10/10
DrAnthony 2012 márc. 18. - 08:36:22 10/10 Előzmény technokrata
(720/860)
Igen, én is úgy tudom, hogy lesz második rész, de mivel mindenki csak találgat, hogy mi lesz benne ("elõzményfilm" lesz-e, vagy folytatás), így majd meglátjuk.

Az a befejezés, amiben WS nem hal meg, az csak a DVD-s verziókon jött ki, mint alternatív befejezés.

Még annyi: EZ NEM ZOMBIS FILM! Ugyanis a fertõzöttek itt nem Romero-s zombik (élõholtak), nem feltámadt halottak. Ezek sosem voltak halottak, hanem fertõzöttek, mutánsak, betegek, de semmiképp nem halottak! Inkább valamiféle vámpír-betegségnek mondanám (napfény-érzékenység), de nem zombisodásnak.

Azoknak meg, akik fanyalognak (honnan volt vize, meg élelme): épp ezt mutatta be az elején, hogy módszeresen és szisztematikusan járja be a várost élelemért (konzervek, melyek évekig elállnak) és vízért (gondolom a palackozott ásványvízrõl mindenki hallott már).

Engem más dolgok zavartak, amire a film nem adott magyarázatot: a fertõzöttek hihetetlen ereje és testi szilárdsága. A betegség miatt a csontszerkezetük is megerõsödött volna? Mi másért lettek volna képesek falakat átütni, vagy a végén a "fõnök" a saját testével betörni a "törhetetlen" üveget (plexit)? Mert lehet, hogy az ember is képes lenne (ha a fájdalom nem gátolná), de olyan sérüléseket, töréseket szenvedne, amit nem élhetne túl. Lehet, hogy be lehet egy ilyen plexiüveget törni fejjel, de abba az ember feje is szétloccsanna.

Mindezektõl függetlenül minden idõk egyik legjobb ilyen jellegû (poszt-apokaliptikus) filmje. WS zseniálisat alakít benne. Fantasztikus film, mindeniken csak ajánlani tudom.
1/10
joshfeed 2012 márc. 17. - 16:37:25 1/10
(719/860)
Kár, hogy nulla pontot nem lehetett adni, annyit érne.
9/10
technokrata 2012 márc. 15. - 08:45:21 9/10
(718/860)
SPOILER Van ennek másik befejezése is. Ott nem hal meg. És a "Barlang" címû filmbõl is lett második rész, pedig itthon úgy adták, hogy minden csaj meghal, illetve a barlangban reked. Szóval akár Willel is lehet második rész.
9/10
technokrata 2012 márc. 15. - 08:42:39 9/10
(717/860)
Imádom ezt a filmet! Will pedig itt mutatta meg, hogy mennyire zseniális színész! Hihetetlen, hogy pont egy horror filmrõl írtam az elõbbi mondatot, de így gondolom. Szerintem ugyanis az a legnehezebb feladat, hogy társak nélkül, egyedül hozzon olyat valaki, hogy az a nézõ számára lebilincselõ legyen. Sok-sok monológ, sok-sok olyan jelenet, amit neki úgy kell elõadni, hogy az tetszen. És szerintem sikerült neki ezt elérni. Nekem ugyanis nagyon bejön ez a film. 10 pontot csak azért nem adtam, mert a SPOILER zombik inkább egy videojátékra emlékeztettek. SPOILER És itthon nem a happy end-es verziót adták, szóval ez sem a szokványos, ahogy egyesek mindig leminõsítik az amcsi filmekett emiatt.
5/10
kritiza 2012 márc. 02. - 12:52:52 5/10
(716/860)
Szerintem ennek a filmnek sokkal jobb a híre, mint amilyen maga a film. Egy másfél órás ijesztgetés, számomra nem sokkal több, pedig Will Smith-t egyébként bírom.
Engem nem is az gondolkodtatott el elsõsorban, hogy honnan lenne kaja, víz, miért olyan frissen mosott a fõszereplõ autója pl. az elsõ jelenetben. Sokkal inkább azon filóztam, mennyire nem tudjuk, milyen veszélyeket rejtenek a gyógyszerek és az oltások. Nagy bizalommal vagyunk az orvostudomány és a vakcinagyártók felé, de miért is? A legtöbb oltást gyorstalpalással fejlesztik ki, idejük sincs a hosszabb távú hatásukat vizsgálni. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mi van, ha nem jó szándék vezérli a vakcinák kifejlesztõit, hát még a profitorientált gyártókat.
7/10
***RS*** 2011 dec. 14. - 23:25:23 7/10
(715/860)
Az energiát lehet generátorral biztosítani, bár kicsit soknak tûnik a fogyasztó. (teljes háztartás, labor, külsõ reflektor stb) két generátorral a konyhában(?) A víz elõállításához már kevés a generátor, vagy furt egy artézi kutat? Meg azért NY-ban télen fûteni is kell valahogy. Na hírtelen ennyi.
7/10
***RS*** 2011 dec. 14. - 22:16:03 7/10
(714/860)
Õszintén nagyon komálom Will Smith-t, de valahogy ettõl a filmtõl nem vártam sokat. Ennek ellenére kellemesen csalódtam, egészen nézhetõ a film. Mondjuk három év alatt az infrastruktúra nem amortizálódik le ennyire, és ez a megharapom-zombi-lesz séma is már gyerekes szerintem. A díszletek nagyon ellentmondásosak. Az épületek, utcák, leszakadt hidak animált képei elég jók, de a zombik meg a kutyák rosszul sikerültek, mozgásuk nem életszerû, nem hihetõ. Az sem teljesen érthetõ, ha mindenki kihalt bizonyos körzetben, akkor miért mûködik a víz- és energiaszolgáltatás még? A TV adás az felvétel ez látszik, mert az évszakok nem stimmelnek a valós évszakokkal. Nyilván õ maga játsza le ezeket, hogy valami legyen körülötte ami a régi eltünt világra emlékezteti. Az sem érthetõ teljesen hogy hogyan találták meg a végén az emberi koloniát. De azért érdemes megnézni, mert Smith (és a kutyus) jól alakít és eléggé elgondolkodtató a film. (7/10)
10/10
offtopic
Ford Mustang 2011 dec. 10. - 19:01:19 10/10
(713/860)
Igen, sajnos kevés készül, viszont én várom a folytatást, kíváncsi leszek mi lesz hogy lesz mint lesznek a történések.
9/10
offtopic
_Freddy_ 2011 dec. 10. - 10:55:37 9/10 Előzmény lark
(712/860)
Kár, hogy mostanában kevés posztapokaliptikus film készül, már minden jobbat láttam.
10/10
Sonic8 2011 dec. 10. - 10:31:04 10/10 Előzmény grebel
(711/860)
Mármint mi?
7/10
grebel 2011 dec. 08. - 09:56:44 7/10
(710/860)
Nagyon jó kezdés, sablonos befejezés.
10/10
Sonic8 2011 dec. 06. - 19:11:54 10/10
(709/860)
Én most néztem végig teljesen, a filmet és nagyon megfogott,és jól tudtam hogy Will Smith egy igazán jó színész. :D
PL: Én a robot, A függetlenség napja stb.
Egyébként tényleg megcsinálhatnák azt a 2. részt mert eddig az elsõ részbõl nem nagyon derült ki hogy most SPOLIER
azért robbant ki ez a vírus mert az Emma Thomson által kifejlesztett rák elleni gyógyszer vírust okozott vagy terroristák mûve? SPOILER VÉGE
6/10
Keló Scofield 2011 dec. 06. - 18:08:28 6/10
(708/860)
Anarchia okozhatta.
wowow 2011 dec. 06. - 17:33:52
(707/860)
Tetszett, hogy kevés szereplõvel játszva végig érdekes volt a film. A mutánsokon látszott, hogy rajzolt, ez rontott az élvezhetõségen. Talán elmaszkírozott színészekkel eljátszva jobb lett volna. A függõleges falon való gyors felmászást kár volt beletenni, túlzottan meseszerû lett tõle az a rész, meg még néhány mutáns mozgás is életszerûtlen.

Arra nem jöttem rá, hogy mi okozta a rombolást a városban? Amikor visszaemlékezett, akkor mutatták a leszakadó hidat, repülõket, tüzeket, de mi okozta?

Ezzel együtt nekem tetszett a film.
10/10
Ford Mustang 2011 dec. 06. - 05:00:07 10/10 Előzmény lotto
(706/860)
Igen. Pl az alább említett Az út, vagy az Éli könyve. De van még számtalan poszt-apokaliptikus film.
3/10
bandikaa 2011 dec. 05. - 23:58:24 3/10
(705/860)
Nem egy nagy kaland...
offtopic
Marcipáncica_ 2011 dec. 05. - 21:25:37
(704/860)
Most megy!!! ÁÁÁÁááá!
6/10
Keló Scofield 2011 dec. 05. - 20:46:38 6/10
(703/860)
A legeslegeleje tetszett amikor megy a városban és üldözi a vadakat. Utána az egész olyan, mint a "Kaptár".
A kutyás jelenet nem kellett volna, az nagyon elkeseríti az embert.
10/10
lotto 2011 dec. 05. - 19:52:52 10/10
(702/860)
Jaja, nekem is nagyon bejött a film alaphangulata! Van 1-2 hasonlóan jó movie is.
9/10
lark 2011 dec. 05. - 10:30:26 9/10 Előzmény _Freddy_
(701/860)
Kicsit más mûfaj, de ott van pl. a The road Viggo Mortensen-el.
Illetve SK Végítéletében is egyedül mászkálnak eleinte.