Téma: Kétely

csabaga 2014 dec. 01. - 16:48:11 Előzmény tortura
(139/179)
Igen talán pont Brando volt az,akinek a fizetése elsõ alkalommal ment 1 millió dollár fölé.
Nála a fõ gond az elhízásai voltak,mellé a többi színész lenézése,a rendezõ és a forgatókönyv semmibe vétele.
tortura 2014 nov. 30. - 16:04:58 Előzmény Segítõ Béka
(138/179)
Szeretnélek valamire megkérni. Kérlek, írd le még legalább tízszer, hogy Hollywoodban (segítek a helyesírásban, jó?) mindenki keresztényellenes és mindenki zsidó. Egyrészt azért, mert hátha nem olvasta még mindenki, másrészt meg azért, mert láthatóan igen nagy örömet jelent ez Neked. Márpedig az internet csodás vívmánya korunknak, bármit lehet a neten arctalanul, névtelenül, következmények nélkül megtenni. Kérlek, ne foszd meg magad ettõl a boldogságtól!!!
Nem tudom, hogy Marlon Brando mit nyilatkozott Hollywoodról. Azt viszont igen, hogy õ is jókora szeletet hasított Hollywood tortájából. (Már amikor képest volt egyáltalán dolgozni. Sajnos nem mindig volt, a sok tudatmódosító miatt.)
Egyben tutira egyetértünk. A film nagyon jó. Nekem nagyon tetszett. Annak ellenére, hogy bennem végig ott maradt a kétely. Ugyanis amennyi nüansznyi érv elhangzik a pap bûnössége mellett, kb. ugyanannyi az ártatlansága mellett is. Szóval számomra teljesen nyitott maradt a dolog. De nem is baj. A lényeg, hogy elgondolkodtasson a film, ezt a küldetését pedig bõven teljesítette. Adott egy probléma, ami nem egyedi. Jó, ha beszélünk róla, készülnek róla alkotások pro és kontra. Számomra itt egy igazi vesztes van, a kisfiú. Egyébként egyetértek azzal a hozzászólóval, aki nehezményezte, hogy miért nem kérdezték meg a gyereket. Ez szarvashiba volt szerintem. Sõt, szembesíteni kellett volna a pappal és úgy megkérdezni mind a kettejüket.
Liza78 2014 jún. 01. - 12:53:25 Előzmény Argonauta
(137/179)
Ez akkor legyen egy példa a merevségre (igazgatónõ-monsignor).
Legyen még egy: amikor a film közepe felé az igazgatónõ az osztályteremben beszélget a tanárnõvel, és számonkéri, hogy miért küld olyan kevés diákot hozzá az igazgatóiba. Erre a tanárnõ azt mondja, hogy próbálja maga megoldani a problémákat. Erre a válasz: ez egy hibás dolog, van ennek egy hivatalos menete, aszerint járjon el (igazgatónõ-tanárnõ).
Még egy (ezt már említettem is): a fõ jelenetben, amikor az igazgatónõ blöfföl, hogy beszélt egy apácával a pap korábbi iskolájából. Erre a pap kifakad, hogy a lelkésszel KELLETT volna beszélnie, értsd nem beszélgethetnek csak úgy egymás között bárki bármirõl (igazgatónõ-pap).
Még egy: a film elsõ harmadában az apácák vacsorája: az igazgatónõ megkérdezi a tanárnõt, hogy vajon mire gondolhatott az atya kételyrõl szól beszédével. A tanárnõ erre azt mondja, hogy ezt a paptól kéne megkérdezni, erre a válasz, hogy mi nem osztunk meg magánjellegû dolgokat papokkal, a többi apáca pedig hevesen bólogat az asztal körül (igazgatónõ-apáca).
A zárójeles részek arra vonatkoznak, hogy kik között történt a dolog, ami arra utal, hogy oda-vissza megy ez mindenki között, nem csak és kizárólag az igazgatónõ világában létezik a hierarchia.

De ha ez nem elég érv, akkor egészen nyugodtan hozz ilyen béna érveket, mint én, amellett érvelve, hogy nem merev a hierarchia, szeretettel várom.

Igazad van, hogy jól felépített az igazgatónõ karaktere, erõs nõ, intelligens, bátor. Nem gyerekes ez a megdöbbenése, pusztán õ is gyarló: tudja, hogy ilyen van (pedofil pap - vezetõi összejátszás stb.), csak nem AKARJA tudni. Miért? Mert egyrészt túl fájdalmas, másrészt így könnyebb.

Értem azt, hogy mire gondolsz azzal, hogy a kétely a fiúval kapcsolatos. DE. Ahogy én nézem azt az utolsó, pados jelenetet, csak az igazgatónõ gesztusaiból indulok ki (eredeti nyelvû szöveget írom, a magyarban nem teljesen mindent úgy fordítottak):

Tanárnõ: Donald Miller is heartbroken.
Igazgatónõ: Can't be helped (olyan közönnyel a tekintetében és a hangjában, amirõl nekem az jön le, hogy: 'És, kit érdekel, hogy szomorú a gyerek? Majd elmúlik.')

Majd egészen gyorsan tovább is lendülnek ezen a beszélgetésben.
Argonauta 2014 máj. 29. - 13:04:23
(136/179)
Akkor most én is idézgetek,mert látom itt nagy divat:

"Dehogynem merev az a hierarchia: szintén utolsó jelenet: az apáca mesél arról, hogy a kertben sétálva mondta el neki, hogy mit tapasztalt, és hogy mi a gyanúja. Erre a monsignor válasza annyi, hogy õ ezt nem hiszi el. PONT, nincs semmi de/pedig/ha/és, szimplán nem, akkor nem."

Ha ez érvelés,akkor gyorsan elfelejtem,hogy létezik ;)

Én ezt úgy hívom,hogy kategórikus véleménytukma...nálam is megvan a helye szerencsére,csak nem mind1 hogy mi mellett.
Lám nem is különbözünk annyira. ;)
Egyébként ez nem bizonyítja a egyház egységesen beszûkült vagy elutasító merevségét.Ismétlem egységesen!,(csak azért mert mind1ik pingvinruhában van),...ezt a hierarchiát megtalálod bármelyik suliban,akár otthon is....

"Az egész világ megfordul az apácában... Megtapasztalta az egyházi vezetõk cinkos és gusztustalan összejátszását, az egész rendszer fullasztó romlottságát. Annak a rendszernek, aminek õ az életét áldozta."

Olvasom,olvasom,de még mindig gyerekesen prózai egy olyan jól felépített érett karakternél,mint az igazgatónõ.
Ennél azért több kell,hogy anglia is fellázadjon...
(ott nem csak képmutatás van,de komoly szellemiség is,egyikbõl következik a másik)

A fiú elmegy fél éven belül,oké,de akár rövid,vagy hosszútávon nem egyértelmû mi szolgálja az érdekeit,meg az igazságot.Nyilván nem az ha szexuálisan kihasználják,de ettõl a kételye még megvan.Az igazgatónõ képes megállítani a "szörnyet" és meg is teszi,ebben nem kételkedik,sztem egyértelmû,akkor mirõl beszélünk...
A valódi kétely ennél sokkal mélyebb sokkal több,jó és rossz közötti határvonal elmosás.Rég túl vagyunk azon,hogy a pap beteg vagy sem,persze hogy az,vagy hogy az egyház fülledt vagy sem,de komolyan...ennyire a film sem hülye.

Nálam errõl szól és most elmondtam újra pedig utálom magam ismételni.
Bevallom a filmbeli témák tekintetében olyan vagyok mint 1 vadászkutya.Ha ráharapok addig csócsálom amíg el nem fogy.
Képes vagyok hónapokig elemezni,szétszedni,ritkán hablatyolok elhamarkodottan vagy feleslegesen, megvárom amíg letisztul.Így az érveknek nincs erejük számomra.Vagy tudok vmit vagy nem.Amit nem abban kérdezek,amit igen abban nem engedek.Ez még nem jelenti azt,hogy nem tartom tiszteletben az egyéni véleményed,csak látom hol tartasz vele.

Hát így visszaolvasva van 1 stílusom,de akinek nem gatyája ne húzza magára. :D
Liza78 2014 máj. 28. - 22:42:23 Előzmény Argonauta
(135/179)
Engem se nem bántottál meg, se nem sértõdtem meg, ahhoz kicsit több kéne:)

Én mindössze annyit gondoltam, hogy ha itt valamiféle diskurzus folyik, akkor próbálunk érvelni.
'XY jelenet/párbeszéd/apró gesztus/akármi alapján én azt gondolom a filmrõl, hogy ..., az a véleményem, hogy ... azért gondolom ezt, mivel ...'. De lehet, hogy csak én vagyok ilyen butus, és az érvelés valójában annyiból áll, hogy kinyilatkoztatunk valamit, ahogyan te tetted. Kinyilatkoztatod, hogy az egyház nem ilyen, mert csak, mert te tudod, hogy nem és kész. Ez lenne az érvelés a részedrõl.

Próbáltam a mondandód egy részét érvekkel megcáfolni, erre akkor nyilván elvakult vagyok. Legyen, nem kötelezõ reagálnunk egymás kommentjeire.

Ui.: érdekes egyébként, hogy pont a film bemutatása idején (2008 vége felé) robbant ki egy igen komoly pedofilbotrány (talán Angliában?), ami árnyékot vetett a filmre is (véleményem szerint nem kapta meg a kellõ reklámot [amilyet egy ilyen értékes film, ilyen zseniális színészekkel érdemelt volna], továbbá szintén érdekes módon semmilyen 'nagy' díjat nem nyert, holott ha más nem, a színészi játék megért volna pár díjat, de ez a képmutatás hazájában sajnos túl kényes téma még most is).
offtopic
Argonauta 2014 máj. 27. - 15:57:25
(134/179)
Tehát ha a fej rohadt akkor a láb is az...értem,legyen igazad.
De ugye nem haragszol,ha én nem a Fideszre szavaztam?


Gyerekek...kevesebb elvakultság és ítélkezés,több megértés...
offtopic
Argonauta 2014 máj. 27. - 15:57:08 Előzmény Liza78
(133/179)
Van bizony,pont ez a lényeg...
Egyáltalán nem állt szándékomban téged kioktatni,arra reagáltam amit te fellebbezhetetlenül igaznak véltél.Meggyõzni sem szerettelek volna semmirõl,nem is lenne érdemes,fárasztó is hiábavaló meg pláne.Nem bántani akarlak,de ha merevségrõl,dogmatizmusról beszélünk így elnézve a mostani írásodat és az elõzõt is szerencsétlen egyház az árnyékodba sem ér,meggyõzni sajnos így sem tudtál.
Ugye nem bánod? ;)
Liza78 2014 máj. 03. - 16:14:13 Előzmény Argonauta
(132/179)
Az 'itt-ott bomlott kicsit' meg a tömeges pedofília közt van pár árnyalatnyi különbség.

'Az egyház maga nem züllött annyira,hogy általánosan elfogadott legyen a pedofília ahogyan te ezt felvázolod' Hááát ööö, khm.

Dehogynem merev az a hierarchia: szintén utolsó jelenet: az apáca mesél arról, hogy a kertben sétálva mondta el neki, hogy mit tapasztalt, és hogy mi a gyanúja. Erre a monsignor válasza annyi, hogy õ ezt nem hiszi el. PONT, nincs semmi de/pedig/ha/és, szimplán nem, akkor nem.

A fiú legfeljebb fél évig maradt mindössze az iskolában, utána középiskolába ment. Mindenképp elváltak volna a pappal az útjaik rövid idõn belül, akkor is, ha az apáca az égvilágon semmit nem tesz.
A kétely valóban kapcsolódik a felelõsséghez, annak határaihoz, de abban az értelemben, hogy az apáca vádolhatja-e saját magát azzal, hogy ezt a 'szörnyet' simán tovább engedte, rászabadította a világra. És hogy vajon tehetett-e volna ennél többet, mert így csak a saját iskoláját védte meg.
Argonauta 2014 ápr. 24. - 13:30:00 Előzmény Liza78
(131/179)
Sajnos nem vagy elég okos. :) Pedig már kezdtem örülni,de valamit nagyon figyelmen kívül hagytál és az ismereteid is hiányosak.
SPOILER
Amirõl te írsz az igazgatónõ esetében azaz elkötelezettségébe vetett hitbeli kétely,pedig annyira az igazgatónõ sem naiv,hogy ne tudná a "rendszer aminek az életét áldozta" itt-ott bomlott kicsit.Ez egy fiatal apácánál még érthetõ,de nem egy sokatlátott érettebb embernél aki ráadásul nem mindig volt apáca...Az egyház maga nem züllött annyira,hogy általánosan elfogadott legyen a pedofília ahogyan te ezt felvázolod.A hierarchia sem annyira merev,hogy ne találna vkit a monsignor fölött akinek erkölcsi értékrendje is van.
Egyszerûen nem akarnak tudomást venni róla,egyrészt fájdalmas,másrészt rágalomnak hiszik.
Mérleg van,számukra a hatalom és az emberek megnyerése áll a középpontban,ez a legfõbb szempont...
Az egyik oldalon ott van az információ,hogy a pap köztiszteletben álló kiváló prédikátor,aki amellett,hogy törõdõ,odaadó közösséget képes összehozni.A másikon pedig ott egy "túlbuzgó" igazgatónõ és 1 szerencsétlen kiközösített fekete fiú,bizonyíték meg nagyjából semmi.Asszem egyértelmû melyik lesz a mérvadó...
és itt jön az erkölcsi pöcegödör,mert a kétely a fiúval kapcsolatos.
A keresztény tanítás a feltétlen szeretetrõl és elfogadásról szól,a papban tényleg ott van a gondoskodás és a törekvés a jóra annak ellenére hogy beteg módon visszaél a bizalommal és kifordítja a szeretet fogalmát,sajnos õ az egyetlen aki odafigyelt a fiúra.otthon veri az apja,az anyja odadobja bárkinek csakhogy ne lássa szenvedni.Gyakorlatilag duplán ki van téve a sorozatos bántalmaknak és megalázásoknak,nem elég hogy fekete de még meleg is.Szóval a kétely arról szól,hogy vajon jól tette-e hogy leválasztotta az egyetlen védelemrõl és valamiféle szeretet-mintaképrõl csakhogy helyreálljon a rend és ami a valóban helyes.Természetesen õ is tudja hogy igen,viszont ennek olyan következményei lehetnek a jövõben,ami teljesen tönkreteheti a fiút egy életre.Egyébként tökmindegy akár szociálisan akár érzelmileg van leválasztva a fiú mindenképp tönkremegy.A kétely a felelõsség határairól szól...Szerintem nagyon jó film!
3/10
trudy 2014 ápr. 24. - 01:04:34 3/10
(130/179)
Hasonló témában egy sokkal jobb alkotás A vadászat (Jagten) c. dán film.
3/10
trudy 2014 ápr. 09. - 23:10:49 3/10
(129/179)
Mondanivaló, Oscar jelölések és nagy nevek ide vagy oda, ez egy rossz film. Ráadásul abból az "aljas" kategóriából, ami végig fenntartja a nézõben a kíváncsiságot, hogy na, vajon mi lesz a vége, és aztán a végén érezzük csak, hogy nem kaptunk semmit. Mivel nincsenek események, 20 perccel a vége elõtt már nagyon abba akartam hagyni, de azért csak végigszenvedtem, csak közben egyfolytában a hátralévõ perceket néztem. A film hibái: rossz vágások, amelyek nem érzékeltetik az idõ múlását, dögunalmas, egymást követõ 10 perces párbeszédek, gyengére sikerült háttérzene, hogy csak néhány, technikailag rossz pontot említsek, szóval az egész leginkább olyan élményt nyújt, mintha az ember egy középszerû színházi darabot nézne. SPOILER: ezen kívül pedig igen, ahogy mások is kiemelik, a legnagyobb baj az, hogy egyáltalán nem derül ki, kinek volt igaza, ki tekinthetõ jó szereplõnek, vagyis nincsen katarzis a végén. Értem én, hogy a film lényege a kétely, de akkor arra kellett volna mûvészibb, érzékelhetõbb hangsúlyt keresni és egy kevésbé kisszerû bonyodalomból kiindítani a fonalat. A színészek alapvetõen jók lennének, de sajnos nevetségessé válnak a számukra megírt erõltetett karaktervonások ábrázolásával és az indokolatlan érzelmi kitörések eljátszásakor. Arról nem is beszélve, hogy a templomban és az iskolában játszódó jeleneteket borzasztó hangulatosra fel lehetett volna venni, de mivel ez sem sikerült tényleg semmi, de semmi értékelhetõt nem tudok elmondani.
LDPilot 2014 márc. 16. - 20:32:55
(128/179)
SPOILER ELEJE

Nem tudom, hogy bûnös-e Flynn atya, vagy ártatlan. Ha film elárulta volna, az nagyon kényelmes lenne, hiszen jogos haraggal ítélhetnénk el vagy õt ezért az ocsmány tettért vagy az igazgatónõt a szûk látókörû vádaskodásáért, amivel megfosztotta a kissrácot az egyetlen embertõl, aki törõdik vele.

De a film számomra pont azt mondta, hogy ez a világ sajnos sokszor nem kényelmes, nem fekete fehér, nem lehet igazságot tenni. És pont emiatt támad fel a kétely a végén Beauvier nõvérben is. Azt hitte, hogy ismeri a világot, azt hitte hogy mindenrõl el tudja dönteni, hogy jó-e vagy rossz, aztán sorba jönnek a dolgok, amik nem illenek a képbe: hiába tudja az igazságot, nem tudja bizonyítani; hiába ismerte be a pap, nem büntetik meg; hiába szól a szülõnek, az még csak nem is csodálkozik; sõt még a szél sem volt soha ilyen erõs...

Egyszóval nem marad más, mint a szeretet, amit Flynn atya tanúsít az elnyomott, kigúnyolt diákok, James nõvér az osztálya összes tanulója és még Beauvier nõvér is idõs kolléganõje iránt.

SPOILER VÉGE
Liza78 2014 febr. 01. - 22:22:50
(127/179)
SPOILERT TARTALMAZ

Tudom, hogy nagyképû olyat írni, hogy sokan nem értik a filmet (én meg értem, és akkor én biztos okos vagyok), de sajnos ez a helyzet, ennek a filmnek a lényegét a legtöbben nem értik, a mondanivalóját félreértelmezik.
Nem tudnak mit kezdeni az utolsó jelenettel, nem tudják hová tenni. Másik eset, amikor azt mondják, hogy hát "Az igazgatónõ a padon ülve elmondja, hogy kételyei vannak, és hát a film címe is ez, höhö, megfejtettem a mondanivalót, ami baromi egyszerû, hiszen konkrét bizonyítéka nincs a pap ellen, nyilván ez a kétely, ergo a film se valami nagy szám".

Emberek, ha figyelmesen nézitek/hallgatjátok azt az utolsó jelenetet, a napnál világosabban kitûnik, hogy az igazgatónõnek az égvilágon semmi kételye nincs a pap bûnösségével kapcsolatban. Szemernyi kételye sincs, teljesen biztos benne, hogy megtette, amivel gyanúsítja. Ez nem világos az alapján, amit mond? A saját hazugságát (blöff, miszerint beszélt egy apácával a pap korábbi parókiájáról) még legitimálja is, ideológiát visz mögé, mondván "A bûn leleplezése közben néha eltávolodunk Istentõl". Amikor rákérdez a fiatal apáca, hogy "Akkor hazudott?", úgy válaszol neki igent, mintha csak azt mondaná, hogy reggel 8 óra van.

Kételye két dologgal kapcsolatban van: egyrészt a konkrét szituval, ami az iskolájában megtörtént, másrészt egy jóval nagyobb lélegzetû dologgal kapcsolatban.

A konkrét szituval kapcsolatban az, hogy bár az õ iskolájából elment a pap, egy másikba rögtön felvették, sõt még magasabb pozícióba is került, tehát elõ is léptették, bármiféle felelõsségre vonás helyett. Nem büntetést kapott, hanem jutalmat. És ugye az új iskolájában is ugyanúgy "kedvelheti" a gyerekeket, mint tette azt a fekete fiúval. Kételyek gyötrik, hogy valóban megtett-e mindent, hogy ezt megakadályozza?

A nagyobb lélegzetû dologgal kapcsolatos kételye fájdalmas. Ez a nõ az egész addigi életét kérdõjelezi meg, azt a világot, aminek õ szentelte addigi 50 akárhány évét, és amelynek tanaiban olyan erõsen hisz. Hallomásból már tudott ugyan ilyen ügyekrõl (ezt a fészerben mondja a fiatal apácának, amikor az megosztja vele, hogy valamit õ bizony furcsáll), de inkább nem akart tudomást venni róla (amirõl azt mondjuk, hogy nincs, az nincs is). Most viszont elsõkézbõl tapasztalja meg, az õ iskolája falain belül. Szeretne ez ellen küzdeni, de falakba ütközik. Elmondja a monsignornak, aki ügyet sem vet rá, holott egyházi hatalmasságként nyilván tudván tudja, hogy mik történnek bizonyos parókiákon. Az egyházon belül nagyon szigorú a hierarchia, pattoghat õ, de ha a feljebbvalója azt mondja, hogy nem, akkor bizony csönd a neve. Az igazgatónõ tehát szembesül vele, hogy adott egy pap, aki ugye Isten szolgája, a kapocs Isten és a hívek között, Isten tanainak hirdetõje, aki nemcsak erkölcsi bûnt követ el a pedofíliával, hanem ez konkrétan büntetõjogi kategória, törvény tiltja. Erre a felettese, akinek jelzi, hogy probléma van, homokba dugja a fejét, és semmit nem tesz. Ekkor szembesül ugye azzal, hogy a pedofília bizony elfogadott dolog az egyházon belül, a hatalmasságok szemet hunynak felette, "te szemet hunysz az én szennyesem felett, én szemet hunyok a tiéd felett". Kéz kezet mos.

Az egész világ megfordul az apácában, hiszen amirõl eddig csak hallott egy-egy félmondatot (és szerette volna azt hinni, hogy nem igaz, hiszen az õ világról alkotott felfogásába semmilyen módon nem fér bele), azt most a saját bõrén tapasztalta meg. Megtapasztalta továbbá az egyházi vezetõk cinkos és gusztustalan összejátszását, az egész rendszer fullasztó romlottságát. Annak a rendszernek, aminek õ az életét áldozta.

Ha ezt mindenki értette volna, 8 pontnál is több lenne a film értékelése.

Aki szerint pedig a pap nem tett semmi rosszat, az nagyon naiv. Ezer és egy erre utaló jel van. Elég csak az atya sértõdött hangú beszédét hallani a pletykáról (a pletyka természetérõl beszél, holott a két apáca rajta kívül az égvilágon senkinek mégcsak említést sem tett a gyanújáról, ergo baromira nem pletykáltak senkinek, fair módon vele osztották meg a kételyeiket), amivel saját maga igazolja azt, hogy bizony van mit takargatnia. Ha engem gyanúsítanak valami nagyon komoly dologgal, addig nem állok tovább, amíg tényleges bizonyítékokkal elõ nem állnak. Hiszen hitelrontásról nem beszélhet az atya, lásd fentebb: senki más nem tudott a gyanújukról, sem a többi tanár, sem a diákok, senki. A monsignor ugye bajtársa, õ szimplán nem hajlandó foglalkozni az üggyel, a fiatal apácát kilóra megvette a negédeskedésével, a fiú anyja pedig bármit megtenne, hogy ne derüljön ki a fia homoszexualitása, és végigcsinálhassa az utolsó évet az iskolában. A nagyon kevés ember, akit beavattak, mind az atya oldalán áll, õ mégis elmegy. Tipikusan a Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél-esete. Arról nem beszélve, hogy a fõ jelenetben mennyire felháborodik az apáca blöffjén, miszerint õ bizony egy apácával beszélt, nem pedig a lelkésszel, hiszen az lett volna a hivatalos eljárás. Értitek, õ kéri számon a hivatalos eljárást, aki "lazaságának" köszönhetõen magasról tojik az eljárásokra, meg úgy egyáltalán a szabályokra.

Huh, jó hosszú lett, de kiírtam magamból, hátha segít ennek a remek filmnek a megértésben.

SPOILER VÉGE
8/10
kritiza 2013 márc. 30. - 22:58:26 8/10
(126/179)
Hetek, hónapok óta ez a legjobb film, amit láttam. A színészi játék óriási, Meryl Streep ámulatba ejtõ, mint szinte mindig. A feszültség fokozatosan nõ. Van mondanivalója, erkölcsi tanulság. "Körbecsavarodik" az egész történet saját maga körül... szerintem kimondottan jó film.
6/10
wendorion 2013 márc. 14. - 20:33:51 6/10
(125/179)
A film érdekes, de alapvetõen nem vallási szempontból. Ugyanis a filmbõl gyakorlatilag kihagyták az Istenkapcsolatot, alig esett szó imáról, vagy Jézusról. Nekem egy kicsit olyan ez a film, mintha az alkotó nem ismerné a történet környezetét, nevezetesen a hitet és a vallást. Ennek hiányában pedig nem beszélhetünk teljes értékû filmrõl.
A színészi játék viszont tetszett.
Kuenan 2012 dec. 17. - 18:06:53 Előzmény Segítõ Béka
(124/179)
Nekem nagyon tetszett a film, annak ellenére, hogy a pedofil keresztény papok sztereotípiára épít. Én ebben nem látom az izraeliek keresztényüldözését, szerintem a téma önmagában vált aktuálissá. Én sem értem, hogy Meryl Streep milyen kételyrõl beszél a film végén, én vele ellentétben meg vagyok gyõzõdve a pap bûnösségérõl, és ez nem azon múlik, hogy a fiú homoszexuális beállítottságú-e, hanem azon, hogy fiatalkorú, kiszolgáltatott helyzetben perifériára szorulva többszörösen ki van téve annak, hogy kihasználják és ezt teszi itt a pap. Philip Seymur Hoffmann kiváló színész, szerintem az õ jelenléte egy filmben már garancia a minõségre. A film tartalmi leírásával ellentétben szerintem itt nem az avítt szigorú értékrend csap össze a liberalizmussal, hanem a gyerekek iránti felelõsségrõl szól a film. Az én szememben már az sem szimpatikus, ahogy a pap kiprédikálja a "pletykáló" apácákat, pedig itt pletykáról szó nincs, az apácák a saját dolgukkal törõdtek, és csak az illetékeseknek hozták tudomására, a tapasztaltakat egyéb illetéktelen fórumon nem terjesztették. Persze a bizonyíték inkább a magánvélemény kialakítására elég, arra nem, hogy egy vizsgálatban csak erre alapozva elmarasztalják a papot. Nekem ez a film 9/10.
1/10
Segítõ Béka 2012 szept. 03. - 17:00:02 1/10
(123/179)
nekem tetszett többnyire a film, hiába egy antiszemita zsidózás, ill bocsánat, hiába keresztényellenességre megy csupán ki, és ahhoz írták hozzá a filmet, a színészi játék kiváló
hogy mibõl derül ki hogy ez csupán egy csoport iránti ellenszenv köré írt történet?
a végébõl.

spoiler:

egyszerûen hihetetlen hogy egy ilyen üres luftot képesek rúgni, egy magabiztos, határozott nõ, aki még hazudni is képes, hogy kiderüljön az igazsága, és az ki is derül, hiszen meleg a gyerek és 5x jött el korábbi munkahelyeirõl, de legfõképpen lemond a pap most is, és a végén az ízléstelen zsidó hálidud képes egy olyan "kételyem van" mondatot meryl streep szájába adni! nagyon igyekeztek lezárni csattanóval a filmet, olyannyira hogy az egész film hitelét romboltál le vele, de ízléstelenségükben még ezt sem vették észre.
http://www.youtube.com/watch?v=7OCx3KQHWpA
2/10
AldersbacherFilmYeah 2012 aug. 31. - 15:16:14 2/10
(122/179)
Egy cseppet sem tetszett,ez a film..Külföldön biztos sikeres.
De nem is ma láttam..De határozottan emlékszek,hogy nem tetszett.
1/10
Segítõ Béka 2012 aug. 31. - 00:38:59 1/10
(121/179)
na így keresztényellenesek a mûvelt nyugaton :) a zsidó halivudban, a film nagyon jó amúgy.
hogy is mondja Marlon Brando? "hálivudot a zsidók irányítják, mindenki zsidó ott"
http://www.youtube.com/watch?v=7OCx3KQHWpA

ahogy elképzelem, ahogy a mûvelt zsidók kéjesen nézik a filmet és csorog a nyáluk :)

így keresztényellenesek a zsidók nyugaton, így keresztényellenesek a zsidók Magyarországon:


Apokrif

Zakatol a szentcsalád
Isten tömi Máriát,
József nem tud elaludni,
keres valami piát.
Nem lel, felkel. Pizsamára
húz fel inget és gatyát,
lemegy a Háromkirályba,
hogy egy fröccsöt legalább ---
--- "Megint Isten?"
--- "Az hát, megint."
Sóhajt, nagyot húz, és legyint:
--- "Különben,
múltkor kivertem a huppot.
Ha az orrom elõtt dugtok!
--- de így megmondtam a Marinak,
legalább tartsad a pofád,
úgyis szól mint a földrengés
mindig az a rohadt ágy,
közben - de komolyan! - ne halljak
több ha-ha-ha-halleluját!"
7/10
Rahar 2012 máj. 20. - 09:57:17 7/10
(120/179)
A film megtekintése után vártam megközelítõleg egy hetet és elolvastam az utolsó 45 hozzáírást. Alapvetõen nekem tetszik a film. A színészek kiválóan alakítják a többsíkú karaktereiket. Szerintem a kameraállások és vágások is jók, a szinkron is rendben van. Az alaptörténet és a cselekményvezetés érdekes, izgalmas, de nem mozgalmas. Aki a cselekményekben gazdag alkotásokat szereti annak valószínûleg nem fog tetszeni. A cselekményben két dolgot nem értek, illetve szerintem nem valós és logikus.
***SPOILER***
A fõnõvér film végi kétellyel kapcsolatos kifakadása számomra nem illik bele a személy addigi cselekedetébe, mintha csak a film végéig, illetve még utána is a kételyt szerette volna fenntartani a rendezõ és/vagy forgatókönyvíró. Mert ha annyira mardossa a kétely, akkor a pap távozása után valóban leellenõrizhette volna, hogy az elõzõ helyekrõl a pap valóban miért távozott olyan gyorsan.
***SPOILER VÉGE***