Éjjeliõr 2015 máj. 26. - 21:38:38
(111/391)
Most jövök a moziból, úgyhogy az élmény még friss, a kritika meg, mondhatni hirtelen felindultságból elkövetett.

Figyelem SPOILERT is tartalmazhat! (azért próbálok spoilermentesen fogalmazni)

Már jó ideje készültem erre a filmre, Mad Maxek fiatalkorom meghatározó alkotásai voltak. Nem tudtam, mire számítsak, a kritikákat szándékosan nem olvastam el elõre, csak a trailereket néztem meg, nem egy alkalommal. Azok alapján egy olyan filmre számítottam, ahol a látványé a fõ szerep. Ebben nem is csalódtam. A látvány és a zene kifogástalan, jól illettek a filmhez.
Minden más viszont pocsék.
A történet kusza, a párbeszédek pocsékak, a színészi játék csapni való. Rögtön bedobnak az események közepébe és csak akció, akció hátán, azt meg, hogy éppen mi történik és miért, bogozza ki a tisztelt mozilátogató. Aki ismeri az eredeti részeket, az csak a fejét fogja, hogy ki kicsoda és hogy kerül oda, és mit mûvel. Egyáltalán már az probléma, hogy hova lehet elhelyezni az eredeti filmek történetében és idõrendjében. Aki nem ismeri, annak talán még rosszabb. Semmi fogalma sincs a világról, csak a pár perces bevezetõ monológ adhat némi képet arról, mi is történik.
Szóval ez is csak egy újabb film, ami egy régi nagy nevet próbál meglovagolni, és a történet helyett a látványvilággal akarja megfogni a nézõt. Sajnálom, sokkal jobb is lehetett volna.
offtopic
gmanarts 2015 máj. 26. - 21:33:38
(110/391)
"I never wrote the story... any of the stories with chronological connection"

Hallgatom a fordításod.
gmanarts 2015 máj. 26. - 21:28:32
(109/391)
Szerintem meg te fordítottál félre valamit.
offtopic
Sz Peter 2015 máj. 26. - 21:24:56
(108/391)
Egyébként sem egy "teljesen más világban is játszódik."
Konkrétan ugyanott játszódik még a harmadik rész is. Lásd operaház.
De minden a kronológiai kapcsolatra utal nem csak a flashback-ek hanem az átalakított Falcon, a ruhája, a térdgép stb.
offtopic
Sz Peter 2015 máj. 26. - 21:18:50
(107/391)
Szerintem te valamit félrefordítottál magadnak mivel a '79-es Mad Max és a Fury Road között nincs kapcsolat.
Nem pedig a '79-es Mad Max és a The Road Warrior között.
gmanarts 2015 máj. 26. - 20:48:26
(106/391)
offtopic
Sz Peter 2015 máj. 26. - 20:37:10
(105/391)
"A rendezõ határozottan leszögezte, hogy semmiféle kronológiai kapcsolat nincs"

Erre valami forrás? ;)
kompikotró 2015 máj. 26. - 20:24:24
(104/391)
:D Van hogy a rendezõ is tévedhet...hiába leszögez valamit,attól még Max az elsõ részben lesz az ami és ezért fogadjuk el olyannak a második részben amilyen! :)
kompikotró 2015 máj. 26. - 20:20:41
(103/391)
Igen végül is ez csak nézõpont kérdése! Történetileg igen kevéske szál fûzi össze a filmeket,de még is kapcsolódnak egymásba! Ha már itt tartunk én el tudtam volna képzelni egy olyan folytatást,amiben a második rész "néma kis sráca" aki a saját elmondása szerint nagy törzsfõnök lett mikor felnõtt,mondjuk összetûzésbe keveredett egy másik törzzsel és kialakul egy háború,amibe Max (Mel Gibson) is belekeveredik! Még a sztorit is meg tudnám úgy írni,hogy nem kerülnek közvetlen kapcsolatba,de még is Max a jó oldalt segítené! Mindegy...engem ezzel a filmmel kapcsolatban az zavar,hogy a Mad Max névvel akarnak eladni valamit,ami önmagában is megállta volna a helyét,mint egy poszt apokaliptikus elborult elméjû akció mozi! :)
1/10
offtopic
cellasto 2015 máj. 26. - 20:01:53 1/10
(102/391)
hál isten,hogy elfogyott a pénz
az elsõ mad max olyan etalon,amit nehéz túlszárnyalni ebben a témában :)
gmanarts 2015 máj. 26. - 19:58:28
(101/391)
Mert Max elvesztette a családját, ettõl még nem folytatás, hiszen teljesen más világban is játszódik.

Eredetileg nem lett volna elsõ rész, családi dráma, bosszú film, csak nem volt pénz, így kényszerbõl lett olyan a Mad Max 1 amilyen. Csináltak egy eredettörténetet. De ettõl a Road Warrior nem folytatás, csak az a Mad Max, amit terveztek.
A rendezõ határozottan leszögezte, hogy semmiféle kronológiai kapcsolat nincs a részek között. Az elsõ film nem igazi Mad Max ennyi.
kompikotró 2015 máj. 26. - 19:56:37
(100/391)
Elõbb tanulj meg fogalmazni és értelmesen magyarul beszélni! Utána fórumozz...minõsíteni csak azért nem minõsítelek,mert nem alacsonyodom a szintedre! :) Na szevasz!
offtopic
Sz Peter 2015 máj. 26. - 19:52:05
(99/391)
Nem? Akkor miért is kezdõdik úgy a második rész, hogy bemutatja az elõzõ rész eseményeit, elmondva, hogy hogyan vesztette el Max a családját?:

"A romlás örvénye magával rántotta a rendes embereket. Az olyanokat, mint Max.
Felbõdült egy motor és mindene odalett. Lelketlen, kiégett, magányos emberré vált.
Múltjának démonjai üldözték, céltalanul bolyongott a pusztaságban.
És itt, ebben a felperzselt világban tanult meg újra élni."
gmanarts 2015 máj. 26. - 19:30:44
(98/391)
Még ha ez igaz lenne, akkor egy mellékszereplõt nem lehet újraértelmezni?
gmanarts 2015 máj. 26. - 19:29:16
(97/391)
Nem, nem a folytatása.
Sz Peter 2015 máj. 26. - 18:21:36
(96/391)
A második rész nem az elsõ folytatása?

Szerintem nézd meg még egyszer a The Road Warrior-t!
anonem 2015 máj. 26. - 18:18:43
(95/391)
Milyen karaktert lehet itt "újraértelmezni"? A hapsi egy mellékszereplõ, semmi más.
gmanarts 2015 máj. 26. - 17:22:19
(94/391)
A Mad Max trilógia semelyik része sem kapcsolódik semelyikhez sem kronológiailag. A második rész nem az elsõ folytatása. Különálló filmek, hasonlóan, mint például a régi Batman és az új, nem következnek egymásból történetileg. Max karaktere minden részben újraértelmezõdik és független a korábbi filmektõl kronológia értelemben, mivel történeti folytonosság nincs ebben a világban.
kompikotró 2015 máj. 26. - 16:18:49
(93/391)
Üdv!

Tegnap elmentünk megnéztük...
Hogy is mondjam...kár volt a sztoriba belekeverni Mad Max-et! Lehetett volna simán " A harag útja" és kész! Ha így tekintünk rá,akkor egy tömény akció az egész. Történet nulla,színészi játék nulla. Senkivel sem tudtam azonosulni,sõt néha az az érzésem támadt,mint ha az egész film önmaga paródiája lenne! Semmilyen kapcsolata nincs a trilógiával,talán csak annyi,hogy megint csak egy kamion után lót fut mindenki! Az egész filmben a jármûvek nyûgöztek le igazán,de más nem nagyon! Az akció is már annyira eltúlzott volt,hogy egy idõ után le is fáradtam.

Spoiler lehet!

Már az elején zavart az,hogy az "elfogó" mi a fenét keresett a filmben? Az megsemmisült a második részben és kész!
Az elsõ rész fõ gonosza,ha valaki nem tudná,olyan súlyos motorbalesetet szenvedett,hogy azt egy puzzle mester sebész se rakná össze! Mit keresett õ ott???
Maxnak milyen rémképei voltak? A családja az elsõ részben "széthullott"! A karon ülõ kisfia meghalt és a feleségének sem jósoltak az orvosok hosszú jövõt! Ki volt a kislány????
Ez a rész sehogyan sem kapcsolódik az elõzõ háromhoz. Hosszú évek óta vártam rá és nekem csalódás volt,mint egy Mad Max folytatás.
Minden téren irreális volt! A három a hegy oldalából kiálló vízkifolyó csõtõl kezdve a dobolós-gitározós jármûvön keresztül az autókból ki nem fogyó üzemanyagig és még sorolhatnám!
Nem hiszem el,hogy ennyi év után a sztori és forgatókönyv íróknak,nincs annyi fantáziájuk,hogy ne tudjanak írni valami értelmeset!

Röviden tömören akció filmnek már túmáccs,Mad Max folytatásnak meg pocsék!
zov 2015 máj. 26. - 15:15:24 Előzmény tamás pósa
(92/391)
corvin, 17h, tegnap? :)