Hm. Még egy egykommentes troll-droid?

Hm. Evolúciós algoritmusok, Lenski-kísérlet, hogy csak két hívószót említsek. De van még több is. Mint minden elmélet, ez is egy logikai úton levezetett hipotézisként indult, de utána a bizonyítékok tömege és a valóra váló jóslatai elmélet rangjára emelték. Egyébként nem tudok arról, hogy akár egyetlen sebbõl is vérezne...

bizonyított tény??? ez jó:) filmezz pár millió évig és akkor lesz bizonyítékod is:) egyáltalán nem bizonyított, csak egy logikailag levezetett elmélet... sõt egyre több sebbõl vérzõ gondolat. baromi sok mindent figyelmen kívül hagy, ezért is kételkedni benne egyre jobban.

Hm. Az evolúció bizonyított tény, ellenben az ID és kreacionista vélekedéssel. Utóbbiaknak egyébként még kutatási programjuk sincs, úgyhogy egyelõre sejtésszámba sem lehet õket venni.

Akkor csak simán kreacionista vagy?

Nagyon jó sorozat, Stephen Hawking gondolatai a világegyetem keletkezésérõl igazán fantazstikusak voltak. Remélem, a többi rész is ilyen érdekes és elgondolkodtató lesz. :)

Bár ez nagyon szõrszálhasogató volt tõlem...

Amúgy? Az új epizódról miért nincs ennyi duma? Vagy rajtam kívül más is inkább elkapcsolt?

Ez a Maggie Gyllenhaal úgy néz ki, mintha valami XX. sz. elejei némafilmbõl bukkant volna elõ.

Ha már annyira nem tény (amúgy az), akkor nem lehet szegény legalább teória?

Nem vagyok katolikus
És az evolúció csak egy hipotézis,nem pedig egy bizonyított tény
Szóval semmivel nincsen elõrébb az ID-nél

Olyan elmélet nincsen ami minden hézagot betömne,de számomra az ID az elfogadhatóbb,mert azokra a kérdésekre is választ ad,amelyre az evolúció nem tud
És azokat a kérdéseket,amelyeket feltettél az ID elméletével is magyarázhatóak lennének
Itt az oldaluk,itt megtudod ismerni részeletesebben az elméletet: http://ertem.hu/topic/aktualis/

Csak részleteiben ismerem Dembski, Behe és a többi intelligens tervezés mellett érvelõ munkáit, de az alapvetõ kritikáik az evolúció ellenében legjobb tudomásom szerint nem meggyõzõek. Az evolúciós folyamat alacsony valószínûsége, és a természetben megfigyelt tovább nem redukálható összetettség a fõ kritikájuk. Az alacsony valószínûség érve "paraszti" ésszel is gyenge ha csak belegondolsz, hogy mekkora volt a valószínûsége, hogy a kettõnk nagyszülei, szüleink, majd pedig mi megszülessünk és hogy most itt beszélgessünk. Ennek az eseménysorozatnak is alacsony a valószínûsége, de mégis bekövetkezett. A tovább nem redukálható összetettség jelképének számító eukarióta ostorral kapcsolatban fogalmazott meg kritikát Behe munkájához az általad idézett cikkben említett Kenneth Miller. Ráadásul az evolúció elmélete és az embriológia, összehasonlító anatómia, genetika, molekuláris biológia, paleontológia, biogeográfia stb. területei egymást erõsítik. Az evolúciós elmélet hiányában meg kellene magyarázni, hogy egyes fosszíliák miért olyan idõsek amilyenek, miért csak észak-amerikában található egy adott fosszília, miért olyan egy adott madár szárnyának a felépítése amilyen, miért azok az emberi magzat fejlõdésének szakaszai amik( tudod amikor egysejtes! embrióból egy bonyolult többsejtû! élõlény fejlõdik :P) stb. De ha tényleg van olyan elmélet az evolúción kívül, ami mindent megmagyaráz és jobban teszi, mint az evolúció akkor szerintem minden tudós érdekében áll annak feltárása.

Itt egy érdekes cikk az evolúcióról,és a spontán biogenezisrõl:)
Bocs hogy hosszú

"Egy csodálatos utazás

Elme alkotta az anyagot, vagy az anyag az elmét? A természetben látható dolgok öntudatlan erõk termékei csupán, vagy egy alkotó értelem is szerepet játszott létrejöttükben? Ahogy teológusok, úgy filozófusok és tudósok is viaskodtak ezzel a kérdéssel, az ókori athéniektõl olyan modern Nobel-díjasokig mint Albert Einstein, Arno Penzias és George Smoot fizikusok. Egyszerû okból foglalkoztak ezzel: minden kérdés közül talán ez a legfontosabb és legalapvetõbb.

1859-ben a brit természettudós, Charles Darwin bemutatta evolúcióelméletét, melyben amellett érvelt, hogy a vak természet hozta létre a körülöttünk lévõ növények és állatok összes faját. Az új elmélet sokakat arra a meggyõzõdésre vezetett, hogy a természetben nem találhatóak meg egy Teremtõ létének bizonyítékai. Ha valami a természetben rejtély maradt, a tudósok idõvel majd azt is megmagyarázzák. Meggyõzõdésük szerint, ha ezek eredetét Istennek tulajdonítanánk, azzal egyszerûen lemondánk a tudományos törekvésrõl.

Ma a darwinisták ugyanezt a kihívást intézik a kortárs értelmes tervezettség (intelligent design, ID) elmélete ellen. Azt bizonygatják, hogy az ID csupán egy a hiányos ismeretekbõl fakadó érv – Istennel próbálja betömködni jelenlegi tudományos felfogásunk hézagait. Az évek során a darwinisták számos jól átgondolt érvet hoztak fel, ám ez nem tartozik közéjük.

Az értelmes tervezettség elmélete szerint a természetben sok minden a tervezettség félreérthetetlen jeleit mutatja. Az elmélet azonban nem azon alapul, amit a tudósok nem tudnak a természetrõl, hanem éppen azon, amit tudnak róla. Tudományos felfedezések sokaságára épül, melyek számos területet ölelnek fel a biológiától a csillagászatig, köztük néhány igen friss felfedezést is. A könnyebb megértés kedvéért tegyünk most egy utazást!

Egy különleges szerkezet csodája

Képzelje el, hogy Ön egy világszínvonalú szoftvertervezõ, aki húsz év múlva él a jövõben. Éppen most tudta meg, hogy sorsoláson ûrutazást nyert egy távoli, meg nem nevezett bolygóra. Az indulás elõtti találkozó helye a Sugárhajtási Laboratórium a kaliforniai Pasadenában. Ahogy megérkezik, az elmaradhatatlan fehér laboratóriumi köpenyt viselõ tudósok leültetik egy fehér konferenciateremben, és elmagyarázzák, hogy az utazás az általuk “tömegmeghajtásnak” nevezett technológiára támaszkodik – nincsenek rakéták, nincsenek lángok, így nincs szükség óriási kilövõállomásra. Ön közvetlenül a Laboratóriumból fog indulni.

Alapos orvosi vizsgálatok után beszáll egy esõcsepp alakú ûrhajóba a kapitánnyal, a pilótával és két másik nyertessel együtt. A pilótafülkében beszíjazzák ülésébe a panorámát feltáró ablak elõtt, és különféle vezetékeket, tapaszokat és csöveket csatlakoztatnak a testére. Bal oldalán ül az egyik lottónyertes; vastag, szõrös karjai vannak. Úgy néz ki és úgy beszél, mint egy idõsödõ acélipari munkás Pittsburgh-bõl, Ön azonban hamarosan megtudja, hogy az illetõ valójában elsõrangú tengeralattjáró-tervezõ. Az Öntõl jobbra ülõ magas, szõke, a harmincas éveiben járó nõ pedig egy fizikus a Cal Tech egyetemrõl, és folyamatosan a tömegmeghajtóval kapcsolatos kérdéseivel ostromolja a kapitányt.

A fedélzet ajtaja bezárul. Megkezdõdik a visszaszámlálás. A hetes számnál halk sóhajtás hallható. Ötnél egy oktávval mélyebb lesz, és ön érzi, ahogy fogai vibálnak az ínyében. Háromnál hunyorogni kezdenek a fények. Zéróhoz érve a fülke elcsendesedik. Egész testén szúró fájdalom fut át, és belezuhan a sötétségbe.

Amikor felébred – szivárgó nyállal, elhomályosult tekintettel és fejfájósan – fogalma sincs mennyit alhatott. Egy percet? Egy órát? Egy napot? Megdörzsöli a szemét és látja, hogy a hajó már egy holdhoz vagy bolygóhoz közeledik, melynek felszínén valamiféle pacákból álló minta kavarog.

Talán tornádók, leszámítva, hogy mind más irányba halad. Viselkedhet így egy vihar? Ahogy a hajó közelebb ér, rájön, hogy a hold semmire sem hasonlít a naprendszerünkben amirõl valaha is hallott. A színek és részletek valahogy semmi ismerõsre nem emlékeztetnek.

Észreveszi, hogy minden erejével az ülés karfáját szorítja, majd megpróbál ellazulni. A hajó egyre lejjebb és lejjebb ereszkedik. Világossá válik, hogy ez a különös hold közelebb van és kisebb mint ahogy gondolta - talán csak egy tucat mérföldnyire van, és ugyanilyen széles.

Aszteroidának azonban igencsak szokatlan volna, mivel majdnem tökéletesen kerek. Oldalra pillant, hogy lássa a sorsolás többi nyertesének arckifejezését. Tekintetük ugyanolyan zavarodott és elképedt, mint az Öné.

Ön újra a hold felé fordul, ám rájön, hogy valójában nem egy holdhoz vagy bolygóhoz közelednek. Ez inkább valamiféle gépezet, és sokkal nagyobb bármilyen emberalkotta tárgynál, amit valaha is látott.

Amikor a hajó közelebb ér, látni lehet, hogy az akármicsoda felszínén sokmillió nyílás tárul fel és csukódik be, amiken ûrhajók milliói haladnak át mindkét irányban. Egy mûszer halkan felsípol a vezérlõpulton, a pilóta elõtt.

– Azt javaslom, ne felejtsenek el levegõt venni – mondja, ahogy mosolyogva Önökhöz fordul.

Ön vesz pár mély lélegzetet, de egy pillanattal késõbb megint visszatartja a levegõt. Azt várta, hogy a hajó pályára áll az ûrállomás körül, ám most észreveszi, hogy az egyik nyílás – ami alig nagyobb a hajónál – éppen elõttük van, és a pilóta egyenesen felé tart.

Azon kapja magát, hogy visszaszámol tíztõl, és azon tûnõdik, ezek lesznek-e életének utolsó másodpercei. Egy pillanat múlva már a másik oldalon vannak, túl az átjárón. Belül a szédítõ kifinomultság birodalma terül el; folyosók összetett labirintusa és minden irányba szerteágazó vezetékek. Némelyik vezeték feldolgozóegységek és szerelõállomások fele nyúlik, míg mások – magyarázza el a kapitány – hatalmas számítógépekhez vezetnek, amelyeket késõbb láthatnak majd, az ûrállomás központjánál.

Repülnek, egyre csak repülnek. Amikor a központi feldolgozóegység (CPU) végre a képbe lebeg, maga is külön ûrállomásnak tûnik. Körülbelül fél mérföld széles és gömb alakú. A pilóta keresztülóvakodik a hajóval egy apró átjárón. Belül amerre csak a szem ellát csigalépcsõk vannak, sok-sok mérföld hosszan.

– Nem azért vannak, hogy sétáljunk rajta – mondja a pilóta. – Adattárolásra szolgálnak. A merevlemez részei.

– Képzelni sem mertem volna, hogy ilyen fejlettek vagyunk! – mondja az Ön balján ülõ sorsolás-nyertes. – Hogy tudtuk mi ezt megcsinálni?

– Méghogy mi? – kérdez vissza a pilóta. – Ne butáskodjon. Észre kell vennie, ez a gyár olyasmire képes, amire az emberi gyárak soha – képes megépíteni saját maga másolatait.

Tehát még bonyolultabb, mint ahogy elõször képzelte. Rápillant a balján ülõ utasra. A nõ a körmét rágja. Önhöz hasonlóan valószínûleg õ sem akarja a színpadias utas szerepét játszani, és hangot adni a kézenfekvõ magyarázatnak – miszerint ez a bámulatos ûrállomás egy nálunk fényévekkel fejlettebb földönkívüli civilizáció mûve lehet.

A pilóta tovább magyaráz.

– Ne értsenek félre. Bár ez a gyár rendkívüli, azért nem tökéletes. Idõnként, amikor megépíti saját maga egyik másolatát, létrejön egy kisebb különbség, egy másolási hiba. De – ahogy a franciák mondják – vive la différence. Az apró változások teszik lehetõvé mindezt körülöttünk. Ugyanis elõfordul, hogy a másolási hibák némelyike tulajdonképpen elõrelépést jelent. Ez a fejlõdés megmarad, és ezeknek az apró változásoknak a sora vezetett az elõttünk lévõ csodálatos gyárhoz. Elõször a gyár igen kezdetleges volt, ám idõvel...

A fizikusnõ Ön mellett közbevág:

– Mennyire lehetett kezdetleges, ha képes volt saját maga másolatait megépíteni? Mi sohasem tudtunk olyan gyárat építeni, ami képes volt olyan gyárat építeni, ami képes volt olyan gyárat építeni, ami képes volt...

– Mire célozgat? – csattan fel a pilóta. – Ön valami vallásos megszállott?

A fizikus pislog, összezavarja a vád. – Nem, én... – próbálkozik újra – csak arra gondolok, hogy a mérnökök, akik építették ezt, zseniálisak voltak. Ez lenyûgözõ.

A pilóta sértõdöttsége elpárolog. Helyette olyan arcot vág mint aki jót szórakozik, és megkönnyebbült, mert hirtelen megértett valamit. – Azt hiszem, kissé félreértettük egymást. Van hármójuknak fogalma arról, hogy hol vannak?

– Nem, senki sem árulta el nekünk – mondja a fizikus.

Ekkor közbevág a kapitány. – Csak annyit mondhattunk, amennyi feltétlenül szükséges volt. Önöket mind a szakértelmük miatt választottuk – egy mérnököt, egy fizikust, és egy szoftvertervezõt. Ez az egész projekt titkos. Szigorúan bizalmas.

Ahogy a különös beszélgetés alakulását követi, észreveszi, hogy az ablakból látható csigalépcsõk mintha nagyobbra nõttek volna. A hajó behúzódik az egyik mellé, és feltûnik Önnek, hogy ezek a lépcsõk vagy létrák szokatlanul ismerõsek. A többihez hasonlóan egy pár csavarodó sín fut egymással párhuzamosan, ami pedig középen összeköti õket, az... Hirtelen megérti, de az Ön mellett ülõ mérnök mondja ki hamarabb:

– Ez egy DNS-modell, méghozzá akkora, mint egy épület! – Ki akar ugrani az ülésébõl, hogy rámutasson, de a bonyolult biztonsági rendszer visszatartja. – Nézzék! Az összefonódó sínek a kettõs spirálstruktúra. Figyeljék meg, hogyan köti össze õket középen a nitrogénbázis. Kezd eszembe jutni, hogy is van ez az egész…

– Nitrogéntartalmú bázis – javítja ki a pilóta, és int, hogy maradjon nyugton. – Adenin, timin, guanin és citozin.

– A genetikai kód négybetûs ábécéje – mondja a kapitány – Rövidítésük A, T, G és C.

– Innen származnak a genetikai betegségek – teszi hozzá a pilóta. – például a rángógörcs és a Down-kór. A genetikai betegségek esetében végül mindig található egy hiba a DNS-szálban.

Ön most már felismeri a négy vegyületet – a négy betût – arról, ahogy az adenin kirakósjáték-darabként illeszkedik a timinhez, a guanin pedig a citozinhoz. Ez a négyes, valamint a kettõs spirál szerkezete a rend és szabályosság alapja.

Közelebbrõl megfigyelve azonban látni lehet, hogy nem minden tekintetben szabályszerûek. A betûk sorrendje bármelyik sínen szemmel láthatóan véletlenszerû.

A mérnök félbeszakítja gondolatmenetét:

– Ha ez a DNS modellje, mi van a többi... úgy értem, mi a helyzet az ûrállomással?

– A nagy gömb maga az egész sejt – mondja a pilóta.

– A kisebb belsõ gömb pedig a sejtmag, ahol feldolgozásra kerül a biológiai információ, és ahonnan elszállítják a különféle fehérjegépezetek építését segítõ kódot – teszi hozzá a kapitány.

Ön és utastársai megpróbálják mindezt megemészteni. Valóban egysejtû szervezetek modelljével van dolguk? Lehet egy apró sejt ilyen bonyolult? És lehetséges, hogy akár a legambíciózusabb kormányzati program ilyen részletes modellt volt képes építeni, ilyen hatalmas méretben?

A mérnök ön mellett újabb kérdést vet fel:

– Ha az Egyesült Államok – a Föld bolygó vagy az emberiség, mindegy – építette ezt a modellt, ezt az ûrállomást, hogyan kerültem én a képbe? Mérnöki munkám termékei ócska játékoknak tûnnek ehhez képest.

A kapitány mély lélegzetet vesz, felkészülve a következõ keserû pirula beadására.

– Ezt nem emberek építették. És nem, nem is egy földönkívüli faj tette.

– Nem építette senki – szól közbe a pilóta.

A kapitány tovább beszél:

– Tudják, hogy a fizikusok a múlt század nagyobb részében próbálták egyesíteni Einstein relativitáselméletét a kvantumfizikával – a nagy testek fizikáját az atomoknál kisebbekével? Pár éve néhány fizikus próbálkozását siker koronázta.

– A mindenség elmélete, így nevezik – folytatja a pilóta. – Ez a felfedezés technológiai áttörések sorozatát tette lehetõvé, elképzelhetetlen gyorsasággal. Ezeknek az áttöréseknek a részletei még mindig titkosak, de az új technológiák fejlesztése során egyre több és több tehetséges embert kell felvennünk, hogy haladhassunk a munkával. Önök hárman fel lettek véve a projektbe.

Új és igencsak zavaró magyarázat kezd körvonalazódni a sorsolás nyertesei elõtt. A kapitány végre tiszta vizet önt a pohárba:

– Az úgynevezett “mindenség elméletére” támaszkodva megtudtuk, hogyan kicsinyíthetjük le a dolgokat – mondja. – Amikor Önök felkeltek a kezdeti megrázkódtatás után, a kicsinyítés folyamata már javában zajlott. Az elmosódott folt, amit láttak miután elõször felébredtek... Egy sejt volt, és akkorának tûnt, mint ahogyan azt a legjobb tizenkilencedik századi mikroszkópokon látni lehetett. Azok a mikroszkópok körülbelül hétszázszorosra nagyítottak, és amikor felébredtek, Önök hétszázszor voltak kisebbek a megszokottnál, tehát a sejt hétszázszor nagyobbnak tûnt. Aztán ahogy közeledtünk, tovább és tovább zsugorodtunk, mígnem milliárdszor kisebbek nem lettünk eredeti méretünknél. Így bejuthattunk a sejtbe, majd a sejtmagba.

– A tizenkilencedik században a sejt fekete doboz volt – egy rejtély. A legtöbb tudós a sejtmagot viszonylag egyszerûen képzelte el, valami kis nyálkával teli tasaknak. Ahogy láthatják, alaposan mellétrafáltak. A sejtmag olyan bonyolult, hogy még mindig csak próbálkozunk a megértésével.

Ahogy a hajó a következõ pár órában áthalad a sejtmagon, Ön nyersanyagok és késztermékek megdöbbentõ arzenálját figyelheti meg, amelyek mikrocsövekben kerülnek szállításra a számos összeszerelõegység között, a nagyobb és õket befogadó sejt-gyár külsõ területein. Nyilvánvalóvá válik, hogy a hajó körüli gépekekbõl nem csak megszámlálhatatlanul sok van, hanem csodálatosan sokfélék is. Molekulákból épült gépek húzzák szállítmányukat molekulákból épült síneken. Vannak molekuláris kábelek, kötelek, emelõcsigák. Fénnyel üzemelt gépek gyûjtik be a fényrészecskéket, és molekuláris elemekben tárolják õket. Más gépek kapcsolókat nyomnak be a sejtben, áramot küldenek az idegeken keresztül, és más gépeket (vagy magukhoz hasonlókat) építenek. Vannak másolásra, emésztésre és ürítésre szolgáló gépek. Bármerre is néz, csodálatos és különös szerkezeteket fedez fel. Nanotechnológiákat, melyek fényévekkel fejlettebbek bárminél, amit az emberek elértek. A döbbent csend percei után elõször a mérnök tér magához.

– Honnan tudja a sejt, hogyan kell megépítenie, üzemanyaggal ellátnia és vezényelnie mindezeket a gépeket?

– Ugyanazt használja, mint a számítógép – mondja a kapitány. – Információt. Az információ egy részét – tehát nem mindet – ezeken a kanyargó lépcsõkön tárolják körülöttünk, a DNS-ben, ami a dezoxiribonukleinsav rövidítése. A DNS olyan, mint egy számítógépes program, és négybetûs ábécéje – az A, T, G és C – sokféleképp csoportosulhat, hogy létrehozza az aminosavak húszbetûs ábécéjét. Minden “aminosav-szó” három DNS-betû hosszúságú. Ezzel a húsz különféle aminosav-szóval hosszú fehérjemondatokat lehet írni – a körülöttünk látható, serény molekuláris gépeket.

Mivel Ön számítógépes programozó, hamar rájön, hogy a DNS betûk sorrendje miért nem szabályos mintát követ, mint például ATGCATGCATGC... már érthetõ, miért nem ismétlõdõ sorrendben követik egymást. A fizikus hasonlóképp gondolkozik:

– Most már értem! – mondja. – Nem tudtam rájönni, miért tûnik úgy, hogy az A-k, T-k, G-k és C-k szinte véletlenszerûen kerülnek a kettõs spirálra. Most már nyilvánvaló! – A sorrend valójában nem véletlenszerû. Információt kódol, genetikai információt. Mint a regények, számítógépes programok és használati utasítások. Azok sem betûk ismétlõdõ sorozatait használják, hiszen akkor nem közölhetnének információt. Olyan lenne, mintha úgy próbálnánk levelet írni egy barátunknak, hogy a B-nek mindig az A után kell jönnie, a C-t pedig harmadiknak kell írni. Vagy ha minden betût olyan szabályok szerint kellene leírni, hogy “írd ezt a betût még egyszer, majd ugorj elõre két betût az ábécében”, akkor soha semmi értelmeset nem tudnánk leírni.

A kapitány bólint.

– Egy barátunknak írt képeslap, a gyilkosságról szóló krimi, a számítógépes szoftver vagy a DNS a sejtben – bármelyiket is vesszük, ha információt akarunk kódolni, nem korlátozhatnak minket minden lépésnél elõre lefektetett szabályok. Namármost ez nem azt jelenti, hogy véletlenszerûen használhatjuk a betûket. Képzeljék el, hogy fognak egy szoftvert, és véletlenszerûen megkeverik a kódot. Ez tönkretenné. Ugyanez történik, ha itt véletlenszerûen felcseréljük a betûket. A múlt hónapban elvesztettünk egy darukezelõt, aki babrálni kezdett az egyik molekuláris gépezet aminosavsorrendjével. A gép összeomlott, magával rántva a darushajót és kezelõjét. Jó oka van, hogy a betûk egy bizonyos meghatározott sorrendben szereplenek. Éppen ez a sorrend megfelelõ e gépezet számára.

– Bár néha mégis elõfordulnak véletlenszerû változások a betûk sorrendjében – teszi hozzá a pilóta. És nem mindig halálosak. Néha jót jelentenek – ez az evolúció. A kapitány erre forgatni kezdi a szemét, és a két férfi élénk vitába kezd, amit nehéz követni. Valami olyasmirõl van szó, hogy az egyedi mutációk a betûk sorrendjében, a kettõs spirál gerince mentén (az A-k, T-k, G-k és C-k) felelnek az Ön körül látható bonyolult biológiai gépezetekért. Ahogy a hajó elhagyja a sejtmagot, majd a sejtet, a vita olyan hevessé válik, hogy kis híján beleütköznek egy ostorszerû gépbe, ami a mellettük elhaladó baktériumsejt külsejébõl nyúlik ki.

– Hoppá! – mondja a pilóta, és az utolsó pillanatban ragadja meg a botkormányt, hogy kikerülje a sebesen forgó tárgyat.

– Ez a kis szépség a bakteriális ostor névre hallgat – mondja a kapitány. – Forgómotor, a baktériumok ennek segítségével közlekednek. Protonmeghajtású. Akár 100 000 fordulatot is meg tud tenni percenként, és egy negyedfordulat ideje alatt meg tudja változtatni a forgásirányt.

Még több ostor nyúlik ki a baktériumsejt oldalából, és ahogy lehagyja önöket, látható, hogy összehangoltan használja õket kifinomult gyorsító-, fékezõ-, és kormányzómechanizmusainak részeként. A hajó odaér a legközelebbihez, és világossá válik, hogy a készülék nem csak hasonlít egy csónak motorjára – hanem pontosan olyan. Ott a csapágypersely, L- és P-gyûrûivel, az általános csatlakozó, az állórész a csapokkal és a C-gyûrûvel, a forgó az M- és S-gyûrûvel, és még egy tengely is. Ahogy alászállnak az ostorszerû propeller felé, a kapitány tovább zsugorítja a hajót, a pilóta pedig közelebb repül, hogy jobban szemügyre vehessék.

– Azok a motorok, amelyeket mi építünk, nem tudják megjavítani magukat. Ez azonban igen – magyarázza a kapitány. – Valamint a folyadékot amiben úszik, átszûri üzemanyagért. Ehhez olyan bonyolult módszert alkalmaz, amit képtelenek voltunk megfejteni, amíg össze nem tudtuk zsugorítani magunkat, hogy közelebbrõl megnézhessük. A pilóta szerint ez a motor egy egyszerûbb változatból fejlõdött ki, egyenkénti, parányi mutációk révén. A mutációknak apróknak kellett lenniük, mert a nagy mutáció mindig rosszat jelent. Kárt okoz, vagy pusztít.

A pilóta bólint.

– Valószínûségek kérdése az egész. Egy apró, lehetséges mutáció – legalábbis elméletben – egyetlen, vagy legfeljebb nagyon kevés véletlenszerû változással járna a DNS-szálon lévõ betûk sorrendjét tekintve. Ez az A-k, T-k, G-k és C-k sorrendje, amit a csigalépcsõk gerincén láttunk a sejt belsejében. Ezzel szemben egy véletlenszerû változás, ami egyszerre hoz létre egy vadonatúj testrészt, a DNS-beli változások százait vagy ezreit igényelné, és mindegyikre egyidõben lenne szükség.

A kapitány állít valamit egy mûszeren és újra bekapcsolódik a beszélgetésbe.

– Olyasmi ez, mintha a betûkirakós játék betûit csak úgy kiöntenénk a táblára, és azt látnánk, hogy véletlenségbõl egy nagyszerû, befejezett játék jött létre összekapcsolódó szavakkal. Darwin elvetette a nagyléptékû mutációk elméletét. Meg volt gyõzõdve róla, hogy túl vannak a valószínûség határain. A késõbbi kísérletek igazolták õt. Aki el akar jutni a tökéletesen kifejlõdött motor ígéretföldjére, annak az egyik apró mutációról a másikra kell haladnia. De ezzel a megközelítéssel is van valami gond. Darwin tudta, hogy a természet kirostálja a hibás mutációkat. Ha a gyümölcsmolyokat radioaktivitásnak tesszük ki, utódaik némelyike kettõ helyett négy szárnnyal születik. Fantasztikusan néznek ki, csak az a gond, hogy nem tudnak repülni. A szabadban éhenhalnának, vagy megennék õket. Így esélyük se lenne, hogy a négyszárnyúság mutációját továbbadják a következõ nemzedéknek. Ha egy furcsa véletlen folytán valamelyiknek sikerülne, akkor pedig szerencsétlen utóda éhezne, vagy õt ennék meg.

A pilóta megpróbál közbeszólni, de a kapitány töretlen lendülettel folytatja:

– A természetes kiválasztódás könyörtelen. Eltünteti a nyomorék mutánsokat, akik életképtelenek a természetben. Ez az oka, hogy minden egyes mutánsnak, az egyszerû kezdetektõl a finoman hangolt motorig mûködõképesnek kell lennie. Az evolúció hegyén való feljutás csak így folytatódhatna. Ez nem ellentmondásos. A vitában résztvevõ biológusok mind egyetértenek ezzel kapcsolatban. Látják már, mi itt a gond?

– Nincs itt semmi gond – veti közbe a pilóta, és hitetlenkedve rázza fejét a kapitányra nézve.

De a kapitány is rázza a fejét.

– Szerintem pedig van. Egy biokémikus a következõképpen magyarázta ezt: az ostoros motort egy egérfogóhoz hasonlíthatjuk. Minden alkatrészére szükség van ahhoz, hogy mûködni tudjon. Vegyünk ki egy részt az egérfogóból – mondjuk a rugót – és az eredmény nem egy közepesen jó egérfogó lesz! Hanem csak részek halmaza, ami nulla fenyegetést jelent az egérre nézve. A baktérium ostorával ugyanez a helyzet. Ha a motorból elvesszük az egyik fehérjeösszetevõt, az eredmény nem egy lassúbb, nehézkesebb motor lesz – hanem egy nagy kupac szemét. És mivel a darwinizmus mechanizmusa csak csak úgy építhet, hogy kismértékû, hasznos változásokat használ ki és örökít tovább, nem a legjobb jelölt egy ilyen gépezet megépítésére. Az evolúciós folyamat minden lépésének olyan kicsinek kell lennie, hogy egy véletlen képes legyen elõidézni. Továbbá minden fokozatnak mûködõképesnek kell lennie, különben a természet megszabadul tõle. De az olyan szerkezeteknél, mint az ostoros motor, csak az építési folyamat utolsó lépése juttat minket a mûködõ motorhoz! Az evolúciós folyamatnak egyszeri óriási ugrásra lenne szüksége, éppen olyanra, amilyet a darwini evolúció nem enged meg.

A pilóta kezd türelmetlen lenni.

– A biokémikus, akiért Ön annyira rajong, teljesen figyelmen kívül hagyja annak lehetõségét, hogy az evolúció útközben átvehet gépeket más rendszerekbõl. Már talátak is egy molekuláris gépezetet, egy kis mikrofecskendõt, ami egy mûködéképes lépcsõfok szerepét tölthette be az ostoros motor felé vezetõ fejlõdési folyamatban! Vajon hány funkcionális lépcsõ vár még arra, hogy felfedezzük? Az Ön biokémikusának kudarca a legszégyenletesebb fajtából való – a képzelet kudarca. Képtelen felfogni, hogy a természet talán kreatívabb nála.

– Ami azt illeti, ez a biokémikus már részletesen válaszolt az Ön érvére. – mondja a kapitány.

– Az érv pedig, amit felhoz, még csak nem is az intelligens terevezettség mellett szóló érv – mondja a pilóta. Hanem csak a darwinizmust cáfoló érv.

– Ön ezt szeretné hinni – mondja a kapitány, kitartva véleménye mellett. – Valójában támogató bizonyítékot is kínál a tervezettség mellett, ami így szól: Tapasztalatból tudjuk , hogy intelligens tervezõk képesek bonyolult gépezeteket építeni, melyeknek minden részére szükség van ahhoz, hogy mûködhessenek. Ilyenek például az egérfogók és a motorok. És tudjuk, hogy ezek hogyan épülnek – megállapítjuk az elérendõ célt, majd tudatosan összeállítjuk a részeket, míg mûködõ egészt nem kapunk. Valójában mindig is csak és kizárólag az értelmes cselekvõk esetében láthattuk, hogy képesek erre. Más szóval közös tapasztalatunk határozott bizonyítékot kínál arra, hogy csak egyfajta okozó állíthat össze gépeket. Ez pedig nem az elektromosság vagy a mágnesesség. Nem is a természetes kiválasztódás, ami véletlenszerû változásokkal dolgozik. Nem valami teljesen tudat nélküli ok. Hanem intelligencia – az egyetlen és kizárólagos lehetõség.

– De ez nem tudomány! – kiabálja a pilóta, öklével a mûszerfalra csapva.

– Valakinek nem kellene a hajóra figyelnie? – sipogja erõtlenül a fizikus Ön mellett.

– Ne aggódjon – mondja a pilóta megnyugtató mosollyal. – A robotpilóta vezet.

Jó tudni, tekintve hogy a pilóta és a kapitány egyre jobban elmélyülnek vitájukban. Ön lehunyja szemét, ahogy a hajó áthalad az ostoros motor forgó szálai által felkorbácsolt nyomon.

Természetesen a kapitány, a pilóta és az utazás kitaláció mûve – a vita azonban valódi. Kortárs tudósok közt zajlik, mint például a biokémikus Michael Behe és a biológus Kenneth Miller. A párbeszéd a világ legjelentõsebb újságjainak és tudományos folyóiratainak lapjain is megjelent. A sejt ebben a fejezetben bemutatott bonyolult világa is valódi. E különös szerkezet világának a felfedezése ösztönzi az intelligens tervezettség kortárs elméletét.

(William Dembski írása alapján)"

Aki hisz benne annak van rá bizonyíték;)

A spontán biogenezis is csak egy elmélet,ugyanis még senki nem csinált élettelen anyagból élõt
Eddig csak szerves anyagot sikerült a kutatóknak létrehoznia,de ez még nagyon nagyon messze van egy élõ organizmustól
És az evolúció 100%-ban bizonyítva van???????:DD
Na nemáááár....
Az egész elég ingatag lábakon áll,ugyanis semmilyen tárgyi bizonyíték nincsen a létezésére,amit próbálnak rá bizonyítgatni azt pedig sorra megcáfolják


Ezt Alan H. Linton elismert bakteriológus mondta:

„A bakteriológia elmúlt 150 éve alatt egyetlen példa sem volt rá, hogy egy baktériumfaj egy másikká alakult volna át… Mivel még a legegyszerûbb egysejtû élõlényeknél sem találunk bizonyítékot arra, hogy a fajok átalakulnának, nem meglepõ, hogy… a magasabb rendû, többsejtû élõlények egész táborában sincs bizonyíték az evolúcióra.”

Az evolúció fõ motorja a mutáció
Az evolucionisták azt mondják,a mutációk 99%-a hasztalan az élõlénynek,és a maradék 1% az,ami hasznos,ez mûködteti az evoluciót
60 éve tenyésztenek laboratóriumokban muslicákat,amelyek 11 naponta szaporodnak,vagyis 11 naponta születik egy új generáció
Mégsem láttak soha új fajt,vagy akár csak egyetlen új enzimet megjelenni
A kísérletezõ tudósok szélsõséges hatásoknak tették ki a muslicák generációit: melegnek, hidegnek, fénynek, sötétnek, kémiai és sugárkezelésnek. A gyakorlatban a mutánsok mind vagy hamar elpusztulnak, vagy terméketlenek lesznek, vagy nagyon rövid idõ alatt visszafajzanak a tenyésztés elõtti típusra. Ugyanez érvényes minden más fajra is. Mindezek alapján az a kép rajzolódik ki, hogy az élet különbözõ formái sokkal inkább megõrzõdésre hajlamosak, mintsem az átalakulásokra, ahogy azt az evolucionista fantázia diktálná

Én óvatosabb lennék az ilyen kijelentésekkel. Sok mindenrõl hitték az emberek, hogy nem lehet megválaszolni a tudomány által. Ma már a tudomány olyan kérdések felszínét feszegeti, mint az abiogenezis (nem összetévesztendõ az evolúcióval, ami gyakorlatilag 100%ban bizonyított) vagy hogy mitõl képes az ember metaforákban gondolkodni (keress rá a youtube-on "vs ramachandran" elõadásaira). Az evolúció nem véletlenszerû. Zuhanó repülõn is vannak ateisták, mint ahogy a lövészárkokban is (keress rá a youtube-on "Foxhole Atheists Memorial" vagy Pat Tillman történetére).

Igen, ezt a dolgot vártam, hogy rendesebben elmagyarázza, de ez valahogy elmaradt. Szerintem rövid egy egyórás mûsor egy ilyen nagyméretû téma kitárgylására, legalábbis úgy, hogy tökéletesen és kifogásmentesen érthetõ legyen.

isten letezesere sincs bizonyitek.. szoval patthelyzet. mind a 2 oldal hisz valamiben amirol nincs bizonyiteka.