9/10
nefefe ápr. 01. 14:10:32 9/10
(4/4)
Egy újabb példája az amerikai álomnak, ahol is a politika kiszolgálóiként használt veteránokat félredobják, és nem látnak más kiutat, mint hogy bűnözőkké váljanak. Kemény férfiak, akiknek félresiklott az életük – a végén Max ki is mondja, hogy mindegyik halott, az is aki él közülük. A háborúk okozta traumák nem múltak el nyomtalanul… Az egész mozi alatt szinte végig nekik drukkoltam, az üldözőik ellenében. Talán ez sem véletlen… És ne felejtsük el – igaz, saját érdekükben – de kiiktatták New Orleans legnagyobb bűnbandáját is. Amiről érdekes módon a hatóságok is tudtak, mégsem tettek semmit. Szerintem ez egy jó akciófilm volt. Nem tökéletes, voltak benne túlzások, de azért egy jól összerakott, mozgalmas – szinte üresjárat nélküli – film, jó szereplőkkel. Szerintem itt nagyon eltalálták a karakterekhez illő színészeket is. A rendezőn is látszik a rutin, hiszen több katonai témájú filmet készített már. Más hasonló filmek esetében nem toleráltam volna a filmvégi happyendet, de ebben az esetben – az összes körülmény figyelembevételével – elnéztem… Erős film, sokkal jobbra értékelem, mint az átlag. Szerintem – a mögöttes tartalom és mondanivaló miatt is – érdemes megnézni.
7/10
Sárkányírtó febr. 26. 04:19:40 7/10
(3/4)
Rendes iparos munka. Aki szereti az akciófilmeket, annak ajánlott.
Tibor Pirk 2024 júl. 31. - 12:45:11
(2/4)
A képzetlen bűnözők jobban és pontosabban lőnek, mint a swatosok! És persze tízszer több lőszerük van! Hagyjuk már!
7/10
georgebenson 2024 júl. 07. - 12:10:37 7/10
(1/4)
Ettől csak gyengébbeket láttam mostanában. A film karakterének megfelelő egyszerűség, korrekt csatajelenetek stb. Ide nem nagyon kell más. Közepes színészek közepes színészi alakításokkal de ezzel kapcsolatban nem voltak különösebb elvárásaim, így csalódás sem ért, nem volt hiányérzetem. Végig tudtam nézni ami az utóbbi időben egyre ritkábban fordul elő az ilyen típusú filmeknél.