Na igen. Ebben az írásban pont az volt a poén, hogy NE embert válasszanak, ne emberre szavazzanak, ne emberben bízzanak... ti meg elkezdtetek dicsérni egy embert. :)
Oké, persze, tök jó szöveg, de itt a lényeg nem az alkotó, hanem az, akire mutat.

Nem sokat tudok a katolikus liturgiáról, de egyet igen - hogy az egész mise középpontjában az eucharisztia (szentáldozás) áll. Azt pedig lehetetlen számítógépes játékkal helyettesíteni - aki komolyan katolikus, az el fog járni a misére a szentáldozás miatt, azt nem lehet virtualizálni.
Ez kábé hasonló, mint hogy Bajor Imre sem fog vörösborkapszulát szedni, mert az pont azt nem tudja, amiért õ megissza a vörösbort.

Ilyen egy boldog család...
http://www.youtube.com/watch?v=nRMiRFJzIKA&feature=player_embedded#!

M.Görgy már megbukott. Csak az a kérdés, hogy a népét még lemeddg kínozza O vele? Mlvel az általuk el.... gazdaspáoglpikát nagyon nehéz lesz rendbehozni!

Találtam egy érdekes szöveget, szintén a gonoszság természetrajza lengyelül, ez itt épp a Hamlet átértelmezése:

KICSODA RYCHCIK HAMLET-JE?
Hamlet, a mi szegény Hamletünk. Feltételezhetõen az apját meggyilkolták és az anyja újra házasodni készül. Hamlet az áldozat. Milyen kényelmes ezt gondolni! Olyan személyiséget kapott, amely csatlakozhat a megbántottak csoportjához. Sebei mélyek, melyek nem akarnak gyógyulni. Valójában Hamlet vágyik a szenvedésre, emlékezni akar a bûntényre. Ez a bûntény teszi õt hõssé. Az áldozatok, az igazságtalanul bántottak, mindent követelhetnek a világtól. A szeszélyei, vágyakozásai, céljai törvényesek lehetnek, hiszen õ az áldozat. Ha õt bántják, õ is bánthat másokat. A gonosz mindentõl független és gyönyörû. Hamlet világa összeomlott. Ennek a pusztításnak ugyanakkor gyönyörûnek kell lennie.

MONDD, TE KIT VÁLASZTANÁL?

Választás csak akkor lehet, ha van ALTERNATÍVA.


Karinthy Frigyes:
Barabbás

A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Két oldalt füstölögtek a romok. Lent a kiszáradt árok fenekén találta az elsõt azok közül, akik Pilátus háza elõtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhõk felé.
Megállt elõtte, és így szólt:
- Itt vagyok!
Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett.
- Rabbi, rabbi! - zokogott.
És a mester szelíden folytatta.
- Ne sírj! Állj fel és jöjj velem! Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás.
A nyomorult pedig feltápászkodott és az õ öltönyét megragadta.
- Mester! - kiáltott elfulladva és könnyek között - ó mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak!
- Semmit, mondta õ szelíden - csak azt, amit három nap elõtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon és megkérdezett titeket: „Kit engedjek el hát közülük, Barabbást, a gyilkost, vagy a názáretit?”
- Ó, én bolond! - kiáltott a nyomorult fejét öklével verve, - ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott!
- Jól van - folytatta szelíden a mester - most jöjj hát velem Pilátus háza elé, ne törõdj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor én intek neked, kiáltsd egész szívedbõl és egész tüdõdbõl: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „Az életemet!”
Az pedig követte õt.
És találnak útközben egy másik nyavalyást, akinek Barabbás elvette házát, feleségét, gyermekét és szemeit kiszúratta.
És õ homlokon érinté csendesen kezével és így szólt:
- Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „A házamat! A gyermekemet! A szemem világát!”
Az pedig felzokogott és követte õt.
És találtak még másikat is, kinek lábai és kezei kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, õt magát pedig arccal lefelé bûzhödt mocsárba nyomta le Barabbás, tetvek és csúszómászók közé.
Odament hozzá, és megoldotta kötelékeit, és így szólt:
- Ismerlek téged. Te költõ voltál, aki a lélek rajongó repülését hirdetted: Jöjj velem, és amikor intek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha ezt kiáltanád: „A szabadságot! A léleknek és a gondolatnak a szabadságát!” Az pedig megcsókolta az õ saruját és csak a szemével könyörgött, mert a szája még tele volt sárral.
És így mentek tovább, és egyre több béna és sánta és nyomorult bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik külön-külön zokogva verte mellét és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanák: „Békesség, békesség! Békesség e földön!”
Estére pedig megérkeztek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé.
Pilátus a tornácon ült és estebédjét költötte Barabbással, a gyilkossal. Kövéren és fénylõ arccal ültek ott, nehéz borokat ittak, és drága ételeket ettek arany edények fenekérõl: skarlátpiros palástjuk messze világított.
A názáreti pedig, élén a sokaságnak, mely követte õt, a tornác elé járult és felemelvén átszegezett kezeit, szelíden szólni kezdett:
- A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus! Törvény és szokás, hogy húsvétkor egyikét az elítélteknek elbocsátod, úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barabbást kívánta, engem megfeszítettek - de vissza kellett térnem halottaimból, mert láttam, hogy a nép nem tudta, mit cselekszik. E sokaság mögöttem megismerte Barabbást és most új törvényt akar. Kérdezd meg õket újból, amint a törvényeinkben meg vagyon írva.
Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt:
- Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit?
És akkor õ intett nekik.
És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.
És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!”
És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”
A Mester pedig halovány lett és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az õ arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az õ arcába, véres szemei hunyorogtak és szájából büdös lé szivárgott és torkából úgy bömbölt rekedten: „Barabbást!”; mintha azt hörögné: „Halál! Halál! Halál!”
Pilátus pedig zavartan lesütötte az õ szemeit és mondá neki: „Te látod...”
Ó pedig bólintott fejével és csendesen felmenvén a lépcsõn, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg.
1917. január

Mindenki szíves figyelmébe ajánlom, milyenek azok az emberek, akik nem tudnak megbocsátani, akik nem tudnak felejteni, akik képtelenek másra, mint a gyûlöletre, akik figyelmébõl minden más kiesik, és csak a bosszúra koncentrálnak.... õk nem adnak hozzá a világhoz semmit, viszont mindent elvesznek, amit csak lehet. Azért veszik el, hogy elpusztítsák; õket magukat nem táplálja a világ, de ne tápláljon mást se... õk nem boldogok, de ne legyen boldog más se; õk nem élnek, de ne éljen más se....

MOndjuk ez is igaz..