Végre meg tudtam nézni ezt a darabot. Nekem kicsit sok volt benne az erőltetett külsőség, és egy idő után belefáradtam a sok aktuálpolitikai áthallásba, de értem én, ezért íródott. Igen, ilyenek vagyunk, így gondolkodunk mi magyarok, bántjuk egymást, kirekesztünk, okoskodunk, de végül mégiscsak győz a családi összetartás, mert ha ez sem lenne, akkor nem lenne értelme az életnek. Én hálás voltam az igazán emberi, mély pillanatokért, ebben Balsai Mónia gyermekért küzdő karaktere és Pálfi Kata megfáradt, megalkuvásból kitörni vágyó, a fia melegségét és férje alkoholizmusát feldolgozni akaró emberi pillanatai jártak élen. Én éppen Rada B. és Földes E. kettősét tartom kicsit leegyszerűsítettnek, kétdimenziósnak. 7/10.

Brilliáns darab brilliáns színészi játékkal. Idén már másodjára ültünk be rá, és annyi szintje és mondanivalója van, hogy érdekes élmény volt átélni mennyire másként rezonáltunk a második alkalommal, és merre fele tolódtak el a hangsúlyok a történet ismeretében.
Vitatkoznék "A Jobbik Részem"-mel, nekem Szécsi Bence játéka abszolult hozta az örlődő lánglelkű naiv liberális művészt, én nem látom, hogyan tudta volna ezt másként vagy jobban játszani.
Mint ahogy Pálfi Kata játékában is azt éreztem, hogy tökéletesen adja át a kiábrándult és megfáradt, ugyanakkor az elveinek és a családnak megfelelni akaró anya és feleség szerepét.
Fehér Tibor, Balsai Móni és Schmied Zoltán magabiztosan hozza az "elvártat" és tökéletesen alakítják a karaktereiket.
DE aki számomra igazán klasszis az Rada Bálint és Földes Eszter párosa...Erős fóksz van rajtuk a darab során és ezzel élnek is, róluk akár egy spin-off darabot is szívesen megnéznék, ha Bíró Bence esetleg tervez hasonlót. :)
Két dolog volt még ami számomra különlegessé teszi a darabot, az egyik amikor rendszeresen harsogó kacajból fordult sírásba a szám egy egy ki nem mondott szó, hangsúly vagy pillantás hatására. Ezek a csendes pillanatok nekem Kubrick tágra zárt szemekjét idézték fel, ami az egyik kedvenc filmem.
A másik pedig hogy mennyire jól kezelik a darabban a negyedik fal áttörését. Ebben tetszettek a tavaszi előadáshoz képes eszközölt változtatások, ahogy még jobban bevonták a közönséget is az előadás során, ezzel még immerzívebbé tették az élményt.
Nem tudom meddig marad a repertoárban, de ha marad, akkor 2025 őszén újra megnézem... :)

Az előadás jó is lehetne, de mégsem jó. Egyszerűen zavaró, ahogy Fehér Tibor 10/10-es miközben a párját játszó Szécsi Bence hmmm talán 2/10-es. Egyszerűen zavaró, ahogy Fehér Tibor tökéletesen, a közönség felé fordulva mondja monológját/monológjait, aminek minden szava hiteles, eközben Szécsi Bence nyilvánvalóan a rendezői utasítások alapján játszogat valamit, ami idegesítő. Hasonlóan kontrasztos Schmied Zoli 9/10-es vállalkozója és a feleségét indiszponáltan (3/10) játszó Pálfi Kata. Pálfi Kata régebben jó orgánumú, kiváló hanglejtéssel beszélő színésznő volt. Ezen az estén rossz hangsúlyok, hullámzó hangerős mondatok, teljes dekoncentráltság jellemezte. A humor oldaláról legjobb Ráda Bálint (9/10) és Földes Eszter (10/10) házaspárja volt, annak ellenére, hogy a rendezés próbálta látványosan negatív felhőbe burkolni a két "vérmagyar" figurát. A legvégén zavaró volt, hogy a tapsrendnél Földes Eszter (megérdemelten) került az első tapskörben középre, de a második sorban hallhatóan is rászólt "humorral" S.Z. a meghajlásnál, hogy "kikapsz a rendezőtől" "mert "nem Neked kell állnod középen." Alföldi rendező úrnál nem kérdés kinek kell állnia középen. Összegezve az előadás fenntartásokkal élvezhető és Bíró Bencének is respect és 10/10 az idő- és energiaráfordításért, mert sok-sok ilyenre van szükség és reményeim szerint Bíró Bence darabjai majd más színházakban is színpadra kerülnek!!!

Tetszett a történet, a párbeszédek és a kidolgozott karakterek. Szinte valamennyi szereplőt felismertem a saját környezetemből. Eleinte zavart, hogy a színészek kiszólnak a darabból és narrálják a cselekményt, de aztán hamar rájöttem, hogy ez koncepció, és sikerült megszoknom. Gratulálok a szerzőnek.
Tisztelem Alföldi Róbert munkásságát, és szeretem a színészi játékát, de az általa rendezett filmek művészi szintjéhez még nem sikerült felnőnöm. Az amúgy jól megírt jeleneteknél idegesített, hogy a színészek ordítva beszélnek. A folyamatos nyüzsgés és rohangálás, gyakran tönkretette a színpadképet.
Apropó, színpadkép. A tájképpel lefestett fal helyett hangulatosabb lett volna egy két retró tárgy kifüggesztése, hogy jobban emlékeztessen a nagyszülők szárszói nyaralójára.

Talán nem túlzás, hogy Bíró Bence, aki dramaturgként, fordítóként már letette a névjegyét, első saját színművével berobban/t a hazai színházi és irodalmi szcénába. A nemrég bemutatott magyartenger (sic!) emlékezetem óta a legkacagtatóbb magyar komédia, sőt: olykor, nem ritkán burleszk. Valahol kicsit egy -emlékezetesen nagyszerű- Adáshibába oltott Pintérbéla vagy mi a bánat plusz egy csipet dán Az ünnep, hangvétele mégis egyéni, friss, őszinte, ...khm... olykor (?) trágár. Az ember megszakad a röhögéstől, aztán egyszer csak rájön, miken is röhögött akkorákat és elakad a lélegzete, ahogyan a szédületesen száguldó, bár nem túl sok cselekmény és a szélsebesen beszélő színészek is meg-megállnak egy-egy pillanatra és kitör a mindennél hatásosabb generálpauza: lélegzet hallhatóan visszafojtva. Korunk és hazánk legsúlyosabban feszítő bajain, pontosabban, azok gyilkos, egyben együtt érző kifigurázásán mulatunk ... szenvedünk. Legalábbis számomra így, ez jött át. A szerző annyit zsúfolt bele a kétrészes magyartenger-be, hogy az a tenger-tó már-már kiönt. Bíró Bence úgyszólván teljes kór- és körkép listát nyújt át mindarról, ami ma Magyarországon fontos vagy fontosnak kellene lennie; mindarról, ami nyomaszt/ó, de félresöprik, -söpörjük, tereljük-terelik, elhazudjuk-elhazudják. Nem csináljuk, amit kellene: nem foglalkozunk vele vagy nem úgy, nem oldjuk meg vagy nem úgy, max. beszélünk róla oszt' jónapot. Nem sorolom fel, mi minden kerül itt terítékre, szó szerint, -mert egy nagy családi-ünnepi ebéddel indul a burleszk & dramedy- és átvitt értelemben. Egy nyaraló a Balatonnál és egy család: nagypapa, nagymama, három középkorúba hajló gyermek, kettő nős, egy hajadon és az egyikük fia, azaz egy fiúunoka (Szécsi Bence) meg a párja (Fehér Tibor). Utóbbi szintén fiú, enyhítő (?) körülmény, hogy Erdélyből való sorozatsztár és hazaszerető magyar. Mindkét ifjonc színész, de mint később kiderül, e tekintetben még sincsenek egy platformon, különben igen. A nagymama még kezdés előtt kiesik a forgalomból: rosszulléte miatt az idősebbik fiú a siófoki kórházba vitte. Helyette betoppan majd Svájcban élő nővére, a bölcs megmondó, svájciul józan és biztonságos életét élő Ibolya (Szabó Éva). Meg egy sármos-negédes telek-szomszéd (Ódor Kristóf), aki hát kavart vagy kavarni próbált már 1-2 jelenlévővel. A demens(nek látszó) kerekesszékes nagypapa (Papp János) egész nap a tévé előtt ül (Adáshiba!), egy-egy felhorgadása, mondata arra utal: inkább csak bebújik a demens-álarc mögé a világ és családja elől. A nagyobbik fia (Schmied Zoltán) vállalkozó, váltakozó sikerrel, most éppen csődközelben és neje, aki akarnok és hisztis (Pálfi Kata); az öccs (Rada Bálint) történelemtanár, igazi mélymagyar, annak ismert attribútumaival, csakúgy mint babájába bújó hitvese (Földes Eszter). A húg, Pati (Balsai Móni remeklésében) sokszori sikertelen lombik-próbálkozás után örökbe fogadna egy hároméves kislányt, Jessicát ... igen, cigányt. Akár ebbe a családba is. Ötlete nem arat osztatlan sikert. Még osztott sikert sem túlzottan. A nyaralót, ami a hetvenes évek balatoni retróját idézi, (díszlet: Alföldi Róbert, jelmez: Kálmán Eszter), eladnák; ki is tör egyből a szokásos családi marakodás: kinek mekkora a részesedése a házban. 24 óra leforgása alatt mindenki összevész úgyszólván mindenkivel, hogy végül azért valahogy csak-csak elrendeződjenek a dolgok, ahogy az egy családban szokás. Mert a család: az család és a család az s z e n t: papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet (Mézga-család). Alföldi Róbert -ott volt az aznapi, sokadik előadáson is- pörgősen rendezi egységes ensemble-ba pörgősen beszélő színészeit, cselekményvezetése olyan tiszta és egyenes, mint a felvitt nyersanyag. Szükségtelen nagy sikert jósolni a darabnak, a nagy siker máris megvan. A Centrál Színház figyelemreméltóan szerkeszti repertoárját és kever be (magánszínház!) pénzt hozó bulvárdarabjai közé egyre inkább igényes fél- és egész klasszikusokat és kortárs hazai(aka)t..Riszpekt!

PS Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha a magyartenger a Nemzetiben vagy éppenséggel a szomszédos Újszínházban jelenne meg? Nos, némi dramaturgiai ügyességgel-igazítással és a Nemzet Főrendezőjének vagy újszínházas kollégájának színpadra álmodott verziója amott meg amott is dörgő tapsokat kaphatna, mint emitt ..180 fokban eltérő hangsúllyal és ízlésvilággal.