khmmster márc. 05. 20:24:06
(10/10)
Gyönyörű film, rávilágít a Harmadik világ abszurd és elfogadhatatlan szabályrendszerére. Külön öröm volt látni a Caspar kiállításon hiányzó festményre való utalást (Valaki - talán a rendező- beállt a Vándor a ködtenger felett kép főhősének pozíciójába a berlini múzeumban.) Telitalálat volt mindegyik helyszín, Wenders nem lőtt mellé.(Pl. normandiai partraszállás területén játszódik a fürdős jelenet) Nem egyszernézős alkotás.
8/10
csincsilla72 2020 dec. 27. - 20:43:32 8/10
(9/10)
Íme egy érdekes film, aminek megint sikerült egy teljesen értelmetlen címet adni. Mert ez a film nem a szerelemről szól, hanem két világ találkozásáról és egy összebékíthetetlen ellentétről. A két világ: az iskolázott, higiénikus, polgárainak jogait alkotmányban biztosító nyugat, ahol a tudomány fejlődhet, ahol egy fiatal nő neves kutató lehet, munkájához erőforrást és lehetőséget tud szerezni, és az elmaradott, vallási fanatizmus által irányított harmadik világ, ahol a gyerekek kolerában halnak meg, ahol egy nőt bármikor halálra kövezhetnek és ahol a falu? törzs? egyetlen iskolázott embere, az orvos is fontosabbnak tartja a vallást és az általa kijelölt utat, mint a tudást.
Ebben a filmben rengeteg a szimbólum. Az óceánkutató nő egy törékeny tengeralattjáróban merül alá, ahol bármikor bekövetkezhet műszaki hiba és emiatt lenn ragadhat és meghalhat. De ugyanilyen törékeny a nyugati világ is, mert az elmaradott térségek szegénysége és vallási fanatizmusa ugyanígy veszélyezteti az épségét. A lányét, aki ezt nem is sejti, és csak annyit, amennyit a média a szeme elé tár. Mert ugyan bejárta a "világot", de ez a világ mindig a fejlett nyugatot jelentette. A szegénységet, a poklot nem látta. Azzal maximum az újságok címlapján találkozik. Erre próbál rávilágítani James, a titkosügynök, akivel Danny pár napot tölt együtt, akibe beleszeret és aki a nő törékeny kis világát próbálja megvédeni a titkos bevetései során. A lány azért "hal bele" a szerelembe, mert tapasztalatlan, nem ismeri az igazi szenvedést, fájdalmat. James más világ, idősebb, sokkal jobban ismeri a szenvedést, látja az igazi problémákat és meg akarja oldani. Kérdés, hogy meg lehet-e oldani egyáltalán, vagy jobb falat húzni magunk köré és időnként odadurrantani, ha a minket sem megérteni, sem elfogadni vagy akár tolerálni nem akaró és nem is tudó tömeg túl közel merészkedik.
A téma nagyon aktuális és nagyon érdekes, a megvalósítás kevésbé. Fél órával rövidebb film elég lett volna, James szenvedése és Danny szerelmi bánata túl vontatottá vált. De a fényképezés kárpótolt, még ha a film maga nagyon is nyomasztó.
Fájdalmasan valóságos tükör a mai világnak, a kezeletlen és kezelhetetlen problémáknak, és annak, hogy mennyire nincsenek még eszközeink sem arra, hogy valamit is jó irányba indítsunk el. És hol van még a klímaváltozás okozta igazi borzalom!
Hát, ezt a filmet romantikusnak nem nevezném. Kőkemény dráma.
8/10
end33 2019 nov. 01. - 09:33:09 8/10 Előzmény dandelion83
(8/10)
Szerintem, valami olyat hiányolsz, ami nem is lehetett célja az alkotóknak. Ma a dolgok csak úgy megtörténnek. Nincs olyan hit, akarat ami ezen változtatni tudna. Illúzió az elszántság és a szenvedély is. Nincs idő a dolgok értékelésére, mert pillanatok alatt jön a következő ráhatás, amelynek legfontosabb indítékát Wenders, (de lehet, a következményeit is,) a hatalom iránti olthatatlan emberi vágyban találta meg. Az ebben való eligazodás csak kevesek sajátja. - Ez a film a tökéletes tükörképe a mai világnak. Wenders nem téveszt, még akkor sem, ha az utóbbi filmjeinél már "öregesebbre" vette a tempót. - Analizál és lát. Ugyan finoman, de megmutatja a két vallási kultúra látásmódjának feloldhatatlan ellentéteit is és állást foglal. - Mellesleg az operatőri munka kiváló, nagyon szép, izgalmas helyszíneket örökített meg. James McAvoy pedig zseniális, mint mindig. - A film karakterei nem szuperhősök csak emberek, akik végzik a dolgukat.
6/10
dandelion83 2019 jan. 14. - 18:22:04 6/10
(7/10)
Ez a film olyan semmilyen....Nem volt benne tűz, szenvedély, mélység, a felszínen evickél végig, és a néző hiába várja, hogy ebből kilépjen, nem teszi. Kár érte, akár jó is lehetett volna. A két főszereplő legalább jó választás volt.
5/10
tarantella 2018 nov. 07. - 23:34:12 5/10
(6/10)
Wim Wenders ide vagy oda, ez észvesztően rossz lett. Azért adtam rá egy ötöst, de nem ért annyit sem.
4/10
pihes 2018 okt. 21. - 10:41:57 4/10
(5/10)
Ezért kellett ez a sok kínlódás, hogy aztán így érjen véget?
De ez még nekem is fájt...
Gyenge film.

4/10

Nagy1A 2018 okt. 19. - 21:37:43 Előzmény Magnolia1
(4/10)
Pedig az Erőszakik elég frappáns cím! De itt van még a Viperak! Ez is sokat forgolódot az ágyában amíg ki nem ötlötte. Merthogy, a rákot éppen vipera méreggel gyógyítják.........ez is frappáns amúgy:))
6/10
botta-melinda 2018 júl. 04. - 16:18:05 6/10
(3/10)
Nekem nem jön be ez a film... A nő túl lassú, sokat NÉZ... A cselekmény nem tart sehova, nem fejeződik be, nem is egészen világos...
k11zoltan 2018 jún. 30. - 15:56:12
(2/10)
Nekem ez a annyira nem jött be.
Magnolia1 2018 jún. 24. - 20:49:39
(1/10)
Már gondolkodtam, hogy kiírnék egy szavazást, kíváncsi lennék, melyik ostobára sikeredett magyar cím vinné el a pálmát. A Kszi Simon sem semmi, hogy a frissek közül válasszak, de nálam mindent visz az Erőszakik. Bocs az offért. :)