Hogy lehetett volna-e jobb? Hát az enyhe kifejezés. Rossz film, mert hazug. Mégpedig Kappler ábrázolásában. Köze nem volt a valódi személynek ehhez a karakterhez. Ugyanis egy igazi, elvhű SS-tisztről van szó, aki amúgy tagja volt, mind a Gestapo-nak, mind a nácipártnak. Hiteltelen!

Richard Burton, mint német tiszt, mindenféle német vonás nélkül, szerintem kapufa. Angolszász színészként Robert Shaw volt a tökéletes német katonatiszt. (Hessler ezredes - Halál 50 órája)

Nekem pedig DVD-n, angol-magyar hanggal és magyar felirattal.

Meglehetõsen kevés hsz érkezett a filmhez, ami talán nem is csoda, fogalmam sincs, mikor vetítették utoljára mondjuk tévében (ha ott adták egyáltalán valamikor). Nem könnyû alkotás, fõleg a vége nyomasztó, de az egészet belengi valamiféle kilátástalanság. Eszmék, rendszerek és személyek küzdenek egymással a történetben, de ha úgy vesszük, akkor akár a két fõszereplõ személyes párharcára is le lehet szûkíteni a sztorit. A legérdekesebb az, hogy az emberek hogyan állnak hozzá a történésekhez, ki mit tart fontosnak: a parancsot vagy a lelkiismerete szavának a követését. Kappler meg-meginog idõnként, de az õ számára fontosabb az, hogy a küldetést teljesítse, és hogy példát mutasson az embereinek. Antonelli atya a másik véglet, õ a krisztusi szolidaritás megtestesítõje, és aktívan részt vesz az emberek megvédésében (egyébként talán õ az egyetlen a katolikus egyházon belül, akinek a tevékenysége nem merül ki a szólamokban, hanem következetesen és merészen szembeszáll az embertelenséggel). Az õ lelkivilágukat meglehetõsen jól ábrázolják, véleményem szerint azonban kicsit lehetett volna még dolgozni egy-két részleten. Ez alatt pl. azt értem, hogy mondjuk a partizánokról alig tudunk meg valamit, nem tudom, tudtak-e a megtorlásról, de kitûnõ lehetõséget nyújtott volna a lélekábrázolásra az, ha beleveszik a sztoriba, hogy elgondolkoznak azon: az õ cselekedeteik miatt ártatlanokat fognak kivégezni, és megmutatják a nézõknek, hogy hogyan lehet szembesülni ilyen kérdésekkel. Sajnálom, hogy ez kimaradt a filmbõl, talán még drámaibb lett volna az élmény. Egyébként sem volt talán annyira feszültséggel teli az alkotás, mint amennyire várni lehetett volna, a mondanivaló néha elsikkadt.
Úgy érzem, a figurák az összes pozitívum ellenére sem voltak teljesen kidolgozottak, fõleg Richard Burton alakítását tartottam picit gyengének, pedig az õ szerepe nagyon alkalmas lett volna a belül lezajló küzdelem ábrázolására, a Mastroianni által játszott figura meg mintha eléggé egysíkú lett volna. (Egyébként számomra furcsa volt a szinkron, Mastroianninak Végvári Tamás volt a magyar hangja, Burtonnek Haumann Péter. Nekem errõl akaratlanul is Hókuszpók jutott az eszembe, Haumann Péter talán nem feltétlenül illett Burtonhöz, vagy lehet, hogy csak nekem volt szokatlan.) Amit még fontosnak tartanék kiemelni, az a zene. Nekem az volt az érzésem, hogy Morricone jobban is megerõltethette volna magát, szerintem eléggé jellegtelen volt a film zenei anyaga, legalábbis hallottunk már tõle ennél nagyobb katarzist kiváltó muzsikát is. Egyszer érdemes megnézni ezt a produkciót, el lehet gondolkodni egy-két dolgon, de azért szerintem lehetett volna jobb is.

nekem pedig szinkronosan :)