Nem tetszik, hogy Dallas-jelleggel mégis életben marad egy főhös, miután meghalt.
Az Analyst-nek mi köze volt Smith-nek? Azon kívül, hogy ugyanolyan modorosan hablatyolt? Sokkal inkább hasonlított a szerepe a Mátrixban az Építészre.
Nem értem, miért borult fel bármiféle egyensúly attól, hogy Neo-t újra kiemelték, és miért kellett mindenáron kiemelni Trinity-t: miért nem lehetett a Mátrixon belül megértetni/átadni neki az emlékeit? Oké, ez utóbbi talán magyarázható azzal, hogy ez egy új verzió.
Kevés szó esett a gépek és emberek "békéjéről".
Trinity mitől lett olyan képességű, amilyen Neo volt az első háromban? Pedig semmi sem változott e szerepben.

Az akciójelenetek nagyon következetlenek voltak, főleg az utolsó ütközetben (pl. Neo mindent meg tudott állítani/mindent félre tudott lökni/csak pont a helikoptereket nem).

Az azonban tetszett, ahogy a film első harmadában Neo (Tom) hogyan nem volt képes megkülönböztetni a valóságot a szimulációtól.

Egyszerűen nem tudok napirendre térni az új rész felett. A koncepció nem túl jó megvalósításán túl egy ennyire gyenge forgatókönyvet...
Ó, a szerelem mindenek felett, nyilván a trilógiában is szerepet kapott ez a motívum, viszont már az első rész sem emiatt volt jó, a többi epizódon sem emelt semmit, hiába fért volna rájuk, a főszereplőkről azt hihettük, hogy meghaltak, beteljesítették szerepüket és elmúltak, de nem, mert össze lettek rakva a gépek által és kész, a Morpheus vezette Zion nyilván elbukott, mert Morpheus vak volt és túl sokat hitt, bezzeg az új kolóniát vezető Niobe, a női kapitánnyal és a női botanikussal, az a jó és a helyes út (nem én teszem a szembeállítást, hanem lépten-nyomon a korszellem), na meg a fajok közti diverzitás, már mindenféle MI-val rendelkező gépek is élnek az emberi társadalomban, mosolyognak meg éreznek, meg minden és persze Neo egy szerencsétlenként funkcionál az ébredése után is, vele ellenben Trinity, aki mikor felébred neobb a Neo-nál, ő repül és vezet és persze szerelem.
Nem úgy volt egyébként, hogy bár a gépeknek megvannak a maguk érdekeik és úgy is cselekszenek, de nem csalnak? De a mai gépek már mások... Aha.
A jó gépek molylepkegépek és hasonlók, a rossz gépek meg polipgépek, a jó gépek individualisták, a rossz gépek meg kollektivisták, anyám.
Az önirónia fontos dolog, csak ugye a megfelelő hely és az idő kérdése. Ahogy a fekete humornak sem egy szeretted temetésén van a helye, ha alapvetően nem is ördögtől való, úgy vicceskedni (nem feltétlenül élesen) sem a Mátrixban kell feltétlenül. Lehet ezt csinálni, vannak kiváló példák, de itt minek, ez a Mátrix és nem a Golyózápor. A Mátrixnak volt egy atmoszférája, ennek a darabnak pedig egy posztmodern, mindent megkérdőjelező (saját magát is) és relativizáló felfogása.
Érdekes, hogy a nem túl kreatív ötletek több részről úgy vannak értékelve, mint fantasztikus momentumok. A kézenfekvő, nem újszerűként ható megoldások novum-ként történő interpretálása, mint például a "bot"-ok központi aktiválása, avagy a film meta szintje, mialatt saját magáról is szól miközben fut, magára reflektál, ez persze nem egy rossz ötlet, de azért annyira nem is eredeti, láttunk már ilyet, jobban megvalósítva (JCVD). Az meg, hogy Mátrix 4. részként még mindig megragadunk a két dimenzióban és csak magunkat ismételjük és ott fejezzük be, ahol kezdenünk kellett volna, azzal semmi baj, ugyan...
Ez egy annyira mai film, a kifejezés rossz értelmében. Félreértés ne essék, vannak ma is jó filmek, csak azok nem ilyenek.