Én már azon is sokat gondolkodtam, hogy Õ miért polgári szolgálatos???
Nem vagyok járatos katonai berkekben, nem tudom hogy ezt kérni kell-e, vagy rátestálják
a delikvensre, de az tény hogy erre a beosztásra nem lehet, NEM TUD büszke lenni.
Nem állhat ki hirdetni a " mundér becsületét", a haza védelmét, amikor mindenki
tudja róla, hogy "irodista", parkolási helyeket koordinál. Ezzel nem tud büszkélkedni, ezzel nem
lehet mit kezdeni, ebbõl nem lehet várat építeni.
Lehet, hogy már megbánta, lehet hogy ez így jó neki, minden lehetséges.
Én bízok benne, hogy ez a nagy csend, hallgatás esetleg egy stratégia része, ezt így tervezte.
Én erre gondolok, így képzelem el mert így szeretném!!!

De hiszen ugyanezt írtam én is! (azt a tévécsatornát én nem tudom nézni)

Kedves Kje, szoktad nézni a Showbiz Korea-t? Ha néznéd, biztos vagyok hogy mást gondolnál a katonaként idejüket töltõ sztárok szereplésérõl. Nem telik el úgy egy mûsor, hogy ne mutatnának párat közülük. Tegnap is volt kettõ, három mosolygós, szalutáló fiú. Az sugárzik róluk, hogy "de jó a katonaélet...teljesítsd a kötelességed...". Aztán utána látjuk, hogy egyik-másik visszaállt már a zenekarába vagy forgat már, mert éppen most szerelt le. Ez nem lehet véletlen!

Sziasztok,
ez itt a nagy kérdés?! Vajon miért magányos? Egy ilyen jó pasi? Mert az szinte tuti, hogy nem azért mert egy magába zárkózott, magának való valaki lenne. Látjuk, hogy milyen közvetlen és vicces gyerek. Olyan valaki aki könnyen köt ismeretséget, mindenki kedveli (valahol azt írták, hogy öt választották 2010-ben az év legjobb kollégájának. Akivel a legjobb együtt dolgozni). Akkor vajon miért? Egy ilyen pasi, a nõk biztos egész életében ragadtak rá...
Ezek szerint már GbS készítése idején is magányos volt, tehát nem azért van egyedül mert attól fél, hogy a hírneve miatt lesz mellette az a nõ. Akkoriban még alig ismerték.
Ráadásul mit kezdjünk azzal a nyilatkozatával, hogy õt már többször is otthagyták a nõk...Ez persze lehet, hogy azért van mert egoista és nem tud eléggé szeretni, ahogy maga is mondja. De az is lehet, hogy másért hagyták ott...
Most például, hogy katona igazán lenne ideje csajozni, de azt mondja hogy nem megy ki szinte sehova otthonról. Csak elmegy dolgozni és vissza haza. Biztos találna olyan nõt aki már nem akar férjhez menni, elvált és már van egy-két gyereke is. Ilyen volt például a Mishil is (Állítólag volt is köztük valami). Ott is egyre több elvált asszony van, nem kellene egyedül, depisen gubbasztania...EZ AZ A GONDOLAT AMITÕL NEM TUDOK SZABADULNI...Mondjatok valamit, ami megnyugtat!

Igen, szerintem ez a helyes fordítás, errõl van szó.

Igen, lehet, hogy nagyon magányos, annak érzi magát. Végzi a munkáját, mert most ezt kell tennie, és ugyan nem kerüli a nyilvánosságot (biztosan látta, hogy fényképezik, de eléggé egykedvû volt, nem tiltakozott és nem is mosolygott az utolsó két alkalommal, a biciklis képekre és a melegítõs képekre gondolok), de biztos nem is keresi a nyilvánosságot, hiszen más sztárok, akik katonák, itt-ott szerepelnek, gondolom nem parancsra. Ki tudja. Hátha átgondolja az eddigi életét, talán rájön, hogy nem azonos azokkal, akiknek a karakterét a filmekben eljátsza. Vagy legalábbis nem szabad annyira azonosulni velük. Nem tudom, mi lehet ez a nagy csend körülötte.

Elõ fogom venni ariportokat, nyilatkozatokat, átnézem. Mindig egy csomó furcsaságot mondott. Lehet, hogy csak nem értjük.

A könyvében a GS kapcán az angol fordítás szerint ezt írta:

However Min Ho said "When you want to throw away, throw away anything, but love just try to stop there". If not for that sentence by means of Ji An I might have given up on life.

Ezt így fordította 56:

Azonban Min Ho kijelentette, "Ha eljön az idõ, amikor el akarsz dobni, akkor dobj el, de elhagy a szerelem, vége lesz, próbáld csak ki." Ha ez a mondat nem Ji Ané lenne, lehet, hogy feladnám az életem.

Szerintem a magyr fordítás teljesen téves és értelmetlen, de még nem fejtettem meg, pontosan mit akar itt mondani.

Nincs meg valakinek ez az oldal úgy, hogy látható az eredeti (koreai nyelvû) szöveg?

Õrülten sajnálom, ha valóban ennyire magányosnak érzi magát!
Egy ilyen kiváló ember, akit ennyien imádnak, és maguknak akarják, nem lehet magányos!!!!

Vagy talán éppen ez az, ami taszítja!!!???!!!

Lehet, hogy talán túlságosan bezárta magát, de remélem, hogy nemsokára jön majd valaki, aki megtalálja szíve kicsi szobájához a megfelelõ kulcsot!!

Köszi!
Nekem is tetszik a sok új érdekesség Koreáról, jó sokat dolgozhatsz vele!

http://youtu.be/M95yy63_2RA BG.

európai étkezési szokásokkal ellentétben a koreaiak számos fogást fogyasztanak egyszerre, gyakorlatilag minden azonos idõben kerül ki. Ez egy hétköznapi vacsora esetén minimum három-hét, egy koreai vasárnap (vagy ünnep) esetén minimum tíz. A jellegzetes ízeket a szójaszósz, a fermentált szójabab paszta, a chili, a gyömbér és a fokhagyma adja. Összességében pedig az mindenképpen elmondható róla, hogy jó buli, mint minden olyan konyha, ahol sokan esznek sokfélét, egyszerre. Bár inkább az elmúlt években vált népszerûvé, és New York-ban talán elterjedtebb, mint a saját hazájában, jellegzetes mûfaj a koreai BBQ, amely fogalom. A különbözõ pácolt húsokat és zöldségeket ilyenkor az asztalnál készítik, mellé pedig a kötelezõ salátafélék, mártogatósok és savanyúságok járnak.

A koreai konyha, bár összetett, nem elsõsorban a kifinomult komplexitás jellemzi, inkább az erõs, karakteres ízek. A többi ázsiai konyhához hasonlóan, azonban itt is az öt íz: a sós, édes, savanyú, keserû és csípõs egyensúlyára törekednek. Az étkezés két központi eleme a rizs és a kimchi, a koreai nemzeti eledel. A rizs hófehér, és só és fûszerek nélkül fõzik – az egyenek ízesítik meg. A kimchi csípõs-fûszeres savanyított-erjesztett zöldség, leggyakrabban kínai kel, de uborkából és daikon retekbõl is készítik. A szöuli kimchi múzeum 187 féle kimchit tart számon. Kimchi mindenhez jár, kíséri a levest, a rizst, a húsokat, halakat.

Ha manapság egy „átlag” koreaival találkozunk, az illetõ – kérdéseinket meg sem várva – büszkén elsorolja, mit tud hazánkról. A következõket lehet hallani: a magyarok ázsiai eredetûek, következésképpen a két nép között létezik valamiféle rokonság; a magyarok igen zenekedvelõk: Liszt és Bartók neve hangzik el leggyakrabban. 1956-tal kapcsolatban van, aki megemlíti Nagy Imre nevét.

A koreai diákok, ismerik Budapest nevét, és tudják azt is, hogy gyönyörû város, amely a legendás kék Danyubu (vagy Donau) partján van. Szeretnek hasonlóságokat, párhuzamokat felfedezni a két ország történelme, kultúrája és szokásai között (annál is inkább, mivel mint „ázsiai eredetûek”, mondhatni rokon nép vagyunk a számukra). Ilyen hasonlóságnak tartják, hogy Magyarország hosszú ideig élt idegen elnyomás alatt, vagy szenvedett el külsõ támadásokat. Igen rokonszenves számukra, hogy a magyarok is a fûszeres, csípõs ételeket szeretik. Arra is gyakran kitérnek, hogy Magyarország volt az elsõ kelet-európai ország, amely diplomáciai kapcsolatra lépett velük.

Magyarország volt az elsõ kelet-európai ország, amely 1989. februárjában diplomáciai kapcsolatot létesített a Koreai Köztársasággal. Ezt követõen a két ország között szoros gazdasági és kulturális kapcsolat alakult ki. A koreaiak igen hálásak azért, hogy a magyarok úttörõ szerepet játszottak a diplomáciai kapcsolatok felvételében, s természetes, hogy nagy érdeklõdés nyilvánul meg azóta a magyar nép, a magyar kultúra iránt.
A szöuli Hanguk Egyetem magyar nyelv és irodalom szak négy évfolyamán több mint száz hallgató tanul magyarul (a tanszék 1989-ben jött létre). Itt van ( ha nem nézzük a szomszédos országokat) a legnagyobb magyartanszék.
A dél-koreaiak számára a keleti rész történelme, kultúrája – részben a szigorú törvény jóvoltából – szinte teljesen ismeretlen terület volt. Csak az elmúlt években alakult ki például hazánk nevének angolból átvett végleges koreai változata Hongari formában: korábban a Hangari alakot használták. Sokan – helytelenül – a Hongari második szótagját hangsúlyozzák. A két koreai állam eltérõ külpolitikáját jelzi, hogy míg Délen a Hongari, Budap'esut'u, Danyubu (ritkábban Donau) szóalakot ismerik, Északon az oroszból átvett Wenguriya, Budap'e¹ ut'u, Dunai terjedt el.

인생은 내게 일어나는 일 10%와, 내가 거기에 어떻게 대응하는지 90%로 이루어져 있다.
Az élet csak 10%-ban az, ami történik velem, 90%-ban pedig ahogyan reagálok rá.

AZ OKOS ORVOS

Élt egyszer Szöulban egy orvos, aki messze földön híres volt ügyességérõl. Voltaképpen nem tanulta sehol sem a tudományát, hanem csak a maga esze után járt, de csodálatosan felismerte a betegek lelkiállapotát, és abból következtetett arra, hogy mit tanácsoljon nekik. Ezenfelül meg jól bele is tudta magát képzelni a betegek helyzetébe. Ha valaki felkereste, akár közelrõl jött hozzá, akár valami távoli országrészbõl, a vizsgálat csak annyiból állt, hogy maga elé állította a beteget, és mereven a szemébe nézett, majd anélkül, hogy a látogatás oka vagy a beteg hogyléte felõl érdeklõdött volna, inkább õ kérdezett:
- Ugye, itt fáj neked? - vagy így faggatta: - Nemde ez meg ez idézte elõ betegségedet?
A beteg többnyire azt felelte:
- Bizony, igazad van, valóban így áll a dolog! - mivel az orvos legtöbbször ráhibázott panaszára. A betegek bizalommal kérték, hogy gyógyítsa meg bajukat. Az okos orvos fel is írta utasításait a betegeknek, és útjukra bocsátotta õket. Ha a beteg valami szegény éhenkórász volt, egy árva punt sem fogadott el tõle fizetségül.
Egy napon Kjanggi tartományból egy beteg kopogtatott be hozzá, valami kórság miatt csontig lesoványodott, és már az arca is szánalmat keltett mindenkiben, aki csak rátekintett. Az orvos ennek a betegnek is mereven a szemébe nézett, szánalomtól eltelve, és tüzetesen megfigyelte gondterhelt arcvonásait, szemének csillogását, majd így szólt:
- Nem látok én rajtad semmiféle testi betegséget! Mi lehet hát az oka fogyásodnak és nyomorúságos, rossz színednek?
A beteg ezt felelte:
- Igazad van, nem testemben lakik a baj, hiszen sohasem érzek fájdalmat, de idebenn, a lelkemben, valami igen kínoz!
Ezt mondván, megmutatta a köldökét. Az orvos továbbra is fürkészve nézte, és a végén a beteg elmondta, mi baj érte:
- Ezelõtt három évvel kimentem egyszer az erdõbe tûzifát vágni, és miután jól megrakodtam, egy darabig baj nélkül mentem hazafelé. Hihetetlen forrón sütött a nap, és egyszerre olyan szomjúság fogott el, hogy szinte forgott körülöttem a világ. A torkom teljesen kiszáradt. Leraktam hát a tûzifát magam mellé, s egy patak völgyében, amely az erdei úttól kissé távolabb folydogált csöndes csobogással, letérdeltem, szájamat a víz tükréhez tartottam, és lassan, kortyonként szürcsöltem a hûs italt. Ekkor világosan láttam, hogy miközben a vizet iszom, egy kígyó kúszik a habok között, undorító vízisikló volt, és még mielõtt megakadályozhattam volna, a számba csúszott, bele a torkomba, és azon nyomban a gyomromba siklott. Képzelheted, hogy mit éreztem! Öklendeztem, ott a parton, amíg bírtam, de az állat csak nem jött ki a gyomromból! Azóta rettenetes aggodalomban élek, és bárhova is megyek, egy orvos sem tudja a bajomat meggyógyítani! Eljöttem hozzád, te bölcs vagy és ügyes, bízom benned! Segíts rajtam!
Az orvos egy darabig elmélyedt gondolataiba, majd jóindulatúan a betegre nézett, és így szólt:
- Van segítség a számodra! De emlékezz vissza, hogy amikor a vizet szürcsölted a patakban, nem volt-e valami sapka vagy kalapféle a fejeden. Milyen volt?
A beteg néhány percig gondolkozott, majd azt felelte, hogy kis idõvel azelõtt egy szép, hosszú fácántollat talált, és azt tûzte a hajába, s amikor a pataknál vizet ivott, csak az díszítette fejét, sem sapkát, sem kalapot nem viselt.
- Rendben van - jelentette ki erre az orvos, megnyugodva -, menj csak most szépen haza, tûzz megint a hajadba egy szép hosszú fácántollat, és eredj el ahhoz a patakhoz, igyál még egyszer néhány korty vizet ugyanazon a helyen, ahol annak idején a kígyót lenyelted, és azon nyomban meggyógyulsz, eltûnik a rettegésed!
E szavakkal jóságosan útjára bocsátotta a betegét, õ meg dolgához látott.
A beteg azonnal elindult haza, keresett magának egy hosszú fácántollat, varkocsába tûzte, és kiment a patak partjára. Ott szerencsésen megtalálta azt a helyet, ahol a baj érte, letérdelt, és ugyanúgy kortyonként szürcsölte a hûs vizet. És csodák-csodája, ismét megpillantotta a közeledõ siklót, és mielõtt megakadályozhatta volna, a hüllõ megint a szájába siklott. Másodszor is a víz fölé hajolt, a kígyó akkor is megjelent. Akárhányszor próbálta, mindig ott termett a sikló, és a torkába csúszott.
Elgondolkozott, és hirtelen rájött a dolog nyitjára: az, amit õ kígyónak nézett, csupán a varkocsába tûzött fácántoll tükörképe volt, mely ott kígyózott, kúszott a patak fodrokat vetõ vizén. Ezt látta õ igazi kígyónak. Kihúzta hát varkocsából a tollat, letérdelt, és úgy ivott; most már nyoma sem volt a kígyónak, csak saját kerek képe mosolygott rá a vízbõl. Ettõl a perctõl fogva megszûnt nyugtalansága, és végleg kigyógyult képzelt betegségébõl.


Koreai mese,a fiaimnak annyira tetszenek,és érdekes mert mindegyik tanulságos.

A ZÖLD BÉKA

Réges-régen, még annál is régebben történt.
Valahol vidéken állt egy házikó, mely egy zöld levelibékáé volt. A lapulevéllel borított kicsike kunyhóban a békaanya meg a fia éldegéltek kettesben.
Ez a békafiú azonban soha nem hallgatott anyja szavára, bármire kérte is, mindig az ellenkezõjét csinálta.
Amikor az anyja a szövõszéken vásznat szõtt, és arra kérte, menjen egy kicsit játszani, egész nap a házban rendetlenkedett, lármázott, amikor pedig az anyja a mezõre ment, és meghagyta, hogy játszadozzon odahaza, a házban, a falu másik végére szaladt, és a környékbeli gyermekekkel verekedett.
Így történt ez az evésben is. Amikor azt mondta a fiúnak, hogy lassan egyen, csak azért is kapkodva evett, de alighogy lenyelte az ennivalót, máris öklendezett.
Akárhogy is, ez a békafiú igazán haszontalan teremtés volt.
Ha anyja arra kérte, menjen a hegyre, és hozzon fát, a folyóhoz ment, és egész napon ott úszkált, és amikor a folyóhoz küldte, halat fogni, a hegyre kapaszkodott fel, és ott helytelenkedett.
Egyáltalában nem hallgatott békaanya egyetlen szavára sem, és csak összevissza barangolt.
Búslakodott is a békaanya haszontalan fia miatt, olyannyira, hogy végül belebetegedett.
A beteg békaanya állapota egyre súlyosbodott, már-már a halálán volt.
Egy nap magához szólította a békafiút, és így szólt:
- Egyetlen gyerekem, édes fiam! megkérlek valamire. Amikor meghalok, ne temess a hegyre, hanem a folyó partján hantolj sírt nekem.
A békaanya elmondta utolsó kérését, és ezzel örökre lehunyta a szemét.
A békaanya valójában azt szerette volna, hogy a hegyen temessék el. De mivel jól tudta: ha azt kéri, hogy a hegyen temessék el, mindig ellenkezõ fia pontosan a folyó partjára temeti, ezért kérte arra, hogy semmi szín alatt ne temesse a hegyre, hanem a folyó partján hantolja el.
A békafiú most érezte igazán, mit jelent anyja elvesztése; az egész ház sivárnak, üresnek, elhagyatottnak látszott, s a napi étkezés is gondot jelentett számára. Megrázó zokogásban tört ki belõle a szomorúság.
Egy darabig elfojtott hangon sírt, majd öklével szétkenve könnyeit, mély gondolatokba merült.
"Míg anyám élt, nem hallgattam rá, csak keserûséget okoztam neki! Bár anya utolsó kérése furcsa ugyan, szavai szerint kell cselekednem!"
A békafiú, miután mindezt meghányta-vetette magában, óvatosan fogta anyja holttestét, és a folyó partjára, a homoktakaró alá temette.
Ezért megy fel a békafiú, ha esik az esõ, a fa ágára. Onnan lesi anyja sírját, és közben folytonosan sír.
- Anyám sírját elmossa-e a víz, ke-ke, ke-kekek?...
- Anyám sírját elmossa-e a víz, ke-ke-kek?....
Azt mondják, hogy a zöld levelibéka, mikor beköszönt az esõzés, és megduzzad a folyó vize, azért sírja olyan izgatottan: "ke-ke, ke-ke-kek", hogy megtudja, vajon nem mossa-e el a víz a folyó partjára temetett anyja sírját.

Koreai mese,KNG,is ezt hallgata gyermek korába?

Értem,köszönöm,próbálkozom,feltenni,dolgokat,mert most Namgilrõl kevés a hír és igy legalább megismerjük Koreát,vagyis én, mert a többiek már biztos sokat tudnak már róla,most keveset leszek,mert éjszakáztam.Inkább este felé.Szia.

http://youtu.be/vVtZsh0UD44 ezt nézétek annyira szeretem õt,hangját.Nem KNG énekel,de õ hangját is nagyon szeretem.

Szia te-ca.szerintem õ az életbe is magányos,nem csak a filmjeibe,kevés az önbizalma,és nem mer mások felé nyitni ha megnézed a képeit,vagy a riportjait a karja mindig össze van maga elõtt zárva,nem nagyon nyitott a külvilágra,szerintem.De ez csak magánvélemény.