offtopic
kgyuri0 2010 ápr. 18. - 02:21:05
(1435/6375)
"Te inkább ez utóbbi, úgy értetted?"

Már megint!
Nem hiszenm el, hogy nem tudsz egy egyszerû dolgot normálisan megfogalmazni.
Fogalmazásgátlót szedsz?
offtopic
kgyuri0 2010 ápr. 18. - 02:17:00
(1434/6375)
Én meg azt hallotam, hogy az LMP-nek igen hamar jött összea szükséges számú ajánlószelvénye pl Borsodban, ahol a legtöbb a probléma, ami által legkifejezettebb a politikából való kiábrándulás.
Éppenséggel némi jóindulattal lehet ennek betudni a gyors összegyûjtést.
Némivel kevsebb jóindulattak, s tán nagyobb tapasztalattal pedig lehet kételkedni, hogy a borsodi munkanélküliek nem hajtják el az LMP-s értelmiségiek okvetetlenkedését, s állítólag a Ficesz aktivistái segítettek be az LMP-nek(õk úgy is 2millióban gondolkodtak, meg népben-nemzetben). Még azt is mondják, a Ficesz miután létrehozta a Jobbikot, hogy egy másik vasat is elõkészítsen egy másik tûzbe, a kigyenlítõdés végett létrehozta az LMP-t is. Én nem voltam ott, ezeket csak hallottam.

Mindnesetre liberálisként csak áldom a jósorsom, hogy egy pillanatra se gondoltam, hogy õket válasszam. Ehhez már csak ez a scientológia dili kellett!
offtopic
kgyuri0 2010 ápr. 18. - 02:02:01
(1433/6375)
Pihenj bele barátom, hogy frankón látok a sorok mögé is.

A 0-ügyben fordulj bizalommal szóvívõmhöz, CsengõZolihoz, No, de látom, már lecsapott.(Erre van esze, bezzeg gondolkodni...!)
offtopic
kgyuri0 2010 ápr. 18. - 01:58:45
(1432/6375)
Pihenj bele, barátom, frankón látok a sorok mögé!
A
CsengoZoli 2010 ápr. 18. - 00:18:54
(1431/6375)
Jóllátod:)
offtopic
meszag 2010 ápr. 18. - 00:16:36
(1430/6375)
Beugrottál egyet személyeskedni?
offtopic
bayswater 2010 ápr. 18. - 00:12:45
(1429/6375)
Hehe.
offtopic
sk98 2010 ápr. 18. - 00:08:27
(1428/6375)
Az LMP-nek a Humanista Párthoz van inkább köze, amelyet a Humanista Mozgalom hozott létre. A Humanista Mozgalom alapítója egy Silo nevû filozófus. Tagjai meditációhoz hasonló gyakorlatokkal igyekeznek elõremozdítani saját szellemi fejlõdésüket.

Van azonban egy másik szellemi irányzat, amely a Védegylettel (az LMP elõdjével) hozható kapcsolatba: http://vimeo.com/5262636
A videó enyhén lebegteti a kapcsolatot a szci-val.

Egyébként csodálkoznék, ha a fidesznek semmi köze sem volna a szcientológusokhoz, úgyhogy errõl ennyit.

De ha van kedved olvasgatni, még ez is érdekes lehet:
http://index.hu/belfold/hvalasz07080/
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=169850
http://barikad.hu/node/51080
http://objektivszcn.blog.hu/2010/04/14/az_lmp_es_a_szcientologia_kapcsolata
http://hungary.indymedia.org/node/12291 (ebbõl érdekes részlet: "A vasárnap esti Élet Menetén, a holokauszt (zsidó- és romaüldözés) magyar áldozatainak emléknapján, a megemlékezésen készült a kép. Elöl országos vezetõk állnak: miniszterelnök, pártelnök, országgyûlési képviselõk, zsidó vezetõk. A második sorban balról az elsõ meg én vagyok.
Hogy kerültem a második sorba, abban a társaságban?
A tavalyi részvételem után megkerestük a szervezõket, illõen bemutatkoztunk, s idén már meghívást is kaptam a részvételre, mint egy TÁRSEGYHÁZ képviselõje. A rendezvényen szóltam a biztonságiaknak, akik megkérdezték honnan jöttem. „A Magyarországi Szcientológia Egyháztól.” - válaszoltam, rámutatva a zakómon a nyolcágú keresztünkre.")
http://abiweb.obh.hu/abi/index.php?menu=mediaszemle/aktualis/2006/05/11&dok=11032
http://www.nol.hu/archivum/archiv-374504
CsengoZoli 2010 ápr. 17. - 23:37:58
(1427/6375)
A hozzászólásaiban szereplõ tények számát! :)
bayswater 2010 ápr. 17. - 23:32:16
(1426/6375)
Kgyuri, te frankón fárasztasz. Látsz a sorok mögé is, vagy csak kiragadsz egy-egy mondatot és abba próbálsz valamit belemagyarázni? Amúgy a 0 a neved mellett mit jelképez? Csak kíváncsiságból.
RoKKfish 2010 ápr. 17. - 22:58:22
(1425/6375)
Háháhá!!! :D No az, hogy kinek, ez nagyszerû kérdés!
Mindenki válaszolja meg hite és vérmérséklete szerint, de az tapogatózik jó irányba, aki végül eljut logikájában a bankhitelekhez tartozó kamat-visszafizetésekre tett kötelezettségvállalásokig. Ez mögött ugyanis valódi pénz kell hogy álljon, következésképpen jövõbeni termelésre tett igéret... Nem folytatnám, szerintem kijózanítóan evidens a következmény.
idlosza 2010 ápr. 17. - 22:57:37
(1424/6375)
:)) Nos a régi Spártában a Taigetosz azért sok gondot megoldott.Mégsem volt elégséges és igazságtalan is volt: az áldozatokat büntették (csecsemõ), nem az elkövetõket(szülõk). Habár a spártai csecsemõk védelmére el lehet mondani, hogy rosszkor születtek, rossz helyen, de azt sem tudhatjuk,hogy napjaink "tág pislogást" okozóit milyen gyermekkori trauma érte.
idlosza 2010 ápr. 17. - 22:43:17
(1423/6375)
"Mindannyian el vagyunk adósodva. Nem csak Mo.. Mindenki."

Mindenki kinek vagy mindenki másnak? Az IMF-nek?
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetk%C3%B6zi_Valutaalap
< Ezt úgy ahogy értem, csak azt "nem értem", ha az IMF "független", ENSZ felügyeletû, akkor mi az hogy ne lehessen olyan alkut kötni velük, ahol nem csak számok vannak, hanem a termelõ microgazdaság védelme is?
idlosza 2010 ápr. 17. - 22:33:03
(1422/6375)
Az igaz vannak olyan emberek, akikbe az MSZmP-nek sulykolni kellett a "demokráciát", meg vannak, akik nyelték, mint kacsa a nokedlit. Te inkább ez utóbbi, úgy értetted?
RoKKfish 2010 ápr. 17. - 22:30:31
(1421/6375)
"...ha erõs lett volna a gazdaság, talán nem érint bennünket annyira az egész."

Ez bizonyára így van, fõleg, ha nem vesszük figyelembe, hogy a legerõsebbnek hitt gazdaságokat is érintette, és érinti majd a jövõben is. Én nem arról beszélek, ami történt, hanem arról, ami folyamatosan és megállíthatatlanul történik. Mindannyian el vagyunk adósodva. Nem csak Mo.. Mindenki. A nyugati világ felélte/feléli a jövõjét...
Tényleg nem akarok ebbe belemenni, mert bõven túllépi a topik kereteit, de csak annyit példaként: Az USA egy fõre leosztott jelenlegi fogyasztásához a Föld kapacitásának 10x-esére lenne szükség, hogy permanensen fenntartható legyen. Ez Mo. esetén 2x-es...
offtopic
idlosza 2010 ápr. 17. - 22:29:34
(1420/6375)
Nem vagy a helyemben :), de magadnál sem :), ha nem láttad, hogy ez egy HVG cikkbõl származó idézet és az én problémám is az volt, hogy nem szégyellték ezt a mondatot leírni egy ilyen lapban, amikor a témával kapcsolatban ezvolt az összes azaz az összes mondanivalójuk.
Itt van, enyelegjél vele(lehet, hogy titokban Debreczeni írta):
http://hvg.hu/sorkoveto/20100324_korrupt_magyarorszag_lengyel_laszlo
idlosza 2010 ápr. 17. - 22:21:51
(1419/6375)
Na végre,eddig nem jutott eszembe, hogy hol olvastam korábban Schiffer Andrásról.
Szóval scientológus volt...de volt valami konfliktusa, botránya ott vagy hogy is volt?
offtopic
kgyuri0 2010 ápr. 17. - 22:18:15
(1418/6375)
"képtelenség, hogy ennél rosszabb legyen"

Ez tényleg agyrém!
Hogy lehet ilyet mondani?
Ebbõl csak messianisztikus csodavárás következhet, s aztán a nagy pofára esés.
bayswater 2010 ápr. 17. - 22:12:47
(1417/6375)
Persze hogy igen, részesei vagyunk. De ha erõs lett volna a gazdaság, talán nem érint bennünket annyira az egész.
Úgy látszik, kevésbé vagyok józan, de én még hiszek:) Hogy jobb lesz!!!! És nem feltétlen Orbán miatt. Egyszerûen azért, mert képtelenség, hogy ennél rosszabb legyen.
offtopic
kgyuri0 2010 ápr. 17. - 22:11:04
(1416/6375)
És mit szólsz ahhoz, hogy nem biztos, hogy attól igazad lesz, mert rád szavaznak? Vagy ehhez is "fáradt" vagy?