7/10
napraforgó 2017 máj. 01. - 04:23:08 7/10
(2525/2695)
A múltkori részben hangzott el elõször, hogy 1 millió dollárt (!) ad a gyerekért. Aztán emelte a tétet 5 millióra. A mostani részben talán már nem tették oda a dollárt az összeg megnevezése mögé, de számomra nyilvánvaló volt, hogy nem tértek vissza a török lírára. (az nem is játszott, kezdettõl fogva dollárról beszéltek)
Nem hiszem, hogy rosszul emlékeznék, nézd vissza és majd meglátjuk.
Szerintem is magas az összeg, még lírában is, és én is elborzadtam, hogy egy megbolondult fiatal nõ hisztije ennyit érne. Tuti nem lesz jó vége ennek a dolognak, mert ha Dzsanszu homokba dugja a fejét és nem a saját betegségével, meg annak a kezelésével foglalkozik, hanem a dilijei kiélésével, annak a gyerek látja majd a kárát. Annak a picinek egészséges anyára van szüksége, fõleg olyanra, aki lelkileg is rendben van és minimum beszedi a gyógyszereit, hogy ne romoljon, hanem lehetõleg javuljon az állapota fizikailag is. Attól nem fog meggyógyulni Dzsanszu, hogy tutujgatja a gyereket.
Andó Gertrúd 2017 ápr. 30. - 23:32:08
(2524/2695)
peldäul a 2 es fel oräs török epizodba belefer a 8 perces hazal-Özkan beszelgetes, de a magyar 40 percbe ( mertem, ezt nem vägtäk meg ) nagyon unalmas.
Andó Gertrúd 2017 ápr. 30. - 23:29:57
(2523/2695)
Amikor a filmet forgattäk, meg több mint 100 ft volt egy török lira, igy majd 1 milliärd forintot fizetett ki Dilara Cansu hisztijeert :)
Szerintem ezt eltuloztäk, csoda hogy nem hült meg minden török nezöben a ver, mikor ezt a felajänlott vagyont lätta :))
9/10
Roxer 2017 ápr. 30. - 19:56:09 9/10 Előzmény napraforgó
(2522/2695)
Ezt a dollárt amúgy nem tudom honnan vetted. 10 millió török lírát adott. Az is 80 millió forint. Ezért beszéltek házról,meg vállalkozás indításáról. Kb. ennyi jön ki belõle. 10 millió dollár iszonyat sok pénz,majdnem 3 milliárd forint lenne.
Egyébként én már tudom mi lesz a vége,ettõl függetlenül azért megnézem,mert más törökül,mint magyarul nézni.De megint unalmas rész volt,sok kínlódással.
7/10
napraforgó 2017 ápr. 29. - 17:58:13 7/10
(2521/2695)
Dilara rengeteg pénzt, 5 milliót ajánl a házaspárnak. Próbálja megértetni velük, hogy miért olyan fontos Dzsanszunak, hogy megkaphassa Emre babát. Az asszonyka 10 millió dollárt kér. Alkudoznak, végül Dilara megígéri és kitölti a csekket. Összepakolják a gyereket és Dilara elviszi.
Dzsihán gyõzködi Ozant, hogy ne legyen annyira kemény és kegyetlen Harunt illetõen, bocsásson meg neki. Ozan hajthatatlan és érzi, hogy van valami a háttérben, amit az apja nem mond el neki. De Dzsihán csak az anyjára és a kistestvérére hivatkozik, rájuk való tekintettel kell normalizálni a viszonyt.
Dzsihán panaszkodik Yildrimnek, hogy Dzsanszu állapota egyre romlik. Yildrim szerint orvosi segítség kell, de Dzsihán azt mondja, hogy alig tudják kontrolra elvinni a Parkinson kór miatt is. Félti a lányát, nehogy valami butaságot csináljon.
Kerimán látogatóba megy Dzsan Hasmettel Dzsanszuhoz, kajákat visz neki és sokat locsog, ami kicsit sem érdekli a lányt. Dilara beállít a kisbabával, Dzsanszu boldog. Kerimán nem érti, azt hiszi, megint ellopták a gyereket. Dzsanszu sejti, ogy az anyja fizetett a babáért, rá is kérdez, hogy mennyit. De Dilara nem árulja el. Kerimán ott marad a lánynál segíteni a baba körül. Özkán hiába hivogálja, a nõvére valami hazugsággal elintézi.
Dzsihán fölhívja Dzsanszut, meghallja a gyerek gõgicsélést, rákérdez, de Dzsanszu letagadja, csak a TV-t hallja. Az apja biztos elvenné a gyereket tõle, mondja.
Özkán a mûhelyben Engint cikizi, hogy Hadzserrel együtt vannak., Engin meg tiltakozik.
Hazal meglátogatja Özkánt, nagyon kedvesen bájoskodnak egymással. Hazal elsírja magát a régi szobája láttán és Gülszerenre gondol. Bár látná õt az anyja, bár tudná, hogy milyen jó testvérek lettek Dzsanszuval.... A múltat idézik, és sírdogálnak. Aztán megbocsátanak egymásnak. Mindketten megváltoztak és most Dzsanszut kell támogassák, aki sajnos beteg.
Rahmi és Ozan vacsorához készülnek, mikor Dzsihán megjön. Ozan elmenne, de Dzsihán nem engedi. Ozan faggatja, hogy mi az oka, hogy barátkozik Harunnal. Dzsihán csak annyit mond, jó oka van rá. Ozan dúlva-fúlva a szobájába megy. Dzsihán Rahminak sem árulja el a titkot.
7/10
napraforgó 2017 ápr. 24. - 12:13:15 7/10
(2520/2695)
Még én sem néztem meg, mi lesz a sorozat vége, habár eléggé kacérkodom a gondolattal. Annyira lassan halad a nagy semmi, most már kíváncsi lennék, hová futtatják ki a történetet. Azt sem tudom, hogy hány magyar rész van még hátra, de ha csak heti egy alkalommal adják és az is csak kb 45 perces tiszta idõ (reklámokkal egy óra), akkor nagyon soká jutunk el a végére. Nem is tudom, minek kezdett bele a TV2 egy újabb török sorozatba, várta volna meg ennek a végét.
A Szulejmánt és a Szultánát már korábban abbahagytam, egyrészt olyan ritkán és olyan késõn adják, másrészt meg már minden szereplõ kicserélõdött itt is, ott is, azt se tudom, ki kicsoda. Ráadásul engem sem a férfiak hatalmi harcai, sem a nõk háremintrikái nem érdekelnek annyira. Na és az apa-fia ellentétek, meg a testvérharcok sem. Ott sincs semmi érdekes, úgyhogy letettem róluk.
Eddig sem néztem minden török sorozatot, tán csak a felét, de ezután azokat is megritkítom, hisz a legtöbb már csak szenvedés.
Az olyan derüs, vidám jelenetetekkel tarkított történeteket kedvelem, mint az újra futó Matteo atya.
malvinkicska 2017 ápr. 24. - 11:49:25
(2519/2695)
Az a válaszom aki török sorozatban kezd az elõre tudja lesznek dolgok amiken hónapokig fognak lovagolni, és lesznek amin elsiklanak.
A véleményem továbbra is az nem minden téma bír el annyi Bölümöt amit õk szánnak neki, én elég sokat nézek néztem az utóbbi idõkben, és ezekben is van sok olyan, ami hasonló mondanivalójú más szereplõkkel, és egy kis szitu változtatás. Azokból nem tudnak kitérni, mindenütt gyilkost keresnek, és nem csak a V SZ-be van legalább még 3 -ban. A M SZ-re térve ez aztán igazán semmi lett, mert itt minden el van rontva sajnos, a legnagyobb baj, akárki megnézheti a Youtube, a végét, de az nem én vagyok , mert most már egyáltalán nem érdekel, a bürkös Dilara és a nagy Cihan sorsa, akiket szerettem benne hûje lett, CAnsu és gondolom a férje sem fogja sokáig tûrni neki.
7/10
napraforgó 2017 ápr. 24. - 05:53:26 7/10
(2518/2695)
Mint tudjuk, sok beszédnek sok az alja... ezt a sorozatot is alaposan felhigították, elhúzták a végtelenségig. A jellemeket alaposan kifordították, a jókból rosszak lettek, a rosszakból jók. A gonosz Kerimánból pl. jóságos, nagyszívû nagynéni lett, a pszichopata Özkán meg Ozannak, Rahminak, de Dzsihánnak is kebelbarátjává vált. A fennhéjázó, sznob Dilara aggódó anyává változott és a dilis, elmebeteg Hazalból hirtelen a család legjobb gyermeke lett. Ozanból, a kajla kamaszból felelõsségteljes cégvezetõ lett és még Rahmiról is kiderült, hogy õ se olyan rossz, mint hitték (mintha nem is õ szemétkedett volna Dilarával együtt a szegény Gülszeren ellen).
Most már nemigen tudnak semmi újat kitalálni, így azt gondolom, hogy a végén visszakanyarodnak az elejéhez. Azt tippelem, hogy Dilara és Dzsihán a végére újra összejön, miután Harunt elteszik láb alól a forgatókönyvírók. A fiatalok sorsa nem ennyire kiszámítható, remélem a bolond Dzsanszut meggyógyítják a végére, mert jelenleg nagyon idegesítõ.
Kár, hogy így elhúzzák a végét, jobb lenne hamar túlesni rajta, mint a kanyarón.
9/10
Roxer 2017 ápr. 23. - 15:50:28 9/10
(2517/2695)
Harun szenved,Dilara,szenved,Cihán szenved,Hazal szenved,Mithát szenved,Cansu szenved,Deníz szenved.
Micsoda változatosság.(remélem nem hagytam ki senkit) Dilara pedig a totálisan elmebetegség felé haladó lányának vesz egy gyereket.Mert ez a megoldás. Jelenleg egy kutyát sem szabadna rábízni. Dehát Dilara könnyen dönt életek felett,meg,hogy kinek ki lesz apja/anyja. Jól ment férjhez lehet már van ötmilliója,vagy olyan jól megy az üzlet.
Magenta99 2017 ápr. 23. - 13:00:36
(2516/2695)
Már miért lenne spoiler? Leírta, mi történt az aznapi részben. Nem elõre írta le, mi fog történni.