Enforcer two 2025 dec. 21. - 21:21:57
(163/163)
uhh én ezt most láttam csak pedig tutam hogy rég megjelent. egy nagy katyvasz nem is értettem hogy kapcsolódik. Kb fél óra múlva már idegesített, annyira hogy el is kapcsoltam. Pedig az első 3at sokszor láttam.
Dolphus Lundgrennus 2025 dec. 21. - 21:19:41 Előzmény Scorpion82
(162/163)
Érdekes összefoglalás és még találó is...köszi!
Scorpion82 2025 aug. 26. - 11:27:35
(161/163)
Oka volt annak, hogy régen a mesék mindig véget értek a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" fordulattal, és senki sem volt kíváncsi arra, mi történt a hősökkel a nagy beérkezések utáni hétköznapi életben. Nem akarjuk látni, hogy amiért küzdöttek, eljelentéktelenedik vagy semmivé lesz az idő múlásával, ők maguk pedig gyarló emberi lényekként élnek tovább a sorvadásig és a halálig, mint mindenki más. A Mátrix : Forradalmak-ban erre odafigyeltek, és szépen zárták le Neo és Trinity hősi-megváltói útját: Ők maguk nem élvezhették már a küzdelmeik gyümölcsét, de abban a tudatban halhattak meg, hogy volt értelme. És nem kellett megéljék azt, amit ebben a filmben láthatunk.
Wachowsky egy viszonylag jól működő indokkal varázsolja vissza mindkettejüket nem csak az életbe, hanem újra a Mátrix börtönébe is. A gond az, hogy kb. ennyi is marad, ami a film javára írható. Kreatívan megadja az ürügyet, amiért lehet megint ügynökökkel meg "botokkal" kergetőzni, de a trilógiáéhoz hasonló súlyú tétet nem tud adni. Itt már szó sincs megváltóról, hősi útról és az emberiség megmentéséről. Nincs kit megváltani, nincs kiket miből felszabadítani, csak magukat az egykori felszabadítókat. És őket is csak azért, hogy a régen megszakadt magán történetszáluk így, évtizedekkel később, lezáródhasson. Wachowsky ráadásul a cinikus önreflexív utalgatásokkal és a szórakoztatóiparnak címzett beszólogatásokkal számos lapáttal rá is tesz erre a nyomasztó értelmetlenség-és idegenség érzésre, ami mindig körüllengi azt, ha rég elmúlt dolgokat akarunk újra életre kelteni. Kicsit horroisztikus metaforával élve, sajnos nincs feltámadás, csak a halott kikozmetikázása. Talán emlékeztet arra, aki valaha volt, de már nem tartozik ide, és csak a pusztulás lengi körül. Ez a film is ilyen. Hagyni kellett volna békében nyugodni.
Zahire 2025 aug. 16. - 19:09:53
(160/163)
Nem ettől olyan a film, amilyen, de engem zavar az is, hogy Neo úgy néz ki mint egy hajléktalan...legalább erre a folytatásra visszaállíthatták volna a megszokott arcát.
8/10
m3246 2025 máj. 03. - 23:46:18 8/10
(159/163)
A matrix nálam is szent tehén... 20 éves voltam mikor kijött, mindig is ott lesz a dobogó legtetején. A 4. részt is moziban néztem, aztán mikor kijött angolul és most újra kedvet kaptam hozzá. Ami biztos, higy a sztori 10/10! Kb annyira eredeti mint az első részé, igazán nagy szó ez mert az is zseniális volt. A történet sajnos egyáltalán nincs viszont felepitve, a karekterek csak úgy léteznek, egyáltalán nem tudsz kapcsolódni hozzájuk. Simán két rész történetét zsúfoltak össze és ez elég nagy baj. Az akció jelenetek néha kocsmai bunyó szintjén vannak, a vágás és effektek egyáltalán nem az eredeti film stílusát idezik, amit nehéz megérteni miért nem. Az is látszik, hogy lóvé közel se volt annyi rá mint kellett volna, vág, ha volt az olyan mint mostanában minden... A fele zsebbe ment. A szerelmi szár nagyon erős és zseniális választás volt az Elemző karaktere. Szóval bőven van bosszantó dolog, de nagyon jó hogy elkészült... 8/10
1/10
UncleSam 2025 febr. 09. - 17:55:58 1/10
(158/163)
Konkrétan sz@r. Emlékszem, amikor az első rész után kijöttem a moziból alig tértem magamhoz annyira a hatása alá kerültem. Második rész is fantasztikus volt, a harmadik elborult, de élvezetes volt. De ez... A jelenetek, a verekedések, a hülye eleje, mind egy B-kategóriás filmet idéz. Olyan, mint ha tized annyi pénzből kellett volna megcsinálni kezdő kockákkal. Szánalmas.
10/10
onlinevasarlo 2024 okt. 14. - 19:54:41 10/10
(157/163)
Szerintem jó film volt. Nem tudom, hogy aki szerint sz*r, az egyáltalán érti-e a sztorit?! Vagy el tudja-e képzelni, hogy egy számítógépes játékban él, mert nagyjából erről van szó itt is. Azaz megtörténhet a nem valódi világban bármi és ezt hajlandó-e elfogadni... ha igen akkor egyből emészthetőbb minden hihetetlen jelenet. Szóval, amikor az 50 éves rokonnak megmutattam a Mátrix első részét még gyerekként, egy kukkot nem értett az egészből, rendben másik generáció... Később a munkahelyen megkérdezve valaki azt mondta, hogy dimenzió ugrásokról szól a film a másik azt mondta, hogy időutazásról a harmadiknak fogalma sem volt miről szól, innentől fogva számomra nyilvánvaló volt, hogy az emberek tömegesen idi*ták, mert azt sem értik meg, amit a film a szájukba rág (hallod is a magyarázatot és látod is)...
Szóval nem spoilerezek, ez egy jó film, kell hozzá némi képzelő erő, ismerni kell az előzményt (de nem úgy, hogy "25 éve láttam moziba az első részt szóval csapjunk bele...") érzelmi intelligencia sem hátrány ha van, azt meg tudjuk, hogy kevés embernek van... Ha a korábbiaknál is lenyűgöztek az effektek vagy a sztori magával ragadt, igenis tetszeni fog a film.
5/10
lucashood6 2024 jún. 16. - 14:17:53 5/10
(156/163)
Orbán jóléti Magyarországa is egy Mátrix.Ezért nem kell mozibamenni.
7/10
rotaklammer 2024 máj. 20. - 15:48:52 7/10
(155/163)
'99-ben jött a Mátrix: 10/10. Aki kevesebbet adott rá, az nyilván gyíkember, sorosbérenc, hazaáruló, háborúpárti - csak hogy a maiak is értsék. A második rész a Merovingian jelenetig zseniális, aztán az autópályás csihipuhi után mélyrepülés, majd marad a sztori a harmadik rész végéig a mocsárban, a színvonal alatt. Nagyon vártam a negyedik részt. Véleményem szerint csak azoknak csalódás, akik újat reméltek. Egész egyszerűen modernizálták az első részt. Az 5.4 túlzás. Feltolom egy kicsit. 7-est érdemel
1/10
Waikato 2024 máj. 03. - 08:36:55 1/10
(154/163)
Gyenge bohóckodás az egész. Mondjuk a 2. és 3. rész is egy felejthető fos volt, de ott legalább még komolyan vették magukat, itt meg csak a vihogás és idézgetés ment, katyvasz is lett belőle.
offtopic
Pfeiffer Oszkár 2024 ápr. 03. - 22:41:25
(153/163)
"Neo nem halt meg." Biztos, hogy ezt a filmet láttad? Meghalt. Klónozták és visszaállították az emlékeit...
5/10
gyereamozibabe 2023 dec. 27. - 09:34:37 5/10
(152/163)
(bocs, van magyar link is) Mátrix-3 alternatív befejezés:
https://www.youtube.com/watch?v=RMXVn3lRcVI
5/10
gyereamozibabe 2023 dec. 27. - 07:11:00 5/10
(151/163)
A negyedik részből felhasználtam 2-3 percet, és ez alapján új lezárást csináltam a harmadik résznek:
https://www.youtube.com/watch?v=YVlIcsgwUKE

"Neo és Trinity életben van a Mátrixban. Idősebb korukban összefutnak, és megbeszélnek valamit, amit nem hallunk... csak a képzeletünkre van bízva."
És mellesleg magamnak megcsináltam az összevont 2-3 részt, a bárgyú marhaságokat kiszedve. Így kaptam egy háromórás, pörgős akciófilmet, és egy normális lezárást. (természetesen a negyedik részt nem tekintem a mátrix részének.. Nevetséges, kukába való fércmű)
10/10
Chris99 2023 febr. 17. - 12:27:37 10/10
(150/163)
Én nagyon imádtam. Kicsit fura volt hogy "megöregedtek". Mindenkin eljár a kor.
10/10
Frik 2023 jan. 22. - 08:55:40 10/10
(149/163)
Üdv mindenkinek, aki ezt olvassa!
A Mátrixot úgy gondolom, nem lehet csak filmként értelmezni, aki így tesz, tökéletesen bizonyítja azt, amiről az szól. Nagyon sokan vannak, akik tökéletesen el tudnak lenni azzal ami színes, ízes, hangos, vagyis pusztán a fizikai érzékszerveinket stimulálja és ők nem akarnak semmi mást ettől az élettől.
Rám a 4. rész legalább akkora hatással volt mint az első. Bevallom a második és harmadik részt nem tudtam hova tenni az első után, de elfogadtam hogy van. A második és harmadik résznél nem tűnik működő képesnek az a koncepció, hogy bárki is feladná a kényelmes, szipi szupi életét azért, hogy utána a föld alatt nyomorogjon, bujkálva mint a patkányok.
A Mátrix 4 nekem azért is adott akkora, jobb híján nevezzük élménynek, amit adott, mert velem ugyanúgy eltelt az a 22 év és ahogy Neo, úgy én is visszakerültem az erőműbe. Ahogy az első rész lyukat ütött a tudatomon, azután elképzelhetetlennek tartottam, de mégis megtörtént, újra duracellként termeltem 22 éven keresztül az energiát.
Ami még szíven ütött, ahogy Neot a Mátrix programjai hülyének állítják be és a pszichológus mindent tökéletesen meg tud magyarázni, még azt is, amit Neo átélt és megtapasztalt. Az például egy megkerülhetetlen szimbólum, amikor a pszichológus pontosan azokkal a kék pirulákkal tömi Neot, amire ő az első részben nemet mondott, de hát ugye így lehet őt lehorgonyozni a Mátrixban, aztán már nem kérdez, csak termel. A szabad akarat mindenkinek a rendelkezésére áll, mindenki dönthet, hogy a kék pirulát választja, mert nem érdekli mi az élet valódi értelme, vagy a pirosat és megnézi a saját szemével, milyen mély a nyúl ürege.
Fantasztikusnak tartom azt, ahogy a 4. részben Ionban a gépek, programok és emberek nem háborúznak egymással, hanem egymást támogatva együtt, sikeresen dolgoznak egy szebb jövőért. Gondoljunk csak bele, miért is alkotott az ember gépeket. Az első ipari forradalomnál eredetileg valami olyasmit igértek, hogy majd a gépek dolgoznak az ember helyett, nekünk pedig több szabadidőnk lesz, kevesebbet kell dolgozni és csak azzal kell foglalkozni, amivel kedvünk tartja. Itt álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk csak végig, ez hova is vezetett. Onnantól kezdve hogy a termelési mutatók megugrottak, a profit és növekedés lett a vagyonos réteg Istene. Nemhogy kevesebbet kell dolgozni, hanem egyre többet, a számoknak növekedni kell, de ahhoz hogy az egyensúly megmaradjon, valami elkerülhetetlenül kevesebb lesz. Egyre több, egyre élvezetesebb stimulációkkal tudjuk magunkkal elfelejtetni azt, hogy milyen sivár is valójában az életünk. A régi értékek elveszőben vannak, nem az a fontos, aminek fontosnak kéne lennie, elvesztünk a részletekben és nem ismerjük fel a börtönünket, hiszen az a fizikai érzékszerveinkkel fel nem fogható.
A Mátrix 4 egy mentőöv azoknak akik az első rész után felébredtek, majd újra visszaaludtak. Nagyon remélem hogy nem készült el hiába és kívánom hogy minél több tudatot szabadítson fel. Akár rajzoljuk tele szivárvánnyal az eget, csak mert lehetséges!
5/10
gyereamozibabe 2023 jan. 09. - 12:14:06 5/10
(148/163)
A zene is koppintás a Szakaszból. A többi szóra sem érdemes. Van egy tervem, hogy a második-harmadik részből összevágok egy filmet (kihagyva a bárgyú marhaságokat), és a végére slusszpoénnak beteszem ebből a filmből azt az egy percet, amikor Neo és Trin összefutnak a kávéházban... idősebbek már, érzik, hogy valaha ismerték egymást.. de semmi több. Megkapták jutalmul a szabad életet. Közben szóljon ez az új zene, ami egy új világot jelképez. Ez szép lezárása lesz az én kétrészes Mátrixomnak.
9/10
anouk22 2023 jan. 04. - 00:12:00 9/10
(147/163)
Szerintem király volt! Vannak benne öregeskedő meg erőltetett jelenetek is, az elején némely karakter kicsit idegesítő, de végül megállják a helyüket, s a film egyébként fantázia- és akciódús, megvan benne a minimális romantika is ; egyedül a zombiapokalipszis-jellegű inváziót sokalltam. Mátrix filmekhez méltó módon a szereplők éppen azt a fantáziavilágot lovagolják meg, amit a filmbeli mátrixot építő elemző kontroll alatt akart tartani. Szerintem ez egy tanmese méltó, mesébe illő módon elrugaszkodott folytatása. Szórakoztatott! Bánom azt, hogy nem moziban néztem meg.
4/10
Dozer 2022 nov. 14. - 11:22:27 4/10
(146/163)
Kár volt megcsinalni ezt a filmet. Az első rész nagyot ütött, aztan a többi egyre kisebbet. Ez, a remélhetőleg utolso, nagyon semmilyen se lett. De ennyi bőr nem is volt ezen a témán.
4/10
Felhőjáték 2022 nov. 06. - 22:20:11 4/10
(145/163)
Szép új kibernetikus világban élünk ahol gépek szolgálnak ki bennünket, új értelmet nyer
az ember és a gépek kapcsolata. Azonban az ember mint társas lény és a nyáj szellem követője - az egyik szereplő szájából hangzik el mint az irányítható emberek tömegét - mindig egy "felső" program kontrollja alatt marad. A kérdés az meddig tudja ez az ember (program) hatást gyakorolni rájuk.
A MÁTRIX feltámadások sokaknak majd inkább társadalmi esszének fog tűnni amit ráadásul a rendezőnő alaposan kiszélesít az emberről való moralizálás témaköreivel.
Nézzük mit is üzen az új film:

1. Mikor egy rendszerben élünk akkor az a rendszer (lehet mátrix) jobb estben hat ránk és kijelöli mozgásterünket. Leltséges csak felállít társadalmi szabályokat, rosszabb estben pedig manipulál energiát szipolyoz ki belőlünk.
2. A már jól bevált és működő kollaboráló viszonyok azt mondják , hogy nincs monolit egységű társadalom, midig lesznek olyan csoportok melyek át állnak más fajok világok harcának vagy ügyének letéteményesévé. Mint jelen estben már a gépek és az emberek közösségének harca.


3. Az egyén és a társadalom miképpen hat egymásra, hogyan működik a dinamika a csoporton belül és milyen útjai lehetnek az egyénnek egy "MÁTRIXBAN"? Vajon ez a harc kilátástalanul állandó és csak illúzió a béke a felek között vagy legyen a szerelem vagy párkapcsolaté az utolsó szó.

Magyarul ott vagyunk ahol a part szakad, jelesül mindent láttunk már az előző részekben.
Persze, ezen felül rengeteg erre hajazó más kérdést is felvet a film. Számomra ez az egyik nagy gondja ennek a mozinak, hogy ezer szállal fut a "program" a néző szeme előtt amitől némileg a történet dramaturgiája zavarossá válik. Hiszen a tudatunk hozzá szokott a lineáris filmes történet meséléséhez, legalább is ebben a műfajban. A másik gondom mi is tulajdonképpen a MÁTRIX feltámadások műfaja? Valójában akció film netán társadalmi dráma esetleg tudományos fantasztikus film? Mondjuk ez illik igazán rá.

Lana Wachowski víziója egy csomó régi áthallással kezdődik, gondolom azért, hogy a néző képben legyen ki kicsoda és az új színészeket vagy karaktereket zökkenő mentesen betudja fogadni a film nézője. Véleményem szerint eléggé elvesztegetett a filmes idő és ettől olyan is ez a rész mint amikor a tanárnéni Az egri csillagok olvasónaplójából mondja fel a könyvet.
A továbbiakban pedig minden a jól bevált forgatókönyv alapján működik: egy kis kung-fú rengeteg lőszer, régen is látott képes és és szófordulatok sorjáznak a vásznon. Az sem tett igazán jót a 4. résznek , hogy Neot mint Andersont kikiáltja a MÁTRIX számítógépes játék atyájának és ezzel megint csak felesleges köröket fut a film. Mert kérem akkor most ráébred , hogy ő mégiscsak Neo és ettől aztán már szuper képességű szuperhős. A film az egyik ellenmondásból a másikba ugrál mitől ugyan a fő szál a társadalmi béklyó lerázása ugyan megmarad de ugyanakkor mint ballasztot csomó improduktív történeti részt hurcol magával.

Így aztán forradalom híján magam sem tudom miért készült el ez a 4. bőr talán a hívőknek, talán mert a Warner Bross. Studio Tour Hollywood és nem Kossuth Lajos azt mondta itt az idő most vagy soha.... A bináris gondolkodás sem új elem az emberiség gondolkodásában. A gép-ember, de a férfi-nő szerepek is felcserélhető és az egyik szereplő által szivárványosra festeni az égboltot Wachowski transz álláspontját tükrözi. Hollywood pedig megérett arra , hogy az eddigi filmekben rejtve utalásként megjelenő transz jövőt most új identitás lehetőségként felmutassa.
Furcsa kissé felemásra sikeredett a 4. rész lehet multikulturális akciófilm és sci-fi egyben, popfilozófiai elmélkedés a szimulációkról és kung-fu, fétisgyűjtemény, technikai paradicsom, a MÁTRIX Sága fáradni látszik.
3/10
convar 2022 okt. 28. - 21:05:12 3/10 Előzmény Hokunda
(144/163)
"Annak ajánlom a filmet, akinek tetszettek a mátrix filmek és szeretné még egyszer átélni a varázsát."

Sztem meg pont erre alkalmas a legkevésbé.