10/10
suxel 2011 jún. 10. - 09:50:52 10/10
(2157/2797)
Sajnáltam amúgy azt egy kicsit, hogy Bruno nem békélt meg a testvére iránt a végén és lettek volna jóba, de olyan bûnöket követett el, hogy ezt szerintem másképp nem is lehetett volna lezárni. Megérdemelte, teljesen jogos vég volt a számára, hiszen most bezárják a börtönbe a karaktere alapján úgyis megszökik, ha pedig elszökik külföldre úgyis visszajönne megöldösni azokat, akik az útjában álltak, mert a bosszú hajtotta volna akkor is. De nagyon nagyon jó volt a sorozat.
10/10
mary0114 2011 jún. 10. - 09:20:46 10/10
(2156/2797)
Sziasztok!
Vége lett kedvenc sorozatomnak/sorozatunknak. Nagyon sajnálom. Amit szerettem benne, hogy nem húzzák el, most inkább nézném még sok-sok részen keresztül. Az utolsó részben történt annyi minden, mint más sorozatokban kb 20 részben. Nekem tetszett a befejezés. Csalódtam volna, ha Bruno öngyilkos lesz. Ha börtönbe került volna, szerintem kérdéses a vége, hogy megjavul, mit csinál ha kijön. A Viktoria-Fernando szálat viszont szerintem összecsapták. Jó lett volna még tudni, hogy Maura mennyit kapott, remélem jó sokat. Az esküvõs jelenet nagyon tetszett: az a rengeteg tömeg, fényképezés. Szépek voltak. Nem tudom nektek feltûnt-e, de a templomi esküvõ éneklõs részénél mennyire nevettek. Ott látszott, hogy nem Alex és MJ, hanem William és Jacky. Will visszafojtott nevetése tök jó volt. Szerintem várható volt, hogy egy ilyen közös jelenettel ér véget.
mona67 2011 jún. 10. - 08:45:14
(2155/2797)
Sziasztok! Ez az esküvõ nem semmi volt. Mint egy díj átadó, bevonulás a vörös szõnyegen a templom tele rajongókkal, utána a színpadon tánc és meghajlás. Igazi népünnepély volt. Én azért Brunót nem lõttem volna le jobban szenvedt volna ha börtönbe zárják és Alex helyében bejártam volna a börtönbe , hogy lássa milyen boldog vagyok. Annyi rosszat csinált, hogy több szenvedést érdemelt volna. Nagyon sajnálom, hogy vége. Remélem lesz még ilyen jó sorozat.
JÓ VOLT VELETEK ITT ÉS REMÉLEM MÉG VALAHOL ÖSSZETALÁLKOZUNK. JÓ NYARAT MINDENKINEK!!!
10/10
cuba 2011 jún. 10. - 07:45:39 10/10
(2154/2797)
Borzasztóan sajnálom én is, hogy vége lett, de látom, hogy nem vagyok egyedül. Nagyon jó sorozat volt, nem volt túl hosszú, a történet is nagyon jó volt és a szereplõk is. De nem kell elkeseredni, mert lehet nézni a www.online-sorozatok.hu oldalon fent vannak a részek.
Judit84 2011 jún. 10. - 06:06:25 Előzmény baba24
(2153/2797)
Vége:(Sajnálom,annyira szerettem nézni.1-2 részt még leadhattak volna:)Majd biztos fogják ismételni.Puszi mindenkinek
10/10
baba24 2011 jún. 09. - 22:57:30 10/10
(2152/2797)
Én is nagyon sajnálom hogy vége lett mert ezt a sorozatot tudtam volna még nézni!De nagyon jó volt a vége és minden részlet a helyére került a film végében!
10/10
Zsolti01 2011 jún. 09. - 22:24:33 10/10
(2151/2797)
Szerintem nagyon jól megoldották a végét. Mondjuk azért kicsit furcsa hogy eriket nem keresték meg a végén :D
10/10
cristina.olivia 2011 jún. 09. - 20:26:59 10/10
(2150/2797)
Hát vége lett minden idõk legjobb telenovellájának. Örülök, hogy láthattam. Jó lenne ha egyszer adnák a Rtl klubon is, hogy minél többen láthassák ezt a tökéletes sorozatot.
juan-ZSU 2011 jún. 09. - 19:34:51
(2149/2797)
Bruno és Alex végsõ összecsapása nagyon tetszett.Ez a Victoria igaz hogy Bruno a fia volt meg minden de be kellett volna látnia hogy gonosz.Eric lõtte le végül Alex úgy se tette volna meg és jól járt elmenekült a pénzzel.Azért látszott hogy Alex nem gyûlölte Brunot mert szomorú volt mikor meghalt.
Volt egy nem megszokott esküvõ is ilyet még nem láttam meg ott volt a templomi és a sok rajongó rengetegen voltak és fényképeztek.A vége pedig szép volt tengerparti romantika már több sorozatban is láttam de nagyon tetszik az is.
Ez a sorozat a kedvenceim között van és el se hiszem hogy vége lett :(
andika91 2011 jún. 09. - 19:30:21
(2148/2797)
Jajjde sajnálom hogy vége van :( Annyira jó sorozat volt és most ez az utolsó rész is jajj annyira jó volt:( kár hogy csak 90 részes :(
10/10
clody90 2011 jún. 09. - 19:25:51 10/10
(2147/2797)
Viszont ezt a részt nagyon összesûrítették ám! Durva! :D Úgy elnézném még õket... :) na mind1.
Fernando milyen édes volt már,"A rabszolgád is lehetek" :D ehh... :)
Amúgy elég pöpec kis nyaralója lett Victoriának ott a karib tenger partján. :D Elfogadnám én is! :)
Azért furcsa hogy Fernando Alex legjobb barátja szinte testvére és se a polgári,se a templomi esküvõjén nem õ volt a tanuja... pfff ez milyen már? :D
"A szertartásnak vége!" A sorozatnak VÉGE! :( FIN... megkönnyeztem,ohhh.... <3

Ui.: Na az utolsó képkockák után mondja azt valaki hogy nincs meg köztük a kémia! :D Mert bolond,aki ezt állítja! :P

Szép nyarat minden Sortilegio fannak! :)
BOLDOG VAGYOK! :D
10/10
clody90 2011 jún. 09. - 18:53:11 10/10
(2146/2797)
Azért nem semmi,hogy ennyi minden történik 1 részben! Másik szappanoperában ezt 50 részen keresztül viszik...Esküvõ,fõgonosz halála...stb. Nem semmi ez az Erik,de legalább happy end. :) De rossz hogy vége van,istenem... :( Nagyon hiányozni fog,elnéztem volna 500 részen keresztül. :D
Egyébként arról tud valaki valamit,hogy David Z. új sorozata Sandra Echeverría-val mikor lesz Magyarországon? Sajna itt a Cool-on ez a Dél királynõje lesz,nem hiszem hogy nézni fogom...
Alexnek tényleg több élete van a macskánál is! :D Most is meglõtték,hihetetlen! :D De ez a Victoria is kicsit zizi,hogy lebunyózza a saját fia,kiterül és tudja miket tett és így Bruno drága fiam,úgy Bruno... :D
Megérdemelte a sorsát! :)
10/10
clody90 2011 jún. 09. - 18:40:32 10/10
(2145/2797)
UTOLSÓ RÉSZ GYEREKEK!!! :)
wááááááá de sajnálom... :( a legeslegjobb sorozat (volt) a világon! Remélem mihamarabb ismétlik valamelyik csatornán. :)
IamWhoIam 2011 jún. 09. - 15:56:56
(2144/2797)
Én is sajnálom, hogy már ma vége! Messzemenõen jó sorozat volt!!! minden rész izgalmas, fordulatos, nem húzták vonták... és az ilyen filmek miért nem 200 részesek legalább????!!! :)
mona67 2011 jún. 09. - 14:29:39
(2143/2797)
Sziasztok! Eljött az utolsó rész vetítése. Nagyon sajnálom , mert nagyon jó sorozat volt. Kár, hogy vége!!!!
10/10
Adry87 2011 jún. 09. - 13:10:51 10/10
(2142/2797)
Ne haragudj de nem ismerem azt a sorozatot.Jó hogy itt nem haltak meg benne, még így képernyõn keresztül is félelmetes volt, nem ám még átélni.
BEN1986 2011 jún. 09. - 12:37:46
(2141/2797)
Ez a jelenet tisztára olyan volt, mint a Nada Personalban. Ott is szitává lõtték az autót, persze meg is haltak benne. :)
10/10
Adry87 2011 jún. 09. - 11:54:00 10/10 Előzmény suxel
(2140/2797)
Tényleg ez volt a legjobb, látszott hogy Bruno-nak már mindegy, hogy meg akarta ölni Alexet.Még õ is remegett és megijedt, akárcsak Paula, de nem is csoda, majdnem meghaltak.Szerencséjük volt a páncélozott autóval.Én is úgy gondolom, hogy nem Bruno lett volna, ha megöli magát, õ nem olyan gyáva és csalódtam volna benne.Erick már nagyon nehezen bírja Bruno-val.Maurának most befellegzett, milyen ideges volt, mikor a rendõr elmondta hogy mivel gyanúsítják.Végre MJ emlékezett az emberrablásra, örülök hogy végre Maura megbûnhõdik.
10/10
suxel 2011 jún. 08. - 20:52:53 10/10
(2139/2797)
A mai rész az egyik legjobb rész volt az összes 90 közül. Mindig is szerettem a végjátszmákat. Szerintem Bruno akkor lett volna gyáva, ha megöli magát, de örülök, hogy nem tette. Nem annyira szeretem minden esetben az öngyilkos végeket, inkább ölje meg õket valaki vagy valami, vagy bûnhõdjenek úgy, ahogy kell. Tetszett mikor Mj neki ment Brunonak. Na megjött a 12 év Elenanak is, tiszta õsz lesz mire onnan kijön. Kiváncsi leszek Maura mennyit kap, hát neki is minimum 12 év kellene. Maura kopp kopp kopp, aztán holnap Brunot letudjuk és happy end!
10/10
mary0114 2011 jún. 08. - 19:57:01 10/10
(2138/2797)
Végreeeee! Maura arca a végén minden pénzt megért! Alakulunk, bûnhõdnek a drágák. Bruno rendesen pofára esett ma: 1. mikor közölte az anyja, hogy MJ most örökölt 2. a páncélozott autó. Alexéknek nagyon nagy szerencséjük volt, hogy MJ autójával mentek. Elenának meg megint csak azért kell a lánya, hogy kivigye onnan. MJ végre emlékezett, Maurának befellegzett. Lisette azért csak elmondta Alexnek, hogy Maura és Bruno tervelte ki az emberrablást is. Viktoria viszont már idegesít, még mindig hisz Brunonak. Nem tudom mi kellene még neki.