Nem, de jó szám.

De az már nem Szörényié volt.

OFF:
Azért is sajnálatos a filmkultúra hanyatlása, mert sokban segít elválasztani a rengeteg vizuális inger közül az igényesebbet a tucattól vagy a junktól, vagy a szándékos hazugságtól.
Persze a junk, fake lehet jó is, én pl. a smittpali-intejúról az elsõ perctõl kezdve láttam, hogy az az áldokumentumfilmek "természetességét" hozza és legalább annyira szórakoztatónak tartottam, mint szánalmasnak és felháborítónak.

Azért a dal tényleg szép lett, mármint a film zenéje. Maga a film nekem sem tetszett.

Köszi, alig várom...

Ó, bocs, sose felejtelek el; csak szétszórom az idõmet, ennyi az oka. De válaszolok, feltétlenül. :)

Szia!

Remélhetek még választ az általam alant és feljebb felvetett kérdésekre?

":) Oké. Hát akkor gratulálok Fügedi Eriknek, bizonyára rendkívül izgalmasnak találnám én is a könyvét, de egyelõre nem tervezem elolvasni."

Nem tudod, mibõl maradsz ki... :)




"Itt biztosan erre gondolsz: „Az avantgárddal egyidejûleg létezik egy vele ellentétes tendenciákat felmutató irányzat is, melyet a lengyel kritika a katasztrofizmus fogalommal jellemez. Bár a fogalommal jelzett irányzat az irodalomelméletben még nem nyert teljes mértékben létjogosultságot, jelenléte tagadhatatlan. Egy lehetséges új világ létrehozásában bízó avantgárddal ellentétben a katasztrofizmus alapvetõen pesszimista. A katasztrofikusnak látott jövõ helyett a múlt mítoszaival, archaikus mélységeivel foglalkozik. A fõként a ’20-as években jelentkezõ lírikusok alkotásaikban elfordulnak a társadalmi problémáktól, s a lét egyetemesebb kérdéseire keresik a választ a pusztulást érzõ ember érzékenységével. Visszatérnek a kötött formákhoz, a jelentés újra megfejthetõvé válik. Az avantgárd harsány megjelenésével szemben a katasztrofizmus gondolati-filozofikus irodalom. Legfõbb eszköze a groteszk.”

Nem, egyáltalán nem, hiszen Tolkien-ról beszéltem...

A "menekülés-irodalom" valójában egy utólagosan kialakított, mesterséges kategória, amely fõleg a fantasy-irodalom azon igényesebb mûveire vonatkozik, amelyek, amellett, hogy nem olyan pesszimisták mint a többi hasonló jellegû munka jelentõs része - és nem mellesleg általában magasabb irodalmi kvalitással bírnak - egyfajta menekülést, kiutat kínálnak e meglehetõsen kietlen siralomvölgyébõl...

Legjobb tudomásom szerint a "menekülés-irodalom" nem önálló teoretikus kategória, s viszonylag kevesen foglalkoztak vele tudományos színvonalon - közülük egyébként maga Tolkien a legjelentõsebb, aki többször is részletesen írt/elemzett/elõadott az ember "másodteremtõ" funkciójávról és ennek elképesztõ távlatairól, megvédve az ötvenes évekbeli kiégett és erõsen egzisztencialista, valamint strukturalista angol kritika hiénáitól a Gyûrûk Urát.

A nagy klasszikusokon, C. S. Lewis-on és Tolkien-on kívül jelentõs szerzõje e mûfajnak többek között Ursula K. Le Guin, a "Szigetvilág-könyvek" írója is.



"Amit késõbb fejtegetsz, az viszont már olyannyira általánosnak tûnt számomra, amibe tán még a drogozás is belesorolható, mint egy alternatív belsõ valóság megteremtésének eszköze."

Ez így igaz!

Ugyan hol lenne a mai világ Jim Morrison (sírja a leglátogatottabb objektum Párizsban!) vagy Csáth Géza nélkül...

És mégis hol lettek volna ezek az emberek drogok nélkül?

Ez nem azt jelenti, hogy "ujjé, önpusztítsunk" (mellesleg elég korlátoltak lennõk, hogy így gondolhatnók), de, ahogy Lautrec sehol sem lett volna abszint (emiatt halt meg harminchét évesen!), Pilinszky meg cigaretta nélkül, úgy ezek az emberek drogok nélkül nem hoztak volna létre ilyen remekmûveket...



"De én nem menekülésre gondoltam. Hanem épp szembenézésre, de úgy, hogy van olyan belsõ erõforrás, hátország, egy igazi valóság, amibõl folyamatosan lehet meríteni, ami igazi védelmet ad; nem menekülés, nem álarc, nem kábulás."

"Mert mi az életünk voltaképpen - gondolta Hans Castorp - E vidám tengerparti jelenet megélése - a borzalmas lakoma tudatában?" -

Olvastad Thomas Mann "Varázshegyét"?

Ha igen, akkor talán sejted, hogy a regény mely passzusa környékérõl idéztem - ha nem, akkor pedig hiába magyarázkodnék...

A világban lévõ hihetetlen mennyiségû szenvedéssel, ahogy a Nappal sem, nem lehet szembenézni.

Ha hihetünk az Újszövetségnek, Jézus volt az egyetlen, aki idáig ezt meg tudta tenni...

"Az emberi test bármennyi szenvedést kibír, ha csak nem nyomjuk össze, vagy nem gyújtjuk fel, csakis a szenvedésre adott reakciók tesznek különbséget köztünk..." - mondja Gaius Helen-Mohiam Bene Gesserit tisztelendõ anya Paul Atreidesnek a Frank Herbert Dûnéjében.

Érdekes, hogy ha az ember olyan méretû lelki vagy testi szenvedéssel találkozik egyszerûen kikapcsol az agya - mintha valami érzékeny mûszer lenne, amely egy kritikus ponton túl önmagától lekapcsol (sokan ebben az esetben számoltak be testenkívüli élményekrõl!)...

Csak az a baj, hogy ez az értékhatár természetellenesen magas...

Valaki rosszul állította be...



"Az Iskola a határont is ezért említettem: hisz Medve jó ideig menekülni próbál, végül mégis marad, és szembenéz mindennel, ami csak rá vár."

Csak, attól tartok (bár a regény nyitvahagyja a kérdést), fogalma sincs, hogy mi vár rá...

Ezért, hogy adjunk egy kicsit az egyháznak is :), tartom felháborítónak, mikor a róm. kath. anyaszentegyház azt állítja: az öngyilkosok gyávák és nem temetkezhetnek a katolikus temetõk földjébe...

Tessék megnézni egy - ráadásul egy család! - Teleki László és Teleki Pál példáját...

Ha meggyilkolták õket, ami cseppet sem kizárható, természetesen tárgytalan a dolog, de vajon gyávák voltak, mert ilyen elviselhetetlen szituációban így reagáltak?

Cseppet sem: az egyetlen megoldást választották, amit lehetett...

Ez természetesen megint nem azt jelenti, hogy "emós módra eret vagdossunk ezerrel", hanem, hogy az öngyilkosság, mint általában a világ többi fenomenonja is, roppant bonyolult és árnyalt...

Még az ún. függõséget sem lehet egyöntetûen és minden esetben negatívnak bélyegezni...



"Szóval ez valahogy más. Végül is a függõségek is egy más valóságot teremtenek; de az pusztító világ, aminek a függõ a szolgája, nem tud megválni tõle. És most nem csak a drogra gondolok vagy a játék-, avagy internetfüggõségre, amik nyilvánvalóan egy másik valóságba viszik el a használót. Minden függõség módosítja a tudatot, mind egy másik valóságot teremt és mind pusztító. Pl. a romantikafüggõk, akik regényesen akarják élni az életüket. Ennek elsõ lépcsõfoka a szappanopera-függés, a végpontja Don Quijote."

Van különbség függés és függés között...

Azok a példák, amelyeket fentebb hoztam, pontosan erre vonatkoznak - Jim Morrison vagy Csáth Géza soha nem fedezett fel volna olyan mélységeket és magasságokat a drog nélkül...

Viszont, ezt leszámítva egyetértek: a függõség roppant veszélyes, egy ponton túl kontrollálhatatlan dolog lehet, amely rettenetes következményekkel járhat...



"Nem is tudom. Most, hogy pár pillanatra elmerengtem rajta, azt hiszem, a különbség a személyesség, még ha ez nehezen is érhetõ tetten."

A különbség ember és ember között van: volt, aki, bármilyen szomorú is, a függõség hatására lett nagy mûvész...

Persze az emberek nagy részén eluralkodik a függõség, és ez kétségtelenül személytelen létállapotot eredményez - habár nyilvánvalóan mindenki kicsit másképp reagál e meglehetõsen erõs külsõ behatásra.

Személytelen tehát a függõségeknek az a túlnyomó többsége - az arány kb 99 az 1-hez - amelynek révén semmi érték nem jön létre.

Ott van azonban az a helyzet is, mikor a függõség inspiráló erõ valami nagyon is személyes, sõt, kivételes esetekben, mûvelõdéstörténeti jelentõsségû dologra - e bben az esetben, azt gondolom, a függõség megszûntetése inkább káros, mint hasznos az emberiség számára.

A kedvenc példám erre Pajor Tamás története, aki ugye a Neurotic énekeseként (és drogosként) még sokra vihette volna, de õ inkább Németh Sanyi bácsit és a vallási õrületet választotta - "A drog helyébe beült a Szentlélek" - ahogy Xantus János, az errõl a metamorfózisról készített "Rocktérítõ" címû filme kapcsán fogalmazott.

Pajor a magyar underground jellegzetes, ámde kétségtelenül rendkívül közveszélyes figurájaként elképesztõ dalokat írt a nyolcvanas évek végén, de, mikor betagozódott a Vidám Vasárnap bégetõ hadába, minden eredetiségét elvesztette - közveszélyes, ámde zseniális õrültbõl, jámbor, ámde fantáziátlan, átlagos, középszerû akárki lett, borzasztó "vallásos" dalokkal.

Ha láttad a "Teljes Napfogyatkozást", vagy legalábbis ismered a Verlaine-Rimbaud sztorit, akkor abból pontosan lejöhetett, hogy ez a szinte a kölcsönös függõségig konzekvensen elvitt, elviselhetetlen kapcsolat volt Verlaine számára az igazi ihlet megteremtõje.

Miután a börtönben "megtért az Úrhoz", már csak egy középszerû egyházi költõ volt.

A példákat nem véletlenül hoztam: jámborság vagy vallási õrület ugyanúgy egyfajta személytelen függõséggé is válhat, mint drog, vagy hasonlók.

Ez persze az embert is jellemzi, akinél ilyen formában csapódik le saját függõsége, de, ha a "pásztorok igazán odafigyelnének nyájukra", akkor ki tudnák szûrni az ilyen egyéneket...

De hát ugye, hol vannak ma az igazi "jó pásztorok"?



"Don Quijotét viszont nem az vonzotta, amilyenek a körülötte levõ emberek valójában. Sõt mi több – pont az, éppenséggel abszolút nem kellett neki. Persze saját maga sem kellett önmagának úgy, ahogy volt. Az túl unalmas. Ezért képzelgett önmagáról és a környezetérõl is egészen más dolgokat."

Ajánlom, hogy olvasd el az eredeti (majdnem ezer oldalas!) regényt (ugyanis Magyarországon a kiadások nagy része - elképesztõ és felháborító módon - ún. kivonatolt, átdolgozott, lerövidített), és óriási csalódásban lesz részed...

Don Quijote ugyanis nem valami röhögnivaló, szánalmas figura, hanem egy igazi költõ és mûvész.

Akik olvasták a könyvet, azok ugyanis tudják, hogy pontosan az szûrhetõ le belõle: a normalizmus vagy õrültség teljességgel viszonylagos dolog - Don Quijote nem õrült - valódi életmûvész, sõt, mûvész (minthogy verseket is írogat), és nem õ nem érti meg a korszakát, hanem a korszak nem érti meg õt.



"Szerintem õk mást sem tudnak tenni, mint kibírni. Ha el is ûzik õket onnan, bárhová kerülnek, megteremtik maguk körül Gyûrûfût és Visnyeszéplakot. Ha csak a saját otthonukban és kertjükben is, de bárhol úgy élnének, mint most. Mivel az idea bennük él."

Voltak már nagyobb mozgalmak is, melyek elvéreztek, nem ez lesz az elsõ...

Lehet, hogy túl pesszimistának látszom, de tény, hogy annak, hogy az egész emberiségnek akárcsak harmada követné az ilyen mozgalmak példáját, a valószínûsége igen-igen kicsi.

Nem lehetetlen, és szép is volna, ha megtörténne, de az olyan nagy változás lenne, hogy talán az elmúlt ezer évben nem is történt ilyesmi a világon.

Sokkal valószínûbbnek tartom azt, hogy az emberiség a jövõben egyszerûen "rá lesz kényszerítve" egy középkori struktúrákhoz való visszatérésre, minthogy a világgazdaság összeomlása és az energiahordozók elfogyasztása erre fog rákényszeríteni minket...

Ha így lesz, akkor ez már azért is fantasztikus dolog lesz, mert, minthogy másként egy egyszerûen nem történne meg, leállna környezetszennyezés, mielõtt elpusztítanánk a földet...


Várom a válaszodat a többi általam felvetett kérdésre is!

:) Oké. Hát akkor gratulálok Fügedi Eriknek, bizonyára rendkívül izgalmasnak találnám én is a könyvét, de egyelõre nem tervezem elolvasni.


„Nem mellesleg rengeteg belsõ világ van a társadalmon belül, és ez számtalan utat jelent a Tolkien-i menekülés-irodalomtól”
Itt biztosan erre gondolsz: „Az avantgárddal egyidejûleg létezik egy vele ellentétes tendenciákat felmutató irányzat is, melyet a lengyel kritika a katasztrofizmus fogalommal jellemez. Bár a fogalommal jelzett irányzat az irodalomelméletben még nem nyert teljes mértékben létjogosultságot, jelenléte tagadhatatlan. Egy lehetséges új világ létrehozásában bízó avantgárddal ellentétben a katasztrofizmus alapvetõen pesszimista. A katasztrofikusnak látott jövõ helyett a múlt mítoszaival, archaikus mélységeivel foglalkozik. A fõként a ’20-as években jelentkezõ lírikusok alkotásaikban elfordulnak a társadalmi problémáktól, s a lét egyetemesebb kérdéseire keresik a választ a pusztulást érzõ ember érzékenységével. Visszatérnek a kötött formákhoz, a jelentés újra megfejthetõvé válik. Az avantgárd harsány megjelenésével szemben a katasztrofizmus gondolati-filozofikus irodalom. Legfõbb eszköze a groteszk.”


„Van a jézusi út a belsõ világ megalkotására - és van még ötezer, sõt...”
Amit késõbb fejtegetsz, az viszont már olyannyira általánosnak tûnt számomra, amibe tán még a drogozás is belesorolható, mint egy alternatív belsõ valóság megteremtésének eszköze. De én nem menekülésre gondoltam. Hanem épp szembenézésre, de úgy, hogy van olyan belsõ erõforrás, hátország, egy igazi valóság, amibõl folyamatosan lehet meríteni, ami igazi védelmet ad; nem menekülés, nem álarc, nem kábulás. Az Iskola a határont is ezért említettem: hisz Medve jó ideig menekülni próbál, végül mégis marad, és szembenéz mindennel, ami csak rá vár. És szilárdabb belsõ világot teremt, mint a klerikális Tóth Tibor.
Szóval ez valahogy más. Végül is a függõségek is egy más valóságot teremtenek; de az pusztító világ, aminek a függõ a szolgája, nem tud megválni tõle. És most nem csak a drogra gondolok vagy a játék-, avagy internetfüggõségre, amik nyilvánvalóan egy másik valóságba viszik el a használót. Minden függõség módosítja a tudatot, mind egy másik valóságot teremt és mind pusztító. Pl. a romantikafüggõk, akik regényesen akarják élni az életüket. Ennek elsõ lépcsõfoka a szappanopera-függés, a végpontja Don Quijote.
Nem is tudom. Most, hogy pár pillanatra elmerengtem rajta, azt hiszem, a különbség a személyesség, még ha ez nehezen is érhetõ tetten.
Nézzük Medvét: nála a belsõ tartást nem önmagában a kockás füzet biztosította, hanem a barátsága Bébével.
Don Quijotét viszont nem az vonzotta, amilyenek a körülötte levõ emberek valójában. Sõt mi több – pont az, éppenséggel abszolút nem kellett neki. Persze saját maga sem kellett önmagának úgy, ahogy volt. Az túl unalmas. Ezért képzelgett önmagáról és a környezetérõl is egészen más dolgokat. Tóth Tibor klerikalizmusa is személytelen volt. Személytelen a drog, személytelen a játékfüggõség, általában minden függõség személytelen. (Pl. a szexfüggõség is személytelen, hogy a Kinsey-filmre utaljak).
Vagyis: az a belsõ világ elfogadható és építõ, amiben valaki önmagára és másokra is személyként tekint, a valóságba kapaszkodik, azt teszi még gazdagabbá stb. Tolkien pl. meg volt gyõzõdve róla, ezt ki is hangsúlyozta, hogy regénye a valóságból ered és oda is folyik vissza.
Tehát ily módon a jézusi belsõ valóság személyes, tehát valódi, hiteles. A drog személytelen, tehát hazug.

„De ez nem jelenti azt, hogy nem létezik olyan ember, akinek az otthona az egész világ - aki bárhol otthon tud lenni, bárhol meg tudja valósítani céljait.”
Igen, tudom. Popper nem is magát a szülõföldet említi, hiszen természetes, hogy az emberek egy része elhagyja azt - hanem a szülõföld kultúráját. Most nem akarok példálózni ilyesmivel, de pl. a hites bezsidózás már csak emiatt is hamis tanítás, a saját kultúrából való kirángatás.

„De, és mégegyszer hangsúlyozom: vajon hogyan és meddig fogják bírni?”
Szerintem õk mást sem tudnak tenni, mint kibírni. Ha el is ûzik õket onnan, bárhová kerülnek, megteremtik maguk körül Gyûrûfût és Visnyeszéplakot. Ha csak a saját otthonukban és kertjükben is, de bárhol úgy élnének, mint most. Mivel az idea bennük él.

":) Hm, csak rettenetesen rövid válasz, mert amiket leírsz, már egyetemi elõadásnak is elmegy:"

Bár saját következtetéseim is benne vannak a dologban, de többnyire máshonnan merítettem.

A hatalmi elitre vonatkozó fejtegetéseimhez nagyon ajánlom egy méltatlanul elfeledett, remek és izgalmasan egyéni szemléletû történész, Fügedi Erik "Ispánok, bárók, kiskirályok" c. könyvének utolsó passzusait, amely a magyar nemesség szemléletmód-változásait és az elit folyamatos átstruktúrálódását kiséreli meg összefoglalni 1000 és kb. 1514 között.

A marxizmus hál' istennek relatíve kevéssé volt hatással Fügedi történeti szemléletére, sokkal inkább a struktúrák változásainak, metamorfózisának empirikus igényû megfigyelése jellemzi a munkamódszerét - habár jópár dologban nem értek egyet vele, vagy finomításra szorulnának a megállapításai - de egy nagyon olvasmányos (bár tele van táblázatokkal és statisztikákkal) munkáról van szó, sztem egy alapmûveltséggel bíró "laikus" számára is tökéletesen érthetõ és élvezhetõ könyv ez.

A Mátyás és a Jagelló-korra vonatkozó megállapításaim egy része ugyanis onnan származik...

Csak, hogy véletlenül se ékeskedjek idegen tollakkal - különösen ilyen fényesen csillogókkal... :)



"A mondatból kifelejtettem: a farizeusok a zsidó nép re gyakorolt befolyásukat féltették. Nem a rómaiak körében levõt."

Bocsánat, most már értem...



„Ha a zelóták megszerzik a hatalmat, lehet, hogy az antik Jeruzsálem még most is állna - szóval csak óvatosan...”
Lehetetlen. Jézus nem emberi blablát mondott, amikor megprófétálta Jeruzsálem pusztulását. Isten teljes hatalmával szólt. Ezt tízmillió zelóta sem tudta volna megakadályozni."

Ez tényleg jó nagy baromság volt részemrõl, de leginkább azért, amiért egy történész soha nem teheti fel a "mi lett volna, ha..." kezdetû kérdést...



„Egyébként, amennyit Barabásról tudok, az alapján egész szimpatikus úriember lehetett.”
:) Ez vicces, és gyakorlatilag mindegy."

Mondjuk ez is igaz - a vége felé már kicsit fáradt voltam - egész délelõtt nehéz fizikai munkát végeztem, szóval elnézést kérek az ilyen õrültségekért. :)



"Kukorelly mondta, hogy õk, amikor az Örley-kört csinálták, úgy tettek, mintha szocializmus nem is létezne. Az Iskola a határon is errõl szól. Gyakorlatilag a „jézusi út” is errõl szól. Ha belül felépül egy másik világ, az kiszorítja a külsõt."

Nem mellesleg rengeteg belsõ világ van a társadalmon belül, és ez számtalan utat jelent a Tolkien-i menekülés-irodalomtól, a "Karinthy Cini"- vagy Berda József-féle "nappal életvidám fószer - éjszaka kérlelhetetlen bíráló és kritikus" hozzáállással a Jézus vagy Mahni-féle nyíltan vállalt, és a vértanúságig kérlelhetetlenül elvitt "másként gondolkodással"...

Vajon egyöntetûek vagy egynemûek ezek a belsõ világok?

Korántsem!

Mindegyik teljesen más árnyalatot jelent, teljesen más indíttatásból fakad - ha tetszik teljesen más fizikai törvényekkel bíró entitásokról kell ilyenkor beszélnünk...

S hogy Arany János egy Nagykõrösre visszahúzódó, szerény középkorú tanárember lett egy rendkívül szomorú korban, míg Jézus járta a Közel-keletet és a legvégsõ konzekvenciákig elment a "másként gondolkodásban"...

Vajon ezt a két belsõ világot párhuzamba lehet állítani a társadalmi kölcsönhatásokra adott reakciói alapján - nem hinném...

Van a jézusi út a belsõ világ megalkotására - és van még ötezer, sõt...



"Popper Péter mondta, hogy amikor Indiában volt, azt mondta a gurujának: amikor Magyarországon van, folyvást rohan, ott viszont megnyugszik. A guruja így válaszolt: lehet nyugodtan is rohanni. Tehát: jöjjön vissza, ne akarjon ottmaradni. Azóta azt tanítja: hamis guru az, aki valakit kirángat a szülõföldje kultúrájából. Senki sem véletlenül született oda, ahová."

Valóban nagyon fontos kérdés, és egész életünket meghatározó tény, hogy hova születünk - ha ezt valaha is bármilyen okból megtagadjuk, nagyobb bûnt követünk el, mintsem gondolnánk...

De ez nem jelenti azt, hogy nem létezik olyan ember, akinek az otthona az egész világ - aki bárhol otthon tud lenni, bárhol meg tudja valósítani céljait.

Hogy csak két kedvenc példámat hozzam: Benyovszky Móric vagy Robert Capa. Mindkettõ igazi világpolgár volt - s akinél ez a kifejezés pejoratív vagy dehonesztáló értelemmel bír, annak nem ártana magába néznie...



"Tehát bizonyos mértékben teljesen fölösleges a kivonuláson gondolkodni.
Egyébként teljes, azaz külsõleg is megvalósuló kivonulást csinálnak pl. Gyûrûfûn és Visnyeszéplakon."

Gyûrûfûn és Visnyeszéplakon - bár gyanítom az állam most is szorongatja õket, szóval nem tudom, meddig bírják majd - már egy új társadalomszemlélet kísérlete zajlik - még korai lenne bármit mondani arról, hogy sikeresen vagy sikertelenül.

De, és mégegyszer hangsúlyozom: vajon hogyan és meddig fogják bírni?

:) Hm, csak rettenetesen rövid válasz, mert amiket leírsz, már egyetemi elõadásnak is elmegy:

A mondatból kifelejtettem: a farizeusok a zsidó nép re gyakorolt befolyásukat féltették. Nem a rómaiak körében levõt.

„Ha a zelóták megszerzik a hatalmat, lehet, hogy az antik Jeruzsálem még most is állna - szóval csak óvatosan...”
Lehetetlen. Jézus nem emberi blablát mondott, amikor megprófétálta Jeruzsálem pusztulását. Isten teljes hatalmával szólt. Ezt tízmillió zelóta sem tudta volna megakadályozni.

„Egyébként, amennyit Barabásról tudok, az alapján egész szimpatikus úriember lehetett.”
:) Ez vicces, és gyakorlatilag mindegy.


„Félelmetesen, pontos és igaz megfogalmazása ez annak, hogy nem lehet kivonulni a szocialista társadalomból - és ugyaníg a maiból, azaz a kapitalistából sem...”
Kukorelly mondta, hogy õk, amikor az Örley-kört csinálták, úgy tettek, mintha szocializmus nem is létezne. Az Iskola a határon is errõl szól. Gyakorlatilag a „jézusi út” is errõl szól. Ha belül felépül egy másik világ, az kiszorítja a külsõt.
Popper Péter mondta, hogy amikor Indiában volt, azt mondta a gurujának: amikor Magyarországon van, folyvást rohan, ott viszont megnyugszik. A guruja így válaszolt: lehet nyugodtan is rohanni. Tehát: jöjjön vissza, ne akarjon ottmaradni. Azóta azt tanítja: hamis guru az, aki valakit kirángat a szülõföldje kultúrájából. Senki sem véletlenül született oda, ahová.
Tehát bizonyos mértékben teljesen fölösleges a kivonuláson gondolkodni.
Egyébként teljes, azaz külsõleg is megvalósuló kivonulást csinálnak pl. Gyûrûfûn és Visnyeszéplakon.

És pont ez volt az 1241-ik hozzászólásom, hihetetlen... :)

"2. A genetikai hígulást nem én emlegettem."

Bocs, nyilván félreérthetõ voltam - mindössze a te álláspontodat kívántam egy kicsit még jobban árnyalni - talán sikerült...



"3.A nyitány inkább 1541; jól tudod, hagytak még 15 évnyi cselekvési szabadságot - senki sem használta ki."

Mohács elõtt és után: okok és következmények rendkívül bonyolult hálózata...

Annyi biztos, hogy nagyon izgalmas lenne feltárni azt a pszichés folyamatot, amely - és ebben akár egyet is érthetünk - bizonyos aspektusaiban már Mátyás halála elõtt megjelent, sõt, bizonyos tekintetben magába a rendszerbe is hibásan volt bekódolva, s amelynek létrejötte és mûködése végül a Jagelló-kor prominenseinek (Szalkay László és a jobbágy származású Bakócz Tamás esztergomi érsekekre, az Ernuszt-dinasztia tagjaira, Szapolyai Jánosra, György Brandenburgi grófra vagy Thurzó Elekre gondolok itt elsõsorban) rendkívül káros ténykedése (ennek következménye lett a Dózsa-felkelés és a Tripartitium addig példátlan szigogú intézkedései) vezetett nem csak Mohácshoz, de 1541-hez is.

Az igazi tragédia Mohács volt, hiszen nem távoli pufferállamokban vagy déli várakban verték meg a magyarokat, hanem saját országuk területén, és ezt követõen elõször nyomultak be ilyen mélyen az országba ellenséges csapatok kb. pont a tatárjárás óta...

Talán idealistának látszom, de ne feledd, amit oly sokan igen: a késõ középkori ember gondolkodása hallatlanul szimbolikus, sokkal több jelentõsséget tulajdonít esküknek, bizonyos történéseknek, jó vagy rossz elõjeleknek, mint a mai talán túlságosan is a racionalitásra támaszkodó embertársaink.

1541 minden értelemben hatalmas csapást jelentett, de 1526 nélkül sosem történhetett volna meg 1541...

Talán 1490, azaz Mátyás halála valóban jobb szimbolikus dátumnak tûnik, de érdemes megfigyelni, hogy Mohács után jutnak igazán, sorban felszínre azok a nemzeti hibáink, amelyeket mind a mai napig annyit ostorozunk: a kontraszelekció, a Kispál és a Borz által megfogalmazott "tudom hogy kell gyõztesnek lenni, de nincsen hozzá kedvem..." létállapot és még oly sok más cselekvõképtelenségi együttható...

Nem vagyok fatalista és nem akarok valamiféle elvakult idealistának tûnni, de tény: mégis érdekes a körülmények ilyen figyelemreméltó összejátsszása...



"4.Az építészeti örökség (várak) jó részét már a Habsburgok robbantották fel, ha jól tudom."

A várak nagy részét valóban a Habsburgok, mégpedig I. Lipót és I. József alatt robbantották fel, de ne feledkezzünk meg a templomok és városok nagyarányú pusztulásáról vagy arról, hogy a törökök milyen kulturális értékeket pusztíthattak el, mikor a magyar templomokat dzsámikká és mecsetekké alakították át.

Az etnikai katasztrófa pedig majdnem kizárólag a törökök számlájára írható - kivételt képez Erdély a XVI. és XVII. század fordulóján, ahol Basta és Vitéz Mihály havaselvi vajda alatt nagyon sötét dolgok mentek végbe (ajánlom Dávid Antal: Erdély nagy romlása-trillógiáját - regénysorozatról van szó, ami nagyon olvasmányos, ugyanakkor rettentõen elgondolkodtató is) és a két oly sokat átkozott évszázadban a tatár betöréseit is nagyon megsínylette.



"És az építészetnél jóval több elpusztult."

Pontosan errõl beszéltem: akármi is történik velünk ezután, valószínûleg mindig joggal mondhatjuk majd azt: több is veszett Mohácsnál...



"A fokgazdálkodás elhagyása konkrétan súlyosabb veszteség. Aztán pl. a 18. sz-ban elpusztult a népi gyógyászat; pontosabban ami megmaradt belõle, az 18. sz-i szinten rekedt meg. Addig a hivatalos és népi orvoslás még nem vált el egymástól, egymást támogatták - akkor a bécsi vezetés elképesztõ bürokráciával sújtotta a doktorokat, tiltott és behatárolt mindent."

Csak ámulok-bámulok, mennyire helytálló és egyben mennyire extrém példákat hozol: így igaz, hiszen ne felejtsük el, hogy Mária Terézia és II. József idején is mennyi fölösleges és elgondolását tekintve tökéletesen primitív elképzelés alapján igazgatták az országot, mindezt a benne lakók szinte minden tekintetben megvalósítandó asszimilációjának érdekében.

És itt is érdemes megemlíteni, hogy ehhez bizony az elit (Batthyányiak, Nádasdyak, Grassalkovichok, Kemények és még sorolhatnám a nemesi elõneveket) jelentõs része lelkesen, bárgyú mosollyal púderes arcán, "Vitam et sanguinem!" assszisztált úgy kb. 1740 és 1785-86 között.

Nagyon nem vagyok egy kuruckodó típus, és elismerem, amit sokan nem, hogy a dinasztia politikája egyáltalán nem mindenben volt akadálya a régió fejlõdésének (sõt), de tény: erõsen ellentmondásos e politikusok tevékenysége.



"5."Mi, magyarok e képességünket 1526-ban vesztettük e,l a mohácsi csatatéren: nem Trianonnál és fõleg nem Muhinál." Ez így túl egyszerû."

Persze, hogy az, de olyan jól esik néha amolyan tizenkilencedik századiasan kereknek és egésznek ható, nagy mondatokat elsütni... :)



"Nagyon jól tudod, hogy Mátyás már nagyon gyanús körülmények között halt meg, alighogy elfoglalta Bécset, és halála után a bárók mással se törõdtek, mint Mátyás örökségének széthordásával. Még maga Kinizsi Pál is részt vett a fekete sereg szétverésében. A kincstár kiürült, az adókat az urak maguknak szedték be, és uralkodó-utódnak kerestek egy gyöngekezû bábot. Minden addigi erõfeszítés semmivé vált, amivel Mátyás európai hatalommá próbálta tenni az országot, a nyugati segítségre (tul.képp segélyre) várás helyett hódítással ütõképessé tenni az országot, pontosabban a profi zsoldos sereget."

Fentebb már írtam errõl - sokat nem tudnék hozzátenni. 1490-ben csupán elhunyt egy uralkodó - az utána következõ áldatlan közigazgatási állapotokra nem elõször akad példa a magyar történelemben - ha 1307-8, azaz Károly Róbert hatalomra jutása körüli években történik egy hasonló kaliberû támadás Magyarország ellen, az sem lett volna könnyebb helyzet.

Annál is inkább, mert akkoriban a közigazgatás méginkább romokban volt, hiszen a vagyonok és befolyások az Oligarchák kezében voltak, míg a Jagelló-korban, a kincstár és az igazgatás elképesztõ állapota ellenére az országban még valamiféle egység volt tapasztalható - különösen a Mohács utáni idõk már oly sokat emlegetettt kontraszelekciójához képest.



"És, mint már írtam is, 1541-ig is volt még 15évnyi gondolkodási idõ, amit nem használt ki senki, akkor is csak az volt a politikai közbeszéd témája, hogy ki az igazi király: Zápolya vagy Ferdinánd."

Nemeskürty professzornak van egy egészen kitûnõ történeti esszéje az 1526 és 1541 közötti idõkrõl, amely gyakorlatilag válasz arra a kérdésre, hogy miért nem történtek - történhettek lényegi lépések a kérdéses idõszakban.

A fõ ok persze a Szapolyai-Ferdinánd-féle kontraszelekció - amelynek nevében hihetetlen gaztettek történtek (hadd ne emlegessem fel, hogy az "Egri csillagokban" szereplõ oly magasztos kontextusba helyezett fõúr, az egyébként bunkó parvenünek számító Török Bálint hogyan szerezte vagyonát, vagy, az oly sokat magasztalt Zrínyi Miklós, a "szigeti hõs" hogyan jutott nagy pénzösszegekhez szerémségi birtokainak elvesztése után azzal, hogy Ferdinánd-pártiként és az õ égisze alatt, több ízben is kirabolt Szapolyai-párti nemeseket 1528 és 1531 között) -, de a nemzetközi erõviszonyok is elképesztõen kedvezõtlenek voltak.

Már pedig abban a helyzetben nemzetközi segítség nélkül csak a csoda segíthetett volna rajtunk.

Tudjuk, számtalan kísérlet történt, de egyik sem járt sikerrel: V. Károlytól VIII. Henrikig senki sem akart nagyon sokat hallani a magyarokról (pedig Szapolyai diplomatái, pl. Hyeronymus Laski vagy a szintén bunkó parvenü Perényi Péter koronaõr pedáloztak ám rendesen)...

És, ha ez még nem lett volna elég: míg Ferdinánd nem is törõdött különösebben az országgal egészen 1532-ig, addig az egyébként rendkívül ellenszenves Szapolyainak (a magyar népbabona szerint Dózsáék leverése után soha többé nem láthatta az Oltáriszentséget - csak hatalmas és elviselhetetlen fényességet) ott volt a még nála is sokkal ellenszenvesebb Ludovico Gritti, aki meg a tönk szélére vitte az országot - amíg 1534-ben aztán szó szerint fel nem koncolták a feldühödött erdélyi nemesek Medgyesegyházán...

S, ha már az elõbb a pszichotikus állapot kérdését is szóbahoztam: az élesebb szemû kortársak maguk is - joggal - úgy láthatták, valamiféle õrület szabadult rá arra a hatalmi elitre, amelynek minden eddiginél nagyobb szûksége lett volna az egységre...

Ez az õrület maga Mohács elementáris hatása volt...

S ha körbenézünk ma az országban, mintha ugyanitt tartanánk...



"Szóval ha kómás álomról beszélsz, az akkori uralkodó réteg igencsak kómás álomban várta be az országvesztést. És már Mátyás életében sem mehetett minden kitûnõen, hiszen a belsõ amortizálódás nem játszódhatott volna le szinte pillanatok alatt."

Az ország teljes területén nem - az elit körében azonban igen.

Úgy hiszem, ha elvonatkoztatunk a Mátyás-mesék fantamagóriáitól, akkor észrevehetjük: az elit pont hogy elkényelmesedett ebben az idõszakban, minthogy valamiféle önmérsékletet tanusított volna...

De hát én beszélek?

Hát mit mondott az a költõ, akinek Kinyilatkoztatásait még most sincs elég erõnk és tudatunk felfogni?

"Nekünk Mohács kell..."



"És már korábban, a tatárjárást is hatalmi huzavona elõzte meg."

Na ja, csak a tatárjárást tíz év alatt kihevertük, Mohácsot meg még most sem sikerült teljesen...



"6. Amiket megoldásként írtál le, azok szép gondolatok ugyan, de alaptalanul idealisták."

Nem hiszem, hogy idealista lennék...

Martin Heidegger, a huszadik század egyik legjelentõsebb filozófusa - számomra egyébként az egyik leghatásosabb gondolkodó, mert még soha, senki nem jutott ilyen közel a teremtés rejtélyéhez, ezt merem állítani - a svájci alpok hegyi remetéje írja egy helyütt: "az igazi állam, igazi mûalkotás"...

Ha megvizsgáljuk, micsoda traumákat állt ki, milyen csapásokat szenvedett el, és mégis mindig túl tudta élni és regenerálódni tudott Szent István állama, bizony nem kételkedhetünk benne: ez valódi mûalkotás volt!

Márpedig kevés ilyen állam volt a világtörténelemben - a magam részérõl én csupán az Ó- és a korai Újegyiptomi Birodalmat, a Csin-kori Kínát, a korai római császárságot, az athéni demokráciát (ami sajnos mûalkotásként nagyon rövid életû volt), az elképesztõen életrevaló korai, Justinianus-féle és késõbbi, Makedón-típusú bizánci államberendezkedést, Mameluk-Egyiptomot, a Nyugati-Frank Birodalom államát, a Medicik Firenzéjét, az 1609 utáni Észak-Németalföldet, azaz Hollandiát, a Lengyel Nemesi Köztársaságot, az 1689-es angol és az 1790-91-es francia alkotmányos monarchiát, az 1848-as francia köztársaságot és napjaink svéd, illetve finn demokráciáit tartom ilyen mûalkotásoknak - elveiben igen, azonban gyakorlatában nem pedig mûalkotás lett volna a római köztársaság állama, a feudális államszervezet, a felvilágosult abszolutizmus állama, az azték és inka birodalmak állami felépítménye és a Függetlenségi Nyilatkozat alapján létére ébresztett amerikai demokrácia.

Szent István állama bizony ilyen elõkelõ helyen joggal szerepelhet, hiszen több mint ötszáz éven keresztül, bár kisebb-nagyobb hiátusokkal, képes volt elképesztõ krízishelyzetek nyomását könnyedén negligálni, s örökségét tekintve mind a mai napig létezõ, hihetetlenül erõs entitásként mûködni.

Persze, ahogy minden alkotás, az istváni állam sem volt tökéletes, sõt sok tekintetben nagyon is tökéletetlen, de arra mindig is alkalmas volt, hogy uralkodója és társadalmi elitje minél hatékonyabban és minél inkább a terület gazdájaként tudja kormányozni a Kárpát-medencét.

Ha ettõl én már idealista vagyok, akkor igen, vallom, hogy az vagyok - különben is, manapság még mindig sokkal jobb idealistának, mint realistának lenni...



"A Mátyás-korabeli nemesség is ugyanolyan felelõtlen volt, alvó és morgó ebként hevert a kutyabõrein, mint a késõbbi, szerinted valóban poszttraumatikus korban."

Ez igaz - nem azt mondtam, hogy minden tökéletes és felhõtlen volt, hanem azt, hogy mûködött egy struktúra, amely nem kevés probléma jelentõs, mondhatni, túlnyomórészét negligálni tudta...



"Az emberek általában konformisták. Azaz igyekeznek alkalmazkodni egy hatalomhoz, ha az elég erõs. De ha a hatalom szétesik, akkor szétesik a konformista is, és ilyenkor meglehetõsen fura dolgokra képes, pl. lázadásra, rombolásra. (Nem véletlen, hogy akkor tört ki a balhé, amikor hirtelen úgy tûnt, Gy. F. teljesen szétesett, talán begolyózott vagy ilyesmi)."

Ezt tökéletesen látod: Mátyás állama erõsen centralista jelleggel bírt, halála után nem meglepõen senki nem akadt, aki birtokában lett volna azoknak a kivételes képességeknek, amelyekkel õ rendelkezett.

A dühvel kapcsolatban is helytálló lehet a megfogalmazásod, hiszen nem lehet nem észrevenni, milyen Kalibán módjára rombolt és romboltatott a Jagelló-kor, s még inkább a már emlegetett Mohács utáni, immár többnyire parvenükbõl álló hatalmi elit.



"És ha valaki nem konformista, akkor lázadó vagy pszichopata. Ezekbe a kategóriákba az embereknek cirka 99%-a beletartozik. Persze sosem gondolnád magadról mindezeket, de valójában egyikünk sem mentes a hatalomtól való ilyen-olyan függõségtõl. Szinte senki sem képes önmagát a hatalomtól teljesen elkülöníteni – tán csak akkor, ha elmebeteg."

"Oly sokáig voltunk lent, hogy nem is tudjuk milyen fent..." - a Hobo által az 1981-es magyar éjszakába "beleugatott" refrén még most is érvényes...

Valóban csak egyöntetûen negatív töltetû hatalom létezhet?

Nincs olyan hatalom, amely nem kizárólag megnyomorítja, hanem föl is emeli az embert...

Már hogyne volna!

A fentebb emlegetett mûalkotások, így többek között Szent István állama is...



"Ez pedig mindenképpen olymértékben roncsolja az emberi személyiséget és olyan vakká teszi a jóra, és oly mértékben hozzáragasztja a hamis, hazug, gonosz sõt gyilkos vagy önpusztító ideológiákhoz, aminek ereje szinte felmérhetetlen."

Nehéz lenne azonnal Mohács után ideológiákról beszélni...

A képlet valójában nagyon egyszerû: Ferdinánd vagy Szapolyai oldalon remélek több hasznot a MAGAM számára...

Nincs itt ideológia, ahogy az emberi történelem nagy részében sem volt szó ideológiákról - csak hihetetlenül kicsinyes, mindenki számára megalázó hatalmi harcról.

Az elit az 1526 óta eltelt idõkben bizony nem kevésszer, sõt, a legtöbbször így gondolkodott - míg a szinte identitásától és feladatától megfosztott nép pedig szinte tehetetlen volt mindezzel szemben.



"Egyszerûen semmi mód nincs arra, hogy tömegeket meggyõzz a helyes irányról, mert mindenképpen a hatalomhoz való viszonyban fogják önmagukat meghatározni. Ha véletlenül egy hatalomnak sikerül jó irányt követnie, akkor van javulás. Egy rövid ideig."

Ez nem egészen így mûködik...

Tömegeket nem lehet pusztán szavakkal meggyõzni a "helyes irányról": annál inkább más eszközökkel. Már Rómában is tudták, hogy a gabona- és ételosztás eszköze mindig mûködik... :)

De viccet félretéve: Szent István államában a nép konkrét feladattal rendelkezett, egyfajta megvalósult ideális feudális hierarchia berkein belül ténykedhetett, és ez óriási erõt adott számára.

Igaz, mai szemléletünkkel már joggal kifogásolhatjuk, hogy "tudatlanságban voltak tartva" és "sokszor visszaéltek e hátrányos helyzetükkel", de tény, a rendszeren belül mindenkinek helye volt, s többnyire minden jóval olajozottabban is mûködött...

És nem rövid ideig: mint már mondottam volt, kisebb-nagyobb hiátusokkal (melyek azonban együtt nem tettek ki száz esztendõt) ötszáz évig!



"De legfontosabb, legjelentõsebb és leghatásosabb módszer a helyzet javítására az, ha az emberek egyenként, nem tömegesen, hanem egyénileg változnak meg, a szívükben, a lelkükben szakadnak el a hatalomtól, a hatalomtól való függõségüktõl.
Szóval igazi javulás soha nem fog bekövetkezni. :)"

A mai helyzet persze egészen más: a hatalomtól ma azért nem függetlenítheti magát senki, mert az hihetetlen erõvel nehezedik ránk...

Aki teljesen függetleníteni tudja magát tõle, annak minden elismerésem - sztem gyakorlatilag lehetetlen...

Ezért nem fog leállni a környezetszennyezés, amíg ilyen keretek között létezik a társadalom: mert még egy népet sem lehet rávenni arra, hogy környezettudatosan éljen: akkor hogy lehetne az egész világot?



"Tudom, amit leírtam, sületlen süketelésnek tûnik,"

Nem tûnik annak: valójában épphogy nehéz felvenni ellened a kesztyût...



"úgyhogy egy példa: Jézust a zsidók királyként imádták, azt remélték, õ leszaz, aki megteremti számukra a hõn áhított független államot. Amikor ezt nem tette meg, ellene fordultak. Egy ideig a farizeusok is igyekeztek közel férkõzni hozzá, pl. jóakaratúan figyelmeztették, hogy Heródes meg akarja öletni; de késõbb már féltették tõle a befolyásukat, hatalmukat, és meg akartak tõle szabadulni."

A farizeusoknak semmi befolyásuk nem volt a római helytartóságnál - éppen ez a szinoptikusok alapján levonható egyik leghibásabb következtetés.

A farizeusok éppenséggel pont hogy egy klasszikus vallási elit képviselõi voltak, akik egyáltalán nem kívántak érintkezni a római "elnyomókkal", hanem, gõgösen és önmagukkal eltelve bár, várták a Messiást...

Jézustól valójában az a társadalmi csoport akart megszabadulni, amely, hat-hétszáz éves fõpapi múltja ellenére nem szégyellt kollaborálni a rómaiakkal: a szadduceusok.

Nem keresném ki, hogy hol, talán Lukácséban van az egyetlen részlet mind a négy Evangélium közül, amely a szadduceusokat név szerint is említi.

Õk egy olyan hatalmi elit képviselõi voltak, akik a megszállás ellenére hatalmas vagyonnal rendelkeztek - tehát nem sétáltak csak úgy mindennap az utcán (ezért is nem találkozott velük soha Jézus).

Ha mégis, akkor meg joggal tarthattak a zelóták támadásaitól.

Ennek az elitnek volt a tagja többek között Kajafás, tehát a Jézus "elveszejtésére" konkrétan törõ fõpap is...



"Tehát abban a szituációban is mindenki a hatalom igézetében élt; vagy reménykedett a hatalomban, vagy hatalmat akart, esetleg lázadt a hatalom ellen, mint a zelóták vagy Barabbás. (Nyilván azért lázadtak, mert maguknak akarták megszerezni)."

Ha a zelóták megszerzik a hatalmat, lehet, hogy az antik Jeruzsálem még most is állna - szóval csak óvatosan...

Egyébként, amennyit Barabásról tudok, az alapján egész szimpatikus úriember lehetett.



"Jézus teljesen kívül állt a hatalom világán, semmit sem tett sem az érdekében, sem ellene - és a sorsa ismert. Ennek ellenére az az egyetlen járható út, amit Õ mutatott: a hatalomtól való bensõ elszakadás."

Sok út létezik, és ezek közül csak az egyik a jézusi.

Mellesleg ma nem lehet kivonulni a mai társadalomból - errõl szól egyik kedvenc filmem, Dömölky János fantasztikus példázata, az 1977-es "Amerikai cigaretta" Makláry Zoltán, Gobbi Hilda és Tordy Géza fõszereplésével, és Csurka István zseniális (!) forgatókönyvével. A történet szerint Tordy az elismert költõ, miután kitûntetik, megundorodik önnönmagától és úgy dönt, kivonul a társadalomból, mert õ majd megmutatja...

E "kivonulás" során találkozik a két idõs, fantasztikus színmûvész által alakított utcaseprõvel, akiknek fájdalmasan derékba tört életüknél csak egyvalami ébreszti rá jobban, hogy mennyire lehetetlen megvalósítani ezt a kiszakadást - és ez az igazi szatíra: kiderül, hogy tetves, és tetvesen azért mégsem lehet élni...

A film végén az író megszégyenülten zuhanyozik az egyik irodalmi folyóirat zuhanyzójában, miközben munkatársai körberöhögik eme kivonulási szándéka miatt...

Félelmetesen, pontos és igaz megfogalmazása ez annak, hogy nem lehet kivonulni a szocialista társadalomból - és ugyaníg a maiból, azaz a kapitalistából sem...



"Errõl szól az egyik legjobb könyv is, amit valaha olvastam: Arno Gruen: A normalitás tébolya. (Pszichológia, amúgy, nem tudomány :))"

A cím jó, a könyvet sajnos nem olvastam...



"Ha a Bibliát túl bonyolultnak látod, helyette ezt jó szívvel ajánlom, Jézus tanításainak lényege ebbõl is érthetõvé válik (persze csak kis részben, de már az is valami)."

Gyerekkormtól kezdve sokat olvastam a Bibliát - azt hiszem kicsit túl sokat is...

Ne sértõdj meg, de a következõ húsz évben tutira nem fogom a kezembe venni, legfeljebb ha le kell porolni nagytakarításkor... :)

Az ajánlást köszönöm, a könyvnek majd utána fogok nézni...