"Súlyosan bántalmazták a toulouse-i zsidó iskola egyik lánynövendékét a Toulouse és Lyon között közlekedõ vonaton. A két tettest csütörtökön már õrizetbe vették. A tizenhét esztendõs lányt - aki Dávid csillagot viselt a nyakában - szerdán a vonaton zaklatni kezdte, majd félholtra verte két fiatal fiú."
Ez a hír ma jelent meg a net hírei között.
Franciaországban heti rendszerességgel történnek hasonló esetek.
Németországban idõrõl-idõre atrocitások érik a török kisebbség tagjait, a zsidó közösségeket, a bevándorlókat. Iskolákat, zsinagógákat, menekültszállásokat gyújtanak fel, rabbikat, diákokat bántalmaznak.
Érdekes módon, mégis a külföldi, emberi jogokat vizsgáló szervezetek Magyarországot tartják a legantiszemitább országnak Európában.
Miért?...
A rejtélyre a megoldásokat "Leszakad a pofám" jeligére várjuk a kedves olvasóktól.

Azt mindenki mondhatja.

Nem,én az Csengõ Zoli vagyok! Aranka szerelme.

Mit? - kérdezném naivan, ha nem tudnánk, mindketten, mirõl van szó.

Jól érzékelem, hogy a románok is mintának tartják az orbáni uralomfilozófiát az alkotmánybíróság térdre-imára kényszerítése tekintetében?
És a piszok EU beszól nekik, pedig Orbánnál még hogy hallgattak ezügyben... Tényleg elfogultak voltak egy darabig MO-val szemben, úgytûnik pozitív irányban is...

Tegnap benéztem Bauer Tamás egyik elõadására. Mindenki csillogó szemmel, halálos csendben, egyetlen pisszenés nélkül hallgatta az elõadót. Tudták ugyanis, hogy aki nem figyel eléggé, az nagyon könnyen kaphat egy körmöst...

Kezdesz fáradni. Tõled ez kifejezetten gyenge volt.

Na ezt is elrontottam...

- Mi Viktor nickneve?
- Gyõzike

Bocs, látom a megszûnikbe két s csúszott, nem volt szándékos.

Jól látom én a TV-mûsorban, hogy a jövõ héttõl megsszûnik a Ma Reggel is? Vagy csak nyári szünetre mennek?

Persze ezzel nem akarom a spanyolokat, franciákat, briteket védeni, sõt! Sztem is jó lenne, ha a nemzetiségi kérdést legalább minimális szinten szabályozni engednék a nagy nemzetek.

Rövid leszek.
Az EU alapvetõen gazdasági integrációként jött létre. A tyúkketrec EU-hatáskör, a rokkantnyugdíj (amit nem hiszem, hogy visszamenõlegességgel vesz-e el a kormány, persze ettõl még etikátlannak tartom) nemzeti hatáskör.

A nemzetiségi kérdés szintúgy nem EUs, pont mert érzékeny terület, és pl a franciáknak (muszlimok), spanyoloknak (baszkok, katalánok, galíciaiak), briteknek (észak-író) bõven van miért félni attól, ha bárki normák közé akarja terelni a kérdést.

Be kell látni, ha háborgunk Viktorral a tyúkketrecek miatt, és az EU-támogatásokat pártzsebbe tömve a nemzeti szuverenitásról áriázunk hipokritán, akkor nem lehet megbántott kisfiúként az EU-ra mutogatni, hogy egyes kérdésekben miért nincs ereje, hatásköre. Remélem érzed az önellentmondást.
De most kiszálltam.

"Ez az ország szuverenitásához tartozik," - írod.
Ezt én értem, azt viszont nem, hogy ennél sokkal jelentéktelenebb ügyekben ugyanakkor beleszól az életünkbe az EU. A tyúkketrecek mérete érdekes, a rokkantak jogosan megszerzett ellátásának elvétele nem?!

Másik téma.
Valamelyik amerikai emberjogi védõ szervezet kimutatta, hogy Magyarország a legantiszemitább ország Európánban. Ez úgy marhaság, ahogy van, de nem ez a lényeg.
A mai hírekben bemondták, hogy Szlovákiában felmérések szerint az emberek 60 százalékban nem akarnak magyar szót hallani, az az elv, még hivatalosan is, hogy Szlovákia a szlovákoké, stb.
Ilyenkor miért nem szólal meg az EU? Ez nem kirekesztés?
Ha nem antiszemitizmusról van szó, hanem másféle megkülönböztetésrõl, emberi jogok semmibe vételérõl, akkor már nem is érdekes a dolog? Akkor már nem szólalnak meg a jogvédõ szervezetek?...

És nemcsak az egyénnek okoz sokesetben törést az életében (Zsigmond Vilmos pl 10 évig négerezett Hollywoodban, a házassága is ráment három gyerekkel, mert az asszony feszt benzinkutazni, krumplit pucolni küldte volna a stúdiók ajtaján hiába kilincselõ, ünnepnapokon aprópénzért zombifilmeket forgató férjét).

Szóval nemcsak az egyénnek baromi nagy törés, de az országnak is megengedhetetlenül nagy veszteség, sztem...

Sajnos, teszem még hozzá, mert ez kényszermegoldás sok esetben.

Összetett a probléma, nemcsak a visszamenõleges hatály a törvénykezés, a közjogi rendszer egyetlen hibája.

Az AB és a köztársasági elnök dolga, felelõssége lenne, hogy ilyen törvényeket/lexeket/egyéni módosítók mögé bújó törvényhozást stb ne engedjen, ezzel nehéz nemzetközi szervezetekhez fordulni.
Ez az ország szuverenitásához tartozik, ha a nép hagyja, egye is meg, legfeljebb emigrál, akinek nem tetszik és megteheti.

Nem tudom pontosan megmondani, miért érdekelsz ennyire. Erre a kérdésre nem tudok egzakt választ adni.
Amikor felkerültem ide a netre, abszolút kezdõként, akkor még semmit sem tudtam a technikai dolgokról, csak olvasgatni kezdtem a különbözõ portokat, mert érdekelt az emberek véleménye filmekrõl, politikáról, kulturális eseményekrõl, tv mûsorokról, közéletrõl.
Ha visszaemlékszel, annyira kezdõ és béna voltam, hogy így nyilvánosan kértem segítséget különbözõ dolgokban, hogyan kell képet belinkelni, stb. Sokan megmosolyogtak, ami engem nem zavart, élveztem a védtelen, szerencsétlenkedõ ember szerepét, és azt is, hogy nagyon sokan a "hónom alá nyúltak", többek között te is, és segítettek nekem.
Aztán komolyabban elkezdtem olvasgatni mások véleményét, hozzászólásait, én is elkezdtem írogatni, akkor meg arra kaptam rá. Új volt, érdekes volt megtapasztalni, hogy ha írok valamit, arra válasz érkezik. Lehet vitatkozni, lehet véleményt cserélni, ugyanarról a dologról más-más szemszögbõl is lehet írni.
Az is jólesett, - néhányszor elõfordult, - amikor megdicsérték írásaim színvonalát, és elismerték az azokban foglalt értékesnek mondott gondolatokat.
Aztán persze voltak nagyon kemény, személyeskedésektõl sem mentes vitáim, általában politikai témákban, ahol az ellenem irányuló támadásokat visszavertem, mégpedig idõnként olyan keményen, hogy velem is megtörtént, hogy kimoderáltak.
A te írásaidra rögtön az elején felfigyeltem, azonnal feltûnt, hogy itt egy különleges, hihetetlenül nagy tudású ember nyilvánul meg, aki bármikor a kisujjából ráz ki nyomdakész fogalmazással, egy egyetemi disszertációnak megfelelõ színvonalú írást, ha szükség van rá.
Azt is õszintén el kell mondanom, hogy nagyon sokan a kezdetektõl fogva figyelmeztettek a veled való diskurzus veszélyeire, gunyorosan, lekezelõen, szánakozva nyilatkoztak rólad, és azt mondták, csak az idõmet pocsékolom, ha veled foglalkozom.
Ahogy tapasztalhattad, nem hallgattam rájuk. Mindig nagyon jókat beszélgettünk, még privátban is, igaz, hogy a beszélgetéseink rendre átmentek egy mester és tanítványa típusú kapcsolatba, ahol én voltam a tanítvány, te pedig a mester, aki példabeszédekkel, bibliai idézetekkel alátámasztott írásokat intéztél hozzám.
Az irántad való érdeklõdésem lényege talán abban áll, hogy mindig érdekelt, - nem csak veled kapcsolatban, - hogy egy-egy nagy tudású, országosan ismert ember, vagy körülrajongott világsztár vajon milyen a magánéletben. Esendõ-e, vannak-e emberi hibái, gyengeségei, a magabiztos álarc mögött vajon milyen személyiség van.
Tudod, mindig kiábrándító, amikor mondjuk a zseniális alakításairól ismert Kossuth-díjas színészrõl kiderül, hogy a magánéletben egy hiú, irigy, féltékeny, kiállhatatlan figura, akibe a szerepei miatt a közönség "beleképzel" olyan nemes tulajdonságokat is, amelyekkel õ valójában nem rendelkezik.
A te intellektusodat megismerve én talán azon csodálkoztam a legjobban, hogy nem ismerted fel bennem azt az embert, aki soha nem akart bántani téged, aki másként viszonyult hozzád, mint a többiek. Ezért ért váratlanul és bántott meg az a támadás a részedrõl, az a lekezelõ stílus, amivel egy véletlen tévesztés miatt hozzám szóltál.
Az, hogy neked ilyen rideg, bántó, szándékosan sebzeni akaró oldalad is van, engem nagyon szíven ütött, és elgondolkodtatott. Lehet, hogy ez a túlzott vallásosság valójában egy érzelmi sivárságot takar, amely konfliktus helyzetben ilyen módon nyilvánul meg, és egyben le is leplezi önmagát?
Nem tudom, de a kérdés felvetõdött bennem.
Egyébként ez a mi összeszólalkozásunk még úgy is felfogható lenne, mint valami próbája a kapcsolatunknak. Hiszen ha az elsõ komolyabb szóváltás azzal az eredménnyel jár, hogy elköszönünk egymástól, akkor az azt jelzi, hogy eddig sem volt komoly a viszonyunk, és megijedünk a konfliktusoktól, ahelyett, hogy tanulnánk és építkeznénk belõle.
Nagyjából ennyi, amit most gondoltam errõl az egészrõl.
A többi rajtad múlik.