olahmiki1959 2012 márc. 03. - 15:55:51
(433/713)
Tisztelt Gundel Takács Gábor úr! Gundi!
Azért merek önhöz szólni ezen a fórumon keresztül, mert a pénteki adásban ön tett egy félmondatos megjegyzést, ami kb. úgy hangzott, hogy voltak itt már olyan játékosok, akik olyan kérdésekre is tudták a választ, amelyeket legfeljebb csak térképészek tudtak volna. Ebbõl számomra az derült ki, hogy Ön, és a szerkesztõk olvasgatják ezeket a fórumokat, hogy megismerjék a nézõk internetes véleményét. Ami azért helyes, mert például az ominózus "Zsórifürdõ" bizony elég rendesen kiverte a biztosítékot a hozzászólók között, és ezt önök bizonyára tudomásul vették.
A pénteki adásban Ön túlságosan, megengedhetetlenül sokat segített a máskülönben szimpatikus fiatal hölgynek, addig erõltette a csonthéjas gyümölcsöt, amíg végre elhangzott a "Dió" megfejtés. Ami még elnézhetõ lett volna az elsõ vagy második párbajnál, de nem a kilencediknél. Erre jött a "Zselnicemeggy", a másik játékosnál, aki természetesen nem tudta, szerintem nem is tudhatta a helyes választ, és kiesett.
Ön ma hazánk egyik legnépszerûbb, legrokonszenvesebb médiaszemélyisége, messze felülmúlja a hasonló vetélkedõk, játékok vezetõinek népszerûségét.
Méltán.
Nem lenne szerencsés, ha a nézõk szeretetét, Ön iránt érzett megbecsülését ilyen buta módon, vitatható, rossz szájízt okozó módon veszítené el.
I-T 2012 márc. 03. - 06:50:41
(432/713)
Teljesen egyetértek. Már rég észrevehetõ, hogy aki közel áll a nagy összeg elnyeréséhez, azt minden módszerrel igyekeznek akadályozni. Segitik a kihivót és a kérdések is láthatóan sokkal könnyebbek a kihivónak mint a középen állónak. Példa két megfejtésrõl: Dió és Zselnicemeggy. Vajon melyik a nehezebb? Ki is esett a játékos a 9. párbajnál.
Ez már nem elõször fordul elõ.
Andy_Blueman 2012 márc. 02. - 19:29:02
(431/713)
Amit Gundel ma mûvelt a mûsor végén, az egyszerûen felháborító volt. Ilyen kiélezett helyzetben gyakorlatilag megmondta a megoldást a nõnek, ezzel minimum 2.700.000 Ft-tól megfosztotta szegény középen embert. Sovány vigasz lehet nekünk nézõknek, hogy a nõ végül 100 Ft-ot nyert.
10/10
Pünkösdi Kató 2012 márc. 02. - 15:34:12 10/10 Előzmény olahmiki1959
(430/713)
Legközelebb meg fogok jegyezni egy olyan kérdést és a választ, ahol csak azért tudtam a megfejtést, mert adtak néhány betût. A megfejtésrõl, illetve a betûk nélkül nem tudtam volna, mert halvány lila gõzöm sincs, hogy hol hallottam azt a szót, mit is jelet, mi is egyáltalán, de egyszerûen kitaláltam a betûkbõl. Szóval, van ilyen. Nem gyakori, de elõfordul, hogy hallunk ezt-azt, vhogy megragad, majd ha látunk belõle pár betût, visszaemlékszünk.
Nincs itt semmi hókusz-pókusz, hogy tudta a megoldást, nem kell összeesküvést keresni.
10/10
Pünkösdi Kató 2012 márc. 02. - 15:20:20 10/10
(429/713)
Az tud Zsórifürdõrõl, aki itt lakik, a környéken. De aki Dél-Dunántúlon lakik - most ne horkanjanak fel a D-D-iak -, és nem járt a fürdõben, nem is hallott.
olahmiki1959 2012 márc. 02. - 13:10:12
(428/713)
Én nem azt vitattam, hogy Zsórifürdõ létezik-e vagy sem, hanem azt, hogy abból a kevés betûbõl, ami meg volt adva, ilyen rövid idõ alatt kitalálni egy olyan nevet, amirõl az emberek többsége életében még csak nem is hallott, szinte a lehetetlennel határos. A nyertes fiatalember semmiféle különleges képességet, vagy rendkívüli tudást nem árult el a játék folyamán, azért csodálkoztam ezen a gyors megfejtésen, és azért is maradt meg bennem a dolog ennyire.
Vannak a mûveltségi vetélkedõkön több-kevesebb rendszerességgel felbukkanó, a nézõk által már jól ismert játékosok, igazi "nagyágyúk", elképesztõ lexikális tudással és játéktapasztalattal, õnekik elhittem volna a gyors választ, ennek a srácnak nem hiszem el. De természetesen gratulálok neki.
Ennyi.
Freddieboy 2012 márc. 02. - 00:52:24
(427/713)
Ennek a legutóbbi (márc. 01.-ei) adásnak hatalmas volt a vége!! Amikor Gundel megkérdezte Rékától, hogy most mit tanácsolna a kiesett játékosnak :)) Õ meg elkezdte mondani hivatalosan, mintha csak a munkahelyén lett volna. Az mekkora jelenet volt, szétröhögtem az agyam :D Még Gundel is fogta a fejét :D Még ha visszagondolok rá, akkor is elkap a nevetés :D Eddig talán még sosem láttam ilyen hatalmas és vicces jelenetet a játék során, amin ennyit nevettem volna :) Egyes játékosoknak vannak olykor olyan beszólásaik, hogy még Gundel is a fejét fogja :) De valamikor persze neki is van néhány jó beszólása, ami mosolyt csal mások arcára :) Aki nem látta az adást, az nézze vissza neten, legalábbis a végét, az utolsó párbajt a kiválasztástól kezdve. Jó kis játék ez, nem csak tudást, hanem vicces pillanatokat is kaphat bõven a nézõ napról-napra
10/10
offtopic
Gabriella54 2012 márc. 02. - 00:47:37 10/10
(426/713)
Mindenkinek az a könnyû kérdés, amelyikre tudja a választ!
Egyébként Zsórifürdõ létezõ település, Egertõl nincs is messze, remek fürdõje és kellemes szállodái vannak, megér egy kirándulást! Ráadásul nincs is messze, a 3. útról le kell kanyarodni párszáz métert és célba is értél.
9/10
greghouse 2012 márc. 01. - 23:47:24 9/10
(425/713)
Az nekem is, míg nem volt M3 mindig láttam a tábláját...de ma én is kiakadtam volna a ....már nem is emlékszem....talán nyomókapocs vagy mi, szóval a PATENT másik nevén. Megjegyzem, mindenki követ el hibát nyilván, a nyelvújítási dolgokat igencsak keverik. Többször elhangzott már más vetélkedõkben (is), hogy (kb.) "a nyelvújításkor mit akartak átkeresztelni 'nyaktekerészeti mellfekvencnek' vagy 'egyenbillengészeti körduplánynak' vagy 'gõzpöfögészeti tovalöködöncnek', amire a "helyes" válasz (talán Szente Vajkék szerin) rendre a nyakkendõ, a kerékpár, és a mozdony lett volna, ami egy vicc, mert ez utóbbiak a nyelvújítási eredmények, az elõbbiek Karinthy Frigyes találmányai, mikor parodizálta a nyelvújítást. Lehet, hogy ez a patent is ilyen, nem tudom, az életben nem hallottam. De nyilván kategóriák vannak, nehézségi fokokkal mátrixban elrendezve, és egy mátrix kockán belül dönt a gép véletlenszerûen, viszont a mátrixkockáról a producer(asszisztens), hiszen a "nehézségi fokot" a gép nem tudja eldönteni a játékosok ismerete nélkül, tehát azt, és a kategóriát a producer dönti el, és azon belül (jó esetben, optimista vagyok) a gép dönt. Csak így lehet megcsinálni. A tiszta véletlen nagy marhaság lenne. Így viszont...emberi felelõsség, de tételezzük fel a tisztességet.
8/10
fredi60 2012 márc. 01. - 21:08:37 8/10
(424/713)
Nekem pl. könnyû lett volna Zsórifürdõ. Mezõkövesd mellett van.
Gyerekkoromban is gyakran jártunk le Pestrõl Miskolcra a rokonokhoz és a régi 3-as országút mellette megy el.
9/10
greghouse 2012 márc. 01. - 19:42:29 9/10
(423/713)
Szerintem a Gundel, ha jó formában van, egyedül humorosabb, mint az a ....hét törpe (heti hetes vagy mi...)
balta zoltán 2012 márc. 01. - 18:22:33
(422/713)
tényleg????? én azt hittem arra használja, hogy a felséges uralkodó a maga nemes egyszerûségében szólhasson a pórnéphez, átadva nékik mennyei tudásának legjavát. egy mítosszal kevesebb :(
balta zoltán 2012 márc. 01. - 18:11:56
(421/713)
csak nem szeretem a gundelpalacsintát
balta zoltán 2012 márc. 01. - 18:03:50
(420/713)
én már hallottam zsórifürdõrõl, bibi bõ!
olahmiki1959 2012 márc. 01. - 17:52:21
(419/713)
Valaki említette, hogy a kérdések az egyik ember számára könnyûek, a másik ember számára nehezebbek. Oké! Akkor mindnyájatoktól kérdezem: Van közöttetek valaki, aki hallotta már életében ennek a helységnek a nevét? Kénes, szénsavas vizérõl ismert alföldi fürdõhely. Megfejtés: Zsórifürdõ.
Ha jól emlékszem, 3 betû volt összesen megadva. A nyertes fiatalember kb. 2 másodperc múlva vágta rá a helyes választ. Lehetséges ez? Biztosan. Végül is arra is csak most jöttek rá külföldi fizikusok, hogy állítólag létezik a fénynél nagyobb sebesség...
9/10
greghouse 2012 márc. 01. - 16:14:21 9/10
(418/713)
Nagyon bölcs vagy, köszönöm ezt a kincset érõ információt, hogy "az m1 nem kertévé", nélküled biztos nem tudnám. Azt meg inkább hagyjuk, hogy kinek milyen manipulációra van lehetõsége.
10/10
Pünkösdi Kató 2012 márc. 01. - 14:50:36 10/10
(417/713)
Örülök, hogy a Legyen Ön is nem ütközik a Maradj talponnal, mert lehet, hogy inkább egyiket sem nézném, de így láthatom mindkét vetélkedõt. :)

A lényeg, az nlc-n van egy cikk: amikor a játékmester már kezdésként lefitymálja a vele szemben ülõket, és nem érzi a nézõ, hogy a mûsorvezetõ valóban kíváncsi lenne a játékosra, hogy valóban játszani akarna, akkor a mûsor unalmas, nézhetetlen lesz.
http://www.nlcafe.hu/szabadido/20120301/friderikusz_sandor_felfedezte_magaban_rozsa_gyurit/

Gundi mûsora pedig pont az ellenkezõje, érdekli a játékos, ettõl sikeres a mûsor.
10/10
Pünkösdi Kató 2012 márc. 01. - 14:44:58 10/10
(416/713)
A kercsatornáknak van manipulációra lehetõségük, de az mtv nem kertv.
10/10
Pünkösdi Kató 2012 márc. 01. - 14:44:05 10/10
(415/713)
Gundi már sokszor elmondta, hogy ugyanazok a kérdések az egyiknek vagy épp Neked könnyû, a másiknak nehéz. Sajnos én pont lemaradtam a bravúrról, de megnézem a neten, nem szeretném kihagyni.
olahmiki1959 2012 márc. 01. - 10:17:21
(414/713)
A régebbi játékoknál azt figyeltem meg, hogy minden párbajnál valamivel nehezebb kérdések következnek, ami természetes is, hiszen az a lényeg, hogy a pénzösszeg gyarapodásával nõjön a nehézségi szint. Ennek a versenyzõnek viszont, - aki végül megnyerte a 25 milliót, amihez egyébként gratulálok neki, - érzésem szerint valahogy végig nagyon könnyûek voltak a kérdései, az ellenfelek jóval nehezebbeket kaptak.
Ez bizonyára véletlen, de az emberben ott marad a kétség a játék tisztaságát illetõen, ami nem szerencsés.