Egy alkalommal a Fészekben vacsorázott éppen, mikor belépett Szitányi András. Latinovits őszinte megrökönyödéssel kifakadt: Ide már mindenkit beengednek? Itt emberek esznek!
A legszebb az egészben, hogy még csak nem is sértő szándékkal mondta. Én ismertem Szitányit. LZ nem túlozott. Sőt!

Ha valaki LZ természetét, modorát bírálja, csak a felszínt látja. Nem látja, milyen posvány volt az Aczél fémjelezte "művészvilág". Aki a Brancshoz tartozott az lehetett tehetségtelen és lusta, a haverok akkor i s felkarolták és bevették a buliba. LZ ezt nem tudta elviselni, a színvonaltalanságot és allergiás volt a nem odavaló emberekre. Nem bírta elviselni a rossz humorú, ávósspicli komlósjánost és ennek hangot is adott. Ez volt az "összeférhetetlensége".
Nem volt humora?
A hatvanas években Básti Lajossal a Fészekben üldögéltek, szigorúan távolságot tartva egymástól, az étterem egyik és másik sarkában, mikor Básti dühösen követelte a pincértől a régen kikért Radeberger NDK-sörét. Miután megkapta, Latinovits kajánul odakiáltott a pincérnek: Én meg kérek egy Radebástit!

Köszönöm szépen! (Nagyon kedves vagy!)
Bizisten mondom, jól esett! 😮😉

Hát ez szívemből szólt, minden mondatával egyetértek.

Azon gondolkodom, vajon volt e humorérzéke. Érzésem szerint nem. Vajon a bipoláris betegség következtében veszíthette el, vagy soha nem is volt? Frenreisz Károly elmondása alapján a halála előtt egy évvel külön költöztek Ruttkai Évával, tehát a halála előtti időszakban nem voltak már együtt. Hát nem furcsa?....
Nincs párhuzam József Attilával. Semmi. Teljesen más a két ember. József Attila szegény egy tiszta forrás volt, aki azt élte, amit írt. Épp ezért kevesen-már ha valaki egyáltalán-jutottak el olyan költői magasságokba, mint ő. Persze elfogult vagyok, az is leszek, de talán még így is igaz. De József Attila nem volt gőgös. És nála elhiszem, hogy baleset volt, mert én azt szeretném hinni.
Latinovits meg elmondta a verseit, mély átéléssel, és értve a szöveget, és ennyi. Nem volt más közös a két ember között. Vagy max az apjuk elvesztése. A diagnózisuk is más volt. És Latinovits nem volt elég alázatos.

Remek írás, még remekebb jellemzés Latinovitsról! Gratulálok!
Minden sorára, csak bólogatok.
( És lám, hajszálra pontosan egy éve íródott! 😉)

A "Fotó Háber" c. film ment az egyik csatornán. A film kapcsán jutott eszembe Latinovits Zoltán.
Aki jó színész, jó megjelenésű férfi volt. Talán, ha elvégezte volna az akkori SZFF-t, akkor "nyitottabb szájmozgással beszélt volna. Vagy nem!?!

Az, hogy Ő volt a "színész király" nem tisztem megítélni. Igaz, hogy először a párja, Ruttkai Éva kiáltotta ki, halála után?! Ez egyébként is nagyon szubjektív dolog. Én úgy voltam L.Z-nal, mint ( a kisebb, nagyobb, legnagyobb, legeslegnagyobb) Kossuth-díjas Törőcsik Marival. Aki grimaszolni tudott, énekelni kevésbé, de ha meghallottam a "Gyere Te Nimand" c. számát énekelni a füstös hangjával, az volt mindennek a csimborasszója! Törőcsik Mari nekem egy szürke kis veréb volt csak, és nem "Edith Piaf" magasságokról beszélve. Hol volt Ő színészileg olyan, mint, akár Bara Margit, Dajka Margit, Kiss Matyi és még sokan mások?! A nyomukba nem léphetett. De aki azt mondja, hogy Törőcsik Mari az egyik legnagyobb színésznőnk volt, én tiszteletben tartom!

Lehet, hogy most azért is rámomlik majd egy kőbánya, ha elmondom véleményem Latinovits Zoltánról is?! Ahogy elnéztem Őt a fent említett filmben az alábbi gondolataim lettek , és hogy mit is gondolok róla az alábbiakban?!
Talán, ha nem akart volna annyira azonosulni József Attilával, és ha nem a költő verseit mondja rendresorra, akkor eszembe sem jutott volna József Attilával egy lapon említeni! Akkor talán csak a haláluk körülményeire asszociáltam volna bizonyára?!
Nem tudom, hogy L.Z. végiggondolta-e bármikor is, hogy ők ketten mennyire elütő módon szocializálódtak a költővel ?! Hogy József Attila milyen körülmények között élt, most nem sorolom, mert azért vannak emlékképeink a tanultak kapcsán a költőről, hogy milyen nagy szegénységben élt. Ellentétben L.Z. egy nemesi kúriáról csöppent a jobbnál jobb életkörülmények közé. És még így is kreált egy problémát, hogy megsértődött, és nyomta a lelkét az, hogy a nemesi papa elhagyta a családot?! De nem nyomorban, mint József Attila apja!
( Itt egy kicsit most elvonatkoztatva, a mostani "milliomos csemeték" jutnak eszembe, akik nem tudják jó dolgukban, hogyan tegyék tönkre magukat mondjuk a drogokkal, csak úgy unatkozásból, kínjukban?! )

Tehát, ha L. Z. megéhezett, beült a család "Gundel éttermébe" és jól belakott, és a mama sem a fateknő fölött mosott az étterem konyhájában, mint Gundel lány?! (Mint a költő édesanyja! )
Latinovits Zoltánnak tehát minden megadatott, de a jólétben közben elveszett, mint ember. Pláne ha ivott, és öntörvényű emberként még szóvá sem lehetett tenni, hogy rossz úton halad! A színésznek borzasztó természete volt. Az élet minden szegmensében kiszámíthatatlan volt, és ez volt az egyik legnagyobb probléma! Hacsak néha-néha egy-egy mosoly ült volna ki az arcára, már szerethető is lett volna. De nem! És így bufurcként, humor és mosoly nélkül nem volt szerethető számomra! És Őt, nem tanácsolta el "az egyetem fura ura", és nem kellett megküzdenie a mindennapokért.
József Attila pedig, aki a legmélyebbről indult, a legnagyobb költő lett. Akinek versei még mindig itt lüktetnek az ember fülében. Ezért szeretem! Azért meg különösen, mert a versei, gondolatai még mindig nagyot ütnek, amikor az országunk népéről van szó, mert zsigereinkben vannak népszerű versének sláger sorai, és még mindig tanít minket úgy, ahogy megígérte, hogy " Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani! " És most is tanít, az aktuális soraival!

És igen Latinovits Zoltánt a színészt, nem tudtam megkedvelni. Próbáltam, főleg a József Attila verseknél, különös figyelemmel követni versmondását.
De mindig olyan elánnak, indulatkitöréssel, kisebb nagyobb cinikussággal szavalt, hogy nem tudtam soha tolerálni és megérteni. Ráadásul neki ott volt az utolsó pillanatig a nagypolgári családja. Ott volt mellette a nő, a társ, Ruttkai Éva személyében. És a színész mégis tapintatlanul, már-már bántón és sértőn alázott mindenkit a környezetében. A "színész óriástól", ha már azzá avanzsált talán már életében is, sokkal nagyobb alázatot vártam volna!
Nekem ezért sem Ő a király! Hanem Sinkovits Imre, Darvas Iván, Páger Antal, akiknek lett volna mire, kire büszkének, beképzeltnek, tapintatlanul őszintének lenni, de az említettek szerények maradtak mindhalálig. Így lettek ők, és még sokan mások is, szerethető művészek.

Anno jelentek meg olyan hangok, hogy Latinovits Zoltán úgy akart meghalni, hogy "lemásolta" a költő halálának körülményeit, de a társa cáfolta az öngyilkosságot. Ruttkai Éva a balesetet preferálta. ( De most őszintén, mit kellett volna mondania, hogy öngyilkos lett, mert betegsége, indulatainak már nem volt ura, és ráadásul még állandó veszekedtünk is????) Node ez csak fikció volt részemről.
Latinovits Zoltánnak élni kellett volna, és nem meghalni így?! Sajnos, nem volt hálás a sorsnak, hogy milyen remek esélyeket kapott és élhetett volna "király" - színészkirály -, módjára is. De annyira természetesen vette amit a sorstól kapott, hogy még megköszönni is elfelejtette, szerintem.

Láttam anno Örkényi István " Isten hozta őrnagy úr " c. darabot, melyben Latinovits Zoltánt úgy emlegették, mint színész óriást. Miért?! Egyáltalán nem volt jobb, mint Sinkovits Imre! Sőt! Én úgy éreztem, mintha L.Z. beszédhibás lenne?! De az biztos, hogy túl játszotta a szerepét! Kíváncsi vagyok, ki merte volna megmondani a " színészóriások közt is a legnagyobbnak " mindezt ?! :)
A szemei is nagyon zavartak ebben az adásban! És modoros volt nagyon! A mosolytalan arc, a nézése bizisten riadalmat keltett az emberben. Félelmet keltett, és nagyon lekicsinylő, lenéző volt az a zord, már-már retardált arc! Kár, hogy egy szerénytelen, humor nélküli ember volt! És nem szerettem volna a barátja sem lenni!
Annál inkább József Attilának, aki annyira ki volt éhezve a szeretetre, hogy szinte invitálta, hívta az embereket magához, eképpen:
" Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél."

Na jó, akkor majd ebbe belenézek, látom megvan azon a bizonyos oldalon. Köszi.

Így utólag már, ennyi év távlatából nagyon nehéz ezt hitelesen látni, érteni, hogy mi történhetett és miért. Egyébként el tudom képzelni, hogy a dilibogyóknak vannak olyan mellékhatásai, hogy valakinek öngyi gondolatai vannak. Lehet, hogy valami ilyennek az áldozata. De nem logikus, hogy ilyen esetben miért nem Ruttkaira bízták a felügyeletet, aki folyamatosan mellette élt, miért egy ezerfelé elfoglalt testvérre? Logikátlan. A szexuálisan más MGP-ről meg nehéz megállapítani az igazságot. Én annak a kis mozdonyvezetőnek hiszek, akinek a szeme előtt történt, és aki azóta is meg van törve az eset kapcsán. Azt mondta a társa, hogy "Jaj vigyázz, beugrik".
Ezt már nem tudjuk meg.
Tudsz olyan alakításáról, ami tényleg jó volt?

Sztem, "színészkirálynak" a halála utáni napokban kegyeletből kezdték nevezni, mégpedig Ruttkai Éva "tündérkirálynő" címének sugallatára. (Egy tündérkirálynő férje is király kell, h legyen).

Tehetséges, jó színész és jó megjelenésű ffi volt. Volt hangképzési problémája, amiről talán leszoktatták volna, ha szakirányú főiskolát végez, - de lehet, h nem. Ha vki gyerekkorától így beszél, nem biztos, h átszoktatható nyitottabb szájmozgásra. Ez a zártabb szájállása azonban nem rontotta el szerepeit.
A nagyobb baj a korán elhatalmasodott ideg-betegsége volt, megfűszerezve időnként erős alkohol függőségével. Környezetével, kollégáival, rendezőivel, feleségével állandóan konfrontálódott. (Olvastam, h ha R.É-nak premierje volt, akkor a kollégák őrt álltak a folyósón, h L.Z ne menjen be a feleségéhez az előadás előtt). Valamikor elolvastam "A ködszúrkáló" c. könyvét. Úgy maradt bennem, h ez egy erősen üldözési mániában szenvedő ember panaszáradata.
Nem lehetett vele kellemes próbálni, dolgozni, forgatni, együtt élni. Kiszámíthatatlanok voltak a reakciói. De csodálatos volt Őt látni a kész szerepben. Szerencsére, a filmek, a technika megőrizték a gazdag szerepáradatának nagy részét.
(Nem olvastam most végig az összes hsz-t, h vki említette-e korábban), de eszembe jutott egy régi interjú Ruttkai Évával, aki haláláig állította, h biztos benne, h férje nem lett öngyilkos. Latinovits akkor, kapott vmi új gyógyszert, amit nem szokott még meg a szervezete. Időnként szédült, nem volt biztos a mozgása, ilyesmi.
Akárhogy is történt, nem mondom, h király volt, de a közelmúlt színészóriásainak egyike volt.
Akármelyik filmjét ismétlik, biztos, h újra nézem.

Köszi, írtam. :)

Hát igen, az öntörvényűséget soha, sehol nem tolerálják. És valóban, egy színész akkor színész igazán, ha sokoldalú. Most elkezdtem nézni régebbi filmeket, és feltűnt, hogy Darvas Iván pl. mennyi mindenhez értett. Ugye alapból mentek neki a romantikus hősök, na de emellett mekkora humorzsák volt, és milyen könnyen dőlt belőle a hülyeség, ez korábban fel se tűnt.
Csak a Tizedesben meg a Liliomfiban láttam, és emellett még egy csomó filmben volt jó bohóc.
Nem tudom, Sweet But Psycho mit írhatott, hogy ilyen szigorú a megtorlás. :)

Zseniális képet választottál, ő is remek színész. Sajnos a Gyilkossághoz öltözve c. filmjét nem találom sehol, pedig abban is de jó volt . :)
Nem tudom, Páger miért mondta ezt, neki sem kellett szégyenkeznie.
Biztos tudott valamit, csak rajta kívül nagyon sok kiváló magyar színész volt,van, és mivel L.Z. számomra nem válik ki ezen emberek táborából, én nem ragadnám ki ennyire a sorból.
Féltékenykedés? Erről mit tudsz?

Rádayt nagyon kedveltem, kifejezetten erős humora volt.

Turayt megint csak nem tartom jó színésznőnek, egy figurát tudott alakítani, azt a béna, butácska, szerencsétlen kislányt, azon kívül semmit. Picit Bánhidy is egysíkú, az jól megy, mikor szekéren beszél, de ezen kívül kicsit szűk a repertoár.

A jó színész az, aki széles skálán mozog a karakterekben, és ezek nagy részében kiemelkedőt tud nyújtani. Személyes kedvencem egyébként Kis Manyi. Szegénykém tündér volt.

És most, hogy így felmerült, sorra jutnak eszembe jobbnál jobb színészek, pl. Darvas Iván, Pécsi Sándor, Sinkovits Imre, Dajka Margit, Tolnay Klári, Páger Antal, Kiss Manyi-szóval ez a színészkirályság véleményem szerint egy nagyon szubjektív dolog.

:)

Lehet, sőt valószínű, hogy Latinovits azonosulni akart és tudott József Attilával, viszont jelentős különbségek voltak a neveltetésből , életkörülményekből adódóan. Latinovits nemesi családból származott, és valószínűleg kiemelkedő szociális háttérrel rendelkezett, mert még a nevelőapja is orvos volt, meg ugye ott volt a Gundel háttér, tehát nem szenvedett hiányt semmiben. József Attila szegény ezt a jó sorsot, mint köztudott, nagyon nem mondhatta el magáról. És mégis játékokat árult, már gyerekként, hogy eltartsa a családot. Egy közös pont lehet maximum, hogy mindkettőt elhagyta az apja.

Nem tudok elfogultság nélkül okfejteni a témában, ezért végtelenül őszinte leszek, és elmondom amit gondolok, még ha megköveznek is érte. Az egyiket szeretem, a másikat nem. Én József Attilát sokkal többre tartom, azért, mert nagyon mélyről indult, mert embertelenek voltak azok a nélkülözések, amiket el kellett szenvednie, és mégis, a legnagyobb magyar költőnek tartom, aki a szavai, gondolatai nap mint nap itt keringenek ennek az országnak, ennek a népnek a zsigereiben és az idegeiben, verseken, dalokon és az egész életén keresztül valóban tanít mindannyiunkat olyan hitelesen, ahogyan senki sem. És szinte törvényszerű volt az esetében a borderline szindróma kialakulása, és az idegrendszerének összeomlása, hiszen mellette nem volt egy ember, egy társ, aki szerette volna. Nem csodálkozom, hogy úgy érzett, ahogy, és az történt, ami.

"És lásd, akadt nő, ki érti e szavakat, de mégis ellökött magától."

És esetében a leírások inkább hajlanak a balesetre, mint az öngyilkosságra. Szóval én szeretem,tisztelem, becsülöm, úgy, ahogy van, a maga nyomorával, zsenialitásával együtt, és nagyon sajnálom.

És akkor itt van Latinovits. Az ő indulatkitöréseit, kritikáit, cinikusságát nem tudom tolerálni, mert neki családja volt, normális anyagi körülményei, tanulási lehetőségei, és egy társa, aki szerette és mellette állt egészen a haláláig, de időnként, ezt is írták , még ezt a nőt is a végletekig megalázta.
Úgyhogy az ő betegségét, meg depresszióját, meg a nagy igaz látását és bántóan tapintatlan őszinteségét indokolatlannak, és az alázat hiányának érzem.
Ha pedig úgy akart meghalni, hogy lemásolta József Attila halálának körülményeit, hát ezt végképp nagyon gyenge húzásnak tartom. Nem, nem tudom sajnálni sajnos, bocsánat. Mert neki voltak esélyei, amikkel nem tudott élni, és amiért nem volt eléggé hálás. József Attilának meg eleve rossz lapok jutottak. És itt siklik ki nekem ez a kettejük közötti párhuzam.

Megint nem dicséretet írok, inkább realitást, mert a topik alanya nagyon megosztó személyiség volt.

Ma megint a szemem elé került egy cikk, amiben benne volt az a bizonyos idézet: "Összeférhetetlen vagyok. Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt, vezető helyen gyakorolják ", stb. stb.
Nem igazán lehet korrekt információt olvasni, legalábbis a neten nem arról, hogy kik voltak azok a bizonyos emberek, akik nem értenek a szakmájukhoz. Még régebben hallottam, hogy esetleg Major Tamás, Gobbi Hilda, és most egy helyen olvastam, hogy talán Várkonyi Zoltán-ha ők, akkor valóban olyan emberek voltak e ők, akik nem értettek a szakmájukhoz? Lehet ilyen kemény állítások után azt várni, hogy aki ezeket kimondja, annak a pályája egyenes maradjon, vagy felfelé íveljen? Nem túl kemény szavak ezek, akárki is mondja?
A másik kérdés, amire szintén nem tudom a választ, és nem akarom érdemeit csorbítani, de ki döntötte el, hogy ő a színészkirály? Lehetnének mások is, számomra pl. Sinkovits Imre is hamarabb jön szóba ilyen téren, neki sem volt olyan származása, mégsem állította félre senki. Az Isten hozta őrnagy úrban éppen volt alkalmam éles helyzetben látni mindkettőt, és nem mondhatom, hogy Latinovits volt jobb.
Mitől volt ő színészkirály? Érdekelne. Mert szerintem ez tök szubjektív.
A verseknek, amiket elmondott, valóban volt érezhető hatása, volt mélysége, és tényleg benne volt az egész ember, igen, ez kétségtelen, de nem volt sokkal jobb, mint mások. A legtöbb esetben József Attila versekről van szó, és itt már eleve a versek azért sokkal jobbak, mert József Attila írta őket, aki viszont valóban, és érthető módon, tényleg szívbemarkoló. Őt tudom szeretni, tisztelni, mert még ha nem is mindig értem minden szavát, érzem, hogy szép, és érzem az alázatos,szenvedő, esendő embert, aki tényleg élte amit írt, és a szavakat úgy tudta egymás mellé tenni, ahogy senki sem.

De Latinovitsot nem érzem. Nem látom olyan jónak, amilyennek sokan feltüntetik. Alapvetően zavar a hibás artikulációja, hogy színész létére sosem tudta kinyitni a száját, gyakorlatilag beszédhibás volt.
A betegsége, a depresszió-oké, ezt elfogadom, és éppen ezért azt gondolom, hogy őt nem azok az emberek tették tönkre, akik félreállították, hanem saját maga, önnön betegségéből kifolyólag. Olvasható, hogy mindig mindenét odatette a színészetbe, minden egyes darabba, és nem bírta ki, hogy ne szóljon be azoknak, akik nem ezt csinálták, és akik más véleményen voltak, vagy netán középszerű tehetséggel voltak megáldva.
Jó ez? Kell ez? Kell ilyennek lenni? Muszáj mindig tökéletesnek lenni?
Nem lett volna jobb ezzel a tehetséggel egy szeretetreméltó, alázatos embernek lenni? Néha mosolyogni, és nem olyan szemekkel nézni ki a fejéből, hogy az emberbe beleszorul a hang félelmében? Az a nézés mindig olyan volt, mintha tudná, ismerné az összes hibáját, ballépését, bűnét annak az embernek, akire ránéz. Igen, ilyen volt Latinovits tekintete mindig, és mindenhol . Félelemkeltő, lekicsinylő, távolságtartó és barátságtalan. Így dióhéjban ennyi.

Ja, és a cikk, ami az írásomat motiválta:

https://www.she.hu/kultur-mi/20190604-latinovits-zoltan-a-szinesz-akiert-hiaba-rajongtak-a-nok-lippai-flora.html

Ez is elég hangulatos:

A Városligeti-tó mellett, a Szépművészeti Múzeum árnyékában, az állatkert ka­puit őrző kőelefántok közvetlen szomszédságában áll az egyik leghíresebb magyar gasztronómus család pesti étterme, a Gundel. Itt született, saját bevallása szerint „épp Krúdy Gyula bácsi asztala felett” Latinovits Zoltán. A neves családhoz anyja, Gundel Katalin révén rokonult. Latinovits gyermekévei az állatkert, a vidámpark, a csónakázótó és a korcsolyapálya, a hatalmas liget fáinak bűvöletében telt.
– Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikrái­nak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket ­– vallotta később szokott, sejtelmes stílusában a színész. Tökéletes gyerekkor lett volna, ha pár év múlva nem következik be a tragédia, amelyet Latinovits egy életen át cipelt: apja árulása. Latinovits Oszkár földbirtokos elhagyta a családját, ezt pedig az érzékeny lelkű Zoltán sosem tudta neki megbocsátani. Anyja később újra férjhez ment, Frenreisz István orvoshoz, így Zoltán két kisöcsit is kapott, Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész személyében. A kiskamasz Latinovits szerette féltestvéreit, de a nagy korkülönbség és a gyermekkori trau­ma miatt mindig volt közöttük egyfajta távolságtartás.

OFF
Vélhetően járt valamiféle kezelésekre.
Abban az időben nagyanyám néha összefutott vele a központi honvédkórház (Róbert Károly krt.) közelében lévő (egyébként gyönyörű, tiszta fa, talán műemléki berendezésű - mára vajon hova lehetett?) gyógyszertárban. Azt mesélte, láthatóan nem volt túl jó állapotban fizikailag sem...

Úgy tudom, hogy mániás depresszióban szenvedett, és valahol rémlik, hogy olvastam, hogy a tragikus esemény előtt pár nappal kapott valami ezzel kapcsolatos, nagyon lehangoló diagnózist. Abban a rendszerben, azokban az években még ott sem tartott a pszichiátria, ahol most, nem mintha most a helyzet magaslatán lenne. Tudomásom szerint ez nem gyógyítható, csak szinten tartható, illetve gyógyszerekkel tünetmentessé tehető betegség, az egyik legsúlyosabb pszichiátriai kórkép a szuicid hajlam miatt Gondolom annak idején még kevésbé voltak elfogadottak az ilyen jellegű betegségek, és az emberek szégyellték ezt, nem nagyon lehetett ilyesmiről beszélni. Talán ez vezethetett a történtekhez. Egyszer olvastam a bipoláris depresszióról, és sajnos itt gyakran megesik az öngyilkosság a hullámvölgyek idején.
Talán szegény József Attilával próbált azonosulni, nem tudom....Mert a versek tolmácsolásánál úgy éreztem, hogy Latinovits minden szót ért és érez, és szinte megél, annyira közel voltak egymáshoz.
Néha, amikor leengedik a sorompót, és az ember a kocsiban ülve türelmetlenül arra vár, hogy menjen el a vonat végre, időnként elgondolkozom, és ők ketten jutnak eszembe. Sohasem fogom megérteni, hogyan dönthet úgy valaki, hogy egy ilyen brutális jármű elé vesse magát, mert itt nincsenek esélyek, ez a jármű nem tud rövid időn belül megállni, akkora tömeg mozdul meg. Mindenesetre nagy bátorság kellhet hozzá, vagy iszonyúan nagy kétségbeesés.