Dorka játéka tetszik a legjobban, kár, hogy mostanában nem láttam őt moziban. Jó a forgatókönyv, szépen dolgozik az operatőr is. Ahhoz képest, hogy az állami támogatásoktól független film, még így is jól össze van rakva, sőt, sokkal jobban, mint amiket mostanában gyártanak sok-sok közpénzből.
1/10
Mindenhova febr. 22. 23:59:16 1/10 Előzmény Mindenhova
(31/146)
Majd el felejtettem... Az egyik főszereplőnek csupán önmagát kellett adnia, influenszerként naponta látjuk, h. ilyen a saját énje. Mondjuk így szerencséje is volt, mert nem kellett színészkednie sem.
1/10
Mindenhova febr. 22. 23:49:43 1/10
(30/146)
Igazi beteg film. Egy ilyet csak beteg ember tud megírni, csak betegek tudnak eljátszani, és beteg rajongók tudnak piedesztálra emelni. Teljesen érhető, h. miért nem kapott állami támogatást, és miért kellett független :D költségvetésből létrehozni. Utóbb az egyik főbeteg egy "szemléző" videóanyagban elmondja, milyen politikai olvasata is van ennek a szörnyképződménynek, hogyan is kell ezt látni. Egyre degeneráltabb a világunk. Talán meg is érett a a pusztulásra.
10/10
Hatpöttyös febr. 22. 20:56:14 10/10
(29/146)
Szuper jó! Ritka magyar film. Nagyon kemény nagyon jó! A szinészek, a rendező, forgatókönyv, kiváló! Gratulálok.
10/10
ervinszasz febr. 22. 12:58:02 10/10
(28/146)
Remek, elgondolkodtató film, főleg a választások előtt. Szemet húnyni a sok törvénytelenség felett, csak hogy kényelmesebb legyen.
Lehetne ez is a film címe: Itt érzem otthon magam, mert a papa ezt mondta.
9/10
Leveles Andrea febr. 22. 11:41:13 9/10
(27/146)
Ütős, intenzíven elgondolkodtató film, s bár nem hibátlan, de mindenképpen ajánljuk mindenkinek. Gratula az alkotóknak, szereplőknek.