Téma: Játsz/ma

magicvoice 2020 dec. 17. - 16:06:29
(280/300)
Ez a film minden szempontból TOP kategória, aki 1/10 pontot adott rá, valószínűleg trollkodásból tette. A forgatókönyv brilliáns, a megvalósítás A kategóriás, a színészi játék pazar. A megtévesztésnek vannak fokozatai, itt a szervező cég csúcsra járatta ezt, a néző egyik ámulatból a másikba esik. Végig rejtelmes, fordulatos történet, szerintem kihagyhatatlan. [SPOILER] Miért megy bele egy ennyire értelmes, racionálisan gondolkodó ember a játékba? Lélektan és időzítés a titka, először az öccse megígérteti vele, majd a klubban megerősítést kap, végül a telefonhívás, hogy nem felelt meg a teszten, kiváltja a döntő érzelmet, a dacot, hogy valaki elutasította, ami elnyomja a racionalitást. Utána az eseményeket végig az adott személyiség kiszámíthatóságára építik, és tökéletesen időzítenek. A vége pedig mindent visz. Még most is beleborzongok, hogyan tudták elérni, hogy rövid idő alatt teljesen elveszítse a realitásérzékét, és még az életét is eldobja magától. [/SPOILER]
6/10
Nótárius 2020 okt. 24. - 16:01:46 6/10
(279/300)
Ennek a filmnek a szövevényesen bonyolítva is kínosan egyvágányú történetét jellemzően, több esetben pedig kizárólag, a valószerűtlenségei és képtelenségei, valamint a mindig egyirányba erőltetett vakvéletlenjei lendítik újra és újra tovább.
Emellett pedig a főhős filmbeli karakterétől, személyiség-lélektanilag, valójában mi sem állna távolabb, mint hogy egy ilyen ismeretlen célú és eszközrendszerű, személytelenül manipulatív fölérendeltségnek kiszolgáltassa magát. Nem véletlen az sem, hogy az e filmet maximális pontszámra értékelők méltatásaiba is (!), más-más megfogalmazásban többször olvasható lejjebb, hogy: ... de vajon mi lett volna, ha nem pont akkor, azt, ott és úgy ? ...
Mindezzel együtt, a saját korlátain belül értelmezetten, bőven volt ebben a filmben annyi látni-, agyalni és elképedni-való, hogy kb. egyszer feltétlenül érdemes volt megnéznem.
10/10
Tamási Attila 2020 okt. 19. - 21:46:28 10/10
(278/300)
Jó és többször nézhetős. Szerintem 8 vagy 9 pont.
9/10
hippieee 2020 okt. 19. - 10:37:17 9/10
(277/300)
Kedvenc, főleg a vége miatt. Nem tudom, kapott-e Michael Douglas legalább Oscar nevezést ezért a szerepért, de nagyon jól eljátszotta a pökhendi bankárt. Persze általában minden szerepét nagyon jól eljátssza.
1/10
ligetiz51 2020 aug. 11. - 22:52:03 1/10
(276/300)
Ez egy hatásvadász, primitív hollywood-i tucat szemét.
9/10
offtopic
Midnight67 2020 júl. 08. - 23:17:42 9/10
(275/300)
A hírolvasóra nem emlékszem, legközelebb megfigyelem.
Azért nem tudom, én mennyire örülnék egy ilyen kissé veszélyes játéknak, mondjuk a végén talán igen, ha addig nem kapnék szívrohamot.:)
k11zoltan 2020 jún. 26. - 23:33:56
(274/300)
Régen tetszett.
Most sem rossz, de mivel maradandó a vége, ezért második nézésre már nem izgalmas.
m.kaladze 2020 máj. 28. - 09:24:19
(273/300)
úgy tudom a Sean Penn - Stohl András szinkron 1998 az eredeti...majd jött a Kaszás Attilával készült 2001 és 2005 módosított szinkron..
10/10
Tamás12345 2020 febr. 23. - 09:42:59 10/10
(272/300)
Egyik kedvencem!!! 10/10
10/10
Billy Jean 2020 jan. 30. - 20:28:58 10/10
(271/300)
Nagyon jó film! Csak ajánlani tudom mindenkinek.
9/10
Midnight67 2019 dec. 02. - 20:47:06 9/10
(270/300)
Remek film! A címe annyira ismerős volt, hogy biztos voltam benne, láttam már. Nos, kiderült, hogy mégsem (nem is értem, miért?) , most be lett pótolva.
durumdara 2019 okt. 31. - 15:27:13
(269/300)
Ezt a filmet sokszor meg lehet nézni. Nyomasztó, főleg a zenéje révén.
Természetesen bele lehet kötni jó pár dologba...

... például abba, hogyan tudtak mindenre számítani, amit tesz, illetve hogyan tudtak minden terepet előkészíteni (pl. patronokkal), de a lényeg szerintem az, hogy mindig lejjebb tudták nyomni az illetőt, míg végül semmije sem maradt.
Végig Castaneda feeling, ahogy újabb és újabb rétegeket hántanak le a megkövesedett emberről, míg előbukkan valami, ami ő, ami már emberi és halandó.



De ha magát a folyamatot nézzük, az nagyot üt. Remek!

Ez legalább olyan Kafkai átváltozás, mint az "Összeomlás" című filmjében... Az is remekmű!
9/10
Warthog82 2018 nov. 06. - 20:09:32 9/10 Előzmény Rónai Máté
(268/300)
Na itt a lényeg.Okos vagy.
10/10
CsiróCsiró 2018 júl. 30. - 21:21:41 10/10 Előzmény Viharsziget
(267/300)
!!!Spoiler!!!

Azért csináltatták meg vele azokat az órákig tartó teszteket, mert pl a keresztkérdésekkel kaptak egy egész jó térképet az agyáról, amivel úgy nagyjából ki tudták számítani, hogy milyen szituációkban, mikre hogyan reagálna. Ezért volt számukra kiszámítható.

Nem akarom megnevezni, hogy melyik, hazánkban is működő csoport (vagy szekta) használ kísértetiesen hasonló személyiségtesztet indításként ;-) :-)

De azért mondja a végén a színész fickó is, hogy ha nem ugrott volna le a tetőről, akkor neki kellett volna lelöknie. Tehát azért 100 %-ban ők sem voltak biztosak mindenben :-)
9/10
Warthog82 2018 jún. 11. - 13:46:22 9/10
(266/300)
Na ez az a film amiből nem lehet 2. részt csinálni.Hihetelen hogy már 21 éves.
10/10
Viharsziget 2018 jan. 10. - 15:58:01 10/10
(265/300)
ÓRIÁSI FILM!


spoiler: Én csak azt nem értem, hogy honnan tudták, hogy Douglas pont akkor fogja megtalálni a színészt, pont akkor megy az állatkertbe, és így pont akkor megy a tetõre? Szülinapján akarták köszönteni erre készültek, no de amikor az állatkertben meglátta a színész, teljesen megrémült, vagy ez is benne volt?!

NAGY FILM, AZ EGYIK LEGJOBB!
cellasto 2017 febr. 26. - 11:10:35 Előzmény baromarc666
(264/300)
mármint az arnie-féle emlékmás a szutyok?
azért errõl szerintem többeknek más a véleménye :D
10/10
beldonbp 2017 febr. 26. - 10:45:35 10/10
(263/300)
Nagy kedvenc. A vége a legjobb.
10/10
baromarc666 2016 nov. 19. - 21:14:26 10/10 Előzmény xdm
(262/300)
Egyáltalán nem az. Semmi hasonlóság nincs a két film között, mivel az Emlékmás egy nézhetetlen fertelmes szutyok.
10/10
baromarc666 2016 nov. 19. - 21:03:41 10/10
(261/300)
David Fincher film zseniális színészekkel és rohadt jó sztorival. Ritka izgalmas és fordulatokkal teli film.