Téma: Match Point

9/10
fourdogs 2015 júl. 06. - 23:28:40 9/10
(205/245)
Az egyik legjobb W. A. film, leginkább azzal jellemezhetem, hogy tisztességes munka. Vannak jó filmek, amelyeknél ez nem jut az eszembe. Furcsa, hogy az Éjfélkor Párizsban kapta a szobrot, nem pedig ez, bár nekem az is kedvencem, elsõsorban az intellektuális mondanivalója miatt, no meg Párizs miatt is, ahova az utóbbi idõben többször is eljutottam.
9/10
fourdogs 2015 júl. 06. - 22:39:59 9/10 Előzmény Attlas
(204/245)
De lehet, és bizonyára van is, csak mi - szerencsére - nem forgunk ilyen körökben.
Egyébként a film ereje éppen abban rejlik, hogy elhiteti, bárkivel elõfordulhat ilyen eset, és ezek közül az egyik megoldás épp az, amikor a gyilkos elnyeri méltó bûntetlenségét. Ne feledjük a nyitó monológot, ha a labda a háló tetejére esik, nem lehet biztosan tudni, átpattan-e az ellenfél térfelére, vagy visszahullik. Ennek ragyogó ellenpontja volt a gyûrû (bár inkább karperecre hajazott), amely a korlátról "befelé" esett, megjósolva Chris lebukását. A film mégis azt sugallja, az életben több meccslabda is van, és ezek a nagy számok törvénye alapján kiegyenlítik egymást, illetve lehetõséget adnak a "játszma" sikeres befejezésre. Egészen apró hibának vélem, hogy Nola, aki aprólékosan vezette a naplóját, nem jegyezte bele a terhességét, és az orvosszakértõi jelentéssel sem foglalkozott a nyomozó, pedig ez kellõ mértékben megerõsíthette volna a gyanúját. De nem kell a Csatorna túloldalára mennünk ahhoz, hogy balfácán rendõröket találjunk.
9/10
fourdogs 2015 júl. 06. - 22:17:07 9/10 Előzmény LexH
(203/245)
Ne restelljük leírni - hátha valaki nem tudja - a keretária Nemorino románca a Szerelmi bájitalból, talán az egyik legszebb belcanto ária Caruso elõadásában.
Scarlett Johanssont valószínûleg felfedezte magának, mert a Vicky Cristina Barcelona címû film egyik fõszerepét is rá osztotta.
filoszemitabélus 2015 jún. 26. - 13:21:35 Előzmény Cordelia
(202/245)
Nekem is ez a regény ugrott be a film kapcsán. Valóban sok a hasonlóság.
SPOILER
Bár, ha jól értettem, a filmben a fõhõs megússza a leleplezést, csak saját lelkifurdalása marad számára a büntetés.
filoszemitabélus 2015 jún. 26. - 13:18:34
(201/245)
Nagyon meglepõdtem, amikor olvastam, hogy Woody Allen rendezte ezt a filmet. Tulajdonképpen ezzel gyõzött meg, hogy jó rendezõ. A szakmányban gyártott "kétbalkezes, de jópofa zsidógyerek vagyok tele neurózissal" típusú filmjei eléggé egy kaptafára készülteknek tûntek.
Yuliusz 2015 jún. 02. - 18:49:36 Előzmény Attlas
(200/245)
Tele van a történelem tanult és magasan mûvelt tömeggyilkosokkal.
Reinhard Heydrich szinte hegedûmûvész volt.
LexH 2015 ápr. 23. - 11:43:15
(199/245)
Woody Allennek jó a zenei ízlése: csodás olasz operarészleteket válogatott össze film kísérõzenéjéül - mintegy jelezve, hogy e krimi valójában a szerelem és a végzet nagy, romantikus drámája, korunkba ágyazva, hétköznapivá szürkítve. Scarlett Johansson a tehetségtelen színésznõcske bõrébe bújva zseniálisan nagyot alakít.
- Ha te olyan jó lennél a szereplõválogatásokon, mint ahogyan pasikra hajtasz, már rég te játszanád a fõszerepeket - mondja neki a film férfi fõszereplõje, úgyis mint következõ pasi.
10/10
kisbogáncs 2015 jan. 29. - 22:03:57 10/10
(198/245)
pedig van ilyen, és ezért drámai.

"picit spoiler lehet!"

nem feltétlenül gerinctelenségrõl van itt szó, hanem a gyarlóságtól való szenvedésrõl, iszonyatos bûntudattól, ami a teljes életét végigkíséri, amíg élni fog. inkább a gyávasága, ami bosszantó, mert ez az õ választása volt. rengeteg ilyen kapcsolat van az életben is, persze nem ilyen végletesen.
Attlas 2015 jan. 29. - 17:03:14
(197/245)
Spoiler:
Cefetül felbosszantott ez az alkotás. Chris Wilton a legunszimpatikusabb karakter volt amit valaha láttam filmben. Idegesített az ostoba, felelõtlen, telhetetlen rámenõsége. Mindent megkapott amire egy férfi vágyhat, de neki a minden sem volt elég és a vágyai mértéktelen kielégítésére mindenen és mindenkin átgázolt. Pénz, egzisztencia, szép és szeretõ feleség, befogadó segítõkész család, vagyon, minden az ölébe hullt, de mégis a tisztelet, a köszönet teljes hiányában hátba szúrt mindenkit csak azért, hogy plusz nõhöz juthasson akinek végül galád módon az életét vette, holott az a sasát gyermekét horda a szíve alatt. A film azért bosszantott fel ennyire mert szerintem nem létezik ilyen ostoba és gerinctelen férfi. A film túlzásba vitte a karakter embertelenségét. Szerintem egy egyébként tanult ember nem lehet mégis ennyire ostoba.
10/10
kisbogáncs 2015 jan. 29. - 14:26:41 10/10 Előzmény trikolor
(196/245)
Én is így látom, nagy film! Nem számítottam ilyen, szinte lélektani drámára, de nekem nagyon bejött. Már-már Dürrenmatt :)
7/10
puding140 2015 jan. 29. - 12:36:17 7/10
(195/245)
összességében tetszett a film de számomra nagyon vontatott volt.
10/10
trikolor 2014 nov. 23. - 21:16:09 10/10
(194/245)
Szerintem ez a film már súrolja thriller kategóriát, rendkívül izgalmas, tömény feszültség és izgalom, szépen kerekedik ki a sztori, és zseniális végkifejlet. Mindenkinek ajánlom, nagy nagy 10-es !
Edmond Dantes 2014 jún. 18. - 10:55:02
(193/245)
Nem olvastam a Dreiser-regényt, de amit itt írnak, az tényleg hasonlít:
http://moly.hu/konyvek/theodore-dreiser-amerikai-tragedia
bár a befejezés(ek) ezek szt eltér(nek).
Na de a maga téma örökzöld: a népmesék szegény legényétõl :) és a Vörös és fekete Julien Soreljétõl meg Maupassant Bel Amijától kezdve A tehetséges Mr. Ripley-ig sok alkotás foglalkozik vele = szép, szegény ám becsvágyó fiú útra kel..
Uez fordítva (becsvágyó fiatal nõ kitör/ne) könyvtárakat tölt meg: Jane Eyre, Mme Bovary csak két ékkõ a kápráztató gyûjteménybõl..
Cordelia 2014 jún. 18. - 07:42:30 Előzmény abradan
(192/245)
ha igaz, hogy Theodore Dreiser Amerikai Tragédia címû regénye ihlette a filmet, bár nem tudom, akkor ott a megnyerõ és szimpatikus fõszereplõ, Clyde Griffths ugyanezeken a stációkon megy keresztül, mielõtt választ a jó és a jobb élet között.
10/10
-NOMAD- 2014 jún. 18. - 02:26:02 10/10
(191/245)
Õszinte leszek, elõször nem tetszett a Match Point ... de 2x (majd sokszor ... :D ) megnézve beleszerettem.
A történet nagyon jó, tartalmas, de mégis életszerû marad mindvégig.
A cselekmény is az életszerûséget követi, de nem a megszokott módon. Itt egy elég szélsõséges cselekménysornak lehetünk tanúi, nem úgy mint sok más pszichológiai drámában. A jellemfejlõdések és az azokat bemutató színészi munkák is óriásiak.

Ajánlom mindenkinek a filmet, TOP listás nálam. 10/10
Ja, és a zenére no meg a narrálásra megy a dicséret! :D Enrico Caruso :3
10/10
Lilko03 2014 jún. 10. - 20:25:00 10/10
(190/245)
Pardon, W.A.
10/10
Lilko03 2014 jún. 10. - 20:24:05 10/10
(189/245)
Kedvenc WE-filmem és persze a Vicky Barcelona. Mindkettõ szuper, bár egymástól eltérõ mûfaj.
Edmond Dantes 2014 máj. 24. - 22:50:56
(188/245)
Most néztem meg, nem tudom eldönteni láttam-e már :/ azt mondanám, nem, de volt egy ismerõs pillanat, nekem a film legjobb poénja ("repül a gyûrû"...ez még nem spoiler, ugye?), a többi csalódás. Valahogy úgy emlékeztem, mérföldkõnek v ilyesminek számít WA pályáján. Mérföldkõnek elég csorba. Hamisítatlan Hitchcock-utánzat, kiszámíthatóan kiszámíthatatlan cselekmény és fordulatok, szándékoltan (hulla)merev, oskolás színész- és kameravezetés, olyan rendezõi vizsgafilm-féle, "ki-mer-ilyent-rajtam-kívül-írni/csinálni". Annyira angol(os) levegõjû h angol ilyent már valóban nem is csinál.
8/10
Farkaskaland 2013 nov. 02. - 22:00:08 8/10
(187/245)
Igen jó film volt. Kezdjük ott, hogy Woody Allentõl csak a klasszikus vígjátékait láttam, és a film nézése elõtt nem tudtam, hogy mirõl fog szólni, nem olvastam el az ajánlót, de még itt a kommenteket sem. Az elsõ 10 perc után gondoltam ez valami egyszerû romantikus film lesz kisebb csavarral. Aztán jól meglepõdtem a végére.
Minden esetre kellemes meglepetés volt, rég kötött le ennyire egy film.
8/10
Csemy_ 2013 okt. 17. - 09:14:02 8/10
(186/245)
Nagyon jó film, a színészek ugyan érzésem szerint jobban is játszhattak volna, de ez nem von le túl sokat a film értékébõl. A sztori remek és elgondolkodtató (ahogy a Bûn és bûnhõdés c. könyvet is imádtam..).

SPOILER
A vége tanulság szerintem pont kell, hogy még drámaibb legyen az eredménye, a hatása a filmnek. Csak a szerencsén múlt, hogy fõszereplõ és unszimpítikus hõsünk kettõs-gyilkosságért a dutyiba kerüljön vagy boldogan éljen amíg meg nem hal. Durva.