Mert a gyerekeket a nagyszülõk csúnyasága, kövérsége, ráncos bõre sem zavarja. Akkor is összevissza puszilgatják õket, ezért szeretik a nagyszülõk általában jobban az unokáikat, mint a saját gyerekeiket. Mert az unokáknak hálásak, hogy számukra így is szépek. A gyerek azt látja, amit érez, te pedig azt érzed, amit látsz.

Egyébként amíg eredeti bõrszíne volt, addig valóban nem volt csúnya.

Hát az a lány már egy picit idõsebb volt, mint azok a gyerekek akikre én céloztam.
No meg az is feltûnt, hogy Jackson inkább csak tátogott, bár nagyon jól csinálta. Igaz ekkora távolságból aligha tûnhetett volna fel bárkinek is. (igaz lehet hogy volt kivetítõ) Énekelni és egy rajongót ölelni, sõt (jól láttam?) még sírni is, nehéz baki nélkül, konkrétabban lehetetlen.

Nem tudom, nekem már természetes, hogy úgy néz ki, ahogy. De persze én egy felnõtt vagyok, a gyerekekre nem tudom hogy hatott a látványa. Pedig nem volt csúnya férfi, sõt! Azon a videón Naomi Campbellel, hátborzongatóan szexin adta elõ magát.

Ez egy másik videó, nézzétek végig, a lány akit felvittek a színpadra hozzá, egyértelmûen nem ijedt meg tõle. Zsepit készítsetek...:))
2:45-nél nagyon megható

http://www.youtube.com/watch?v=R9DDTiPzJCk

Igen de mivel az asszony 79 éves, így azt mondta majd Diana Ross "barátja" legyen gyám, de mivel õ nem nagyon vállalja. A gyerekek meg azért kerülnének oda , mivel egyre többen azt állítják hogy kaptak valamilyen drogot az apjuktól.

Most lehet hogy beletiporok pár ember lelkivilágába, még akaratomon kívül is, de mindig meg akartam kérdezni, hogy, hogyan fordulhat az elõ: egyes emberek szerint már-már sokszor félelmetes volt Jackson arca a sok mûtét után, és megannyi elõtt, viszont gyerekek százai vették õt körül, és egyikük sem rémült egy picit sem meg tõle? Én magam bevallom nem vagyok abban biztos, hogy amennyiben élõben találkoznék vele, már magától a látványtól is nem rázna ki egy kicsit a hideg. Nem volt õ egy egyszerû jelenség.

Igen, erre gondoltam én is, hogy benne mindenki kicsit önmagát sajnálja-siratja, saját gyermeki lényét.

Én már két hete egyfolytában erre gondolok, nem egyszer könnyes szemmel, pedig hidd el, bár imádom a muzsikáját, és magát MJ lényét (a jelenséget, mert személyesen nem ismertem) is tiszteltem, szerettem mindig, mégsem voltam/vagyok elvetemült rajongó. A saját reakcióm jobban sokkol mint a halálhíre. Lehet hogy vele a fiatalságomat siratom.....

Oké, tudom, hogy csúsztatás, amit írtam, bár amit N.S. ír, az is az. A mondata ui. így hangzik: „Michael Jackson elment a földrõl a számára kijelölt helyre, de itt maradtak rajongói, akik közül sokakat a hitetés csapdájába taszított, és nem találnak kiutat az elvetettségbõl, a magányból.” Tehát csapdába taszított sokakat és onnan nem találnak kiutat. Nyilván õ a felelõs ezért; és azt akkor is lehet így érteni, ha a mondat két felében különbözõ fogalmakkal tompítja az összefüggést. Hitetés – elvetés. Ugyanakkor teljesen biztos vagyok abban, hogy maga N.S. egyenes öszefüggést lát a két dolog közt. (Ennyire hadd ismerjem).
Egy kissé fura, hogy N.S., aki semmit se tud M.J.-ról, most magához ragadta a kinyilatkoztatás jogát (egyébként nagyon ritkán ír a Hetekbe, általában ünnepekkor és vallási témában. Mármint szinte csak akkor van vallásról szó egy gyülekezeti újságban, ami számomra a legbosszantóbb). Hogy most mi ragadtatta arra, hogy egy számára ismeretlen popénekesrõl ennyit szövegeljen, rejtély. Pontosabban rejtélyes volna, ha nem gondolnám azt, hogy számára nagyon is közel álló téma az idolgyártás, ikonképzés, bálványozás. A cikk tényleg szörnyû hosszú, tehát N.S.-nak errõl bõséges mondanivalója van. Az külön bosszant, hogy ha bálványokat akarnak döntögetni, akkor miért fejezi be úgy a cikket, hogy M.J.-nak az emberekre gyakorolt hatását ennyire felnagyítja. No nem mintha ezzel egyedül volna. Talán emlékszel a Kóla, puska, sültkrumpli c. filmre, ahol a keresztények meg voltak gyõzõdve, hogy Manson miatt gyilkoltak a gimnazisták. De amíg M.M. tényleg rájátszik a démonpofa szerepre és anti-transzcendens kinyilatkoztatásokra ragadtatja magát, el nem tudom képzelni, hogy M.J.-nak miféle szerepe lehet abban, hogy sokan elvetettséggel küszködnek. Talán N.S. nem ismeri ennek a valódi okát?
Egyébként érteni vélem N.S. gondolatmenetét. Szerintem kimondatlanul ez volt benne: M.J. démonizált ember. Azok, akik rajonganak érte, a bálvány démonainak hatása alá kerülnek. Ezt kissé finomabban fogalmazta meg: „Az idolatria legdestruktívabb következménye az, hogy a rajongók a bálvány tényleges személyiségéhez és nem az illuzórikus énjéhez lesznek hasonlóak. Gyakorlati következménye ennek az, hogy rajongók tömegei követik a sztár önpusztító cselekedeteit, például a drogozást, a gyógyszerfüggõséget, alkoholizmust stb.” Csakhogy Jackora nem a drog és alkoholizmus volt a leginkább jellemzõ negatívum, hanem az aszexualitás. N.S. pedig úgy gondolja, az aszexualitás is démon, és akik M. J. iránt rajonganak, M.J. démonait engedik magukba, és maguk is aszexuálissá válnak (ez volt a rejtett összefüggés a gondolatmenetében a hitetés és a magány között).
Egyébként pedig a cikk végén hirtelen fordulattal, minden átmenet nélkül áttért az Obama-kultusz ostorozására. Nem talált közelebbi példát….

Egyébként nem is írtam volna ide semmit, de tegnapelõtt egy ismerõsöm fél órán keresztül siránkozott M.J. halálán. Akkor jutott eszembe, hogy nem is volt annyira szerencsétlen, mint ahogy beállítják. De utolérhetetlenül hatalmas popkirálynak se bírom látni. A rockos feldolgozások hangzása jobban tetszik, mint az eredeti.

Messze vannak õk még az árvaháztól. Amúgy sem biztos, hogy odakerülnének, bár az amerikai rendszert nem ismerem, csak a magyarban vagyok járatos saját szakmámból kifolyólag, de van pár testvére Jackonak, ha nem a nagyszülõk nevelik fel õket.

Azt meg eddig nem hallottam hivatalos közleményben, hogy Diana Ross visszautasította volna a gyerekeket. (Lehet én figyelmemet kerülte el. Egyáltalán nyilatkozott az énekesnõ ez ügyben?) A végrendelet meg amúgy is úgy szól, hogy Michael anyja lesz a gyám, ha még él akkor mikor Michael meghal.

A magam részérõl igazat adok neked

Végigolvastam Németh úr remek írását. Annyit tennék hozzá:
1. Bálványimádás, glorifikáció: Németh úr önmagáról (is) beszél. Ennek ui. egyik ékes magyar példája pont õ.
2. M.J. nem volt szerencsétlen nyomoronc.
3. Fején találta a szöget Adyval, mint ellenpéldával: „Tehát míg Adynál és más klasszikus mûvészeknél a megoldás nyitott kérdésként fogalmazódik meg, ami az olvasót a valóságos megoldás keresésére ösztönzi, az eltorzult popkultúra bálványai hazug, mesterséges megoldásokat kínálnak rajongóik számára, és szomorú, de ezeket többnyire a drogban, narkotikus állapotban, alkoholizmusban, szexuális kicsapongásban vélik megtalálni.”
4. És a méltóképp ütõdött befejezés: „Michael Jackson elment a földrõl a számára kijelölt helyre, de itt maradtak rajongói, akik közül sokakat a hitetés csapdájába taszított, és nem találnak kiutat az elvetettségbõl, a magányból.” Mi mással is lehetne befejezni egy anti-bálványozó cikket, mint azzal, hogy M. J.-nak emberfölötti, isteni hatalmat tulajdonít. A rajongóit M.J. személyesen taszította a hitetés csapdájába, és csakis õmiatta magányosak.
Kínomban LOL (laugh of lucifer) (Sajnálom, hogy gonosz vagyok)

Nem, nem az volt. Inkább mint egy gálamûsor. De azokat a dalokat és beszédeket hagtyák csak a magyar adók végigmenni, amikben megemlítették az Úr nevét.

Én ugyan nem hallgattam Jackson zenéjét és a clipjei sem tetszettek, de valamiért mindíg bírtam a palit.
És ha már a rajongók kedvéért rendeztek egy showt (mert az volt), akkor megérdemeltük volna, hogy ne tolják az arcunkba a fellépõk meggyõzõdését, hanem Jackoról szóljon a mûsor!

Kritikának veszem, inkább nem kellett volna írnod, és jobb lett volna!

Azért kerülnek árvaházba, vagyis kerülhetnek, ha majd kiderül tényleg kaptak drogot az apjuktól..

Szerintem annyi sikerben, kreativitásban, kalandban, izgalomban, örömben, jókedvben, ünneplésben sõt imádatban volt része, annyi minden történt vele és annyi ember kedvelte, hogy nem értem, miért kell oly szívfacsarodva rágondolni, mintha hajléktalan nyomorék lett volna. Iszonyatosan sokat kapott az élettõl. Rengeteg tálentumot például. Az más kérdés, ezzel hogy gazdálkodott. Kibontotta, megélte a tehetségét? Naná, persze hogy igen, mind a zenében, mind a gyermekszeretetben.
Hogy volt az életének árnyoldala, volt, ami nem jött össze, nem fért bele az életébe? De hisz mindenkinek van gyönge oldala, hiányossága. Pl. a világhír és az egymilliárd dollár ki szokott maradni. Tán az a baj, hogy nem volt olyan tökéletes, mint egy igazi isten?....
Attól tartok, benne mindenki egy kicsit önmagát sajnálja és siratja. A saját féloldalasságát, infantilis érzéseit, gyerekes ártatlanságát. Persze nem biztos, ez csak úgy eszembe jutott. Mindenesetre nem hiszem, hogy sajnálni kéne. Szerintem õ sem sajnálja, hogy továbblépett. Ha nem is a holdra.