olahmiki1959 2012 júl. 17. - 05:27:40
(1/1)
Az esõerdõ a gyengém. Imádom a színeit, a rejtelmes, sötétzölden fenyegetõ némaságát, vagy éppen a hangjait, a madarak kacagó cserregését, a majmok mély torokhangjait, a sûrû aljnövényzetben kúszó jaguár fújtatását, vagy az óriáskígyó sziszegését.
A madarak lélegzetelállító színekben való pompázását, a virágok színorgiáját, ahogy az esõ után megcsillannak rajtuk a drágakövekként ragyogó vízcseppek, a fák sûrû levelein keresztül átszûrõdõ napfény bágyadt sugarait, a hatalmas, néma, zavaros folyók sötétzöld mélységeit, vagy repülõrõl nézve az áthatolhatatlan õserdõ látóhatárig tartó végtelenségét.
És megszakad a szívem, amikor azt látom, hogy ezt a csodát, az emberiségnek és a Föld nevû bolygónak ezt a pótolhatatlan kincsét pusztítják, irtják, ostoba, és semmiféle kézzelfogható hasznot nem hozó célok miatt letarolják és örökre helyrehozhatatlan károkat okoznak benne.

Életem egyik legnagyobb filmélménye a Smaragderdõ címû film, a történet, és az eredeti helyszíneken forgatott jelenetek miatt egyaránt.

Ezt a dokumentumfilmet mindenképpen megnézem, kíváncsi vagyok, a rendezõ milyen koncepció alapján készítette el a mûvét. Remélem, nagy élmény lesz.
Az esõerdõn biztosan nem fog múlni...