spoiler lehet
A filmben föl van dobva a lehetõség egy "alternatív" avagy "hagyományos" befejezésre: amikor elmeséli a baleset következményeit. Ez tehát bele van kódolva a filmbe, nincs kihagyva, csak épp teljesen más értelmet nyer azáltal, hogy másképp fogalmazódik meg. Másképp kell "olvasni". Már a Bridget Jones-ban is kellõen groteszkre fogalmazták meg a verekedést, és van egy film Terry Zwigofftól, amiben (vagyis csak az alternatív befejezésben) az antibrúszvilisz lúzer fõszereplõ (Steve Buscemi) szétver egy boltot a dolgozóival együtt. Persze iszonyú vicces, mert a jelenet teljesen idegen magától a szereplõtõl, az egész filmtõl. Groteszk paródia, amivel jelzik a valóság és a hollywoodi séma, a rendezõ szándéka és a nézõk elvárásai közti irdatlan távolságot.
Gondolj bele: adott két férfi. Egy jóllakott napközis és egy hullafáradt szakács, aki még rendesen el is kábul az este folyamán; és különben sem az a fajta. Verekedjenek? Puskin még párbajozott, sõt bele is halt. De minek?
Ráadásul, gondold át a szituációt: egyrészt Zolinak óriási nyeresége lett; másrészt ha dühösködne, azzal annak a választását nem tisztelné, akit leginkább becsben tart. Sõt, a többes szám a helyes: azokat sértené meg, akiket leginkább becsben tart.
Meg különben is: illene ide egy Tybalt-parafrázis?

persze hogy az életben hazasétálsz.
én is.
de egy filmben legyen má elvarrva és ha kiderül ki az apa,akkor meg pláne hogy.
de elnéztem,mert nekem nagyon tetszett.
tényleg életszerû volt.
csak ez a piciség...

A fõszereplõ egy tipikus flegmatikus alkat. Az efféle emberek csak akkor kaphatnak fõszerepet a filmekben, ha mások bûnügyeit oldják meg (Miss Marple, Columbo stb). De Zoli a saját ügyében nyomoz. Neki ez a nagy durranás, nem kell még izgalom, gyilkosság vagy gruppenszex. Nem bungijumpingol, csak kártyázik, és nincsenek fasza tetkói, csak összenõtt lábujjai.
Épp elég az, hogy helytálljon és elfogadtassa magát olyan emberekkel, akik ismeretlenül csak kinevetnék. Mit elfogadtassa - bebizonyítsa, hogy legalább annyit ér, mint õk. Van egy tipikus hozzáállás: megvárom, hogy azok az emberek, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, rámtaláljanak (ld. Bridget Jones). Ez tök jó stratégia, nyilván mindenki megérdemli, hogy mennybõl az angyalként lepotyogjon hozzá egy mark(margit)darcy. Bizonyára Zolinak sem volna ellenére, és az elbeszélésébõl úgy tûnik, számára már akadt is egy, csak sajna elmúlt. És már évek óta kínozza a kérdés: 'Biztos? Biztos, tényleg el voltam fogadva olyannak, amilyen vagyok? Egész pontosan mennyit hazudtak nekem és mennyire voltam átverve?' (Ezen pedig sokan gondolkoznak, szerintem). De csak akkor kap választ, amikor már épp nem érdekli, hanem egészen más köti le: az, hogy önmagát megváltoztatva olyan kihívást vállaljon be, ami új, kényelmetlen és nagyon kockázatos. És ehhez nem kell extrém sportokat ûzni, Zoli számára már ilyen egyszerû helyzet is izzasztó.
Szóval beválalja, és ezzel lemond arról, hogy "fogadjatok el olyannak, amilyen vagyok, mert ha nem, visszaballagok a barlangomba és jót szundikálok". Szóval amikor elkezd harcolni azért, hogy elfogadják a jelenben - akkor kap választ arra, hogy elfogadták-e a múltban.
És a vége: ha ez Jennifer Lopez (stb) film lett volna, nyilván a boldogító igennel fejezõdik be; mert az nem emberekrõl szól, hanem cicikrõl és fenekekrõl, az pedig tökmindegy, hogy kihez tartozik. De ez a sztori itt befejezõdött és kész. Zoli nem egy másik embert kapott, hanem önmagát: azt, hogy túllépte a saját árnyékát, és ez nem semmi. Az "izgalmas" film nem ér el idáig, mert ott a külvilágot kell legyõzni, nem önmagunkat; pedig önmagunkat sokkal nehezebb.
Tulajdonképpen mindhárman olyan társaságot vállaltak be, ha csak egy estére is, amit különben elutasítanának. És mindhárman nyertek vele.

Egy film erejéig le van ejtve brúszvilisz, és éljenek a bátor lúzerek.

hogy ne lenne valami, kedves termenyik?! pont ez itt a lényeg, hogy nyugi van. megvan nyolc évnyi kérdésre a válasz. és nyugi van. nekem éppen azért tetszik ez a film, mert nem csinál nagy durranást semmibõl. a végkifejletbõl se. egyszerûen életszerû a dolog. ha ez velem történik, akkor az én fejem fölött se durrog tûzijáték, és nem húzza szimfonikus zenekar a bokorban a lírai zenét, hanem én is csöndben hazaballagok. szép vég - szerintem. hátonahidegfutkosós.

gyerekek, ne vajúdjatok már egy teljesen egyértelmû kérdésen. mi a fenét bizonyít a film eleji telefonbeszélgetés, ha - többek közt - nem azt, hogy ez a gyerek tényleg randizik. emlékezzünk már a bébiszitterrel való beszélgetésre. téllegrandivan!
dyga zsombor, légy szíves, igazolj!!!:)

a nemzetes újságíró jó helyen kapisgált,mert mi másért kinózná magát ha nem azért,hogy biztosan megtudja ki az apa?
egyébként nagyon tetszett a film,de itt egy kis logikai bukfencet éreztem,mert mikor kiderül akkor nincs semmi.
a zene viszont királyság.
és van egy játékuk a weboldalon,ahol mindenki elûzheti a saját régi csajainak és pasijainak a démonait azzal hogy kiirja magából.
kontorfalak.hu

Engem õszintén szólva nem nyûgözött le. Lehet sokat vártam a kritikák és a trailer után...

A színészek jók voltak nagyon, de a történetvezetés nekem nem jött be. Eleve az alapötletet is szegényesnek tartom, ill. nehéz valami jót kihozni belõle: "kicsi a világ, véletlen találkozások, stb."

A cím remekül leírja a film tartalmát: már-már idegesítõen kerülgetik a lényeget. Nyilvánvaló volt hogy a végén lévõ csavarra építik az egész filmet, és addig folyamatosan fokozzák a feszültséget. Na most annyira húzták, mint a rétes tésztát, hogy el nem tudtam képzelni, hogy mi lehet a nagy "titok", a "csavar", ami "megérdemel" ekkora felvezetést. Szóval a film közepére már minden elképzelhetõ/és elképzelhetetlen lehetõség végigfutott rajtam. Így a végén mire végre valahára kinyögték amirõl már mindketten tudtak, hát erõs csalódás volt. Az olyan filmekben ahol ütött a végén a csavar az volt a jellemzõ, hogy a film végéig nem is sejtette az ember, hogy lesz benne valami fordulat. Itt pont az volt, hogy nem hogy sejtettük, hanem egyenesen tudtuk, hogy lesz valami a végén, és sztem ezért volt csalódás.
Néha a zenével játszottak, és az az érzésem volt, hogy igen na végre fog valami történni, de aztán mégsem. A szereplõk reagálása a szitukra szerintem nem volt igazán reális. Én azt éreztem folyamatosan, hogy: na nyögd már ki vazze, ne köntörfalazz már annyit! lehet azért van ez, mert engem az életben is mérhetetlenül tudnak idegesíteni az olyan emberek, akik hosszú ideig nem térnek a lényegre, csak bénáznak. Én egyik karakterrel sem tudtam azonosulni.

Szóval engem nem kikapcsolt a film, hanem felidegesített. Mindenesetre hatással volt rám, és ez jó! :) a probléma, hogy nem olyan hatással mint amire számítottam.
Lehet nem érzem a kamaradráma lényegét és ezért nem tudom értékelni. de maga a film nem szegezett a székhez, nem hagyott bennem sok gondolkodni valót, gyorsan leszûrtem a mondanivalóját: "kicsi a világ, nem tudhatjuk kivel hoz össze a véletlen, és annak milyen hatásai lesznek az életünkre..." ennél mélyebb agyalni valót nem szolgáltatott a film számomra.

És teljesen egyértelmû, hogy nem tervezte el elõre a dolgot! ha nem így lett volna lettek volna konkrét utalások. Ezzel szemben pont az ellenkezõjére voltak utalások folyamatosan!! Nem értem a kombinálás alapját!

:)

http://kontorfalak.hu/

>>>>>>>>>>>>>>>SPOILER!!!!<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<
A Magyar Nemzet szombati magazinja azt írja, hogy egy rejtély érdekli a fõszereplõt, hogy ki a gyermekei apja. Errõl szerintem szó sincs, nem ez a rejtély, a nemzetes újságíró alaposan félreértette a filmet.

Fantasztikus alkotás!!!
Zseniális színészi munka,gyönyörû fényképezés,remek ritmusban adagolt történet.

Még mindig kattogok rajta,és úgy érzem,hogy a napokban mégegyszer megnézem.

Hirtelen az egyik népszerû közösségi portálunk egyik funkciója jutott eszembe,ami a "legrövidebb út" elnevezésre hallgat.
Eszerint ugyanis maximum 2 emberen keresztül mindenki ismer mindenkit.

Ha valakivel teszel valamit,nem tudhatod,hogy a jövõben hogyan fog visszaköszönni.

dzsíz, érzem, hogy ebben a játékban lesznek még legendás dumák! :)

nem szorosan a filmhez kapcsolódik, meg van egy játék, a köntörfalakhoz kapcsolódóan, amin szeretnék jól szórakozni, úgyhogy legyen minél több pályázó:
http://kontorfalak.hu/jatek/451/ne-kontorfalazz/comment-page-1#comment-15

szerintem érdenes messze menni érte. jó élmény. remek színészi játék, szép történet, de az elõbbi hosszas elemzés után nem is kell túl hosszan irogatni róla. :)

és már játsszák vidéken is a filmet, de persze nálunk Veszprémben megint nem lehet látni miért is hoznának ide jót. áááá!
megint gyõrbe vagy fehérvárra kell menni, ha jó filmet akarunk látni.

Sok ok miatt tetszett a film. Leginkább, mert kellemetlen volt nézni. Benne volt az, ami hiányzik a filmekbõl: az a feszengés, kényelmetlenség, ami egymással ismerkedõ emberek közt vibrálhat. Fõleg, ha épp "lazítanak", ahogy Eszti mondta. Ez a feszültség szinte végig érezhetõ, az egész film során; az idegenség-érzés, a feszített önuralom, hogy "csakazértis kibírom". Nem volt elég az éttermi randi, ami Zoli számára idegen közeg és ismeretlen szituáció, a sztori olyan loftlakásban folytatódik, amire nem számított. Teljesen jogos a körben forgolódó, ide-oda ugráló kamerakezelés, ez remekül kiemeli a meghökkenését. A film egyik fõ témája Zoli multikauzális szorongása; úgy képes megjeleníteni a hétköznapi, apróságokból adódó félszeg zavart, mint kevés film. Általában a filmekben az emberek teljesen természetesen kommunikálnak egymással, bárhol és bárkivel találkoznak, nem jönnek zavarba, nem szoronganak; vagy ha igen, azt teljesen más filmes eszközökkel érzékeltetik. De itt a saját, ismerõs szorongásainkról van szó, az izgalomról, hogy vajon megfelelünk-e másoknak, vajon sikerül-e lebontani az idegenséget, kicsit magunkhoz szelídíteni és másokhoz szelídülni, feladni a menekülést (mondjuk a budiba). Hisz bármelyikünkkel bármikor megtörténhet, hogy muszáj lazának és magabiztosnak tûnni, miközben a közeg és a helyzet teljesen idegen; de menekülni, se siránkozni nem érdemes, mert aki nem menekül, az esetleg még nyerhet is...
Tetszett a finom részletgazdagság, rengeteg olyan apró momentummal volt tele, ami szinte hiperrealistává tette Zoli figuráját: a vécén való kézmosástól kezdve az ütõdött hazugságon át, hogy mit csinált annyi ideig a mellékhelyiségben, a lépcsõházi kapcsoló kitapogatásán át a pohár rutinszerû elmosogatásáig, vagy hogy nem meri elfogadni a kínálást, hogy csak a betanult lovagias gesztusok adnak biztonságot: feladom a kabátot a hölgyre, kinyitom elõtte az ajtót...Vagy a halk mondatok, látszólag oda nem illõen, mikor a többiek épp egymással drámáznak: "Most már igazán mennem kéne.."
Zoli számára nyilvánvalóan bármilyen nõnemûvel való lazulás nagy falat volna, nemhogy egy nála jóval fiatalabb és szebb lánnyal, aki ráadásul ennyire nagy lábon élõ, menõ és végletesen liberális, miközben nála már csak a kardigán alatti nyakkendõ hiányzik a tragikusan béna összképbõl.
A film bátorító tanulsága, hogy sokkal fontosabb, hogy valaki érdekes legyen, mintsem menõ – és Zoliról kiderül, hogy érdekes. Miatta Eszti még színészkedni is hajlandó: amikor a bátyja dühösen káromkodik, Eszti –meglehetõsen õszintétlenül – ezen nemhogy megsértõdik, hanem a jókislány imázst felöltve bocsánatot kér. Nyilván csak a vendége elõtt nem akar leégni; a báty feszélyezettség nélkül dühöng, mert levegõnek nézi Zolit. És mi másért venne föl Eszti is szürke kardeszt, kinyúlt pólót, ha nem a Zolira való hangolódás kedvéért.
Olyan elfogadóan viselkedik, ami tulajdonképpen furcsa, és inkább csak ösztönös, öntudatlan gesztus. Mégis biztos, hogy nem azért tölti az idejét Zolival, hogy másnap jókat vihogjon rajta a barátnõivel. Persze nem is barátnõkkel összebújós, együttsírós-vihogós fajta, sose volt az.
A film végképp lemond a sztereotipikus ábrázolásról; noha mára tipikussá vált figurákat ábrázol, mégsem közhellyé vált, elkopott toposzokkal teszi azt, ugyanakkor dúskál a részletgazdag egyénítésben. A tûéles apró megfigyelések nem a jellemkomikum eszközei: pl. a Jóbarátokban biztosan vaskos poén lett volna abból, hogy a turmix zúgása miatt nem lehet befejezni a mondatot, meg kell várni, amíg leáll – de itt ez csak az élet egyik pillanatnyi kellemetlensége; ilyesmi tömegével fordulhat elõ egy nap során. A reális érzékelés valósága nem oldódik poénná. Vagy pl. a báty mozgásán látszik a befolyásoltság, míg más filmekben öt liter tömény után is színjózan a szereplõ.
A lakás belakott és nem díszletszerû, a jelmezek passzolnak egymáshoz, elõnytelen külsejû és jellemû, antihõs férfiak vannak játékba hozva; az érzelmi kitörések valóságosak és nem "patikamérlegen számítottak", nincs semmi hatásvadászat; pont a frissessége és közvetlensége elragadó. Itt még az is lehet érdekes, ha valaki "lábujjra" vetkõzik :)
(Egyébként egyértelmû, hogy Zoli nem tudta, kivel fog összefutni, ezt nem rendezte meg elõre, nem is rendezhette, hisz az emberek manipulálásában abszolút nem jártas; de akinek ez nem elég indok, annak ott van Eszti története, ami biztossá teszi a véletlen szerepét). Esetleg az a spekulatív tanulság nem véletlen, hogy ha hajlandóak vagyunk elengedni a fájdalmunkat, a keserûséget, kishitûséget, ha az önostorozó passzivitás helyett felvállalunk egy számunkra új, idegen és nehéz, frusztráló helyzetet, lehetséges, hogy pont akkor oldódik meg az elõzõ helyzet fájdalma – tehát pont akkor, amikor már kiengedtük a kezünkbõl.)
Tetszett az is, hogy (szándékos vagy szándéktalan) posztmodern gesztusként sok utalást tartalmazott más filmekre: alapvetõen a Visszajátszást idézte fel, de azon kívül eszembe jutott a Jelek, a Gyûrû szövetsége, a Bridget Jones (vécérõl való kétségbeesett telefonálás, kellemetlen szituból slozira menekülés); és nyilván csak a rendezõ tudja, hány film apró utalásait építette be a filmjébe, pl. azzal a meglepõ kijelentéssel, hogy "még azt sem tudom, mi a neved" (természetesen az erkélyen).
Tetszettek a finom, vékony betûk a feliratban. Nincs kedvem arról írni, mi nem sikerült. Talán csak egy: jó lett volna, ha Esztirõl legalább az kiderül, hogy egyáltalán mit csinál?

másodszor is megnéztem, mert annyira visszavágytam a hangulatba. jó a fíling nagyon.

nagyon szerethetõ a film, nem is értem mire fel ez a felháborodás. beül az ember és nyolcvan percre kikapcsol. több ilyen kéne

Az utoljára szót csak egyszer akartam...

Rába Roland egyik darabja utoljára vasárnap utoljára látható a Merlin Színházban. Szerintem a film is jó meg a darab is az lesz.