6/10
The Cortez 2023 márc. 12. - 22:59:17 6/10
(14/14)
„Az egyenlőségről szóló duma... egy baromság”.

Dramedy antológia, aminek a szex áll a középpontjában. A film leginkább dialógusközpontú, tehát aki rejszolás/ujjazás reményében tekintené meg, az hatalmasat fog csalódni.
Az első történetben egy haverság extrákkal kapcsolatot láthatunk, amelybe már jócskán belekeveredtek az érzelmek. Megy benne az ökörködés, a férfi-női adok-kapok, érvényes antifeminista okfejtéseket is hallhatunk, ám a végére igencsak nyálasra vált a cselekmény. A második egy buziszex után veszi fel a fonalat. Ez már keményen dráma, a másság + az elfogadás a 2 főtémája. A harmadik egy szüzességelvesztős vígjáték, Dave Francóval az egyik főszerepben. Az összes sztori közül talán a legviccesebb! Itt van minden a kínos beszélgetésektől kezdve, a fekete humorán át, egészen az ágy alatt bujkálásig. A negyedikben Mila Kunis & Zoe Saldana leszbizik egyet. Valahogy ez a legperverzebb, egyben a leggusztustalanabb.
A következő egy interraciális swinger házaspárról szól. A összehordott dumákon, illetve a néger pali marhulásain simán lehet röhögni, de a vége fele már szekunder szégyenérzetet keltően túltolja. A hatodik megint egy buzis rész. Totál röhejes, halál unalmas, így teljesen felejthető. A hetedik egy félrebaszós szexkapcsolatról szól. Itt újra az egymás osztása kerül terítékre, viszont sokkal komolyabban, mint az első epizódban. Az utsóban egy nem túl intelligens latin pali, és egy sík hülye kurva egyéjszakására fókuszál a rendező. A csaj durván abszurd módon viselkedik-vélekedik, ugyanakkor kiválóan prezentál vele a direktor egy bizonyos női csoportot. A zárófelvonás lezárásában egy váratlan fordulat található.
Az alkotás legnagyobb érdeme a szerencsére nem túl hosszú játékideje.
1/10
Rahar 2011 jún. 21. - 14:55:08 1/10
(13/14)
Nekem egyáltalán nem tetszik a film. Szeretek érdekes történeteket megismerni, elsõsorban ezért nézek filmeket. Ezen alkotás történetei egyáltalán nem voltak érdekesek, alig vártam, hogy végre vége legyen. A végén semmilyen hasznos tanácsot és/vagy konklúziót nem tudtam levonni a filmbõl. A filmnek nincsen cselekményvezetése, mivel cselekmény sincs, alaptörténet meg fõleg nincs, egymás után független párok beszélgetései kerülnek bemutatásra, tudtommal kitalált, képzelt párok beszélgetései nagyrészt a semmirõl. Ilyen filmek elkészítése teljes idõpazarlás, az egésznek nincs semmi értelme. Nem tanít, nem ad át tudást, nem látványos, nem mutat be szép tájakat, ennyire haszontalan filmet már régen láttam. 10 pontból szigorúan 1 pontot adtam, pedig ha lehetne, akkor egy kis nullára értékeltem volna.
7/10
mecsoka 2010 dec. 30. - 12:00:17 7/10
(12/14)
Nekem tetszett a film. Ok, voltak benne uncsi részek, de voltak valóban elgondolkodtató párbeszédek és poénok is. 7/10
lilcso 2010 jún. 25. - 22:22:52 Előzmény arab_rab
(11/14)
végre valaki aki nem dimenzionálja túl :D
nekem is tetszett, most akkor mi van, ha 8ból 3 nem férfi-nõ pár? akkor szerintem kifejezetten unalmas lett volna...

a nikki és kat rész volt a kedvencem, csak azt a részt már többször megnéztem :D vicces is meg nemtom... van benne valami :D
lilcso 2010 jún. 25. - 22:20:51 Előzmény asdfghjkl
(10/14)
tény, hogy aránytalanul sok a homoszexuális kapcsolat benne, de nem is ez a lényeg, mert a beszélgetések témáját tekintve a legtöbbnél nem számít a beállítottság, mert nem az volt a lényeg.

a nikki és kat résznél nem is mindkettõ meleg, annál a 2 öreg csókánál nem épp az a probléma, hogy melegek-e vagy sem (ha jól emlékszem... de mivel nem az ragadt meg, ezért sanszos, hogy nem az volt a témájuk), tehát õk akár lehettek volna egy nõ-férfi pár is...
az egyetlen olyan kapcsolat az a 2 fiatal srác volt, náluk tényleg a nemi identitás volt a fõ topic illetve a 2 csajszinál volt még fontos kérdés.
8/10
arab_rab 2009 dec. 27. - 23:18:28 8/10
(9/14)
8 szex utáni small-talk.. amibõl 3 meleg párbeszéd
Nekem tetszett, más a megközelítés mint általában..
offtopic
pacica 2009 júl. 21. - 09:34:29 Előzmény asdfghjkl
(8/14)
:DDDD
ez jó volt
unisol1 2009 febr. 25. - 23:03:38 Előzmény asdfghjkl
(7/14)
Fú, ez is érdekes levezetés... Amúgy így is fogyunk lassan, igazából már most 3-4 kölök kéne páronként, hogy ne jussunk az Aztékok vagy Maják sorsára...
2/10
asdfghjkl 2009 febr. 12. - 21:56:14 2/10 Előzmény unisol1
(6/14)
én nem tudom, hogy te ezt hogy matekoztad össze, de, 4 történetbõl egy ratyi meg egy leszbikus, ez bizony 50%, lehet úgy is nézni, hogy csak egy-egy szeletet mutat be a film különbözõ élethelyzetekbõl, de véleményem szerint ez az aránytalanság torz, egyféle burkolt reklámja a homoszexualitásnak. Ha minden 2. pár meleg lenne, hetero páronként 4 kölköt kéne csinálni ahhoz, hogy betegségeket, baleseteket és egyéb halálokokat leszámítva ne fogyjon a nép!
Winyettyu 2009 jan. 11. - 21:52:32
(5/14)
Azt hittem a végén valahogy összekapcsolják a történeteket, így egy picit "érdekes" volt:D az a poén tetszett benne ahogy a sztõke csak megsz*patta a végén a "mexikói spanyol"t, de nem volt egy nagy durranás, 73 pert elég ilyenre az életbõl..:D
Perillustris 2009 jan. 02. - 23:09:49 Előzmény unisol1
(4/14)
Dzsémsz? Jane Seymour volt Bond-lány. :)
unisol1 2008 okt. 23. - 02:53:46 Előzmény asdfghjkl
(3/14)
Ratyikról? 7köznapi emberek, nem Pókemberek, vagy Dzsémszbondok, ennyi, az emberek 70 %-a kb. annyira ratyi, mint a filmben, 29,6 % meg még ratyibb...
Nálam 5.7 (amitõl nem egy Die Hard, de nem ratyi...)
10/10
demeter1993 2008 aug. 11. - 23:05:40 10/10 Előzmény asdfghjkl
(2/14)
Szerintem nagyon jó film, elgondolkodtató!
Bár voltak részek, amik nem tetszettek!
2/10
asdfghjkl 2008 jún. 04. - 12:55:58 2/10
(1/14)
ratyi film, ratyikról