malvinkicska 2017 nov. 03. - 17:04:54
(21/601)
A mai részben megérkezett Márta lánya, de szegényt úgy fogadta David, az nem egy ilyen emberhez illõ viselkedés volt, ha már földdel foglalkozik is de nagyon paraszt volt.
Azt is tudom beteg a felesége halálát nem emésztette meg, addig az anyóspajtás és az ügyvédecske, kiforgatják a vagyonából amit meg is érdemelne.
A gyerekeivel ahogy beszél szerintem el van túlozva ez a halál eset nem kicsit nagyon meddig rágódnak még rajta.
Az anyós úgy jó ha porhanyós, mondja a mondás de ez a David anyósa ritka állat fajta azzal a lóképével mindenütt ilyen utálatos, a hideg ráz tõle mikor megjelenik a képernyõn. Negatív szereplõ van bõven benne, abban nincs hiány, sírnak is rendesen remélem nem végig csak fog javulni.
Azt szeretném ha David ezta házi sárkányt reptetné a házától ettõl senkinek nincs nyugalma.
Máriácska 2. 2017 nov. 03. - 11:01:40 Előzmény malvinkicska
(20/601)
OFF. Malvinicska! Köszönöm a válaszodat. Végül is most mi egy török filmet nézünk, a Tégla címût. Ez bizony nagyon jó! Késõbbiekben jó tudni, hogy lesz még mit nézni, melyekrõl írtad, hogy jók. A sors útjait nem csodálom, hogy szünetelteted, mert teljesen logikátlan, és inkorrekt ahogy Fernanda viselkedik Carlosszal a történetben. Ilyet talán senki nem tenne, ha gyereket vár valakitõl, aki semmi rosszat nem követett el ellene. Talán annyit, hogy nem érdeklõdött elégszer utána személyesen, hogy mi történt a szerelmével. Mindez azonban nem elég ahhoz, ahogy viselkedik a fõszereplõ Fernanda. Még nézzük a Királynõ egy hétre c. dél-koreai sorozatot, mely nem rossz, ha nem is éri el a Palota Ékköve, vagy az eddig látottak színvonalát. Próbáltam én már teljes filmeket is felvenni, melyek magas pontszámúak, és tartalmilag jónak tûntek, de 1O esetbõl 9 esetben már az elsõ 10 perc után letörlöm a videóról, mert nem bírom tovább nézni. Napi fél órában mindenkinek tudom ajánlani - ez nem sorozat - Joyce Meyer világhírû biblia tanító prédikátornõ tanításait a Pax tv-n, aki nem vallásoskodó, hanem teljesen biblikus, mégis közérthetõ, és mindennapi életünkben sok jóval, haszonnal járó formában tanít.
A Megtört Szívek és a Szulejmán, valamint a Szultána sorozatokat is nézzük hétvégente. Ezek jók, csak nagyon kellemetlen, hogy egyszerre ezekbõl csak egyet lehet látni hetente. A Megtört szívekrõl azt írták annak idején, hogy azért nem adják naponta, mert már elértük azt a részt, ahol a törökök tartanak vele. Ez sem volt igaz, mert - amennyire tudom - már régen véget ért a forgatás, és a sorozat is.
malvinkicska 2017 nov. 02. - 18:06:56
(19/601)
Nagyon igazad van egyáltalán nem figyelnek kb milyenek legyenek az életkorok, nagyon fura néha.
OFF A valóságban átestem ezen a halál dolgon, mert aktiv dolgozó voltam mikor elvesztettem az édesanyán pár évre rá a férjem, és a munkám teljes embert kívánt.
A temetés után egy hétig otthon voltam utána dolgoztam, a baráti körömben volt olyan aki segített mivel õ már át esett, õ is elvesztette a férjét.
Aztán szép csendesen elengedtem, már 15 éve. Az élet ilyen Megtanít szeretni de feledni soha.
3/10
napraforgó 2017 nov. 02. - 17:43:41 3/10
(18/601)
Nekem az életkorokkal megint bajom van. Ott van pl. Fernanda, aki úgy kétéves forma lehetett, amikor az anyja terhes lett az öccsével. Mire Bobby megszületett, addigra 3. Most meg azt mondja a nagyanyjuk, hogy Fer mindjárt egyetemre megy, a kisfiú meg nem látszik többnek 8 évenél, pláne amikor nyafog, hogy Márta ne menjen el. Mártát sem értem, vajon miért fontosabak a gazdája gyerekei, mint a sajátjai?
David gyásza a kezdetekben még valahol érthetõ is volt, na de hogy még évekkel késõbb sem tudtúllépni rajta, sem a munkájában, sem a gyerekeiben nem tud vígaszt találni, az valóban nem normális.
Aztán ott van Márta fia, Leon, õ is vagy 3-4 évvel fiatalabb volt a nõvérénél, most meg hogy néz ki azzal a rusnya szakállal? Hát nem úgy, mint egy 18-20 éves fiatalember.
Ezt a szegény Marcost is hamar kinyuvasztották. Luciana meg visszamegy Californiába, holott pont jól érzi magát az állásában Mexikóban. Nem túl logikus.
malvinkicska 2017 nov. 02. - 16:52:36
(17/601)
Érdekes lett mire vissza mehettek volna a férfi meghalt a lány magába maradt, itt csak gonosz eberek vannak, nem tudom csak e körül forog most mindenütt a sztorik. David gyász reakciója nagyon kitolódott ilyenkor már szakember kellene, ez is el van túlozva, mire észre tér a borászatnak annyi lesz az a szemét anyós és ügyvéd tönkre tesznek mindent, de egyrészrõl, meg is érdemli, mivel feltámasztani sajnos senkit nem lehet, a minden napokban is meg kell tanulni élni nélkülük. Az érzéseim vegyesek, mert amin lovagolni kellet volna átugrották.
3/10
napraforgó 2017 nov. 02. - 09:00:04 3/10 Előzmény s1u2x3e4l
(16/601)
További két rész megtekintése után megtudtuk, hogy Marcos és Luciána a deportálásuk után többször is jártak látogatóban az Államokban, és Marta is a fiával Mexikóban. Engem zavar, hogy eddig valóban nem tisztázták, hogy a beadott honosítási kérelmüket uszkve 12 évig nem bírálták el???? Mármint Márta és a fia, mert nyilván ehhez ott is kell lakni. Mert ha megkapták az állampolgárságot, nyilván kérhették volna a családegyesítést, de minimum a kislány honosítását is (fõleg, amíg kiskorú volt). Azt el tudom képzelni, hogy Marcos Munoznak nem adták volna meg az állampolgárságot, mondjuk olyan indokkal, hogy valami más bûncselekményt is elkövetett a tiltott határátlépésen kívül. Erre ki lehetett volna találni valamit. De az akkor még kiskorú lányától ezt nem tagadhatták volna meg, hisz õ úgymond a szülõi felügyelet nyilván miatt azt csinálja, amit a szülõ mond.
Nagy kár, hogy az alkotók ebbe kicsit sem mentek bele, ez sokkal izgalmasabb téma lett volna, mint az, hogy Graciela odavan Davidért és mindent megpróbál, hogy megszerezze.

Amit még furcsának találok, az, hogy Mártának most, kb. 45 éves korára nõtt meg a haja derékig érõre, úgy a harmincas évei elején a vállig érõvel meg öregebbnek látszott, mint így a hosszú hajjal. Én biztos fordítva csináltam volna, fiatalon hosszabb a haja, idõsebb korára levágatja vállig érõre. Esetleg föltûzi konytyba. És a férfiaknál is lehetett volna a kort, az idõmúlást úgy érzékeltetni, hogy David (Gabriel Soto) a harmincas éveiben nem hord szakállt, bajuszt, aztán meg megnöveszti. Én nem is értem, hogy nem lehet egy sorozatszínészt arra rávenni, hogy változtasson a külsején a történetnek megfelelõen? Szerintem minden férfit 5-10 évvel öregít a szakáll-bajusz kombó.
3/10
napraforgó 2017 nov. 01. - 04:18:14 3/10
(15/601)
Kedves Suxel! Nagyon köszönöm a részletes tájékoztatót. Már keresni akartalak én is, mert tudtam, hogy Azela Robinsont már láttam korábban, de sehogy nem jutott eszembe, hogy miben. És valóban, azokban, amikert felsoroltál, a Kettõs játszma legutóbb, de az Õsforrás és a Julieta gonosz nõi szerepében láttam korábban. Talán azokban más hanggal, de tudtam, hogy a fürtös fejét már láttam korábban.
Jó, hogy írtál másokról is, meg más sorozatokról is, talán így könnyebb választani a széles palettáról. Én is jobban szeretem ezeket a vidéki birtokokon játszódó történeteket, kis ármánykodás, pletykák, félreértések, stb., inkább, mint a gyilkolós, megbosszulós sorozatok, azok inkább taszítanak.
Írod, hogy ez a sorozat egy kezdõ telenovella írónak az elsõ munkája - ehhez képest egész jónak találom. Jó az alaphelyzet, a kiindulási pont, a karakterek is, bár így az elején én túl soknak találom a szereplõt. Jobb lenne, ha a fõszereplõket mutatnák be az elején, és mindig csak adagolnák hozzájuk az új szereplõket. Itt pont elég lenne David és Marcos családja, aztán jöhetnének a többi bevándorlók gyerekei, Miguel és Perla, majd a többiek. Bár azt kell mondjam, még így is nyomon lehet követni a ki-kicsodát.
Az, hogy te 20 rész után abbahagytad, elgondolkodtató, bár már tapasztaltam, hogy azért nem mindig azonos az ízlésünk. Pl. Te a Kettõs játszmát szeretted, én meg nem, de volt fordítva is, csak már a címre nem emlékszem.
Merthogy ez is nagyon zavar, még akkor sem fordítják normálisan, szó szerint a címet, ha az érthetõ. Mert a fura, vagy érthetetlen címeket persze nyilván megváltoztatják. De pl. Miért kellett a Tierra de Pasiones-t Második esélyre fordítani, amikor az eredeti, a Szenvedélyek földje sokkal jobb lett volna.
Na mindegy, azért a mexikói sorozatokat ezután sem fogom túlzásba vinni. Viszont sajnálom, hogy más latin-amerikai nyelvterületrõl alig-alig hoznak be filmeket, én szerettem a brazil (Lado a lado - Feketén fehéren), argentin sorozatokat is (Vad angyal, Lucecita), de régebben láttunk pl. venezuelai sorozatot is. Szerintem nagy marhaság, hogy csak a Televisa és a Telemundo tarol, más szinte nincs is. Valahogy sohasem tudnak megújulni, nincsenek új ötletek, csak a koppintás, meg a remake a végtelenségbe nyúló, semmirõl sem szóló történetek.
s1u2x3e4l 2017 okt. 31. - 18:57:00
(14/601)
A Kocsis Mariann szinkronizálta anyós is nagyon irritáló, ez a színésznõ sajnos mindig valami rémes asszonyt szinkronizál. --> Azela Robinson az egyik kedvenc Televisás fõgonoszom, hihetetlen, ahogy meg tud õrülni a színésznõ a képernyõn. Utólag sajnálom, hogy erre a karakterre ellõtték, mert elég sablonos gonosz karakter pláne egy ezelõtti alakításához képest, ami a Yo no creo en los hombres (magyarul: Nem bízom a férfiakban) címû sorozatban volt, és itthon nem került még vetítésre. Plusz nekem itt az igazi fõgonosz az Graciela (Kimberly Dos Ramos) volt. Te hamarosan találkozol (vagy már találkoztál vele) egy másik sorozatban, a Paula és Paulinában, ott Paulának lesz a cinkosa. Sok negatív szerepe volt már Azelanak, többek között: Julieta, El manantial - Az õsforrás, vagy Kettõs játszma, amiket itthon is vetítettek. A Kettõs játszmában szinkronizálta ugyanígy Kocsis Mariann, ott tetszett vele, de itt már nem. Talán az is közrejátszik benne, hogy megnéztem a fennt említett sorozatot, a Yo no creo en los hombrest, és a rekedtes hangja, teljesen elüt a nyájaskodó, sokszor negédes hangszínen megszólaló Kocsis Mariannétól. Bár az õ hangszínével meg egy báránybõrbe bújt farkas jut róla eszembe, így lehet annak, aki nem ismeri az eredeti hangszínét, beszédstílusát a színésznõnek, az õ számára nem is olyan rossz.
Akármennyire hihetetlen, de Azela Robinsonnak voltak bizony pozitív szerepei is a mexikói telenovellákban, igaz ezek közül egy sem jutott el a magyar közönséghez. A Bajo la misma piel sorozatban szinte már társfõhõsnõi szerepe volt, a Mundo de fieras címû sorozatban, bár elsõre elképzelhetetlen, de egy apácát keltett életre, míg legutóbbi pozitív szerepe a Cachito del cieloban volt, ahol a fõhõsnõ édesanyját játszotta, és érdekesmód az életét az a Cynthia Klitbo keserítette meg a sorozatban, aki itt Marthát játssza. Olyan ez mint egy afféle visszavágó, mert itt pontosan Klitbo karaktere sír sokat Azela ármánykodása miatt. Itt jegyzem meg, hogy a fõcímben rosszul mondják be a színésznõ nevét, mert nem Azalea, hanem simán Azela.

Azt meg sehogy se értem, hogy vajon több, mint 10 évig, inkább 12-14 miért nem tud sehogy visszajutni Marcos és Luciana az USÁ-ba? Ennyire nem tudtak volna annyi pénzt összegyûjteni? Meg a családegyesítés se számított volna semmit sem? Ezeket valahogy nem értem. Hisz akkoriban már beadták a letelepedési, vagy honosítási kérelmet is. Az ott maradt fél családot sem honosítottak 12 év alatt??? --> Bár a sorozat készítõi utólag azt mondták, hogy nem kívántak nagyon elmélyedni az illegális bevándorlás témájában, ez is az okok között volt, amiért kb 20 rész után kaszáltam ezt a sorozatot. Utáltam, hogy ennyire felszínesen kezelték. Nem kérem én azt, hogy az egész sorozaton íveljen át, de ha benne is van az elsõ részekben, legalább lehetne egy kis hitelessége. Nem könnyítette meg a helyzetét, hogy nem sokkal elõtte néztem végig egy Telemundos novellát, aminek a központi témája az illegális bevándorlás volt, arra építették fel a sorozatot, és egész jól bemutatta a határ túl oldalán uralkodó helyzetet. Nem mondom, hogy hibátlan volt, mert nem volt az, viszont egy nagyon jó sorozat volt, sõt mai napig azt mondom, hogy a gyártótól az nekem a BEST a mai napig.

Azt sem szerettem, hogy a korok is olyan hülyén vannak benne szemléltetve. A gyerekek felnõnek, a felnõttek közül meg senki nem változik semmit. Emlékeim szerint túl sok mindent nem fogsz megtudni Perla és Miguel szüleirõl, csak szaporodni fognak a birtokon lófráló szereplõk. Ezért is mondtam azt, hogy meglátszik, hogy egy kezdõ telenovella írónak az elsõ sorozata, amin még sokat lehetett volna finomabbra csiszolni, ha várnak vele még vagy egy fél évet. De a producernek ki kellett küszöbölnie a Pasion y Poder (itthon: Szeretned kell) okozta csorbát, és sikerült is vele. A nézõk szerették ezt a vidéki stílusú, sz*rkavarós sorozatot.

A 4. részben a sorozat egyik legemlékezetesebb jelenete volt a számomra, amikor Grace megölte a testvérét, Lisát. Nagyon jól alakított az általam eddig még nem ismert Kimberly Dos Ramos. Õt ígéretes színésznõnek látom a jövõre nézve. Úgy vélem, õ telitalálat volt erre a szerepre.
Laura Carmine (Lisa) karakterének is örültem, mert bár kevés epizódszám jutott neki, de megmutathatta, hogy pozitív szereplõnek sem rossz, és nemcsak az undok karakterek állnak jól neki. (lásd: A szív parancsa, A vihar vagy Ne hagyj el)
malvinkicska 2017 okt. 31. - 17:03:44
(13/601)
A mai részben már idõben nagyot ugrottak, mivel a gyerekek felnõttek, a lány diplomázni készül, a volt kis fiú lett a fõnök.
A születésnapi buli elég rosszul végzõdött mivel Graciela, megölte a tesóját Lisat, a vízbe fulladt, mert elõtte beverte a fejét, elég borzalmas dolgokat írnak bele, ha sorozat akkor is. Az igaz nagyon rossz világ van, ilyen van a valóságban is nem csak szerelem vagyon féltés miatt ölnek sajnos.
Lisa most már nem tudja elmondani Davidnak mire készülnek ellene a z ügyvéd és az anyós most már szabad elõttük az út , mocskolódhatnak .
3/10
napraforgó 2017 okt. 31. - 09:18:48 3/10
(12/601)
Márta tényleg sokat sír, elég fárasztó, bár azért valamennyire érthetõ az õ helyzetében. A Kocsis Mariann szinkronizálta anyós is nagyon irritáló, ez a színésznõ sajnos mindig valami rémes asszonyt szinkronizál. Már a hangjától is borsózik a hátam.
Azt meg sehogy se értem, hogy vajon több, mint 10 évig, inkább 12-14 miért nem tud sehogy visszajutni Marcos és Luciana az USÁ-ba? Ennyire nem tudtak volna annyi pénzt összegyûjteni? Meg a családegyesítés se számított volna semmit sem? Ezeket valahogy nem értem. Hisz akkoriban már beadták a letelepedési, vagy honosítási kérelmet is. Az ott maradt fél családot sem honosítottak 12 év alatt???
Állítólag a mai részben a lány már diplomával a kezében kerül vissza a birtokra. Az a most 10 éves kislánynál úgy 12 év legalább.
Furcsa nekem az is, hogy a kb. 8 évesnek látszó Perla annyira odavan a felnõtt ügyvédért. 8 éves kislányok nem szoktak még szerelmesek lenni náluk 20 évvel idõsebb férfiakba... Amúgy kik ennek a Perlának a szülei? Meg a Miguelé is, mert róla is csak annyit tudok, hogy õ San Salvadorból jött.

De lagalább nincs benne minden nap valami álljunk bosszút momentum. Akkor már inkább ríjanak.
malvinkicska 2017 okt. 30. - 17:03:08
(11/601)
Megnéztem a mai részt, nem jó a véleményem az a Márta sír annyit , és hátráltatja a dolgokat nekem olyan gagyi a kivitelezés ez a menekülés, a gyerekkel.
Aztán ott az a mocsok ügyvéd, minden áron ártani akar Davidnak, azt látom a mostani sorozatokban van annyi negatív szereplõ régen 5-be nem volt ennyi, vagy elfelejtettem, nem tudom, de az biztos egy normálisan írt és rendezett sorozat ritka, nagyon, ezen nem lehet szórakozni, amik történek benne.
A David felesége bejelenti elõször babát vár, a végére összeesik és biztosan meghalt , szóval, ha nem javul én nem nézem tovább.
malvinkicska 2017 okt. 28. - 17:02:44
(10/601)
OFF Az ízlésem nem szoktam senkire erõltetni, de most már meg válogatom mit nézek meg .
Az egyik Ask ve Ceza Szerelem és Büntetés 62 bölüm, 8 le van fordítva minden csütörtökön van új rész feltéve, a fõszereplõ páros Nurgül Yesilcay és Muerat Yildirin, ragyogó színészek nagyon, a történet is érdekes klánba élnek.
A másik Dolunay- Telihold, itt 7rész van fordítva nem tudni hány részes mivel most forgatják törökben.
A fõszereplõk Can Yaman és Özge Günel, ez is érdekes, itt egy gyerek elhelyezése a fõ téma akinek balesetet szenvedtek a szülõk, és meghaltak.
Remélem segítettem. Ez sorozat még két rész ment le belõle ezt nem kell olvasni, van a törököknél is egyre több ami nem jobb egy szálat sem, csak most az fel van kapva..A Sors Útjait szüneteltettem nagyon logikátlan egy rétes tészta szerû semmi. A sorozatok a FB-on találhatóak ott vannak a linkek hozzá.
Máriácska 2. 2017 okt. 28. - 14:04:22
(9/601)
Az Icerde - a Tégla az valóban remek sorozat! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Ezt az új mexikói sorozatot csak most vettem észre. Amit írtok róla, annak alapján nem tudom érdemes-e egyáltalán belekezdeni. A Sors útjai c. sorozatban sok a logikátlanság, de azt mi végignézzük, - ha már eddig néztük - igaz hogy elõre tekergetve az elviselhetetlen részecskéket.A Büntetés és szerelem, és Telihold sorozatoknak mi a török címük? Hol láthatóak, csak a FB-on, vagy a sorozatbaráton? Ezeket valóban érdemes nézni?
3/10
napraforgó 2017 okt. 27. - 17:13:01 3/10
(8/601)
2. rész, nálam eddig elmegy. Persze ezt nem kell meredten nézni, lehet közben ezt-azt csinálni.
Adott a gazda gonosz anyósa, aki el akarta takarítani Mártát és a családját a birtokról, mert a férje anno bele volt zúgva Mártába. De sajna Mártát nem, csak a férjét és a cserfes kislányát sikerült eltakarítani. David, a gazda meg olyan naív, elhiszi, amit a szemét ügyvédje mond, meg "anyuka" is játsza az ártatlant. Ha hisz neki, ha nem, azért az anyósát mégsem illik kidobni...
Marcos meg jóhoz fordult, az embercsempész a kislányát nézte ki "eladásra".
malvinkicska 2017 okt. 27. - 17:09:53
(7/601)
A bevándorlási dolog elég érdekesen van itt ábrázolva, aztán a David ügyvédje is egy mocsok ember az anyóssal karöltve. Szerintem eza történet nem tudom hova alakul de most nem valami szép reményt táplálok iránta. Azt figyelem sok az ismerõs, és már itt is szakállasak a férfiak nem elég a törökbe, Gabriel Soto azzal a hajjal szakállal olyan ápolatlanságra vall.
malvinkicska 2017 okt. 27. - 13:24:32
(6/601)
Valóban igazad van hiába van választék egyik kutya a másik eb, annyira elhúzzák õket annyi sok butaságot írnak bele és engem zavar, mikor hülyére vesznek.
Régebben sok török sorozatot néztem de most már azok sem olyanok, hogy érdemes nézni õket, egyszer ott egy rész 2-ó, meg több és bõ lére engedik a sztorikat, ott is szegény lány gazdag fiú az a buta szokás a mi tõlünk távol áll. Azt látom a helyszínek mások, meg a színészek, de sok eltérés nincs, le sem írhatod mert akkor össze érhetetlen vagy. Jelenben, csak az Áradat, meg a Telihold, és Büntetés és szerelem, az nagyon érdekes , mivel ott klánban éltek z emberek, és ezáltal bele láthatok
Ami nagyon érdekfeszítõ volt az a Tégla igaz feldolgozás az amerikai, de azt írták sokan ez jobbra sikerült, mint az eredeti.
A gondolataimmal nem untatlak ez van kereszt rejtvényt fejtek inkább , és nem bosszankodok, még ennek énis adok egy kis esélyt ha nem javul lapátra vele a Sors Útjait is abba hagytam.
3/10
napraforgó 2017 okt. 27. - 12:11:41 3/10
(5/601)
Sajnos megmarad a gonosz anyós, meg a még gonoszabb sógornõ. Na de hát ezzel számolni kell egy mexikói sorozatban. Mi a fenével húznák el 142 részig a sorozatot, ha nem lenne ármánykodó személy, személyek a közelben?
Én adok neki egy esélyt, nézem, egy-két hétig, és csak akkor hagyom abba, ha nagyon gagyi.
A történet maga még tetszik is, bevándorló mexikói munkások egy amerikai szõlõbirtokon, néhány irígykedõ nõ, stb. Azért talán nem ölnek meg minden második részben valakit, mert azt nem bírom én sem.
Számomra nagyon jó idõsávban adják, ideális idõpont vasalgatáshoz, pakolgatáshoz és annyira nem is kell mindig odafigyelni... És amúgy sincs jobb seholse...
malvinkicska 2017 okt. 27. - 11:01:26
(4/601)
Ahogy kezdõdött nem sok jót jósolok, magamnak, nem igen fogom sokáig nézni ezt a sok ronda nõt egyik jobban bántja a másikat , mint a másik, szóval azt látom ma már minden a taposásról szól erre nem vagyok vevõ.
3/10
napraforgó 2017 okt. 14. - 05:03:42 3/10
(3/601)
Megnéztem, és megállapítottam, hogy az oldalon ismertetett 74 sorozatból 11-et láttam, azok közül is sokkal többet a kezdeti évekbõl. Akkor is nyilván az újdonság varázsa vonzott jobban, vagy akkoriban még több volt az eredeti történet... Ma ez a sok remake, meg újragondolás, meg történetek összevonása... és fõleg az elhúzása a végtelenbe... nem teszik túl vonzóvá.