malvinkicska 2015 máj. 13. - 07:20:44
(2653/4273)
A mai részben Gülten egy kicsit sok volt õ is akarta, Cemrének ezt a házasságot, akkor miért kezeli gyerekesen. Az tudott nagy baj van a cégnél és ezt szeretnék Baris az anyja jóvá tenni, azért titkolóznak, most meg megjelenta rendõrség, Burak balesete miatt, mivel Baris itt a ludas. A tegnap este néztem az elsõ évad részét, az jött le Barisnak mindig tetszett, Cemre, mert még az eljegyzésén is sokat foglalkozott vele Venüs meg is jegyezte. Szóval sok minden változott azóta jó és, rossz irányban, egyaránt, Cemre itt olyan nõnek van feltüntetve, férfiak garmada rajong a kegyeiért, és õ elérhetetlen, sokan írtak már róla, nem kivánom tovább boncolgatni, de elgondolkodtató személy, legalább is nekem.
maryriddle 2015 máj. 12. - 22:27:43
(2652/4273)
Szerintem Simay egy idióta könnyûvérû leányzó, sok hibát követett el, ez nem kérdéses. Csak azt mondom hogy azok amiket átélt nem enyhítõ körülmények? Pl. a kamu öngyilkosságnál igaz, hogy manipulativ volt de azért mondom hogy segélykiáltás mert õ önsajnáltatásból tette ezt, szeretetre vágyott, nem anyagi hasznot remélt vagy ilyesmit. Kitõl várt volna szeretet ha nem a férjétõl? Hiszen nem volt senkije, a családja kitagadta és otthon is csak Sami vette emberszámba. Ali és Cemre is lenézték. Mindenki ellene volt, az egész környezete. Én megértem hogy Kuzey megutálta az abortusz miatt de ha nem tudott megbocsátani neki akkor miért nem küldte el? Miért hitte hogy ezzel jót tesz neki ?
Ha Gülten olyan mint Simay anyja vajon hogy alakul Cemre élete? Pl ha a reptéres szökés után Gülten kitagadta volna, és otthon Ebru úgy bánt volna vele mint Simayal Handan, és mindenki elfordul tõle? Mi van ha a barátai megvetették volna mert hozzáment egy olyan alakhoz mint Baris és cserben hagyta Kuzeyt? Hiszen Cemre is hibázott de senki se szólta meg érte.
Cemrének mindig ott volt legalább az anyja menedékként aki bármit is tett, megvédte, és legalább ott volt a tudat, hogy Kuzey szereti. De Simay? Õt egész életében kihasználták a férfiak, k*rvának nézték csak mert lefeküdt velük, a családja pisztollyal ment rá, soha sem kapott tiszteletet szeretett senkitõl még a saját anyjától sem ha ilyen könnyen elfordult a lányától. Nektek ezek nem enyhítõ körülmények Simay tetteire? Ha valakit egész életében bántottak nem sorsszerû hogy õ maga is bántalmazóvá akar lenni? Bár õ még ahhoz is gyenge volt.
Én Handanban is ezt látom. Zseniális a karakterábrázolás: õt elnyomta évekig Sami és most õ nyomja el a gyengébbeket a szolgálókat. Nagyon szánalmas de nagyon emberi reakció.
zandra 2015 máj. 12. - 20:39:24
(2651/4273)
Nem azt mondtam, hogy "mi baja volt a luxusban", hanem hogy ha már ekkora baromságot csinált, nem akkora mártíromság az, hogy 3 HÓNAPOT máshol kellett élnie, mert gyakorlatilag sokban nem változott meg az élete a lakhelyén kívül. A luxus azért lényeges szempont mert akkora az a ház, hogy ha akarja rá se kellett volna néznie a férjére. Kocsit kapott, oda mehetett ahová akart, nem láncra verve tartották ott. Nem a házasság szakította el õt Kuzeytõl, Kuzey szakította el õt magától, hiszen tízmilliószor megmondta neki, hogy nem lehet köztük semmi, (lásd: reptér, Baris elengedte, Kuzeynek nem kellett) és nem is lett volna, ha Güney nem tesz róla. Csak azért mondom, mert te ezt úgy mondod, mintha elõtte komoly kapcsolatban lettek volna Kuzeyjel és a házasság lett volna az egyetlen akadály kettejük közt. Ráadásul amikor Cemre Kuzey után futkosodott nem számolt Baris fenyegetésével, tehát Kuzey szabadságát kockáztatta.
Egyébként ha a szerelem mindenre mentség, akkor Banu is jól tette hogy harcolt Günyért?
zandra 2015 máj. 12. - 20:16:58
(2650/4273)
Véletlen elfelejtettem a címzettet, ezt Bemes legutolsó nekem írt hozzászólására írtam.

Gabus, válaszoltam.
9/10
gabus53 2015 máj. 12. - 19:43:00 9/10
(2649/4273)
Szia zanda!
Küldtem neked privit...
zandra 2015 máj. 12. - 19:35:48
(2648/4273)
Az a baj, hogy ha degradáljuk Güney és Baris Cemre iránti érzéseit, azzal tulajdonképpen az egész sorozatot degradáljuk. Hiszen azt mondjuk, milyen árnyaltak karakterek vannak itt. De ha még azt is elvesszük Güneytõl és Baristól, hogy képesek szeretni valaikit, a maguk kicsinyes, önzõ módján - mert nem kétlem, hogy mindketten eladnák Cemrét pár részvényért -, akkor mi jó marad bennük? Így milyen árnyalásról beszélünk? Akkor mi különbözteti meg õket a szimplán fekete Ferhattól, ha minden tettük mögé csak rosszindulatot látunk? Sõt, még Ferhat is képes volt a szerelemre... Barisban, aki még meg se halt az apja de õ már a végrendeletre gondolt, mi a jó a sok rossz mellett, ha még az egyetlen pozitív tulajdonságot - a szerelemre képességet - is megtagadjuk tõle? Ha Güneyben minden rossz, õszintetélen, akkor ez a sorozat csak szimplán a jó és a rossz harca lenne?

A kérdés az, hogy helyes-e megcsókolni valakit, és közben azt nézni, vajon a TESTVÉRE néz-e. Helyes-e járni valakivel, ha közben a TESTVÉRE jobban érdekel? Ízlés dolga, számomra egyszerûen gusztustalan.
Nekem egyértelmû, hogy Güney sokkal jobban szerette Cemrét, mint Cemre õt. Güney igazából sosem tudott túllépni Cemrén. Cemre is kiborult, sirdogált, de ahhoz képest, hogy 4 éves kapcsolatnak lett vége, szerintem eléggé hamar túltette magát rajta. És igen, annak ellenére mondom, hogy jobban szerette, hogy nem érdekelték Cemre érzései. Güney egy önzõ ember. Amikor feláldozta a szerelmét azt nem azért tette elsõsorban hogy Kuzeynek jó legyen, hanem a saját lelkiismerete miatt, tehát önzésbõl. Õt nem érdekelte szerintem sem Cemre, sem Kuzey, csak az, hogy azt tudja mondani "kiegyenlítettem az adósságom." Ettõl függetlenül õ szerette Cemrét. Te az idealizált, önzetlen szerelemrõl beszélsz. De vannak kicsinyesebb, önzõbb szerelmek is, sok ilyen van az életben, amikor az "én" a fontosabb nem az "õ". Sokkal több mint a Kuzey-Cemre "meghalnék érted"-szerelem. (Hogy maradjunk az irodalomnál: pl. Ady-Léda)
Amikor Barisék eljegyzésén vannak, akkor Güney már gyakorlatilag szakított Cemrével, azt nem vitatom, hogy megalázta a lányt. Csak azt vitatom, hogy mennyiben volt köze Banunak (a még szex elõtti) szakításhoz, gyûrûlevételhez?
Azt sem vitattam, hogy csúnyán elbántak Kuzeyjel a tekerccsel kapcsolatban, én eddig a pontig voltam Güney-párti utána kezdtem megutálni. Csak azt mondom, hogy nem Kuzey elleni rosszindulatból tette, hanem mert Banu és Ebru nyomást helyeztek rá, és érdekbõl, önmegvalósításból. Ez persze nem menti fel, csak árnyalja a képet.

Tehát azt akarod mondani, hogy Cemrének nem eszköz volt Baris, tényleg meg akarta próbálni vele, míg Baris csak érdekbõl és egy kis szexuális vonzalomból vette el? Ne mentsük már fel ennyire Cemrét... Egy 20+ éves nõ, akinek már volt egy 4 éves kapcsolata, szerintem el tudja dönteni magában, hogy vonzódik-e annyira valakihez, hogy minimum megcsókolja. Ha már a csóktól viszolyog, akkor, hogy le tud-e vele élni egy életet, tud-e vele házaséletet élni, a válasz egyértelmû: NEM! Nem hiszem el, hogy Cemre azt hitte, hogy ha mégsem jön Kuzey megállítani, akkor majd varázsütésre hirtelen elkezd vonzódni ahhoz a Barishoz, akinek még az érintését se bírja elviselni. Ha ilyen gondolatai voltak, akkor szellemi fogyatékos. Én, a nászéjszaka elõtt sem, egyetlen pillanatra sem láttam hajlandóságot Cemrében arra, hogy meg akarta próbálni Barissal. Te mikor láttál? Azt mondod kölcsönösen becsapták egymást, de azért nézd már meg hogy néz rá Baris a jegyességi idõben (de a házasság alatt is voltak ilyen pillanatok a mostani 54. részben is lesznek), és nézd meg Cemrét, aki csak erõltetett mosolyokra, szemforgatásokra volt képes. "Sose bízz egy ölelésben, csak arra jó, hogy elrejtse a valódi arcod." - mondta a Doktor Dr. Who-ban. Jó példa: amikor Baris beállít virágokkal, és megölelik egymást, Cemre nem látja az arcát, tehát nem kéne megjátszania magát, de Baris becsukja a szemét, sóhajtozik, Cemre viszont olyan flegmatikusan ölel vissza azt a férfit, akire te azt mondod meg akarta próbálni vele, ahogy az idegesítõ, messzi nagynéniket nem így öleli meg az ember. Akkor kiben volt több õszinteség a másik iránt? Ha már egy õszinte ölelésre nem volt képes, gyaníthatta hogy a nászéjszaka sem fog menni, nem? Még is azt mondta neki fél óra múlva az asztalnál, hogy "te vagy a férfi, akire vágyom." Te úgy mondod mintha Cemre konkrétan megmondta volna neki hogy õ Kuzeybe szerelmes. De még azt se mondta neki, hogy nem szereti. Azt mondjátok Barisnak látnia kellett volna, hogy nem szereti, igen, de ez miért elvárás? Nem gondolhatta azt, hogy Cemre csak gátlásos, szûz kislány, aki az anyja jelenlétében duplán zavarban van elõtte (mert hogy Gülten mindenhová követte õket)? Ezt már sokszor megkérdeztem, de még senki nem válaszolt rá: ha egy nõ igent mond egy házassági ajánlatra, ráadásul egy ilyen áratatlan lányról van szó, mint Cemre honnan tudhatná a férfi, hogy a lány azt tervezi, hogy lelép az esküvõrõl? Ha konkrétan õ kéri férjül a férfit, akkor azzal már önmagában nem álltatja szerelemmel?
Ez a Melda-dolog nevetséges, mert ha egy huszonéves szûzlányt felmentünk, mert 3 hónapot nem bírt ki Kuzey csókja nélkül, akkor nem fogok elítélni egy 30+ éves pasit mert több hónapos egyedüllét után egy kis törõdésre vágyott... Ráadásul, ha Cemre fülébe jut valószínûleg elintézi egy vállrendítéssel, kb. annyira érdekelte Baris. Ugyanígy a pofon-dolog: ha Samit felmentjük mert 20 éven keresztül ütlegelte a feleségét, akit szerelembõl vett el, akkor nem fogom elítélni Barist mert EGYSZER pofonvágta Cemrét, aki megharapta a száját. Amiért elítélem, inkább az, hogy erõszakkal megcsókolta. A pofon reflexbõl volt, ráadásul részegen.
Azt mondjátok Baris csak Güney miatt vette el Cemrét. Ezzel kapcsolatban két jelenet jutott eszembe: amikor a 41. részben a kikötõben összeverekszenek Cemre miatt és amikor az 51. részben a vacsora után Güney Cemrével beszélget a kanapén, mire Baris ezt meglátja és agresszíven elindul feléjük, mintegy elkergetve Güneyt. Tehát ha az volt a célja, hogy összehozza õket, és Banu féltékeny legyen, akkor miért volt féltékeny Güneyre, miért taszította õket egymástól? Egyébként hogyan is használta fel Baris Cemrét? Mit tett hogy Güney elmenejen?

Tudom, hogy ez vicces lesz és hihetetlen és paradoxon, de azzal, hogy Baris feljelentette Cemrét és azzal, hogy Güney eltüntette a bizonyítékokat tulajdonképpen a (z önzõ, kicsinyes) szerelmüket bizonyították.
"A gyûlöletet és a szeretetet egy hajszál választja el." Nem az lett volna logikus, hogy Baris Simayon akarjon bosszút állni, aki majdnem megölte? Miért Cemrén állt boszzút? Ha nem szerette volna, számított volna-e neki, hogy elhagyja Kuzeyért? Ha nem szerette akkor miért tudta gyûlölni, azért mert nem szerette viszont õt?
Güney miért akarta börtönbe tudni Cemrét? Csakugyan féltékenységbõl. Nem bírta elviselni, hogy Kuzeyjel legyen. És miért? Nyilván mert számított neki Cemre.

Amikor én azt mondom, hogy Cemrének bûnhõdnie kellett volna itt a "mûvészi igazságszolgáltatásról" beszélek. Egy mûvészi alkotásnak az a célja, hogy legyen valami tanulsága. Ha Cemre nem egy sorozatszereplõ, hanem igazi ember nem én kívánok neki ilyeneket, mert tényleg nem követett el akkora bûnöket és az élet nem a példa statuálásról szól. De egy mûnek példát kellene statuálnia. Az azért van, hogy tanuljunk belõle. Hogy maradjunk az eddigi példáknál, ezért halt meg Anna Karenina, Bihter, Bovaryné, ezért csonkolódott meg Rochester, mind a szerelmet keresték, nem rosszindulat vezérelte õket, mégis. Így lett tanulságos a mû. Cemre története pont hogy nem ezt teszi, hanem azt hirdeti hogy mindent tegyünk meg a szerelemért, gázoljunk át mások érzésein is akár, és cserébe a legboldogabb sorsot kapjuk.
8/10
Érsekvári 2015 máj. 12. - 13:05:46 8/10
(2647/4273)
Gabusunk köszönjük szépen !
Nagyon jók ezek az életrajzi képes szösszenetek .
Én bírom Sami papát és privátba egy nagyon szimpatikus ember , tehetséges színész is .
A kisgyerek apja kicsinyített mása :D :D
10/10
lizbell 2015 máj. 12. - 12:11:49 10/10
(2646/4273)
Végigolvastalak, mindenben egyetértünk szokás szerint :))) a többi privátban!
malvinkicska 2015 máj. 12. - 11:38:45
(2645/4273)
Szintén drukkolok nekik, végre, volt egy kis érzelem köztük, ennyi minden után valaki legyen már boldog.
10/10
kaboca12 2015 máj. 12. - 11:33:01 10/10
(2644/4273)
De igen, igazad van, Güneynek van joga szeretni Cemrét, csak nem élt vele! Az elsõ úgymond nagyobb akadálynál szünetet javasolt ami nálam felér egy szakítással, csak már akkor is õ akart lenni az, aki nem mondja ki, hanem bármikor Cemre képébe tudja mondani, hogy TE akartad a szakítást. Cemre ennek ellenére elsõ körben a táskájába tette a gyûrût (gondolom azért, hogy talán visszahúzhatja, ha átgondolja a történteket), míg Güney elhajította. Egyébként min akadt ki Güney? Miért nem mehet a menyasszonyom a testvéremmel valahova? Ilyen alapon valami meglepetést is készíthettek volna elõ neki. De különben mit látott? Hogy Kuzey mosolyogva nézi Cemrét. De még azt sem nagyon, mert majdhogynem a háta mögött állt. Eleve õ volt bizalmatlan, mert mikor meglátta õket akkor õ, mint egyenes ember miért nem ment oda, hogy sziasztok, mit csináltok, készültök valahova? De nem, õ követni kezdte õket. Ezt nézzük el, de Cemrének ne nézzük el a féltékenységeit Banu miatt, aki nyilvánosan csüngött Güneyen.
Egyébként abban sem értek egyet, hogy a két testvér Cemre miatt ellenséges egymással. Õk a családi hátterük, az engem anya szeret, engem meg apa szeret, a kivételezés és a baleset miatt ilyenek egymással. Aztán jött a felismerés, hogy ugyanazt a lányt szeretik és ez tett rá még egy lapáttal.
10/10
kaboca12 2015 máj. 12. - 11:16:07 10/10
(2643/4273)
Az még külön a kedvencem (lemaradt az elõbb), mikor azt írjátok, hogy mi baja volt Cemrének Baris mellett, hiszen luxusban élt? Meg miért futott Kuzey után, miért nem bírt ki 3 hónapot?
Erre annyit, hogy inkább élek szegénységben, de boldogan. És én 17 évesen olyan szerelmes voltam egy srácba, hogy így utólag visszagondolva annyi hülyeséget csináltam MIATTA, hogy késõbb még szégyelltem is. Nekem senki ne mondja, hogy egy 16-18 éves lány már felnõtt. Papíron lehet, de gondolkodásilag biztos nem. Régen sem, és most sem. Akiket férjhez adtak régen 16 évesen azok is tették, amit tenniük kellett, belekényszerítették õket valamibe. Rendben van, hogy szültek már és háztartást vezettek, de a saját nagymamám mesélte, hogy milyen nehéz volt. És mennyire irigyelte a változó világot, ahol már én "dönthettem", hogy kivel, mikor akarok lenni. Simán belefért az én tinikoromba, hogy csókolózás közben más fiút néztem és szerintem ha az akkori osztálytársaimat kérdezném, ugyanúgy vélekednének. Aki pedig elvárja Cemrétõl, hogy 3 hónapig üljön nyugodtan a fenekén és rá se hederítsen a valódi szerelmére, az még nem volt szerelmes. Nálam akkor Õ tette ki a mindennapjaimat. Õrá gondoltam, vele keltem és feküdtem. Azt hiszem azt hívták szerelemnek. Mai fejjel már rajongásnak. A lényeg az, hogy Cemre helyében egy szerzõdés nem tudta volna felülmúlni az érzelmeimet. És harcoltam volna azért akit szeretek, hogy együtt lehessünk. Pláne ha biztosan tudom, hogy az a másik viszontszeret.
10/10
kaboca12 2015 máj. 12. - 11:04:29 10/10
(2642/4273)
Úgy döntöttem, hogy úgy fogom nézni a második évadot ezentúl, hogy szegény Simay, szegény Baris, szegény Banu, szegény Güney, szegény Handan, hogy kihasználta õket ez a ribanc Cemre és ez a szemét Kuzey maguk miatt. Meg próbálom úgy nézni, hogy a jókat utálom, a rosszakat szeretem. Kíváncsi leszek, hogy fog-e menni!?

Nyilván minden emberben van valami, amitõl sajnáljuk. Egy ideig. De azért ne mentsünk már fel mindenkit, Kuzeyt és Cemrét pedig csak elítéljük.
Ismét nem tudom, hogy ki írta, hogy azért bántak Kuzeyjel úgy, mint a fekete báránnyal, mert az is volt. Mert leütötte a fényképészt meg ilyenek. Hangsúlyozom, hogy nem úgy jött a világra, hogy lefogja ütni a fényképészt. Pont a tegnap esti részben látszódott a legjobban, hogy Kuzey vérmérséklete tiszta apja. Tehát, valakitõl örökölte plusz a családi háttere is hozzásegítette. Valószínûleg Güney nem az apjára ütött. Jobban tudja kezelni az indulatait.
Ha mindig azzal jöttök, hogy mert a való életben.... akkor Simay esetében én a való életben ha meg is teszem azt, hogy terhességet hazudok a házasság érdekében és a végén rájön a párom, akkor csendben elsunnyogok és próbálok új életet kezdeni. Nem azzal töltöm a napjaimat, hogy hogy tudnám megkeseríteni mások életét. Egyébként nálunk a szomszéd faluban van egy férfi, aki elvett egy nõt, lett családjuk. Késõbb elváltak és feleségül vette az exe húgát vagy nõvérét és azóta is vele él, akitõl 3 család van. Nem mondom, hogy mikor megtudtam nem lepõdtem meg, de ha találkozok a férfivel, nem ez az elsõ gondolatom és néha még beszélgetni is tudunk. Ez a nem foglalkozom más életével elvem. Az a baj a világgal, hogy sokan úgy akarnak élni, hogy jaj, mit fog szólni a szomszéd, a bárát, a buszsofõr.
HA a filmben nem így lenne, hanem úgy, mint az életben, akkor nem volna film. És a kutyát nem érdekelné a sorozat. Én például nem vagyok kíváncsi a megerõszakolt, megvert Cemrére. Nekem így tökéletes a film. Megszerettem akit megszerettem és utálom, akit utálok. Különben nálam nincs olyan, akit utálok, mert mindenkinél megértem az indíttatást. Valóban igazatok van, meg kell érteni Simayt és Barist és a többieket, ugyanúgy ahogy Cemrét és Kuzeyt is.
Bemes 2015 máj. 12. - 09:12:01
(2641/4273)
Én inkãbb azon hatódtam meg, hogy apa-fia egymásra talált végre. Eddig mind a ketten azt hitték, a másik nem szereti. Kuzey amikor vállalta a börtönt, ez is benne volt. Hogy õ csak gondot okoz, anyja csak Güneyt szereti, apja sem mutatta ki szeretetèt. Most döbbent rá, hogy mit tett érte az apja, átértékeli a kapcsolatot.

Simayt nem itélem el a terhességéért, csak azért amire felhasználta. Azért is várt a végsõkig ( míg Banu meg nem gyõzte), mert Kuzeyt akarta. Ez még megbocsájtható, hisz nem szándékosan lett terhes. Az nem bocsájtható meg, hogy tudta miért veszi el õt Kuzey, és hallgatott. Kérem, ez aljas átverés. Igaza volt Alinak. Hogy hogyan bántak vele a Tekinoglu házban? Mint olyannal, aki a srác életét éppen elrontja. Miért nem ment el, keresett munkát, albérletet? Ítt én Handannak igazat adok vele kapcsolatban.
Rögtön felmérte az erõviszonyokat, tovább rontotta a légkört. Folyton manipulàlt.
Igaz, megérthetõ hogy lelkileg tetszett neki más férfi érdeklõdése, de azért nem illik a jótevõmet, aki befogadott a durva család miatt ( mármint Simay családja) , megalázó helyzetbe hozni.
Pofátlanul kihasználta az apósa és Kuzey jó lelkét, még a csõbehúzás után is esküvõt zsarolt ki. Na, ezt kevesen tették volna meg. Palira vette õket.
Elhiszem hogy szerette Kuzeyt, vagy inkább magát?
Lehet, hogy el kellene gondolkodni, szeretünk-e valakit akkor, ha az illetõ nem minket vàlaszt, és ezért cserébe mindent megteszünk hogy boldogtalan legyen.?
10/10
lizbell 2015 máj. 12. - 08:10:45 10/10
(2640/4273)
De jó így látni "Sami papát", és milyen cuki az a gyerek :)))
Bemes 2015 máj. 12. - 07:41:22
(2639/4273)
Köszi, végre megtudhattam róla is sok érdekeset. Igazán tehetséges ember, nekem nagy kedvencem lett.
Bemes 2015 máj. 12. - 07:40:04
(2638/4273)
Nagyon szép, és sokunk által már várt jelenet volt . Spontán, tényleg csak úgy megtörtént. Ezért is drukkolunk nekik, nem ármánykodnak, köztük tiszta érzelem van, nincs hátsó gondolat.
Érdekes, hogy Zeynepnek pont egy ilyen látvány utàn jut eszébe tájékoztatni Banut üzleti ügyekrõl.
Bemes 2015 máj. 12. - 07:33:25
(2637/4273)
Már harmadszor láttam ezt a kórházi jelenetet, Sami és Kuzey beszélgetését (telefonon), de mindig megérint. Ahogy Kuzey megérti, hogy az apja mindig is szerette õt, és mindenre képes érte. !néhány szemérmes mondat, és minõségileg új kapcsolat jön létre közöttük.
Amikor otthon ülnek az asztalnál, úgy tûnik hogy talán lesz esélyük a múltat feldolgozni. Amikor a két fiú beszélget, még mûködik a testvéri szeretet.
Jó jelenet az is, amikor Kuzey pénzt ad Güneynek öltönyre, hogy vegyen valami rendeset.
malvinkicska 2015 máj. 12. - 07:05:26
(2636/4273)
Nagyon aranyos vagy köszi a sok új infót az biztos nagyon jó színész Sami.
További szép napot neked.
malvinkicska 2015 máj. 12. - 07:03:18
(2635/4273)
Megnéztem igen végre megpuszilták egymást, nagy dolog, hogy így elfojtják, az egymás iránt érzett érzéseiket. Kuzey mikor a tablón látott barátnak elmondja az érzelmeit, szép volt. Sami biztos udvarol, mert nem tetszett neki a Kuzey kérdése a hollétérõl. Güney egy érdekes valaki szerintem még mindig, érez valamit Cemre iránt, mert ha teheti, mindig közel akar kerülni hozzá. Zeynep, jól elültette a bogarat Banu fülébe a céggel kapcsolatban, az is nagyon tetszett, mikor látta, a csók jelenetet, de erõszakos valaki nehezen adja fel úgy látszik.
9/10
gabus53 2015 máj. 12. - 01:52:03 9/10
(2634/4273)
Kedves Fórumtársaim!
Nemrég tettem fel az FB-oldalra, mindazoknak küldöm, akiknek még nincs FB regisztrációjuk.
------------------
Mustafa Avkiran török színész

Kedves Rajongók!

Szeretném megismertetni veletek a Kuzey Güney c. sorozatból Sami bácsiként ismert Mustafa Avkiran életútját.

1963-ban Gaziantepben született (Törökország).

1983-ban a Mimar Sinan Egyetem Állami Konzervatóriumában szerzett diplomát, majd csatlakozott az Isztambuli Állami Szinházhoz.

Számos darabot is rendezett, köztük Maxim Gorkij: Éjjeli menedékhely c. darabját, melyért a legjobb rendezõi díjat is elnyerte.

1995-ben Övül Avkirannal és Naz Eraydannal társalapítója lett a „5 Sokak Tiyatrosu” (5th Street Theatre) Szinháznak.
Még ebben az évben megkapta a "Legjobb férfi mellékszereplõ" díját a Nemzetközi Antalya Golden Orange Filmfesztiválon (Sokaktaki Adam c. film).

Munkássága:

2013 - Yol ayrimi: Hadi baba gene yap
2013 - Kaçak Ismet Ali Topçuoglu
2011 - Kuzey Güney (2011) (TV Show) Sami Tekinoglu
2010 - Hunting Season (2010) Müslüm
2007 - Bliss (2007) Ali Riza
2006 - Ezo Gelin (2006) (TV Show) Bilal
2005 - Köpek (TV Show) Resat
2004 - Beni bekledinse (TV Movie) Cemil
2002 - Kinali kar (2002) (TV Show) Cabbar
2001 - The Only Journey of His Life (2001)
1999 - Boatman (1999) Sali Urphalioglu
1995 - The Ordinary Man Yakup

Ezen kívül remekül énekel, eddig két albuma jelent meg: Ashura (2007), Sabahlar Olmasın (2014).

Mustafa Avkıran: Seyrüsefer
https://www.youtube.com/watch?v=VVQioiGJtUg

Mustafa Avkıran - Sabahlar Olmasın - Han Sarhos Hancı Sarhos
https://www.youtube.com/watch?v=SKUC8suitgY

Ezév áprilisában 23 évi házasság után gyermeke született 44 éves feleségétõl.

u.i.: az esetleges pontatlanságokért elnézést kérek, török nyelvtudás hiányában csak a Google fordító programjára tudok támaszkodni.
--------------------
:-)