zandra 2015 máj. 10. - 18:39:16
(2613/4273)
Nem tudom, de én sosem éreztem, hogy Güneyt különösebben érdekelné az anyja, sõt, szerintem õ biztos volt benne, hogy akármi történik Handan mindig mellette fog állni. Ezért is lepõdött meg, amikor Kuzeyjhez költözött, de akkor is csak féltékenységbõl, nem azért mert annyira szerette Handant. (Samira is féltékeny volt.) Szerintem õ saját magának akart bizonyítani, a lelkiismeret furdalás miatt, hogy bebizonyítsa, nem hiába ment Kuzey börtönbe, meg a Sinenereknek.

Csók-dolog: Cemre szerinted komolyan öngyilkos akart lenni? Azért annyira rossz sora nem volt.
A csókkal nem az a problémánk elsõsorban, hogy Cemre házasan mûvelte, hanem az irónia, mert Kuzey szerint Simay ribanc volt Sümer miatt, miközben, az õ elvei alapján akkor õ is ribancot csinál Cemrébõl, hiszen egy házas nõt csókolgat. Ráadásul Cemre azt mondta Kuzey elõtt a telefonba Barisnak, hogy szeretné szeretni, tehát Kuzey nem tudja, hogy hányadán áll a férjével. Nekem a vaskalapos Kuzeytõl csalódás volt ez a csók.
zandra 2015 máj. 10. - 18:20:28
(2612/4273)
Szerintem pedig az elejétõl kezdve Kuzeyt szerette, vagy õ tetszett neki, ez szerintem az utolsó részbõl is kiderül, amikor bemutatják hogy hogy ismerkedtek meg.
Én úgy mondanám, hogy nem tudatosan fordította egymás ellen a testvéreket, mert nem ez volt a célja, de végül is ez történt. Mert amikor elõször megcsókolta Güneyt a tengerparton azt egyértelmûen Kuzey bosszantása miatt tette (Eddig nem vettem észre, de a többiek írták és megnéztem azt a jelenetet, és tényleg látszik, hogy közben azt nézi, hogy Kuzey nézi-e õket.) És ez volt a kiindulópontja az egésznek. Tehát ha akkor nem csókolja meg Güneyt, nem kezdenek el járni, nincs a baleset, nincs börtön, nincs Güney bûntudata és bizonyítási kényszere, nincs Ferhat, nincs lövöldözés, nincs testvérviszály, stb. Azért van valami démoni ebben, hogy egy ilyen kislány hiúsága mekkora kavarodást okozott. Õ maga is bevallotta, hogy nem érzett igazi szerelmet Güney iránt, inkább csak egy kapaszkodó volt neki...
A másik, ami felróható Cemrének, hogy bár Kuzey százszor megkérte, hogy hagyja békén, õ nem tette meg, nem értette meg a testvére iránti elveit, tehát ezzel is közéjük állt. Kuzey elvei elé helyezte a saját szükségleteit/szerelmét.
Van egy jelenet, amiben Cemre azon poénkodik Gültennel, hogy ha 80 évesek lesznek és Güney már az unokáival játszik Kuzey még mindig azt fogja hajtani, hogy a "testvérem menyasszonya voltál". Vicces jelenet, de ebbõl is látszik, hogy mennyire elbagatellizálja ezt a témát. Már csak ezért sem említhetõ egy napon Kuzeyjel erkölcsileg, szerintem. Egy percig nem volt bûntudata amiatt, hogy miatta vannak haragban a testvérek. Csak önmagára gondolt.

Igen, a Jane Eyre-ben beteg volt a feleség és gonosz is. De itt nem a megcsalás bûnére céloztam, hanem arra, hogy Rochester eltitkolta Jane elõtt, hogy már nõs, így bûnbe, vadházasságba akarta csábítani. Bronte paplányként gondolom vallási alapon tartotta ezt bûnnek, meg ugye 19. század, de nem is ez a lényeg, hanem hogy õ is megkapta érte büntetését, pedig tényleg nem érdemelte meg.
Ellentétben Cemrével. Mondjuk, hogy Baris is kihasználta õt. De Baris megkapta a büntetését, és ez a lényeg. Cemre viszont nem. Nem, nekem az nem elég büntetés, hogy "rabként" élt a palotában, Baris pénzén, szolgálókkal körülvéve, és úgy, hogy Baris még viszonylag jól is bánt vele, és csak 3 hónapot kért tõle. (Simaytól tényleg sokkal rosszabb anyagi, kényelmi, ember körülmények között vártak volna el hûséget a Tekinoglu-házban.) A börtönt se éreztem kielégítõ büntetésnek, még ott is barátságos légkörben volt. Valami maradandó sérelmet kellett volna kapnia, amit soha az életben nem felejt el. Akkor megsajnálom, és azt mondom kiérdemelte a boldogságot.
Mondok egy durva alternatívát: az 59. részben amikor Baris beállít részegen Cemréhez. Tovább fajulhattak volna a dolgok, Gülten kimegy, leüti, Baris meghal, Gülten börtönbe megy. Akkor Cemre megkapja a büntetését, mert az anyja börtönbe kerül, de attól még meglehetne a happy end Kuzeyjel, és még szüzesség is megmarad. De egy életre megtanulja, hogy a házasság nem gyerekjáték. Gülten is megkapja a büntetését, mert nagyravágyó volt. Így egy életre megtanulja, hogy ne szóljon bele mások életébe. Baris megkapja a büntetését, és egy életre megtanulja, hogy...ja, nem:))
Szerintem egy ilyesmi befejezés kielégítõ lett volna a sötét oldalnak és a Cemre-pártiak számára is talán.
Így viszont olyan, mintha a film szinte azt sugallná, hogy a házasság nem olyan komoly dolog, bármikor felbontható, kössünk házasságot hiúságból, bosszúból. Nekem ez nem jön be. Hol a tanulság?
maryriddle 2015 máj. 10. - 14:48:21
(2611/4273)
Én azóta gyanítottam hogy Baris talán szereti Cemrét mikor a szállodában Cemre azt mondja neki hogy ez a házasság élete legnagyobb hibája volt, ott látszott az arcán hogy ez nagyon rosszul esett neki. Meg az is hogy elengedte Cemrét amikor a reptérre ment. Güneynek is azt mondta hogy kivárt, hogy Cemre megszeresse meg Simaynak is panaszkodott. Miután Cemre elhagyta elkezdett inni, nem dolgozott idegbeteg szexõrült lett tört zúzott, ha nem lettek volna érzései hamarább túllép ezen a dolgon, Venust nem nagyon siratta. Én ezekbõl gondolom hogy két legyet ütött egy csapásra. Szerette is fõleg szexuálisan vonzódott hozzá és eszköz is volt.

Én Gülten Handan esetében is érzek kettõsmércét. Mindkét nõ nagyravágyó volt aki a gyerekein akart felkapaszkodni. Gülten azért hibázott nagyobbat mert õ szándékosan beleavatkozott a lánya életébe de Handan igazából csak tanácsokat adott Güneynek. És Handan nem nézte le eleinte Cemrét hogy ne házasodjon össze vele Güney. Gülten viszont mindig lenézte a szorgalmas Güneyt mert az õ lánya jobbat érdemel. Handan nagyravágyását azért tudom jobban megérteni mert õt egész életében bántotta Sami így nekem érthetõbb hogy õ ki akart törni ebbõl a közegbõl. Gülten viszont szabad, viszonylag sikeres nõ volt a maga szintjén, mégis feljebb akart kapaszkodni. És itt a kettõsmérce a forgatókönyvben: Handan megbûnhõdött a nagyravágyásáért, de Gülten nem. Szerintem õ is megérdemelte volna hogy nagyobbat koppanjon hogy máskor ne avatkozzon bele mások életébe.

Az anyák közül én Ebrut sajnáltam meg nagyon a végén, hiszen mindkét gyerekét elveszítette. Õ nem követett el azért akkora bûnt hogy ezt érdemelje.
Bemes 2015 máj. 10. - 14:21:24
(2610/4273)
Szerintem igen. Gülten nagyon nehezen nevelte fel a lányát, tisztességben, de szerényen. Õ maga is álmodozott lánykorában, arról hogy sztár lesz,jó élete lesz. Most a lányával kapcsolatban álmodozott. Gyakori nem?
Vonzotta a gazdag világ, hiába nézte le ugyanezért Güneyt, vagy Handant. Talán még az is benne volt, hogy ha Baris elveszi a lányát, Güney megbûnhõdik azert mert Cemrét ejtette, lám, különb akadt nála.
Ez is emberi érzelem. Gyarlóság, de hisz is benne, hogy a lánya boldog lesz Barissal.
Gülten azért alapvetõen jószándékú, bár van benne egy kis pletykásság, kis káröröm. Azért az igazi szíve megmutatkozik, amikor Handan szülinapja van, vagy Samival kapcsolatosan, de Kuzeyt is szereti, csak félti a lányát.
Bemes 2015 máj. 10. - 14:12:37
(2609/4273)
Az egy dolog, mit mondott Cemrének, de közben mit mondott az anyjának? Cemrét felhasználta nyomásgyakorlásra. Annyi volt igaz az érzelmeibõl, hogy nagyon tetszett neki a làny, és kívánta is. Azt is hitte szerintem, hogy olya kis csöndes, irányítható, elkápráztatható a gazdagsággal. És ebben azért van is valami.
Azér abban igazat adok nektek, ( ezt már régen írtam is) hogy úgy házasodni, hogy közben undorodom az érintéstõl is...szóval nem értem oõket.
8/10
Érsekvári 2015 máj. 10. - 14:08:46 8/10
(2608/4273)
Valóban Gültenrõl kevesebb szó esik . Szerintem a színésznõ jól hozza a karakterét , illik is hozzá a szerep . Mindig csinos fiatalos , sikeres fodrász szalon tulajdonos és nem mellesleg lányát egyedül nevelõ anya .
Már már betegesen félti a lányát minden olyan eshetõségtõl ami vele is megesett . Az elsõ találkozásukkor amikor Cemrét választják a cég arcának , reklámjának és ebédelni viszi õket Baris , már ott feltûnõ mennyire bejön neki a férfi a stílusa az anyagi helyzete autója stb . Nem véletlen késõbb a 2. részben kifejezetten felé tereli lányát és rábeszéli Baris a hozzáillõ és mellette lesz biztos a jövõ . Ezt komolyan is gondolja és nem csak azért, hogy Kuzeyt eltávolítsa Cemrétõl .
Persze jellemtelen dolgokat is mûvel a cél érdekében.....aztán fordul a kocka idõvel rájön mekkorát vétett a lányával szemben .
A vidám bohókás jelenetei szerethetõk , Handan a céltábla és jól szórakoznak rajta .
Nekem tetszik a színésznõ játéka , karaktere.
Bemes 2015 máj. 10. - 14:06:22
(2607/4273)
Én abban mindig egyetértettem veled, hogy erkölcsileg nincs egy szinten Kuzeyjel.sorolhatnám is akár: igen a Barissal kötött házasság, ami dacból történt leginkább, lopásai, nem szorgalmas, azért könnyen hazudozik ( nem csak kegyes). Valóban azért mentegetem én is, mert látom ezek mögött is az emberi gyarlóságot, de nem látok direkt gonoszságot.
Hogy a két testvért egymás ellen fordította? Az elején akaratlanul, éppen elkezdett járni Güneyel, Kuzey börtönbe került. Amikor kijött, szerintem csak a mélyben meglévõ vonzalom volt nála, még azt hitte a sógora lesz. Arról nem tehetett, hogy már a reklám meghallgatáson Güney féltékeny lett Kuzeyre, mert akkor Cemre még csak Alitól hallott egy megjegyzést erre vonatkozóan. Tegyük szívünkre a kezünket, ha az ember hall ilyesmit, és mindig is tetszett neki az illetõ, de semmi más nem fordult meg a fejében- ez kinek semleges érzés?
Amikor Güney dobta, akkor még nem gondolt Kuzeyre szerelemmel. A hibái közé sorolom én is, amikor lesmárolta Kuzeyt. Nem is tudom miért csinálta. Talán ahogyan mondta neki Kuzey a vígasztaló szavakat, vagy feltört a régi vonzalom?
Azért nem olyan nagy bûn ez,Güneyt is lesmárolta Banu, hagyta hogy látványosan rátapadjon, és ezzel szerintem megalázta Cemrét. Inkább Kuzeynek volt ez ütõs, megrázkódtató, hisz õ szerelmes volt már akkor is.
Kuzey mindent megtett, hogy Cemrét elfelejtse, és sógórnõként kezelje.nem véletlenül hajtogatta ezt Gülten is.
Szerintem Simay az elejétõl közönséges és rámenõs volt. Egyszerûen nem egy kategória Cemrével. Elsõ este megdõlt, mindig õ hivogatta, levaiarhatatlan volt, a kórházi viselkedése minõsíthetetlen, nem volt tisztességes senkivel, hazudozó stb. stb.. Csak a családi háttere miatt váltott ki belõlem részvétet.
Tetõs csók idején már Baris zsarolta Cemrét. Ez nem büntetés, a megalázása, késõbb a börtön ártatlanul stb.
Azért nem hasonlítanám össze a Jean Eyrivel, mert ott beteg volt az asszony, magatehetetlen tulajdonképpen. (Azért én itt is megértettem a férfit, hisz azért nem záratta intézetbe, próbált gondoskodni róla. Szóval én súlyosnak találtam a bûnhõdést. Szerintem csak annyi várható el egy embertõl, ami az erejébõl telik. Lehet ,hogy rosszul emlékszem, má nagyon régen olvastam, ott nem õrûlt volt az asszony?)
Szóval Güney bontotta fel az eljegyzést, el is dobta lazán a gyûrût, és akkor még Cemre nem szerette Kuzeyt, vagy nem ismerte fel. Tehát nem állt közéjük. Güney teremtette ezt a helyzetet. Ha másként viselkedik, ha ....szóval az egy másik történetté alakult volna.
Igazad van, nekem is ez jutott az eszembe a párizsi bevásárlás kapcsán, hogy Kuzey ilyet sosem csinált volna. Én sem. Ezt nagyon fontos momentum. Gülten is, aki amúgy nagyon büszke, mindig mondogatta is Cemrének hogy legyen õ is az, szóval ez ciki. De tudom, nehéz megállni egy nõnek, hogy szabadon költhet, különösen, ha addig semmilyen luxust nem engedhetett meg magának. Gondolom jelen esetben megideologizálták, ha muszáj a sajtó , család miatt ott élnie, akkor ez is jár.
Változatlanul nem tudom csak Cemrének felróno a házasságpt. hülyeséget csinált, szerintem meg is fizet érte Baris foglyaként,. Barist nem hitegette, barátságról beszélt, elég rossz idõszakukat élték, mondhatni egymásba kapaszkodtak . De Barisnak azért érdek is fûzõdött ehhez a házassághoz, míg Cemrét a dac, az elkeseredetseg, ami azért nem direkt gonoszság.
Ezért nem sajnálom Barist, késõbb pedig egyenesen megérdemli a bajait.
maryriddle 2015 máj. 10. - 13:51:40
(2606/4273)
Baris nem akart kilépni a házasságból hisz alig akart elválni! Nem egyszer mondja Cemrének hogy nem fogja feladni még akkor is miután Cemre elhagyja. Nem tudom hogy csak Kuzeyéket akarta-e kínozni vagy tényleg olyan ostoba volt hogy Cemre képes lenne szeretni, talán mindkettõ.
maryriddle 2015 máj. 10. - 13:36:04
(2605/4273)
Hogy ne mindig Cemrérõl legyen szó: nektek mi a véleményetek Gültenrõl?
Én most hogy újranézem az elsõ évadot jövök rá hogy milyen. Egy ilyen beszólásra figyeltem fel egy nemrégi részben, ezt mondja Cemrének: Az a kettõ (Güney, Kuzey) nem méltó hozzád. Majd számolgathatod az aprókat.
Ezen nagyon kiakadtam nem is tudtam hogy ennyire lenézte a Tekinoglu családot.
Vajon Barist is a pénz miatt akarta Cemrének? Neki is olyan vágyai voltak mint a Handannak?
burak 2015 máj. 10. - 12:55:27
(2604/4273)
Nagyon-nagyon jók a meglátásaid.

Mert nem azért vagyunk Cemre ellen, hanem egyszerûen a karakter kiakasztotta ez embert.Nekem sem volt az elején semmi bajom Cemrével, de kiakasztott, amikor visszament és rájuk csöngetett, és koslatott utánuk mint egy kutya.

Holott Kuzey mikor meglátta elõször Zeynepet látszott rajta, hogy máris beleesett, nem véletlen csókolta meg az ünnepen.És Zeynep igenis megkérdezte Cemrét, Kuzeyel kapcsolatban. Ezt senki ne feledje. És igenis, ha Cemre nincs mindig közöttük, mert ennek a karakternek csak az a dolga, hogy mindig valaki között van, láb alatt és mindenkit egymásnak ugrasszon. Zeynep és Kuzey között lett volna valami több is.
zandra 2015 máj. 10. - 11:21:18
(2603/4273)
Szerintem Szinetár Dóra és egyesek azért láthatják Cemrét tökéletes erkölcsûnek, mert felszínesen nézik és a forgatókönyvírók sem teljesen tudatosan árnyalják Cemrét. Vannak ilyen direkt negatív dolgai, pl. lopás, de a forgatókönyvírók legtöbbször felmentik a "bûnei" alól, így a végén tényleg majdnem az jön ki, hogy tökéletes erkölcsû. Pl. többségben egyetértünk, hogy Cemre nem volt tisztességes Barissal, de a forgatókönyv mégis felmenti õt azzal, hogy 1. Baris szájába adja, hogy Güney miatt vette el, hogy nehogy megsajnáljuk a férjet 2. még ezt is Cemre erkölcsi felemelésére fordítják azzal, hogy Kuzey miatt marad házas.
Gültent tudatosan írták ilyenre, és így emberi, valóságos. Viszont a legtöbb nézõ és szerintem a forgatókönyv se veszi észre azt az iróniát, hogy Cemre azért élvezte a párizsi bevásárlást meg Baristól kapott kocsival járkál (Kuzey után is...). Kuzeyben lenne annyi szégyenérzet és büszkeség, hogy ilyet sosem tenne. Jó példa amikor Kuzey szól rá Cemrére, hogy azért nem szép, hogy a férj házában skypolnak. A tetõs csókot is a romantikusnak tartja a nézõ, de csak keveseknek jut közben eszébe, hogy Cemre házasságban teszi ezt és hogy Simayt kevesebbért tényleg ribancnak kiáltották ki (ez a kettõsmérce-dolog most nekem is csak azért jutott eszembe, mert itt írták).
Szerintem azért is adták hozzá egy olyan alakhoz, mint Baris, mert így a nézõ úgy van vele, hogy kit érdekel ez a szemét Baris, mert ha a rendes Burakkal vagy Cannal csinálja ezt, más lenne az egész megítélése.
Igazából, amikor a szüzesség témán lovagolunk, nem az a bajunk, hogy Cemre szûz, hanem hogy Cemre szinte alig bûnhõdött meg a házasság miatt. Bocs, hogy mindig a regényekkel jövök, nem tudom olvastátok-e, de, most ez jutott eszembe: a Jane Eyre-ben Rochester ugye bigámiát akar elkövetni, és bár megtörténik a szerelmes happy end, de úgy, hogy az író megvakítja, megcsonkítja szegényt, tehát megbûnhõdik az erkölcstelenségért, kamatostul. A Kuzeyben ez hiányzik, hogy minden szereplõ szenvedett, az erkölcsös Kuzey is, kivéve Cemrét, õt nem "csonkították" meg semmilyen téren, hanem inkább felmenti a forgatókönyv, pedig tisztességtelen volt Barissal és a két testvér is egymásnak fordította, így nem történik meg a szemünkben az igazságszolgáltatás. Tudom, csúnyán hangzik, de ha pl. Baris megerõszakolja vagy legalább alaposan megveri párszor, akkor Cemre megbûnhõdik és szerintem nyugodtabb szívvel kíván neki a "sötét oldal" is happy endet.

Az igaz, hogy Cemrébõl nem rosszindulatból vagy gonoszságból csinálja a dolgokat, hanem a szerelem nevében. De nekem ebben is van benne valami roppant ellenszenves, hogy úgy tesz rosszat, hogy közben nem is realizálja, hogy az rossz, pl. Barist élettelen, érzés nélküli húsdarabnak tekintette, és egyszerûen nem képes felfogni Kuzey erkölcseit, hogy miért nem akar vele lenni, mintha a falnak beszélne.
malvinkicska 2015 máj. 10. - 07:31:45
(2602/4273)
Én is megnéztem, gondoltam, hogy Baris érdeke eltüntetni Burakot, az minden szemétségre képes, mosta cég is nagy bajban van azért fútkosik, mint a mérgezett egér. Zeynep egy féreg nyaló gép, hol itt, hol ott akar szép lenni, most Banunak adta a szépet. A történet egyre érdekesebb legalább is nekem.
Bemes 2015 máj. 10. - 07:25:08
(2601/4273)
Milyen érdekes lenne, ha egy mexikói szappanoperából próbálnának meg ilyet csinálni!
Bemes 2015 máj. 10. - 07:21:45
(2600/4273)
Nekem is tetszett Gülten Handan paródiája.
Azért itt és az elõzõ részben is látni , mennyire nincs idealizálva Cemre. Gültennel együtt élvezték a párizsi bevásárlást Baris pénzén. Igazat adok Zandrának, hogy Kuzeyhez nem ér fel erkölcsileg. Nem is értem, Szinetár Dórát, hogy mondhatott "tökéletes" erkölcsût.
Amiket ellene felsoroltak, az részint igaz. Én csak azért kedvelem, mert minden rossz tulajdonsága mellett hiányzik belõle a gonoszság, nem csinál alattomos dolgokat. Az, hogy felelõtlenül férjhez ment már kitárgyaltuk.
Nézzük Gûltent, ahogy fürdik a gazdagság nyújtotta örömökben, ahogy legyezgeti a hiúságát az újságírók érdeklõdése! Azért van ebben életszerûség, a "kisember" vãgya, nem tud ellenállni . Ezért is tudja Baris is kihasználni a szitut. Egyszerû üzleti megállapodás a felek között, praktikum.
Cemrét Baris zsarolja, és bár nem szép dolog, de azért érthetõ hogy a férj nincs tekintettel rá. Gülten száját pedig befogta a luxus utazással.
Szóval látjuk mi ezt, minden figurának van rossz oldala is.
Nagy különbség, hogy kik mennyire képesek tenni dolgokat, hogy a céljaikat elérjék. Baris-Cemre házasság közös hülye döntés volt, mind a ketten benne voltak, ki ezért, ki azért.
Cemre ki akar lépni, ahogy Baris is, csak Barisnak kell még üzleti érdekbõl a látszat. Ezért bedurvul, zsarol, villába költözteti, parancsolgat, megalázza az anyja és Demet elõtt.
Jó nézni Sami és a fia kapcsoolatának alakulását. Ahogy közelednek egymáshoz, úgy távolodik Handan és Güney. Az egyik páros az érzelmesebb, lelkisebb, a másik az érdekszövetség.
8/10
Érsekvári 2015 máj. 10. - 00:42:03 8/10 Előzmény malvinkicska
(2599/4273)
Gabus ma szárnyalt :))) és 0:10 már néztem a legújabb részt .
Baris a hunyó :( és közben tovább bonyolítja a kétes ügyleteit .
Kuzey és Sami jókat dumcsiznak az asztalnál , egyre viccesebb az öreg , felszabadultabb mióta nincs Handan anyu .
Gülten szenzációs ahogy kifigurázza Handant - SHERLOCK HANDAN- és jót röhögnek rajta a lányával ( én is ).
Seref hadnagy higgadt megfontolt , de elgondolkodik azon amit Kuzey mond , mert jók a meglátásai Barissal kapcsolatban .
Zeynep itt is keveri a lapokat és Banut is belekeveri .
zandra 2015 máj. 09. - 23:57:32
(2598/4273)
Én "fél sötétes" (Cemre-ellenes, Kuzey-párti) vagyok, de én vagyok a nagy menyasszonyom testvére ellenzõ az fórumon. Nem tartom erkölcsi bûnnek, mert ésszerû kivetni való nincs benne, de valahol olyan perverznek és cikinek érzem az ilyet, még ha nem is volt szex. (Szerintem lehet hogy ezért sem volt, mert az írók is annak érezték volna.) Güney és a forgatókönyv tesz róla, hogy felmentse Kuzey még nálam is, de engem akkor is elszomorított, hogy nem a vaskalaposság gyõzött az monumentálissá tette volna nálam a sorozatot és Kuzeyt is.

Jók ezek az mexikói alternatívák :D
Bemes 2015 máj. 09. - 22:43:05 Előzmény kaboca12
(2597/4273)
Csatlakozom Lizbellhez, nálam is szimpatikus leszel, mint ahogyan õ is és még többen.
Marianna Turi 2015 máj. 09. - 22:20:01
(2596/4273)
Jók ezek az alternatívák. Az elcserélt baba mondjuk olyan mexikói vonal lett volna. :)
Engem mindig azért nevetnek ki mert nem szeretem ha egy filmnek/könyvek nem Happy End a vége. Ennek a sorozatnak is a végénél olyan keserûség volt bennem mert bár jó vége lett mégsem éreztem magam happynek...
9/10
Kiara13 2015 máj. 09. - 21:31:05 9/10
(2595/4273)
Katica63!
Nagyon szépen köszönöm! :)
Marianna Turi 2015 máj. 09. - 21:28:53
(2594/4273)
Köszönöm szépen. Így már minden világos. Én nagyon csíptem Behlült mert ott olyan játékosabb volt, fõleg a kisfiúval és akármennyire önzõ volt legalább volt lelkiismerete. Bihter anyját is szerettem, hihetetlent alakított a nõ. Én általában a "sötét oldal" vagyok, minden sorozatban amit eddig néztem mindig a másik párak szurkoltam. Így a Tiltott szerelemben is Nihalnak szurkoltam. Aztán mint tudjuk Behlül két szék közül a padlón csücsült...