Téma: Luz Maria

Csalarozsika 2019 febr. 01. - 02:59:03
(634/2794)
Modesta és Sergio minden könyörgése ellenére Lucecita hajthatatlan, kitart az elutazási szándéka mellett!
Sergio újra előhozakodik az érzelmeivel, de Lucecita ismét elutasítja!
Gustavo szintén azzal a vonattal utazik, amivel Lucecita, de természetesen ő az első osztályon, így - még - nem találkoznak. Gustavo és Lucecita az utazás alatt is egymásra gondolnak.
Sergio jobb híján a barátjának panaszolja el a bánatát, s Lucecita hirtelen elutazásának okát találgatja.
Rossz nyomon jár, mert Miguelre gyanakszik!

Sátánka - ahogy az tőle már megszokhattuk, játssza a magára hagyott "szegény áldozat" szerepét.
Bőszen veri a zongorát, őrületbe kergetvén ezzel a családot. (Lásd: Miguel megjegyzése!)

Miguel eközben Lucecita hozzá írt búcsúlevelét olvassa, melyben a lány köszönetet mond neki, amiért olyan kedves és jó volt hozzá, mintha az apja lett volna. Látszik rajta, hogy mélyen meghatották Lucecita sorai.

Mirta készségesen közli Angyalkával és Gracielával Lucecita elutazásának hírét.
Graciela nem is tudja leplezni a hír hallatán érzett örömét.
Mirta nem hagyja ki a kínálkozó alkalmat, s azt sem mulasztja el megjegyezni, hogy Lucecita és Gustavo ugyanazzal a vonattal utaztak el, táplálni akarván ezzel Sátánka féltékenységét.

Mirta - Sátánka titkának tudatában - egyre magabiztosabbá és szemtelenebbé válik!
Szemrebbenés nélkül megzsarolja Angyalkát, dupla fizetést követelvén magának!
Sajnos ez még csak a kezdet...

Miguel eközben Modestának önti ki a szívét.
Ha kicsit sokáig tartott is, de feltámadtak benne az apai érzelmek, őszintén megszerette Lucecitát, s máris hiányolja!
Elmondja, hogy kezdetben zavarta a lány jelenléte, de az önzetlen kedvességével megnyerte a szívét.
Fájlalja Lucecita távozását, s ő is a hirtelen elutazás okát találgatja.
Ő Sergioról kérdezi Modestát, aki kihasználja az alkalmat, s afelől érdeklődik, mit szólna Miguel, ha Sergio feleségül venné Lucecitát?
Miguel finoman szólva sem lelkesedik a gondolatért, ugyanakkor reményét fejezi ki, hogy hamarosan viszontláthatja a lányát!
Miguel legutóbbi megnyilvánulásai pozitív irányba befolyásolták a róla alkotott véleményemet.
Bár továbbra is azt gondolom, hogy akaratgyenge, s a felesége befolyása alatt áll, mindenképpen szimpatikusabbá vált azáltal, hogy Graciela minden gyűlölködése ellenére megszerette a lányát.
Csalarozsika 2019 febr. 01. - 02:22:00 Előzmény napraforgó
(633/2794)
Szegény Emilio! Elhitte, hogy Angyalka valóban betartja a neki tett ígéretét!
Hiába imádkozik azonban Sátánkáért, hiába kérleli, hogy mondja el az igazságot, ebben az esetben semmi esély nincs, hogy Sátánka hirtelen pálfordulással "jó útra térjen"!
"Nem tanul és nem felejt semmit", - tipikus negatív szereplő, gonosz és szívtelen, s az is marad élete végéig!

Bár nem volt túl jó a kedvem, Miguel megjegyzése engem is mosolyra késztetett! :-)
Hátborzongató, amikor Angelina ezt a darabot játssza! A tekintete ilyenkor mindig olyan, mint aki megtébolyodott!

A darab egyébként: Chopin c-moll etűdje, más néven: a Forradalmi etűd, de az általad adott cím is igen találó! :-)
napraforgó 2019 febr. 01. - 01:24:51
(632/2794)
Azt hiszem, hogy egy pap jóhiszeműen hisz abban, hogy a gyónás közben nem hazudik a hívő,.
Így talán Emiliano is elhitte, hogy ahogy Angyalka megvallotta neki a hazugságait, úgy a férjének is meg fogja azokat vallani. Nem hiszem, hogy kételkedett volna és a gyónás hamisságát feltételezte volna.

Megmosolyogtam Miguelt, amikor Angyalka megint azt a Chopin darabot játszotta (nem tudom, hogy mi a címe, és a Viharos tenger címet adtam neki magamban), leült az édesanyja mellé és odafordulva azt mondta : valahol megértem Gustavot. Olyan viccesnek találtam ezt a mondatot, egy őrült nő a zongoránál, vadul veri a billentyűket, naná, hogy menekülnek tőle.
Csalarozsika 2019 jan. 31. - 20:58:02 Előzmény napraforgó
(631/2794)
Emilio jóhiszeműen oldozta fel, miután megígérte, hogy elmondja az igazat.
Persze, esze ágában sincs ezt megtenni!
Emilio nagyon megdöbbent ennyi álnokság hallatán, pedig még nem is ismeri a teljes igazságot! (A meddőségre gondolok.)
A végén érdekes módon mégis hitt Sátánkának, pedig az emlékezetes gyónás után én komolyan kételkedtem volna a helyében!
Azt hiszem, nem is igazán hitt, inkább hinni akart abban, hogy Sátánka megszívleli az intelmeket, s "jó útra tér".
Csalarozsika 2019 jan. 31. - 20:47:13 Előzmény napraforgó
(630/2794)
Szia!
Angyalka egyre többet "hibázik" az utóbbi időben, ezért is jönnek rá a titkára.
Sajnos még elég sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a legilletékesebbek - Gustavo és Lucecita - is rájöjjenek!
Alvaro ugyan kideríti az igazságot, de ő is "cinkossá" válik, s nem árulja el Gustavonak, amit megtudott.
OFF! Sajnos gyónási titok - ügyben én sem vagyok kellőképpen tájékozott.
Református vagyok, ezért nem ismerem a gyónást, mivel a mi vallásunkban csak két "sákramentum" van: A keresztség és az úrvacsora.
Egyébként is: Már Luther tanításának is az volt az egyik alappillére, hogy: "A bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg." Azaz nincs szükség hozzá papi közvetítésre. OFF!
malvinkicska 2019 jan. 31. - 19:56:26 Előzmény napraforgó
(629/2794)
Szólt neki a Sátánka és utána oldozta fel úgy emlékszem, nem érdekes ez a nő agyilag zokni.
napraforgó 2019 jan. 31. - 19:04:13 Előzmény malvinkicska
(628/2794)
Nem, rosszul láttad, feloldozta, miután Angyalka mergigérte, hogy mindent bevall Gustavonak. Persze ezzel is hazudott, na de ezt majd később kell meggyónnia.
malvinkicska 2019 jan. 31. - 18:19:22 Előzmény napraforgó
(627/2794)
Tudod valóban ez nem ölés, vagy rablás ezt feloldozhatja a pap is, csak akkor kell Pápai engedély amikor akkora vétek, ember ölés és egyebek ., meg az abortusz is oda tartozik. Emilio annyira meglepődött elfelejtette feloldozni, ezt a sátán fajzatot.
napraforgó 2019 jan. 31. - 16:47:55
(626/2794)
Angyalka - Sátánka már jó egy éve játsza a bénát, de úgy tűnik egyre kevésbé tudja megőrizni a titkát. Mirta véletlenül tudta meg, a megkeresett orvos előtt ő maga leplezte le magát, mint ahogy most a pap előtt is. Ahogy előre olvasok, a következő beavatott maga Alvaro lesz. Már csak kevés választja el attól, hogy Gustavo is megtudja.
-------
Én a gyónási titokról annyit hallottam, hogy püspöki engedéllyel felmentést lehet adni alóla, így valóban elképzelhető, hogy főbenjáró bűnöknél egy ilyen engedéllyel el lehet mondani, pl. hogy hol bujkál egy gyilkos.
malvinkicska 2019 jan. 31. - 07:28:08
(625/2794)
Szevasztok olvastam a véleményeteket amivel egyet értek, Gracielat szerette Alvaró, és most az érzelmek a felszínre kerültek, lehet ha A felesége lenne nem lenne ilyen sátán fajzat, de nála a jó lét fontos a nagyzolás. A gyónást ami illeti nekem az egy kicsit muris volt, mivel nem oldozta fel büneiből Sátánkát utána szólt, hogy Emilionak oldozza fel, az annyira elképedt, hogy ekkora szemétségre képes az ő kedves sógornője.A papot valóban köti a gyónási titok, de azért régen lehetett olyat hallani, még a csendőr világban , nagy gyilkosságok esetén megszegték, és elmondták , hol bujkál a keresett gyilkos, hogy ennek mennyi a valóság alapja nem tudom , mert még nagyon gyerek voltam amikor ezeket hallottam , az öregektől.Az események felgyorsultak, nagyon örülök Gustavot nem tudja vezetni Sátánka a buta hihetetlen történetével, nem kicsit beteg agyilag nagyon.
Csalarozsika 2019 jan. 31. - 06:44:28
(624/2794)
Alvarot és Gracielát illetően igazad lehet!
Graciela - egy-két "megingástól" eltekintve - alapjában véve rideg, kőszívű teremtés, úgyhogy Alvaro hosszabb távon jobban járt, hogy nem házasodtak össze.
Ez persze őt egyáltalán nem vigasztalja, mert még mindig szereti Gracielát!
Igen, majdnem "lebuktak" Emilio előtt! :-)
Lucecita őszinte fohászkodása és Angyalka gyónása...Makó és Jeruzsálem!
Ezért is írtam korábban azt, hogy valószínűleg Lucecita őszintesége és kedvessége keltette fel Gustavo figyelmét!
Emilio jóhiszeműen oldozta fel Angyalkát.
Nem gondolta, hogy újabb hazugságokkal tetézi a már eddig is tekintélyes bűnlajstromát!
Ismét csak igazad lehet, mindenképpen köti a gyónási titok!
Egyértelmű, hogy Gustavo és Lucecita egyaránt menekülnek az érzéseik elől!
A sors iróniája, hogy mindketten éppen ugyanoda tartanak - ugyanazzal a vonattal utaznak el.
A találkozásuk szinte törvényszerű - ahogyan azt az egyik korább /tegnapi hozzászólásomban írtam. (608.)(Annál is inkább, mivel Lucecita éppen Gustavo birtokán talál munkát.)
Gustavo sejti, hogy a felesége gonosz, szívtelen teremtés, de az igazságra álmában sem gondol!
Hogyan is feltétezhetne ennyi álnokságot?
Ép ésszel egyébként is felfoghatatlan, amit Sátánka művel!
napraforgó 2019 jan. 31. - 05:31:43 Előzmény Csalarozsika
(623/2794)
Pont ilyesmire gondoltam én is! Mármint az Alvaro - Graciela jelenetet illetően. Valószínűleg köztük szerelem volt, pontosabban nemcsak a férfi szerette a nőt. És meglehet, hogy a jó név és a vagyon írta felüll Graciela szerelmét iránta.
De én nemcsak arra gondoltam, hogy ha Graciela mégis Alvarot és a szerelmet választja és boldogan élnek, míg meg nem halnak, hanem épp az ellenkezőjére is. Mert mi van, ha ők ketten együtt maradnak, de idővel kiütközik Graciela házsártos természete és az őrületbe kergeti az amúgy is gyenge Alvarót? Ez a férfi úgy kiábrándult volna belőle és éppúgy szökdösött volna tőle, mint Gustavo Angelinától.
De Graciela egy pillanatra megint elgyengült Alvaro szerelmes vallomása hatására és egy csók erejéig újra az övé lesz. Majdnem rajta is kapják őket, hisz Emilio atya váratlanul és hivatlanul betoppan.
Milyen más Lucecita őszinte imádkozása és Graciela cinikus gyónása!
Emiliano atya teljesen megdöbben, a nő "maga vagy az ördög", mondja, de Angyalka újabb hazugságát, miszerint mindent bevall a férjének elhiszi és feloldozza a nőt. ( Nem vagyok szkértő, de szerintem a gyónási titok akkor is köti, ha nem ad feloldozást!!!)
Gustavo nemcsak a birtok igazgatása miatt akar elutazni, menekül Lucecita közelségétől és az ezzel járó kisértéstől.
Ugyanez a helyzet Lucecitával is, ő is azért akar hazamenni, hogy távol legyen Gustavotól. A lány hajnalban megszökik és elmegy Modestáékhoz elbúcsúzni.
A sors kifürkészhetetlen iróniája, na és persze a forgatókönyvírók döntése, hogy végül mindketten pont ugyanoda kerülnek és így az elkerülhetetlen elkerülhetetlenné válik.....
És igazad van, Gustavo megsejti a hamisságot Angelina álarca mögött, látja a gonosz fényt a szemében, ahogy az utána siető Miguelnek mondja.
Csalarozsika 2019 jan. 31. - 05:10:06 Előzmény napraforgó
(622/2794)
Igazad van! "Tudni illik, hogy mi illik!"
Szerintem ez mindhárom "érdemes férfiúra" - Gustavo, Sergio, Miguel - egyaránt vonatkozik!
Persze, az emberek - főleg váratlan helyzetekben - hajlamosak elfelejtkezni magukról, s ilyenkor az értelem helyett az érzelmeik vezérlik őket.
Ez történt Gustavonál és Sergionál is!
Mindketten szerelmesek Lucecitába, Gustavo ennek nyomán ösztönösen odarohant a lány szobájához.
Sergio féltékeny, s meg akarja védeni - legfőképp Migueltől!
Utóbbiból pedig előbújtak az apai ösztönök!
Bármennyire is igyekezett ezt eddig elfojtani, Lucecita betegsége folytán ismét felszínre kerültek az apai érzelmek, s aggódott a lányáért!
Csalarozsika 2019 jan. 31. - 05:01:29
(621/2794)
Sergio viselkedése kissé meglepő volt számomra.
Természetesen joga van hozzá, hogy megvédje a szeretett nőt, de ez a stílus?
Igazából nem azzal volt bajom, amit mondott, hanem ahogy mondta!
Ráadásul ezzel a viselkedéssel Modestát hozza kellemetlen helyzetbe, amire az édesanyja figyelmeztette is - szerintem nagyon helyesen!
Csalarozsika 2019 jan. 31. - 04:57:42 Előzmény napraforgó
(620/2794)
Szia!
Azzal én is tökéletesen tisztában vagyok, s én is főleg a filmek által, hogy a meddőség volt az egyik olyan ok, ami miatt engedélyezték a válást a katolikus egyházban.
A házasság el nem hálását csak azért nem említettem, mert a szóban forgó esetben ennek nincs jelentősége, itt megtörtént az ilyesfajta "érvényesítés".
Szerintem vannak még még más okok és körülmények, amelyek következtében érvényteleníthető / felbontható a házasság, de ezt sajnos én sem tudom pontosan.
OFF! Az biztos, hogy a polgári házasság intézményének bevezetésére pont amiatt került sor, mert az "Isten színe előtt" kötött házasságot rendkívül nehéz volt érvényteleníteni! Találni kellett valami megoldást, s erre kiváló opció volt a polgári házasság, melyet hazánkban 1894-ben, Wekerle Sándor első miniszterelnöksége idején vezettek be. (A törvény 1895-ben lépett hatályba.) OFF!
Az Angyalkát játszó színésznő valóban nem volt csúnya, de sajnos a sorozatban eléggé előnytelen külsőt kreáltak neki. Gondolom, az "Angyalka-voltára" igyekeztek ráerősíteni a hajviselettel és fidres - fodros ruhákkal, köntösökkel. (Szerinte kissé túlzásba vitték.)
Amikor azt írtam, hogy nem túl szép, arra céloztam, hogy sajnos ő is abba a hibába esett, mint oly sok kortársa, azaz ő is plasztikáztatott, s ez szerintem nem feltétlenül vált előnyére. (Persze, ez csak az én szubjektív véleményem!)
Csalarozsika 2019 jan. 31. - 04:38:26
(619/2794)
Még annyit: Gustavo tudat alatt sejt valamit, de az igazságra álmában sem gondolna!
Azt viszont érzékeli, hogy Angyalka gonosz teremtés, ezért nem tudja szeretni!
Csalarozsika 2019 jan. 31. - 04:21:47
(618/2794)
A legutóbbi részben kissé felpörögtek az események.
Ez egyszer nem jött be Angyalka időhúzásra játszó terve, Gustavo szilárdan elhatározta, hogy elutazik, s ezt az elhatározását véghez is viszi.
Pedig Sátánka mindent bevet, ami csak megbújik abban a bizonyos "tarsolyban".
A végén ismét színházba illő hisztériás rohamost produkál, de minden hiába!
A hisztériájával túllőtt a célon, Gustavo végképp elveszítette a türelmét, hallván az ismételt vádaskodásait!
Nem csoda, hogy elege lett, ez a viselkedés egy szentet is kihozna a sodrából!
Hihetetlen, milyen gonosz és cinikus ez a hárpia!
Elvárja, hogy mindenki hozzá alkalmazkodjon, mivel ő a "szegény áldozat"!
Szégyentelen teremtés, hogy ilyen aljas eszközöket használ annak érdekében, hogy érvényesítse az akaratát!
Pedig Gustavo - ha nem is repesett az örömtől - elvitte volna magával a birtokra, de neki esze ágában sem volt menni!
Hiába próbálta meggyőzni őt Miguel, Alvaro és Emilio is, mintha a falnak beszéltek volna!

Emilio megdöbbenése nem ismert határokat Angyalka "gyónása" hallatán.
Neki végre bevallotta, hogy nemcsak a betegséget, de a terhességet is csak színlelte! (A teljes igazságot - a meddőségét - azért előle is eltitkolta.
Szegény jámbor pap megdöbbent ennyi gonoszság hallatán!
Ráadásul Sátánka mindezt úgy adta elő, mint "áldozatot", amit a házassága érdekében hozott! (Addig hajtogatja, hogy a végén maga is elhiszi!)
Emilio is rögtön azt mondta, amit én fejtegettem korábban, hogy mindezek a tények nyomnak annyit a latban, hogy érvényteleníteni lehetne a házasságot! Azt is kifejtette, amit mindnyájan hajtogatunk, miszerint ez nem szerelem!
Sátánka a végén elérte, hogy Emilio "feloldozza", s ezáltal köti a gyónási titok!
Természetesen hazudott arra vonatkozóan, hogy mindent elmond Gustavonak!

Szegény Gustavo csapdában vergődik! Beleszeretett Lucecitába, ugyanakkor ott a hárpia felesége! Több oldalról is arra biztatják, hogy próbálja boldoggá tenni, s ő tényleg mindent megpróbál, de Sátánkának tényleg nem férj kellene, hanem rabszolga, ahogyan azt Gustavo találóan megjegyezte!
Egy csapásra megoldódna a helyzet, ha tudomást szerezne Angyalka álnok tetteiről, de erre sajnos még jó ideig nem kerül sor.

Lucecita is szenved, s őt sem lehet eltéríteni attól a szándékától, hogy visszatérjen a régi otthonába!

Történt még egy érdekesség az epizódban: Alvaro és Graciela egy pillanatra felidézték a múltat.
A közöttük lezajló jelenetből arra következtetem, hogy annak idején Graciela szerette Alvarot, de Miguel pénze többet nyomott a latban, mint az érzelmek!
Alvaro múltkor elejtett megjegyzéséből az derült ki, hogy Graciela sohasem volt boldog a férjével!
Hány ilyen eset volt a múltban, amikor a házasságkötéskor az anyagi előnyök felülírták az érzelmeket!
Szerintem Graciela jobban járt volna, ha Alvaro mellett marad!
Az ő oldalán talán nem vált volna olyan elviselhetetlen perszónává!
Alvaro - bár Graciela sok szenvedést okozott neki - még mindig nem szűnt meg szeretni, számára Graciela jelenti az "eszményi nőt".
Ki tudja? Talán boldogok lehettek volna!
napraforgó 2019 jan. 30. - 08:56:40 Előzmény malvinkicska
(617/2794)
Oké, az, hogy te az Angelinát alakító színésznőt nem találod szépnek, az szíved joga. Mindnkinek más az ízlése.
Szerintem szép volt, amikpr leengedett szőke hajjal ült a tükör előtt, majd utasította Mirtát, hogy csinálja meg a fizuráját. Nekem csak a szönyűséges loknijaival van bajom, meg a csupa fodor-bodor ruháival. Olyan ízléstelenül cicomás a szerencsétlen. Egyszóval nem a nő csúnya, csak a körítés ízléstelen.
Őszintén szólva én a Gustavot játszó színészt nem találom olyan szívrablónak. Igaz, hogy csinos, magas, de a homloka túl alacsony, az arca meg széles, nem túl előnyös. Hosszúkásabbnak kéne lennie, ahhoz, hogy jóképűnek mondjam. Na de hát, ízlések és pofonok....
napraforgó 2019 jan. 30. - 08:46:28 Előzmény napraforgó
(616/2794)
Hopp, Mielőtt az élesszemű kartársnők figyelmeztetnének, Miguel valóban nem az ajtó elől, hanem a lánya szobájából zavarta el Sergiot, de azt fönntartom, hogy ő nem mint atya ment oda, hanem mint a ház ura, így nyilván nem illetik meg azok a jogok, ami egy apát.
napraforgó 2019 jan. 30. - 08:37:35 Előzmény malvinkicska
(615/2794)
De, jó látod, mint Sergiot, mint Gustavot, meg Migulet is. Mármint az indítékaikat.
Na de mindegyiknek be kell tartania bizonyos viselkedési szabályokat. Lucecita nem fogadta el Sergio udvarlási szándékát, ezért nincs joga jelen lenni a vizsgálatánál.
Gustavo nős ember, milyen alapon menne be egy lányhoz, egy cselédlányhoz? Az, hogy érdeklődik az egészségi állapota iránt, az nem elég, azt odakint is megteheti, megvárhatja, amíg az orvos kijön és akkor érdeklődhet tőle. A lányt nem is kell látnia.
És Miguel sem mint apa ment érdeklődni, hanem mint a ház ura. És a ház uraként sem törhet rá akárkire, és pláne nem zavarhatja el az ajtaja elől a lány reménybeli kérőjét, aki illedelmesen odakinn várakozott.
Vagyis én a viselkedési normákra hívom fel a figyelmet, mert nem csinálhat mindenki úgy és azt, és akkor, amit akar, meg amit érez, egész egyszerűen figyelemmel kell lennie a társadalmi elvárásokra is.
Illem, illemszabályok! És igen, ha ezek nem engedik, akkor viselkedni kell, sőt titkolni, leplezni a valódi szándékokat.
Hisz Gustavo most még nem akarja felrúgni a házasságát, Miguel meg nem akarja közhírré tenni az apaságát. Akkor meg viselkedniük kel!!!