szklarissz 2011 jún. 14. - 21:53:23
(4884/8584)
Ez az "Orsi-váltás" ugyanakkora baklövés, mint mikor a régi kedves, kissé telt, örökké vidám és mosolygós szõke!!! Barbara helyett a mostani színésznõt betették (egy kirhes, sötétbarna hisztérikát - szegény színésznõt sajnálom, hogy ilyen karakterré formálták. Útálnám ezt eljátszani.).

Az új Orsinak szerintem két nagy hibája van: ugyebár egy 19 éves nõt kellene játszania, aki átélt egy gallyra ment kapcsolatot, egyedül kellett boldogulnia egy vadidegen országban, majd kihordott egyedül egy gyereket, akit majdnem elvetetett, majd szülés után elveszített, hátat fordított a családjának, végül hosszas önmarcangolás után megbocsátott. Ehelyett ez a szegény kislány mindössze 17 éves (két év ebben a korban nagy idõ), vagyis egy kislány. Abszolút nem tud belehelyezkedni a szerepbe.
Nekem nem palócosnak tûnik a beszéde: egyszerûen AFFEKTÁL!!! (Pont mint Lili*.) Óborzalom. Aranyos, meg helyes kis csaj, de nem az a "végzet asszonya" típus, akire korábban Kristóf úgy nézett, mint valami madonnára. Látszik a srácon, hogy udvarolnia kellene ennek a lánynak mint korábban, de most egy csitri áll elõtte. Valahogy nem hiteles.

Nem értem, hogy ha lecserélnek egy szereplõt egy sorozatban, miért nem arra törekszenek, hogy karakterében hasonlóval pótolják.

A Lili-t játszó kislányt lehet látni a Minimaxon, néhány évvel fiatalabban egy kisfiúval szoktak fõzõcskézni. Biztosan valakinek a valakije.
10/10
Africaan:) 2011 jún. 14. - 16:33:16 10/10 Előzmény nikato
(4883/8584)
tényleg :D
10/10
Africaan:) 2011 jún. 14. - 16:29:13 10/10 Előzmény wpanni
(4882/8584)
az új Orsi nekem jobban tetszik. Bár tényleg vannak fura régiorsis dolgai. :D
2/10
wpanni 2011 jún. 12. - 13:55:12 2/10
(4881/8584)
Én is észrevettem, nekem sem tetszik, gondolom azért csinálja, hogy a régit utánozza azt hiszi ugy jobb.
2/10
wpanni 2011 jún. 12. - 13:49:01 2/10 Előzmény kari001
(4880/8584)
Mibe fog bele jönni ez a szerep nem ennek a gyerek arcu szinésznek való Orsi komolyabb kinézetü idõsebb nõ.Ez nem ugy néz ki mint aki már tul van egy gyerekszülésen és nem is olyan rég,.
2/10
wpanni 2011 jún. 12. - 13:41:07 2/10 Előzmény nikato
(4879/8584)
Köszi, megnéztem jaj!
Fannika01234 2011 jún. 11. - 21:17:16
(4878/8584)
Biztosan állítom hogy visszajön:))))))))
Fannika01234 2011 jún. 11. - 21:16:51 Előzmény bettigirl
(4877/8584)
De igen.:)



******Spoiler******
Közben a kórház Péter igazgatóságát ünnepli, amikor váratlan vendég érkezik Bettyhez, de senki sem sejti, hogy a nagy boldogság csak pillanatokig tarthat…
******Spoiler vége******



És igen biztos hogy õ az.:)
3/10
Agnessza 2011 jún. 11. - 19:39:33 3/10
(4876/8584)
ha tényleg visszajön Tamás atya, újra elkezdem nézni a sorozatot
1/10
loma06 2011 jún. 11. - 18:28:08 1/10
(4875/8584)
Jesszuuuuuuuuus tényleg! :D
2/10
nikato 2011 jún. 11. - 17:48:02 2/10
(4874/8584)
Cseke Katinka volt a Megasztárban 2006-ban.:D Most nézem.
http://www.youtube.com/watch?v=xdJO2N-uB6s
2/10
Bob19 2011 jún. 11. - 14:04:45 2/10
(4873/8584)
Hogy mekkora hozzászólások vannak itt.:-D Jókat lehet rajtuk derülni.:-D
Egyébként nekem ebben az új Orsiban az nem tetszik, hogy nem a régi:-), meg egyáltalán nem néz ki úgy, mintha túl lett volna már egy nehéz szülésen.
1/10
Timcsih 2011 jún. 11. - 13:50:32 1/10
(4872/8584)
csak nekem tûnt el hogy a dogos még mindig ugyanabba a ruhába van, vagy csak ilyen ruhái vannk.
10/10
kari001 2011 jún. 11. - 11:03:36 10/10
(4871/8584)
Húú de szenyó volt Konrád.
Orsi viszont kezd bele jönni ahhoz képest amilyen elsõ nap volt.nem annyira szar:D:D:D:D
tarjana17 2011 jún. 10. - 23:03:04
(4870/8584)
Ez az új Orsi nagyon palóc akcentussal beszél sérti a fülemet.passsz kicsit.....nem tudom jobban megválogathatták volna.
2/10
wpanni 2011 jún. 10. - 16:44:50 2/10 Előzmény csiri-biri
(4869/8584)
Úgy van ahogy irod és engem még az zavar, hogy állandóan felfelé néz, mintha olvasna, vagy ennyire kancsal?
1/10
loma06 2011 jún. 09. - 21:03:51 1/10
(4868/8584)
Mekkora már, hogy szláviknak félig a hajára van ragasztva a tapasz. :D
1/10
loma06 2011 jún. 09. - 20:33:53 1/10
(4867/8584)
Annak idején nem azt mondták, hogy kardosnak és ennek a nõnek egyéjszakás kalandja volt és így jött össze lili? Most meg itt nosztalgiáznak agyba-fõbe.
csiri-biri 2011 jún. 09. - 20:32:53
(4866/8584)
Szerinte az uj Orsival az a problema, hogy inkabb a huganak nez ki a Szabinak, mint a noverenek...
bettigirl 2011 jún. 08. - 23:25:16
(4865/8584)
Tamás atyának még mindig se híre se hamva?