Téma: Luz Maria

Csalarozsika 2019 jan. 05. - 17:12:38 Előzmény napraforgó
(474/2794)
Szia! Helytálló az észrevétel! Valóban az volt a szokás, hogy a cselédek az urak távollétében takarítottak!
Miguel érdeklődéssel hallgatta, amikor Lucecita beszélt az életükről.
Tényleg! A gyümölcs megtermett, miért is dolgoztak volna? Miért is nem gondoltam erre? Kicsit olyan ez, mintha visszatérnénk a gyűjtögető életmódhoz!
A táj egyébként valóban gyönyörű!

Gustavo hamarosan saját szemével győződhet meg róla, hogy Alvaro nem a levegőbe beszélt Mirtával kapcsolatban!
A "hölgy" egyre közönségesebben viselkedik, s ez még csak a kezdet!

Graciela Alvaroval szemben táplált érzéseivel kapcsolatban én is kb. ugyanerre a következtetésre jutottam, pár hozzászólással ezelőtt írtam is erről. A félelme nem is alaptalan, hisz Gustavo hamarosan megtudja az igazságot, ugyanis fültanúja lesz a beszélgetésüknek!

Angyalka Gustavo előtt próbál ugyan jó színben feltűnni Lucecitával kapcsolatban, de ez egyre kevésbé sikerül neki! Tényleg komikus, hogy egy zsebkendő miatt ennyire kifordult önmagából!

Sergio bátortalan, nem meri bevallani az érzéseit Lucecitának! A lány egyébként sem gondol rá másként, mint barátra vagy testvérre! A végén Sergio is belátja, hogy hiába minden, s megtalálja majd azt a nőt, aki viszonozza az érzéseit.
Modesta azért is aggódik a fia Lucecita iránt táplált érzései miatt, mert tisztában van a lány származásával. Mivel nem tudja, mit hoz a jövő, s akár még úgy is fordulhat a dolog, hogy mindenre fény derül, - ez be is következik - nem akarja, hogy a fiát esetleg csalódás érje!
Persze, a csalódás enélkül is elkerülhetetlen!

Graciela tiltására nincs értelmes magyarázat, csupán a szívtelensége! Érdekes, hogy előtte milyen megvetően beszélt a "cselédek léha szórakozásairól". Joggal merül fel a kérdés, hogy ha Lucecita ilyesmire kér engedélyt, akkor elengedi?

Valószínű, hogy Miguel a Gracielának tett ígérete miatt nem árulta el édesanyjának az igazságot, de természetesen ez csak találgatás! Az biztos, hogy lényegesen megkönnyítené a lány dolgát, ha a nagymamája a szárnyai alá venné! Ráadásul Lucecita - "Angyalkától" eltérően- még hálás is lenne érte, és szeretet adna cserébe!









malvinkicska 2019 jan. 05. - 16:43:41 Előzmény Csalarozsika
(473/2794)
Szia azt látom egyezik a véleményünk, sok mindenben egyet értünk. Valóban azért ilyen maratoni hosszúak, mert sok az üres járat látjuk egy tányér törés ,vagy egy koszos zsebkendőnek mit tanúsítanak sajnos, de ez már úgy sem lesz jobb. Az előzőekben említetted a gyónási ttitkot, bizony az nagyon el van túlozva itt a sorozatokban,mert vannak olyan halálos bűnök, amit áldozó pap fel sem oldhat, mint a gyilkosság, és egyebek mikor a Pápa megbocsátás évet hirdet, akkor nyerhetnek súlyos bűneikből feloldozást, azt hiszem 2017, ben volt ilyen. Tudom mert Római katolikus vagyok azon felül 2001 óta lelkészi segítő, a munkám búcsúk szervezése kirándulások és egyebek. Remélem nem fog senki megszólni ezért a kitérőért. Köszönöm szépen nem sokat de keveset javulgattok fekszem most is szakad a hó.
Csalarozsika 2019 jan. 05. - 16:06:19 Előzmény malvinkicska
(472/2794)
Szia! Egy több, mint 170 részes sorozattól valóban nem lehet elvárni, hogy gyorsan haladjanak az események! Éppen ezért írtam már többször is, hogy sokkal kevesebb epizóddal is meg lehetett volna oldani, mivel sok az üresjárat.
Hihetetlen, hogy Angelina még azt is engedte, hogy a nagymamája tevékenykedjen körülötte, s "kiszolgálja"! Ennek a nőnek kőből van a szíve! Ha nem így lenne, átérezné, hogy a megjátszott betegségével mekkora fájdalmat okoz azoknak, akik őszintén szeretik! (pl. A nagymamája, az "apja", Alvaro...) S mindezt egy szeszély kedvéért, azért, hogy Gustavot maga mellé láncolja! Ez nem szerelem, sokkal inkább beteges megszállottság!

Mirta egyre közönségesebben viselkedik! Továbbra is azt gondolom, hogy már régen útilaput kellett volna kötni a talpára! Azon is csodálkozom, hogy "angyalka" mindebből nem vesz észre semmit, holott máskor sokkal jelentéktelenebb dolgok miatt is képes éktelen patáliát csapni.

Graciela és az intelligencia? Olyan távol állnak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől!
Hiába visel szép ruhákat, az igazi intelligencia belülről fakad!
Angelinának volt kitől örökölnie az elviselhetetlen természetét!

OFF! Remélem, azóta kicsit jobban vagy! Vigyázz magadra, pihenj sokat!
Esik a hó, s a szél is fúj, mindenképpen légy óvatos! OFF!



napraforgó 2019 jan. 05. - 07:53:23
(471/2794)
Fura, hogy megengedik Lucecitának, hogy akkor takarítson a szobákban, amikor a háziak is ott tartózkodnak. Más, normális házaknál a cselédek akkor ágyaznak, takarítanak, szükség esetén hamuznak a kályhában, kandallóban, amikor a szoba lakója máshol van.
Itt meg Lucecita bemegy Angelinához és csak locsog, miközben törölget, aztán bemegy a könyvtárba és az egész életét elmeséli Miguelnek. Nekem ez szokatlan, hisz a cselédek dolga, hogy láthatatlanok legyenek, miközben az uraikat szolgálják. Bár igaz, hogy így legalább Miguel megtud valamit arról, hogyan is élt a lánya, meg a korábbi kedvese a hegyekben. Ott minden szép volt, a fák roskadoztak a gyümölcsöktől, minek is dolgoztak volna bármit is, hisz jóllakhattak a gyümölcsöktől.
Alvaronak feltűnik, hogy Mirta vonzódik Gustavohoz, figyelmezteti is, de Gustavo nem hiszi el.
Graciela szeretné kiutálni a házból Alvarót, nyilván fél, hogy kiderül a titka, talán Alvaro részegen elfecsegi...
Alvaro meg masszírozza Gustavo agyát, hogy többet kellene törődnie Angelinával. Angyalka titokban gyötri Luz Mariát, Gustavo előtt meg játsza a nyájas, kedves, bájos feleséget.
Lucecita nem veszi észre, hogy Sergio szerelmes belé, de a lány csak testvéri érzelmeket táplál iránta. Modestának nem tetszik a fia vonzalma, az illemre hivatkozva megakadályozza, hogy együtt legyenek.
Az a zsebkendős ügy nevetséges, meg az is, hogy Angyalka már egy koszos rongy miatt is féltékeny.
Graciela meg egy dög, hogy nem engedi el a temetőbe a lányt.
Csodálkozom rajta, hogy Miguel miért nem avatja be anyját a titokba, az öregasszony jóindulatú, tőle segítséget remélhetne Lucecita számára. Sőt, talán kérhetné, hogy Lucecita az ő cselédje legyen, csak neki kelljen szolgálni, Graciela meg ne vegzálhassa.
Na, de így van megírva, szegény lányt még az ág is húzza, és a banyák gyötrik ezerrel.
malvinkicska 2019 jan. 05. - 07:15:21 Előzmény Csalarozsika
(470/2794)
Köszi szépen össze foglaltad ,igen a sorozatokra jellemző ütembe halad a történet, akkor miből lenne annyi rész ha pörögnének az események. A Gustavot alakító színész, olyan érdekes ebben a sorozatban eddig pedig őt én mikor dúltak a sorozatok jobbnak láttam, igaz régen volt már. Ennek a szőke ciklonom mindig sikerül valakit maga mellé állítani, most Alverot. Az a Mirta is elég ragacs nő ahogy viselkedik, nekem sose tetszett ez a szerelmi sok szög, ami itt van kialakulóba , na mindegy látjuk később. Graciela viselkedésére nem nagyon találok szót, mert egy szívtelen sokat gondoló buta liba nekem, okos intelligenciával rendelkező nő nem így viselkedik.
Csalarozsika 2019 jan. 05. - 03:29:22
(469/2794)
A 12. részben sem történt semmi különös, csak a "szokásos":
Angelina ismét érvényesítette az akaratát, ezúttal Alvarot manipulálta, s használta ki, hogy a férfi mennyire szereti. (Hogyne szeretné, hisz "egy földre szállt angyal"! - Alvarot idéztem.) A segítségével sikerült megakadályoznia Gustavo elutazását.
SPOILER!! Most az egyszer viszont alaposan bakot lőtt! Gustavo marad, s egyre közelebb kerül Lucecitához, míg végül beleszeret. SPOILER VÉGE!!!

A szokásos hisztéria sem maradhatott ki az epizódból, ezúttal a zsebkendő miatt.
Igaz, ezúttal rövidebb ideig tartott - Gustavo megjelenése miatt.

Amikor Lucecita Miguellel beszélgetett, arról is kaphattunk némi képet, hogyan élt anya és lánya a hegyekben. Azonban az továbbra sem derült ki, mi volt a fő megélhetési forrásuk, miből is éltek valójában!

Sergio közben álmodozik, szerelemről és tanulásról! Utóbbi álmai legalább rövidesen valóra válnak. (Végül az előbbiek is, de természetesen nem Lucecita oldalán.)

Modesta jól tette, hogy próbálta felvilágosítani Lucecitát az illendő viselkedésről!
Graciela így sem szívleli, s egy kis rosszindulattal mindent félre lehet érteni!
Puszta gonoszságból tagadta meg azt is, hogy Lucecita kimehessen a temetőbe!
Ez is csak arra tényre erősít rá, milyen szívtelen teremtés!

Lassan csordogál a történet, most már tényleg felpöröghetnének az események!
Csalarozsika 2019 jan. 05. - 03:03:39 Előzmény malvinkicska
(468/2794)
OFF! Jól is teszed, ha pihensz, míg teljesen meg nem gyógyulsz!
Nagyon is megértem a fiadat, télen nem lenne szerencsés kismalacok világra jötte!
Remélem, ezúttal minden rendben lesz, s az időjárás is kedvezően alakul! OFF!
malvinkicska 2019 jan. 04. - 18:53:14 Előzmény Csalarozsika
(467/2794)
OFF. Köszönöm szépen pihenek , mert nem is birok jelenbe csinálni olyat. ami a malacot illeti olyan félidős lehet, mert a fiam nem akarja, hogy nagy télen legyen kismalac.
Csalarozsika 2019 jan. 04. - 18:19:23 Előzmény napraforgó
(466/2794)
Szia! A tegnapi részben történt kínos dolgokat egyértelműen nem lehet kizárólag Lucecita nyakába varrni.
A ház asszonya sem állt a helyzet magaslatán! Furcsa, hogy a máskor erre gondosan ügyelő Graciela nem győződött meg arról, minden rendben van-e a konyhában, elkészült-e a tea...
Lucecita viszont annyiban mindenképp hibázott, hogy levette az egyenruhát!
Modestának vagy a többieknek mindenképpen tudatosítaniuk kellett volna benne, hogy mindig hordania kell!
Sajnos nem nagyon volt kit előkerítenie, úgyhogy kutyaszorítóba került.
Legalább egy pár cipőt felhúzhatott volna, az némileg javított volna a megjelenésén!

Angelina csak a megszokott formáját hozta, álszentségből jelesre vizsgázott!
Gustavo előtt pláne igyekezett együttérzést mutatni Lucecita iránt!
Van annyi sütnivalója, hogy felismerje, Gustavo nem helyeselné, ha azt hallaná, hogy gúnyolódik a lányon!
Graciela előtt viszont nyugodtan elengedheti magát!
Mirta is megéri a pénzét, ő is készségesen csatlakozik a gúnyolódók kórusához!

"Angyalka" valóságos ördög! Így igaz, Gustavo a nem létező gyermek miatt vette feleségül!
Utána viszont valamit tennie kellett, hogy fény ne derüljön a hazugságára!
A "balesete" során nemcsak "elvetélt", de "meg is bénult".
Ördögi tervet eszelt ki, hogy mindenáron magához láncolja a férjét!
Gonosz és szívtelen teremtés, s a megjátszott bénaság csak az egyik hazugság!
A másik: SPOILER!!! Tökéletesen tisztában van vele, hogy meddő, soha nem lehet gyereke! Ezt az orvos világosan közölte vele, s Gustavonak is el akarta mondani, de Angelina arra kérte, ne tegye, hogy ő maga mondhassa el ezt a férjének. Persze, bolond lett volna megtenni! SPOILER VÉGE!!!
Eddig ráadásul a körülmények is mindig kedvezően alakultak a számára!
Nem véletlenül retteg a vizsgálattól, mert akkor kiderülne az igazság, legalábbis a bénaságot illetően mindenképpen.

SPOILER!!! Mirta ugyan hamarosan rájön az igazságra, de őt nem lesz nehéz "meggyőznie", hogy legyen a cinkosa! SPOILER VÉGE!!!

Én emlékeztem Gustavo bátyjára! Időnként felbukkanó mellékszereplő a sorozatban!
Gustavo néhanapján kiönti neki a szívét, ő pedig biztatja, hogy tartson ki a felesége mellett!

DE: SPOILER!!! Hamarosan nagy megdöbbenésben lesz része, ugyanis "Angyalka" elárulja neki az igazságot a bénaságával kapcsolatban, természetesen szigorúan gyónás keretében.
Ezáltal ő is kutyaszorítóba kerül, hisz bár pontosan tudja az igazságot, nem mondhatja el a testvérének! Angelinát pedig hasztalan igyekszik jobb belátásra bírni, hogy árulja el magától! SPOILER VÉGE!!!

"Angyalka" ezt is remekül kitalálta, hogy olyasvalakivel osztja meg a titkot, akiről tudja, biztosan nem beszélhet róla! Ez a lépés is mérhetetlen cinizmusra és aljasságra vall!

OFF! Mindig is idegenkedtem a "gyónási titoktól", mint olyantól. A szappanoperákban pedig rendszeresen visszatérő szál. Egyszerűen nem tudok azzal egyetérteni, hogy példának okáért valaki gyónás alatt bevallja egy súlyos bűncselekmény elkövetését. A rendőrség sikertelenül nyomoz, a gyóntató pap pedig nem beszélhet, holott pontosan tudja az elkövető kilétét!
Az ellenérzéseim talán arra is visszavezethetők, hogy református vagyok, de nem tehetek róla, így érzek ezzel kapcsolatban. OFF!

Azzal némileg vitatkoznék, hogy Lucecitának "nem kell sokáig" elviselnie őket! Lesz még része megaláztatásban!
Igaz ugyan, hogy elhagyja a házat, s visszamegy a hegyekbe, de SPOILER! "Angyalka" oda is követi a férjét, s folytatja a kisded játékait, természetesen Lucecitával sem bánik kesztyűs kézzel. Aki aztán újra visszatér a városba, az apja házába, s akkor sem fogadják éppen tárt karokkal. Pláne, hogy akkorra a származására is mindenki számára fény derül! SPOILER VÉGE!!!











Csalarozsika 2019 jan. 04. - 17:33:43 Előzmény malvinkicska
(465/2794)

Kedves Malvin!

OFF! Mielőbbi gyógyulást kívánok!
Igyekezz minél többet pihenni, semmiképp se erőltesd meg magad!
Szerintem is a születendő malackák miatt volt "nyűgös" a disznó! (Bár érdemben nem tudok nyilatkozni, régóta nem tartunk már disznót, a hajdani disznóól üresen árválkodik.)
Remélem, ezúttal minden rendben lesz a malackákkal, emlékszem, korábbi évben írtad, hogy problémák merültek fel. OFF!

A sorozatra visszatérve: Nem értem, mire olyan büszke Graciela! Talán arra, hogy a viszonyából származó gyermeket sikerült a férje nyakába varrnia? Éppen ezért kicsit visszafoghatná magát, mert ő sem makulátlan! "Angyalka" pedig... SPOILER!!! Sajnos eddig mindig sikerült úgy alakítani a dolgokat, hogy neki kedvezzenek a körülmények, s ez egy ideig így is marad! SPOILER VÉGE!!!

Lucecitának valóban tanulnia kell, de napraforgóval egyetértve nem azért, hogy megfeleljen a "kedves családnak"! Egyébként megvan benne a tanulás iránti lelkesedés és hajlandóság, ahogyan azt később látni fogjuk!


napraforgó 2019 jan. 04. - 12:48:03
(464/2794)
OFF
Rendben, akkor a malackákra való tekintettel megbocsátunk neki. Lehet, hogy pont azért volt olyan vadóc, mert hasas. Hormonok, meg ilyesmi.
malvinkicska 2019 jan. 04. - 12:27:59 Előzmény napraforgó
(463/2794)
OFF nagyon szépen köszönöm javulgatok , nem lehet kolbász belőle , mert malacai lesznek, és képzeld olyan kezesek más különben, most mi lett vele, nem tudom a szalmát mertem ki a vályúból, a fiam, teljesen bele betegedet, azt mondja , miért nem hagytam benne de én már elég régen segítek neki, és rendesen szeretem ellátni a dolgomat. Még egyszer nagyon köszönöm.
napraforgó 2019 jan. 04. - 08:38:24
(462/2794)
OFF
Malvinka, gyógyulj meg mielőbb, addig meg pihenj sokat. A disznón meg bosszút kell állni, legyen belőle hurka, kolbász!
On
Lucecitának valóban sokat kell tanulni, de nem azért, hogy ennek a hiú, kivagyi családnak megfeleljen. Szerencsére nem kell sokáig elviselni őket.
malvinkicska 2019 jan. 04. - 07:01:07 Előzmény Csalarozsika
(461/2794)
Szia leírtatok mindent sajnos én most gyengélkedek, mert egy kis baleset ért, az állatok ellátása közben feldobott az egyik disznó, és a bal oldalam, megsérült rendesen, voltam orvoshoz, elég nagy ütést kaptam, piheni kell, és kezelem A sorozatra térve, nagyon érdekes hárpia fajta ez a két nő anyja és lánya, olyan felsőbb rendű érzéseik vannak, mintha más nem lenne ember csak ők. Olyan módszert alkalmaz Angelina ami a családot és G-t is megtéveszti, de várom meddig tudja egy a szín játékát előadni a család színpadán,. Lucecita egy tanulatlan kis paraszt lány neki sokat kell tanulni, hogy ebbe a nagyravágyó családba megfeleljen, ez vagy sikerül v nem .
napraforgó 2019 jan. 04. - 06:28:43
(460/2794)
Mondjuk, az tényleg furcsa, hogy a cselédek sehol sincsenek, amikor vendégeket látnak. Az biztos, hogy nem ilyenkor adják ki a szabadnapokat, vagy a szabad délutánokat. Lucecita meg miért nem érti meg, hogy neki reggeltől estig viselnie kell az egyenruhát, azért, mert megtiltották, hogy a szalonba lépjen, meg nem vetkőzhet vissza a rongyaiba. Tényleg fura, hogy bement a szalonba mezítláb, inkább valaki más cselédet kellett volna előkerítenie.

Angelina hogy élvezkedik, hogy az anyja kirúgta szegény lányt, háromszor is elmondatja Mirtával a történteket, pedig az apja mennyire kérte, hogy védje meg Lucecitát.
Gustavo azt hiszi, hogy Angelina járt közbe Lucecita érdekében, és a nő bezsebeli a hálálkodást.
Az anyjától meg számonkéri, hogy miért nem dobta ki a lányt.

Angelináról meg annyit, hogy elmondja,hogy mindent elkövetett, hogy megszerezze Gustavot - ebbe beletartozik az is, hogy még a házasság előtt lefeküdt vele, sőt azt hazudta, hogy terhes lett, és Gustavo ezért vette el. Aztán egy veszekedés után eljátszotta azt a lovasbalesetet, leesett és azt állította, hogy elvesztette a gyereket, ráadásul megbénult. Az orvosoktól ódzkodik, hisz nyilván megállapítanák, hogy nem béna.
Valóban álszent az 'Angyalka", ahogy eljátsza az elájulást, meg utána a rosszullétet, alvást színlel, stb. Mindenki ott csoportosul az ágya körül, senki nem megy le a vendégek fogadására. Gustavoban meg valóban táplálja a bűntudatot, de azt is melyen álszent módon! Nem, én nem hibáztatlak a balesetért, de persze, ne nem veszekedtél volna velem...

Érdekes, hogy Gustavo pap bátyjára már egyáltalán nem emlékeztem, nem tudom, hogy lesz-e számottevő szerepe ezután. Alvarot meg sajnálom, Graciela éppoly gonosz, mint a lánya, illetve a lányának volt kitől örökölni a gonoszságot.
Csalarozsika 2019 jan. 04. - 00:59:47
(459/2794)
A legutóbbi - (11.) - részről: Lucecita szokás szerint bajba került, mentségére szóljon, hogy most nem csak ő volt a hibás!
A szolgálók nagyon jól tudták, hogy vendégek vannak a házban, mégsem volt egy árva lélek sem, aki felszolgálja a teát! Erre mindenképp figyelni kellett volna! Rendben, Fefa megbetegedett, de Modesta vagy a másik szolgálólány is - hirtelen nem emlékszem a nevére - előléphetett volna helyettesként.
Lucecita ismét túlzottan lelkesen akarta ellátni a feladatát, s ezzel több kárt csinált, mint hasznot.
Azt sem értem, miért vette le az egyenruháját? Ha rajta van, akkor Graciela sem tudott volna belekötni! Mezítláb, kócosan, s abban a ruhában felszolgálni...Nem csodálom, hogy Graciela dühbe gurult!

Ami a legfontosabb: Miguel végre megemberelte magát, s bevallotta az igazat a lányáról!
Graciela persze eljátszotta a "nagy jelenetet"! Végül "kegyesen" megengedte, hogy Lucecita maradhasson! Most aztán még jobban meggyűlölte szegényt! Igazából attól fél, hogy fény derül Angelina származására!
Alvaro a legritkább esetben józan, most is teljesen elázott. Az alkohol befolyása alatt pláne kicsúszhat a száján az igazság, úgyhogy ő is időzített bomba.

Angelina ismét "alakított": A napnál is világosabb, hogy Miguel egyáltalán nem ismeri "lánya" valódi énjét, különben nem kérte volna arra, hogy álljon ki Lucecita mellett!
"Angyalka" álszentségből ismét jelesre vizsgázott! Miközben folyamatosan gúnyolta szegény lányt, Gustavo és az "apja" előtt igyekezett jó színben feltüntetni magát.

Igazat adtam Sergionak abban, hogy a gazdának és az uraságoknak tisztelet jár - egy bizonyos pontig!

Summa summarum: Lucecita ugyan ismét "megmenekült", de most talán még rosszabb a helyzete, mint eddig! (Igaz, neki sejtelme sincs erről!)

Csalarozsika 2019 jan. 04. - 00:32:04 Előzmény malvinkicska
(458/2794)
Szia! Megértem, hogy ha semmi kikapcsolódást nem jelent egy-egy sorozat, csak bosszúságot okoz, inkább abbahagyod!
Én is így voltam a török sorozatokkal, egyszer s mindenkorra végeztem velük. Éppen ezért a Cennet címűt sem nézem, csak hallottam róla.
Ami ezt a sorozatot illeti: Azért azt javaslom, tarts ki még egy kicsit, hátha megbarátkozol vele! :-)
Sovány vigasz, hogy a mostanában készültek ennél sokkal rosszabbak, egyszerűen nézhetetlenek! (Legalábbis számomra.)

malvinkicska 2019 jan. 03. - 16:40:13 Előzmény Csalarozsika
(457/2794)
szia tudod drágám nekem van egy tűrés határom, mikor azt át lépi a sztori, a sok hülyeségével én már tovább nem is nézem, nem egy török sorozatot hagytam abba a lehetetlennek tartott dolgok miatt. A török sztorik is a régebben írtak képviselnek nálam értéket, mert a mostaniak, tele gonoszsággal, a főszereplőt szapulja mindenki, szóval azt is el kell ismerni a ma emberének elég nehéz szórakoztatót írni, ahhoz meg kellene nekik ujjúlni, de arra képtelenek és felvett témákat lovagolnak állandóan.
A tv2 Cennet nézed, mert állítólag nagy nézettséggel bír, azt én nézem.


Csalarozsika 2019 jan. 03. - 14:55:18 Előzmény malvinkicska
(456/2794)
Szia! Angelinának tényleg agyára ment a jólét és a kényeztetés! Nemhiába tartja a mondás: "A kutya is jó dolgában vész meg!" Mindig mindent megkapott, a családja agyon kényeztette, s meg is lett az eredménye! Még egy értelmes gyermekkel is jobban szót lehet érteni, mint vele, de ő egyszerűen nem ismeri azt a szót, hogy "nem"! A birtoklási vágya már-már beteges!
Hisztérikusan tiltakozik mindenféle vizsgálat ellen, mert fél, hogy akkor kiderül az igazság a "betegségéről"!
Nagyon jól jellemezted a szereplőket!
Meg is állapítottam, hogy számomra a szolgák viselkedése sokkal inkább szimpatikusabb, mint az "uraságoké"!

Sajnos a "szőke liba" hisztériáit még jó ideig "élvezhetjük", mire a helyére kerül, s elnyeri méltó büntetését!
Utána viszont egy másik "érdemes hölgy" gonoszkodásait követhetjük figyelemmel, aki talán még rajta is túltesz! (Ez a szál aztán már végképp nem hiányzott!)

Napraforgó jól írta: Hazugság hazugság hátán - Ez kitart egészen a sorozat végéig!

Csalarozsika 2019 jan. 03. - 14:41:29 Előzmény napraforgó
(455/2794)
Angelina dróton rángatja az egész családot, az állandó hisztériás rohamai elviselhetetlenek, még sincs senki, aki észhez térítené, mert sajnálják szegény "angyalkát".
Pont ezt akarta / akarja elérni, erre jó az egész SPOILER - betegség - színjáték! SPOILER VÉGE!
A családdal sajnáltatja magát, a férjében táplálja a bűntudatot.
Szégyellhetné magát, hogy csak ilyen eszközökkel képes maga mellé láncolni a "szeretett" férfit!

Mirta egyelőre még komoly tényező, de SPOILER! Hamarosan rájön Angelina titkára, s ezután egyre inkább kezdi nyeregben érezni magát. Később pedig pláne kiteljesedik a szerepe, s úrnőjén is túltesz a gonoszkodásban. SPOILER VÉGE!

SPOILER! Sajnos Alvaro helyzete is tipikus: Nem ő az első, s nem is az utolsó férfi, akinek egy nő tönkretette az életét! Egyértelmű, hogy Graciela az oka mindennek! (Ugyanakkor nem feltétlen lenne törvényszerű, hogy emiatt alkoholba folytja a bánatát!) Még mindig rajong a Gracielaért, a lányáért nemkülönben, holott egyikük sem érdemli meg! Graciela gyűlöli és megveti, mert a jelenléte a régi "ballépésére" emlékezteti. Tart attól is, hogy előbb-utóbb kiderül az igazság "angyalka" igazi apjáról, amit eddig olyan gondosan sikerült eltitkolnia.
Nem értem, Alvaro hogy képes még mindig szeretni, holott Graciela számára soha nem volt más, mint egy "eszköz", hogy "törlesszen" Miguelnek! Könyörtelenül félrelökte, amikor helyette, -a jegyese helyett - Miguelhez ment feleségül, "természetesen" annak vagyonáért. Később pedig...Már Miguel feleségeként szintén csak kihasználta! Ekkor éppen "mosolyszünet" volt a házaspár között, s ezalatt Graciela jobb híján vele múlatta az időt. A viszony nem tartott sokáig, Graciela "kibékült" a férjével, ezután ismét félredobta Alvarot. A viszonyból származó gyermek pedig "természetesen" Miguel lányaként nőtt fel, s alaposan el is kényeztették.) SPOILER VÉGE!!