Hopszli, most látom, valaki annyira retteg ettõl a sztoritól és ez valami miatt annyira betiltott film, hogy kitörölték a róla szóló beírásomat is. Na nem baj, akkor ÚJRA:


Kérdezném, hogy miképpen hiányozhat egy ilyen film a Port adatbázisából? http://www.youtube.com/watch?v=H0m1h8P-4aM
Ez egy német film, ami MAGYARORSZÁGON játszódik, és ezt kell tudni róla:

"Gyakran gondolok Piroskára"
A német író Gyakran gondolok Piroskára címû mûve az egész világon híressé tette a települést, ahol még ma is gyakran gondolnak az egykor cserediákként oda érkezett Hartungra. Az érettségi után Magyarországra utazó Hugo Hartung említett regénye az ötvenes években világszerte ismertté tette az országot és a hódmezõvásárhelyi vidéket.
A saját élményekbõl merített regény szerint a tizenkilenc éves egyetemi hallgató Lipcsében az egyetem hirdetõjén olvasta a magyar cserediák-felhívást. Így került Hartung az akkori Vásárhelykutasra, a hatalmas tanyavilág megbecsült és népszerû körorvosához, Csiky Jánoshoz. A doktor talán azért vállalta fel a német "idegent", hogy két fia elõbbre jusson a német nyelvben. Hartung önéletrajzi adatai szerint mindez 1922-ben történt, de rövidke - néhány hetes - tartózkodása óriási hatást tett rá. Megérkezése után nem sokkal találkozott Piroskával, az állomásfõnök lányával, akibe beleszeretett. Több mint negyven év után feleségével tért vissza Magyarországra az író, és találkozott Piroskával, akivel újra felkeresték Kutaspusztát. Piroska valójában nem is létezett. Tóth Imre helyi lelkipásztor kutatásai alapján az állomásfõnök és Piroska valójában nem is létezett, a regényben szereplõ lány Késõi Katalin, az egykori közismert hódmezõvásárhelyi patikus lánya. Elõkerültek évtizedes levelezéseik, és kiderült, szerelmük mindvégig plátói maradt. A könyv világsikert hozott. A filozófiából doktorált Hartung harminckét év után vette elõ a pusztai történetet. 1954-ben jelent meg könyve Gyakran gondolok Piroskára címmel. A könyv világsikert hozott, több millió példányban kelt el.
A film, amely szinte az összes, Magyarországgal kapcsolatos sztereotípiát felvonultatja (puszta, csárdás, magyar vendégszeretet és szilajság stb.), nagy népszerûségre tett szert német nyelvterületen. Így a nézõkben még inkább megerõsítette a Magyarországról és a magyarokról alkotott képüket...A regénybõl nagysikerû, gyakran játszott német film készült, amelynek hatására a magyar pusztai romantika máig vonzza a turistákat.

Ide is bemásolom, mert nagyon-nagyon feldúlt és kiakasztott a következõ dolog. Hosszú lesz, de garantáltan érdemes végigolvasni és átgondolni.


Gregus Máté, községünk megalapítója

„Igazi” iskolába nem járt. Mint visszaemlékezésében írja, – iskolai híján – mint a többi környékbeli tanyai gyermek, õ is egy fölfogadott, idõs, írni-olvasni, számolni tudó kõmûvesmestertõl sajátította el az alapvetõ tudnivalókat, de õ itt nem állt meg. Egész életében tanult, képezte magát. Sokat olvasott, nem csak szak-, hanem szépirodalmat is – és természetesen minden este a Bibliát.

A gazdálkodás alapfogásait az édesapjától tanulta meg, majd – miután családot alapított – 26 évesen a 11 holdnyi örökségén kezdett gazdálkodni. Látástól vakulásig dolgozott, részes munkát is vállalt, és lassan gyarapítani kezdte a kis birtokát, majd, bankhitelek segítségével modernizálta, gépesítette a gazdaságát. Mivel minden áron szabadulni akart Rosszjárásról, amint tehette, elköltözött hazulról, majd az 1890-es években a mai Székkutastól északra fekvõ Pósahalmon vásárolt 40 kishold homokos földet.

Sokan nem értették, hogy miért kellett neki a „sivatag”, csakhogy õ – kortársainak döntõ részével ellentétben – felismerte, hogy a gabonatermesztésre és állattenyésztésre alapozott gazdálkodás helyett kifizetõdõbb az intenzív, belterjes gazdálkodás. Ezért a futóhomokon évtizedek alatt csodálatos gyümölcs- és csemegeszõlõ-ültetvényt hozott létre, részben hungaricum-, részben nemesített fajtákból. (A gyümölcsös öntözésére ártézi kutat fúratott.) A nagyarányú gyümölcstermesztés csak az egyik jövedelmi forrás volt (csak õszibarackból jó évben 4-5 vagonnal exportált!), ugyanis nemesített, fehér parlagi tyúkokat neveltek, és nagyarányú tojástermelés is folyt a birtokán, ezen kívül méhészettel is foglalkozott, malmot épített és szeszfõzdét létesített.

Nem csak magának élõ ember volt: tõle tanult meg a környékben élõ több száz kisember fát ültetni, baromfit tenyészteni, szõlészkedni, szakszerûen gazdálkodni.

Élete összefonódott Vásárhely-Kutas nevével. Jórészt neki köszönhetõ, hogy virágzó tanyaközponttá vált Kutas-puszta. Az 1890-es évektõl tagja volt a hódmezõvásárhelyi törvényhatósági bizottságnak, ezért sokat tehetett – és tett is! – annak érdekében, hogy közigazgatási kirendeltséget létesítsen Kutason a város vezetése, és mint „a tanyai és a pusztai lakosság ügyének önzetlen harcosa” ügyes „lobbizással” elérte, hogy vasútállomás, utóbb áruraktár, és állatrakodó épült, mûködni kezdett egy postahivatal, lett heti piac is. Õ volt az, aki – nem csekély anyagi áldozatot vállalva – megmentette a tanyaközpont villanyvilágítását (ugyanis le akarták szerelni a meglévõ vezetékeket arra hivatkozva, hogy nincs elegendõ fogyasztás). Azt is elérte utóbb, hogy Kutas közvilágítást kapjon. Mint a református egyház hû tagja, és hosszabb idõn keresztül presbiter, természetesen nagy része volt abban, hogy 1926-ban megépült a kutasi református templom (de emellett támogatta a katolikus templom építését is!)

Egyik alapítója volt 1892-ben a Pusztakutasi Olvasó Egyletnek. Mint mintagazda, a század végén bekapcsolódott a kis- és középbirtokosok érdekvédelmi mozgalmába: elõbb tagja lett a Magyar Gazdaszövetségnek, amely megalapította a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítõ Szövetkezetét, közismertebb nevén a Hangyát – természetesen 1903-ban a kutasi szövetkezet alapításában is részt vett. A Gazdaszövetségben végzett aktív szerepét azzal ismerték el, hogy 1921-ben Gaál Gaszton nemzetgyûlési képviselõ és dr. Czettler Jenõ egyetemi tanár, a korszak egyik legnevesebb agrárközgazdásza mellé õt választották meg alelnöknek.

Az idõs Gregus Máté nem csak a kutasi kisgazdák érdekében lépett föl, hanem kivette részét egyes országos akciókban is. 1920-ban alapító tagja lett a Kisüsti Szesztermelõk és Kisüstösök Országos Szövetségének. 1929. augusztus 20-án a Szövetség Hódmezõvásárhelyen tartotta meg az országos kongresszusát, melynek fõ szónoka az akkor már országszerte ismert kutasi gazda volt. Beszéde akkora figyelmet keltett, hogy leközölték abban a Vásárhelyi Reggeli Újságban, melyben korábban, és késõbb is több figyelemre méltó írása jelent meg.

Elsõ cikkei még a huszadik század elején jelentek meg. Csak akkor ragadott tollat, amikor fontos mondanivalója volt – és amikor a gazdasága körüli munkák lehetõvé tették az írást. (Egyik vitacikkét így fejezte be: „Majd máskor többet, most már mennem kell kukoricát törni, mert az idõ kiderült.”) Több hírlapban is olvashatóak az írásai: Vásárhely és Vidéke, Vásárhelyi Reggeli Újság, Közérdek, Vásárhelyi Újság. Ezekben elsõsorban a vásárhely-kutasi gazdatársadalom problémáival, a modernizációs lehetõségekkel foglalkozott. Bátor, harcos publicista volt – törvényhatósági bizottsági tagként nem egyszer neki ment a város „urainak”, mert joggal érezte úgy, elhanyagolják a pusztai kisgazdák ügyét. Pártpolitikával sohasem foglalkozott (pedig többen be szerették volna vonni a ’20-as évek elején az akkori kisgazdapárt tevékenységébe…), mert nem szeretett volna lesüllyedni a kicsinyes pártcsatározások szintjére.

1922-ben egy százezer koronás alapítványt hozott létre (ebbõl az összegbõl akkor 40–50 hold földet lehetett volna vásárolni!), ezzel részben azokat a tanyai tanítókat szerette volna támogatni, akik az iskolán kívüli népmûvelés terén a legjobb eredményt értek el, valamint a törekvõ, szorgalmas, házasulás elõtt álló fiatalokat. (Érdemeiért a földmûvelésügyi miniszter gazdasági tanácsosi címmel ruházta fel.)
Éveken keresztül anyagilag támogatta a hazai és az erdélyi magyar irodalom kiadását. (A halála elõtti években már több mint ezer kötetes könyvtára volt!) 1927-ben az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság, 1935-ben pedig a Marosvécsen összeülõ Erdélyi Helikon mondott köszönetet az addig nyújtott támogatásért.

Neve országosan az 1935 nyarán megszervezett úgynevezett író–paraszt találkozó kapcsán vált ismertté. Ekkor megjelent Vásárhely-kutason a népi írók színe-java (mint például Féja Géza, Illyés Gyula, Kovács Imre, Sértõ Kálmán, Szabó Pál), valamint olyan országszerte ismert személyiségek, mint Ortutay Gyula, Tomori Viola, Matolcsy Mátyás agrár-közgazdász, Hódmezõvásárhelyrõl pedig Takács Ferenc szociáldemokrata országgyûlési képviselõ. Illyés Gyula és Féja utóbb meleg szavakkal emlékezett meg errõl a találkozóról. Utóbbi nevezte el õt a híres könyvében (Viharsarok) „homoki apostol”-nak.

Gregus Máté – hosszas betegség után – abban a tudatban hunyhatta le a szemét 1938. augusztus 23-án, hogy hagyatéka biztos kezekben van, az idõsebb fia, ifjabb Gregus Máté (vagy ahogy hívták: „Fiamáté”) folytatja a megkezdett munkát. Temetésén ott volt az egész Puszta, de számos illusztris városi polgár, valamint a polgármester is.

Az örökségét tehát „Fiamáté” vitte tovább – ám egy évtized múlva „új szelek” fújtak Vásárhely-Kutason is. A Rákosi-diktatúra parasztüldözõ politikája a Gregus-családot sem kímélte. A család több férfitagja börtönbe került – „Fiamáté” azonban sohasem látta meg a napvilágot, mert 1950. december 13-án – koholt vádakkal – két év börtönbüntetésre ítélték, ám egy jó évvel késõbb, 1952. január 10-én a váci rabkórházban elhunyt. Fiát, az akkor ifjabb Gregus Máté, miután meglátogatta édesapját, 1951. június 13-án letartóztatták, majd bírósági ítélet nélkül a hírhedett kistarcsai internáló tábor foglya lett. Végül 1953. október 8-án – föl nem jelentés miatt – három és fél év börtönbüntetést kapott. Mivel ebbe beleszámították a kistarcsai internáló táborban több mint két évet, a fennmaradt büntetési idõ pedig amnesztia alá esett, október 19-én szabadult. Hazatérve azzal kellett szembesüljön, hogy családját idõközben kitelepítették az otthonukból, a gazdaságát pedig elkobozták…

A híres Gregus-féle ültetvény az ’50-es évek elején ebek harmincadjára került, a „homoki apostol” mintagazdaságát a kommunisták felprédálták, tönkre tették – és nevét is igyekeztek teljesen kitörölni a köztudatból. Szerencsére ez utóbbi nem sikerült nekik…

http://szekkutas.hu/article/43/Gregus-Mate-kozsegunk-megalapitoja

A lap alján képeket is lehet nézni a családról.


Székkutasról még a következõket érdemes tudni:

1. Fehér Gárda

Az 1948-as évben nagyjából befejezõdött a kommunista hatalomátvétel a szovjet megszállás Magyarországon. A politikai hatalmat birtokló kommunista párt hozzákezdett a gazdasági hatalom megszerzéséhez is. Az iparosítás mellett megindult a mezõgazdaság szovjet mintára történõ kollektivizálása, a szövetkezetek létrehozásával. Sorra jelentek meg a parasztságot sújtó rendelkezések a szövetkezetesítésrõl, valamint a beszolgáltatási kötelezettségekrõl, a tanyarendszer felszámolásáról. A parasztság elégedetlensége érthetõ módon országszerte nõtt, az õket sújtó, megélhetésüket, létüket fenyegetõ intézkedések hatására. A Hódmezõvásárhely és Orosháza közötti tanyavilágban élõk mindennapjait is átható létbizonytalanság és a meglévõ az erõs remény hatására 1949-ben ellenállási mozgalom szervezõdött.

A szervezkedés motorja a Felvidékrõl származó Blahó János lett, aki elsõként Kovács István székkutasi szeszfõzdést szervezte be, akihez pálinkát fõzni járt. Blahónak a szervezkedéshez, egy Fekete álnéven bemutatkozó, minden bizonnyal az államvédelemnek dolgozó ember adta meg a „kezdõ lökést”, akinek kilétérõl a rendõrségi eljárás során sem derült ki semmi. Ezzel a mozgalom 1949 augusztusában megkezdte mûködését és a szervezõk aktivitásának köszönhetõen gyorsan gyarapodott a tagok létszáma, rokoni, baráti, ismeretségi kapcsolatokon keresztül több száz fõ került kapcsolatba a Fehér Gárdával. A szervezkedés társadalmi összetételét vizsgálva jelentõs létszámban vettek részt benne kulákok, vagy kuláknak bélyegzettek, szép számmal fordultak meg középparasztok és egyszerû földmûvesek is, sõt, akadt kézbesítõ, vadõr, rendõr, újságíró, ügyvéd, vagy orvostanhallgató is a szervezkedõk között. A szervezkedés fõként a tanyavilágban fejtette ki a legnagyobb aktivitást, de a városokban, illetve falvakban is elterjedt a mozgalom. A kezdettõl fogva jelen lévõ informátoroknak köszönhetõen az ÁVH viszonylag pontos képet alkotott a szervezkedés struktúrájával, személyi összetételével, területi elhelyezkedésével kapcsolatban.


1950. július 16-án este a nagymágocsi kocsmából motorkerékpárral hazafelé induló Blahót az útközben felvett ismeretlen utasa minden valószínûség szerint leütötte. Az árokban fekvõ Blahóra a tejeskocsis talált rá másnap reggel, kinél az orvosi vizsgálat során egy pisztolyt találtak. A kiérkezõ rendõrök Blahót õrizetbe vették, és a rendõrõrsre szállították. Az ÁVH a megfelelõ mennyiségû információk birtokában 1950 õszén látott hozzá a mozgalomban részt vevõk begyûjtéséhez. Az összegyûjtött embereket elõször Hódmezõvásárhelyre vitték, egy Ady Endre utcai ház pincéjébe, ahol már folyamatosan verték az elfogottakat, majd átszállították õket a szegedi Tisza szálló (akkori szegedi ÁVH parancsnokság) épületébe, ahol szintén a pincében, kialakított zárkákban, embertelen körülmények között tartották õket fogva. Az elsõ tárgyalásra 1951 januárjában került sor, ahol az elsõ- és másodrendû vádlottak – Blahó János és Kovács István – halálbüntetést kaptak, a többi vádlottat súlyos, öt évtõl életfogytig terjedõ szabadságvesztésre ítélték és további huszonkét fõt internáltak.

http://szekkutas.hu/index.php?act=main&kategoria_id=3&fo_oldal_id=76



2. A községben ma a következõ utcanevek találhatók: KUN BÉLA, MARX KÁROLY, BACSÓ BÉLA, SZTAHANOVISTA.

MIÉRT???



3. A világban Székkutas nevét tette ismertté Piroska a német író, Hugo Hartung regényének címszereplõje által (Gyakran gondolok Piroskára). A szerzõ 19 évesen, 1922-ben egy hónapot töltött az akkori Vásárhely-Kutaspusztán dr. Csiky János családjánál, és ismerkedett meg a regény hõsnõjével. Az író csak plátói kapcsolatba került Piroskával, és a történetet csak jóval késõbb, 1954-ben örökítette meg a világ sok táján ismertté vált regényében.
Hartung Lipcsében járt egyetemre, vonattal jött az Alföldre. Nagy szeretettel fogadták, diák úrnak szólították Kutason, amely akkor 6-8 ezer tanyát számlált. E területnek volt megbecsült orvosa vendéglátója, s a vendég magával hozta édesapjától kapott fotómasináját, hogy megörökítse a pusztát, a természetet, a gazdálkodást és az itt élõket. Egy ilyen fotózás során találkozott Piroskával, a vele egykorú leánnyal. Tóth Imre 19 éve került Székkutasra lelkésznek, és azóta kutatja - saját költségén - a történetet.
A regény hatalmas siker lett a német nyelvterületen, majd számos országban kiadták, és a megjelenést követõen egy évre meg is filmesítették, amely további ismertséget hozott Hartungnak és Kutaspusztának is. A filmet az eredeti helyszínen tervezték forgatni, azonban erre a magyar hatóságok nem adtak engedélyt, így azt a Délvidéken, Horgos környékén vették fel. A filmet játszották Svédországtól Caracasig, azonban magyar nyelvû kópia nem létezik, így az elõadáson a német nyelvû változatból láthatott a közönség néhány percet. A regényt magyarra a vásárhelyi pedagógus, Sipka Sándorné Serfõzõ Rózsa fordította.
Kevés külföldi író van, aki jót írt rólunk, és ez a regény ismertté tette Hódmezõvásárhely és Székkutas nevét a világban – indokolta Tóth Imre, miért is szeretné, hogy Székkutason szobrot állítsanak Hartungnak. Eddig három testülettõl nem sikerült támogatást szereznie - dr. Lázár János, Vásárhely polgármestere támogatásáról biztosította a szoborállítást. Tóth Imre biztos benne, hogy Székkutas számára nagyobb ismertséget és idegenforgalmat jelentene, ha a Piroska történethez méltó módon viszonyulna a település. Folyik a gyûjtés a szoborra. Az elõadáson Csorbáné dr. Tóth Mariann felajánlotta segítségét, hogy a film magyar fordítással is megjelenhessen.

http://www.radio7.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=44852


Mint látható, van egy VILÁGHÍRÛ REGÉNY, ami ebben a községben játszódik. X nyelvre lefordították, több millió példányban adták ki, azonnal megfilmesítették, a film óriási siker lett, a német adók azóta is, a mai napig újra és újra leadják - miközben Magyarország még csak a forgatást sem engedélyezte, a regényt nem fordították le és nem adták ki, a filmet nem forgalmazzák és nem szinkronizálják, errõl SENKI NEM TUD SEMMIT, de közben a hetvenes évektõl a pusztai romantikára kiéhezett német turisták nyomták ide a devizát, pont emiatt a film miatt, és ma is állandóan mennek Kutasra, keresik Piroschka nyomait!

ÉS MI ERRÕL NEM TUDUNK SEMMIT!!!


MI NÉZHETJÜK HELYETTE A TORINÓI LOVAT, NEKÜNK AZ ENGEDÉLYEZETT!!!


A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN 23 ÉVVEL!!!!!!!


MIÉRT????


MIÉRT FÉL A HATALOM ILYEN RETTENETESEN A KUTASPUSZTAI EMBEREKTÕL?

Látod a 6. találatot is,ugye? :D

http://www.youtube.com/watch?v=kSnv6nYls94&feature=player_embedded
:D

Kérdezném, hogy miképpen hiányozhat egy ilyen film a Port adatbázisából? http://www.youtube.com/watch?v=H0m1h8P-4aM
Ez egy német film, ami MAGYARORSZÁGON játszódik, és ezt kell tudni róla:

"Gyakran gondolok Piroskára"
Szobrot avattak Hugo Hartungnak Székkutason. A német író Gyakran gondolok Piroskára címû mûve az egész világon híressé tette a települést, ahol még ma is gyakran gondolnak az egykor cserediákként oda érkezett Hartungra. Az érettségi után Magyarországra utazó Hugo Hartung említett regénye az ötvenes években világszerte ismertté tette az országot és a hódmezõvásárhelyi vidéket.
A saját élményekbõl merített regény szerint a tizenkilenc éves egyetemi hallgató Lipcsében az egyetem hirdetõjén olvasta a magyar cserediák-felhívást. Így került Hartung az akkori Vásárhelykutasra, a hatalmas tanyavilág megbecsült és népszerû körorvosához, Csiky Jánoshoz. A doktor talán azért vállalta fel a német "idegent", hogy két fia elõbbre jusson a német nyelvben. Hartung önéletrajzi adatai szerint mindez 1922-ben történt, de rövidke - néhány hetes - tartózkodása óriási hatást tett rá. Megérkezése után nem sokkal találkozott Piroskával, az állomásfõnök lányával, akibe beleszeretett. Több mint negyven év után feleségével tért vissza Magyarországra az író, és találkozott Piroskával, akivel újra felkeresték Kutaspusztát. Piroska valójában nem is létezett. Tóth Imre helyi lelkipásztor kutatásai alapján az állomásfõnök és Piroska valójában nem is létezett, a regényben szereplõ lány Késõi Katalin, az egykori közismert hódmezõvásárhelyi patikus lánya. Elõkerültek évtizedes levelezéseik, és kiderült, szerelmük mindvégig plátói maradt. A könyv világsikert hozott. A filozófiából doktorált Hartung harminckét év után vette elõ a pusztai történetet. 1954-ben jelent meg könyve Gyakran gondolok Piroskára címmel. A könyv világsikert hozott, több millió példányban kelt el.
A film, amely szinte az összes, Magyarországgal kapcsolatos sztereotípiát felvonultatja (puszta, csárdás, magyar vendégszeretet és szilajság stb.), nagy népszerûségre tett szert német nyelvterületen. Így a nézõkben még inkább megerõsítette a Magyarországról és a magyarokról alkotott képüket...A regénybõl nagysikerû, gyakran játszott német film készült, amelynek hatására a magyar pusztai romantika máig vonzza a turistákat.

Szerintem csak az számít, aki valódi teljesítményt le tud tenni az asztalra, és hosszú távon annak lesz hatása. És annak nincs szüksége a parlamentre. Szerintem a hatalmat nem kell megszerezni, mert az MÁR VAN. Egészen addig van, amíg valaki azzal törõdik, amivel meg lett bízva, amilyen felelõsség rá lett ruházva. Amíg felelõsséget érez azért, amivel megbízták, addig hatalmat is kap hozzá. Szerintem ez az, ami fontos és lényeges. És ebbe nem is lehet belekeseredni. A keserûség oka az, ha olyan terhet próbálok felvenni, ami nem az enyém, ha olyan szerepet próbálok eljátszani, ami nem rám van szabva, csak a külvilág megpróbál lenyomni a torkomon. Nehéz megtanulni, hogy abból a rengeteg mindenbõl, ami körülvesz és amit hozzámvágnak, ki tudjam választani, hogy valójában mi az én dolgom, szerepem, feladatom, terhem. Ez nehéz és sok türelmet, figyelmet igényel, teljesen sohasem fog sikerülni; de minél inkább sikerül, annál inkább a helyemre kerülök, annál könnyebben és jobban érzem magamat, annál kevésbé befolyásol a külvilág, annál kevésbé vagyok kiszolgáltatva neki és annál több valóságos dolog telik tõlem. Alapvetõen szerintem ez a kérdés, mert ez az igazi erõ és hatalom forrása, nem a parlament. Ott csak birkák vannak és paprikajancsik.

Tudod, azt gondolom, hogy az egész kérdésnek az az alapja, hogy mit gondolok a hatalomról. Mikor van hatalmam? Mondjuk, szûkítsük le a hatalom kérdését arra, hogy mikor van legitim hatalmam?
Nem elõször hallom azt a választ, hogy akkor, ha a külvilág elismeri azt. Tehát, ha a külföld rámbólint, akkor aztán valóban hatalmam van, hiszen a külföld elismer.
Aztán, azt is hallottam, hogy akkor, ha a cégbíróság bejegyzett. És mivel, állítólag a fidesz nem is volt bejegyezve a cégbíróságon akkor, amikor megnyerték a választásokat, ezért tehát nem is nyerték meg, mert nem is léteztek, tehát a hatalmuk illegális.
Egyébként ugyanezt hallottam már az egész köztársasági államformával kapcsolatban is - hogy Magyarországon soha nem hoztak olyan törvényt, amivel eltörölték volna a királyságot, tehát Magyarország államformája jogilag a mai napig királyság, ezért minden regnáló hatalom illegális és törvénytelen.

De mi igazolhatja a hatalmamat? Mitõl lesz legális, jogos hatalmam? Egyáltalán mitõl lesz hatalmam?
Nekem a legkedvesebb példám erre a kõszegi vár védelme. Mi igazolta azt, hogy a kõszegi vár Jurisich hatalmában van? A külvilág elismerése? (Épp el akarta foglalni a szultáni haderõ, Bécsnek pedig esze ágában sem állt segítséget küldeni). Vagy az aktuális, reális erõviszony? Nyilvánvaló, hogy a reális erõviszony alapján a vár nem maradhatott Jurisich hatalmában. Egy "demokratikus választást" a török elsöprõ fölénnyel megnyert volna. Akkor mégis mi? Szerintem a felelõsségérzet. A tudat, hogy rám van bízva ez a vár és ezek az emberek, felelõs vagyok értük, egyszerûen nem tehetek mást, mintsem megpróbálok kitartani, ameddig lehet. Amiért felelõs vagyok, az rám van bízva, és afelett hatalmam is van. És ezt ki igazolja?
Ugyan kinek kellene igazolnia? Semmiféle igazolást nem igényel, hiszen a felelõsséget senki nem hatalomként érzékeli, de a gyakorlatban mégis úgy mûködik. A gyakorlatban Kõszeg Jurisich hatalmában volt, és senki nem is bírta elvenni tõle. Tehát az az enyém, amiért felelõs vagyok. Amiért nem vagyok felelõs, az nem is az enyém, és az nincs a hatalmamban. Akárhogy is erõlködök, ha vért hányok az erõlködéstõl, akkor sem kerül a hatalmamba; mert felelõsség nélkül nincs hatalom. Az egy dolog, hogy parlamentesdit meg kormányosdit játszogatnak bizonyos nagyfiúk és nagylányok. Egymásnak adományoznak rangokat meg címeket meg bársonyszékeket; de felelõsség nélkül nem hatalmuk van, csak függõségük. Mindenki függ a felettesétõl, meg a külföld elismerésétõl... A legnevetségesebb párt talán a Jobbik, Vona Gabcsival, Novák Elcsivel, Túró Dorcsival, Szegedi Csancsival... te jó ég, ki hiszi el, hogy ezeknek az embereknek valós hatalma van bármi fölött?

Hát, ennek a gondolatnak az lenne a logikus folytatása, hogy a többi párt ne is induljon a választáson, bojkottálják a szavazást, mert ezzel aztán végképp lejáratják a fideszt. Mert ugyebár, ha a többi párt elindul a választáson és a kutya sem szavaz rájuk, akkor azzal õk lesznek gúny tárgyaivá. Tehát ahhoz, hogy igazán nevetségessé lehessen tenni a fideszt, a többi pártnak nem szabad elindulni a választáson, és ezzel igazán nagy fegyver kerül a demokratikus erõk kezébe, mert az egész világ halálra röhögi magát a fideszen.

" Érted jöttünk elvtárs, nem ellened!"

Már nem is válaszol, mert elvitték.

Tehát ne menjen el választani egy darab ellenzéki sem, csak a fidesz-fanok? És az mire lenne jó?

Lehet, hogy tévedek veled kapcsolatban, mert persze hogy nem ismerlek eléggé. De kicsit aggódom érted, és ezt nem viccbõl írom. Mármint, nem attól félek, hogy fasiszta bandák áldozatául esel, nem erre céloztam a megfélemlítéssel. De tényleg annyira talányosan írsz, mint akinek nem szabad nyíltan, egyenesen beszélnie, mert fél a megtorlástól. Mintha Virág elvtárs korában élnénk, amikor semmit sem volt szabad kimondani, nem volt szabad õszintének lenni, mert mindenhol kémek lapultak. Valamire célzol, de sajnos az egészbõl nem értek semmit, csak azt, hogy valamit nagyon nem mersz leírni.

Ráhel, az emberek virágnyelven akkor beszélnek, ha félnek a megtorlástól. Akkor rejtik a sorok közé az igazi mondanivalót, akkor mernek csak célozgatni, de nem kimondani, amire valójában gondolnak, ha azt gondolják, hogy a véleményük illegális, szembemegy a fennálló társadalmi renddel. Te meg vagy félemlítve?